Friss cikkeink
100 gigabájtnyi tudás a Marsról
A NASA több millió kilométer távolságban működő két Mars-kutató űrszondája szorgosan bányássza a vörös bolygó adatait, amelyeket azután a NASA projektcsapata elemez. Majd a Xerox DocuShare vállalati tartalomkezelő szoftverével az elemzett adatokból olyan információgyűjteményt készít, amelyet bárhol könnyen elérhetnek és megoszthatnak egymással a Mars-projekt tagjai.
Újra lendületben az építőipar
Az építőipari termelés volumene 2004 áprilisában kiigazítatlan adatok alapján és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 10,3%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi alacsony bázisnál - tette közzé a KSH.
Bátrabban jönnek a franciák
A francia–magyar gazdasági kapcsolatok a rendszerváltás kezdete óta szorosak, s Franciaország befektetőként a harmadik, mint kereskedelmi partnerünk a negyedik helyen áll a rangsorban.
Meghosszabbított kamarai mandátum
Meghosszabbították a Kanadi-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének mandátumát a köztestület közgyűlésén. A közgyűlés az elmúlt két év munkáját rendkívül sikeresnek értékelte. Magyarország helyzete az Európai Unióhoz való csatlakozással amúgy is fontosabbá vált a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szempontjából.
A magyar hálózati piacon az Allied Telesyn
Kemény konkurens lépett a magyarországi hálózati eszközök piacára, olyan cégekkel véve fel a versenyt, mint a HP hálózati üzletága vagy a 3com. Az 1987-ben alapított japán vállalat, az Allied Telesyn a régióban már több helyen sikerrel tette ezt, Lengyelországban 4 éve, Romániában 3 éve van jelen, de Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban is képviseletet nyitott.
Színes dokumentumok a mindennapokban
Széles körű kezdeményezésével a HP minden otthoni és irodai felhasználó számára elérhetővé kívánja tenni a digitális színes képalkotás és nyomtatás lehetőségét. A két évtizednyi innovációs múltra és 1 milliárd dollár feletti K+F költségvetésre épülő program az élet minden területén szeretné meghonosítani a színes dokumentumok készítését.
Intel technológiák a digitális otthon szolgálatában
Az új technológiák segítségével az otthoni átlagos számítógép nagyszerű otthoni szórakoztatóelektronikai eszközzé alakítható. A különleges audió és videó élményt biztosítani képes gépek, melyekhez korábban csak nehezen lehetett hozzájutni, ma már bármely számítástechnikai boltban megtalálhatók.
Százmillió eurós széndioxid piac
Idén a széndioxid világkereskedelmének volumene meghaladhatja a 95 millió eurót. Becslések szerint az Európai Unióban 2007-re 5-6 euró körül alakulhat a fenti káros anyag tonnánkénti ára. Szintén előrejelzések alapján közel 40 millió tonna széndioxid „cserélhet gazdát”. A jövőben kialakuló árat számos gazdasági és politikai tényező befolyásolja – mondta Olga Gassen-zade, a Point Carbon elemzője.
Újabb hétszázezer kutatót vár az EU
Egyszerűsítenék az Európai Unión kívüli országokból érkező tudományos kutatók munkavállalását az unió területén. A kezdeményezés célja az európai kutatómunka fellendítése, illetve a tudósok EU-ba csalogatása a Barcelonai Tanács által 2002-ben meghatározott célok elérése érdekében.
Egyötödét megnyitottuk vasúthálózatainknak
Magyarország európai uniós csatlakozását követően megnyitotta vasúthálózata pályakapacitásának 20 százalékát, így a megfelelő engedéllyel rendelkező cégek szállíthatnak a magyar vasúthálózaton – nyilatkozta Kovács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára annak kapcsán, hogy a hatóságokhoz érkeznek az engedélykérések.
A Parlament előtt a lakásmaffia visszaszorítása
Napirendre kerül a lakásmaffia: a Parlamentben június 21-én, hétfőn döntenek az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről. A határozati javaslatot t az e témával foglalkozó albizottság hat tagja terjesztette a tisztelt ház elé.
Ma eldől, lesznek-e áfa-raktárak
Vámraktárak helyett hamarosan áfa-raktárak. Ma dönt a Parlament a PM által is támogatott javaslatról, aminek a lényege, hogy ezekben a raktárakban az unión belüli forgalomban is lehet majd azonnali áfa-kötelezettség nélkül tárolni az árut.
Készül az szja-, a helyi és a társasági adó módosítása
Nem aggódnak a gazdasági kormányzat államtitkárai sem a folyó fizetési mérleg alakulása, sem a váratlan forintgyengülés miatt. Az államháztartás számára egyensúly-közeli hónapok következnek, s készül a jövő évi adócsökkentésekben is testet öltő költségvetés.
Pihen az üzlet, kikötötték
A Nyomorultak szerzőjének nevét kölcsönző hajóról már jó üzleti perspektíva sejlik fel. Csak mi nem látjuk? Lehet. Most a turizmust a franciák, évekkel korábban az áruszállítás kínálta lehetőségeket a németek és a szlovákok fedezték fel – a mi Tiszánkon. Egyelőre csak a víz és a Victor Hugo hajó a biztos…
Nagyüzem vagy családi biogazdálkodás?
A Védegylet nevű környezetvédő szervezet nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy a környezetkímélő mezőgazdálkodás támogatására szánt 19 milliárd forint 60 százalékát át kívánja a kormány csoportosítani a SAPARD-hoz.
Stockholmi „távüzenetek” Budapestre
Az Ericsson vezetői bejelentették, hogy a cég növeli magyarországi jelenlétét a technológiákat integráló, az egész világra kiterjedő szolgáltató központ létrehozásával. Az Ericssonnak már közel másfél évtizede van jelentős K+F tevékenysége Budapesten, ugyancsak globális feladatokkal. A létesülő új központ magasan képzett szakemberekből fog állni.
Többhelyszínes IP-rendszer
Az Európai Egészségügyi Információs Hálózat adatai szerint az európai egészségügyi informatikai piac becsült mérete 14 milliárd euró. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Magyarországon működő szakcégek is keresik boldogulásukat ezen a területen.
A fejlődő országok egymás közti kereskedelme jelentős kihasználatlan potenciált rejt
A Dohai Forduló kiegyensúlyozott eredményekkel való lezárása minden ország számára fejlődési lehetőségeket kínál majd – hangsúlyozta az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája XI. ülésszakán a magyar delegációt vezető Major István. A Külügyminisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának helyettes vezetője
Jelentősebb munkajogi változások
Az uniós csatlakozás egyebek között számos munkajogi változással is együtt járt május elsejétől. Többek között pontosult, hogy mi minősül távmunkának.
Jönnek a nyári szabadságok
Ha nem is tombol még, de itt a nyár, ami nagyon sokaknak a pihenésről szól. De vajon egy cég vezetője, különösen, ha olyan kis- vagy közepes vállalkozásról van szó, amelyiknek ő maga a tulajdonosa is, megengedheti-e magának, hogy hetekre bezárjon?
Lezajlott az MVM Rt. harmadik kapacitás-aukciója
Igen kis számú résztvevővel és várakozáson aluli érdeklődés mellett 2004. június 17-én lezajlott az MVM Rt. harmadik kapacitás aukciója, melyen mintegy. 553,2 GWh villamos energia értékesítésére került sor a 2004. július 1. és december 31. közötti időszakra.
Régi-új vezetőség a kanadai-magyar kamara élén
Meghosszabbították a Kanadi-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének mandátumát a köztestület közgyűlésén. A közgyűlés az elmúlt két év munkáját rendkívül sikeresnek értékelte.
Ingyenes pályázati adatbázis indult
Dr. Kopátsy Sándor fővédnöksége alatt „nyitotta meg kapuit” június 17-én az Országos Pályázati Információs Központ. Az ICT Európa Kft. által üzemeltetett portál több mint 500 forrásból gyűjti és rendszerezi úgy a brüsszeli és hazai központi, mint a regionális pályázatokat. Emellett szakmai fórum és on-line újság is az érdeklődők rendelkezésére áll.
Alapkőérberek
A fekete párduc a jelen Európa bajnoksága helyett a jövő labdarúgó pályáival foglalatoskodott – Grosics Gyula egyike volt azon díszvendégeknek, akik a kőérberki lakópark részeként épülő sport és szabadidő központ alapkövének letételi ünnepségére invitáltak. Sporttársa, Nyilasi Tibor pedig ugyanakkor és ugyanott a Piac & Profit kérésére francia győzelmet tippelt az aznap esti portugáliai francia-horvát mérkőzésen.
easyJet akár 11 euróért
Naponta közlekedő járatot indított el június 17-én az easyJet a berlini Schönefeld repülőtérre. Európa vezető diszkont légitársaságának és harmadik legnagyobb európai szállítójának tervei közt szeptemberben egy Dortmundba és London Gatwickre indított járat is szerepel.
Júliusban apróbb kamatvágás?
Az elemzők szerint a jegybanki kamatcsökkentések a legutóbbi gyenge egyensúlyi és inflációs adatok után később jönnek és kisebbek lesznek az idén a korábban vártnál - áll a Reuters jelentésében.
Színlelt szerződések. Még egy év amnesztia
Az SZDSZ még az EP-választások előtt néhány héttel - kampányfogásnak sem rossz - javaslattal állt elő a munkaügyi miniszternél. Kérte, hogy egy évvel halasszák el a színlelt szerződések rendbetételére megadott határidőt, mivel szerintük nem volt elég idő a szerződések és munka-jogviszonyok rendbetételére.
Végrehajtható az eEurope2005
Ken Ducatel, az Európai Bizottság információs társadalommal foglalkozó szakértője szerint az Európai Unió jó úton halad az eEurope2005 nevű akció terv végrehajtásában. Azonban a program két eleme az e-tanulás, és az e-egészségügy jelentős lemaradásban van a terv más kitűzéseihez képest. Magyarország egyébként még a csatlakozó országokhoz képest is elmaradásban „online” ügyekben.
Újabb kihívás előtt a hagyományos mozik
A legális mp3 szájtok sikerén felbuzdulva új szolgáltatást indított be a RealNetworks és a Starz Encore Group. Ennek lényege, hogy havi átalány, illetve pay-per-view (fizess és nézz) ellenében a legújabb, illetve klasszikus hollywoodi filmeket nézhetik meg számítógépükön a felhasználók. A két cég azzal indokolta a szolgáltatás bevezetését, hogy a szélessávú előfizetők száma elérte a kritikus tömeget - írta a New York Times.
Jövőház-díjak
Átadták az ötödik évébe lépett Wienerberger Jövőház Pályázat díjait. A támogatásra magyarországi gyermekintézmények és műemléképületek kezelői jelentkezhettek, s a zsűri 58 millió forint értékű építőanyagot illetve készpénzt osztott ki az 55 győztes gyermekintézmény és műemlékkezelő között. A pályázatot évről évre kiíró és szervező Wienerberger mellett a résztvevőket idén további kilenc építőanyag-gyártó támogatta.
A Harborgban a Ringier
Logisztikai centrumban rendezi be nyomdáját Ringier Kiadó Kft. A Harbor Park Ingatlanfejlesztő Kft a kiadó között létrejött megállapodás értelmében a Ringier egy egyéni igények szerint kialakított, built-to-suit csarnoképületben hozza létre saját nyomdáját 7650 négyzetméternyi területen.
Adatmentés mobilról a KÜRT-nél
A KÜRT Rt. világhírű adatmentési szolgáltatását mostantól szélesebb felhasználói rétegek számára is elérhetővé teszi. Sőt, az innováció révén a cég adatmentő mérnökei a hagyományos adathordozókról történő mentések mellett ma már sikerrel erednek digitális fényképezőgépek, zsebszámítógépek és mobiltelefonok elveszett adatainak nyomába is.
A nyomdaszámlák és az áfa története
Ma már ismételten a januári áfa-kulcsokkal számlázhatnak a nyomdák, hála a szakma erélyes fellépésének. De több mint egy hónapon át járatták a kálváriát az áfa-szabályozást megváltoztatók a nyomdákkal és kiadókkal....
Az Euroweb és az Elender fúziója: új kezdet
A hazai piac legnagyobb üzleti internetszolgáltatója jött létre az Elender Üzleti Kommunikációs Rt. és az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. integrációjával, melyet a napokban hagyott jóvá a Gazdasági Versenyhivatal.
Határtalan lehetőségek a GYSEV előtt
A határváros megszűnt határvárosnak lenni, Sopron nagyvállalata ezen keres igazán: Hamburgtól az Adriáig vállal logisztikai feladatokat, beleértve az igazán komoly hozzáadott értéket jelentő outsourcing szolgáltatásokat is. Egyáltalán nem véletlen, hogy raktárbázisa bővítésébe is belefogott a GYSEV.
Lépéskényszerben a nagy irodaterületet kereső cégek
A budapesti bériroda-piacon az átadott új területek nagysága folyamatosan csökkent az elmúlt években, amit a kilencvenes évektől egyre növekvő kihasználatlansági mutató és a bérleti díjak esése egyaránt indokolt.
Meglévő ügyfelekkel bővíthető hatékonyan a biztosítási piac
A felnőtt lakosság 10 százaléka kötött új biztosítást az elmúlt tizenkét hónap során. A piac azonban ennél kisebb mértékben bővült - többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet az idei első negyedévben.
"Versenyképességünk az Európai Unióban" konferencia
Az Intelligens Társadalom Szakmai Tudományos Társaság által rendezett, június 24-ei konferencia témája ezúttal a pénz körül forog, az elektronikus gazdaság segítségével megszerezhető források és elérhető megtakarítások, és a versenyképesség témakörét járjuk körbe három hívószó segítségével, ezek: szakértelem, naprakészség, partnerség.
Üvegházhatás(talanító) kvóták
Hazánk üvegházhatást fokozó gázkibocsátása alatta marad a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt évi 105 millió tonnának, így korlátozások nélkül tudjuk teljesíteni a 6 százalékos csökkentést. A cégeknek szeptember 15-ig kell benyújtania a szén-dioxid-kibocsátási kérelmeiket. Egyebek mellett erről is szó volt egy mai konferencián.
Felújítják a Ferihegy 1-es terminált
Még az idén megkezdődhet a forgalomnak 1950-ben átadott Ferihegy 1-es terminál modernizációja. A korszerűsítést az utasforgalom növekedése és a modern biztonsági követelmények indokolják. Jövőre várhatóan közel 6 millió utast fogad Ferihegy, ami 1 millióval haladja meg a 2003-as szintet. A low-cost forgalom ezen belül eléri majd az évi nyolcszázezret.
140 ezer forint a bruttó átlagkereset
Az alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 772 ezer volt 2004. január–áprilisban, ez 0,8%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a KSH.
Idén az export várhatóan legkevesebb 15–16 százalékkal növekszik
Nem a kincstári optimizmus mondatja, hanem az elmúlt hónapok statisztikai adatai támasztják alá, hogy a magyarországi export ismét dinamikusan nő, és újabb beruházások várhatók. Biztató, hogy tovább korszerűsödött a termelés szerkezete. A világgazdasági tendenciák javuló képet mutatnak, az olajár viszont bizonytalansági tényező.
Nem jelent komoly fenyegetést az első mobilvírus, a Cabir
Az F-Secure szakértői megerősítették, hogy a néhány napja felfedezett Symbian OS féreg, a Cabir, az első valódi mobiltelefon vírus. Bár a féreg nem jelent semmilyen azonnali fenyegetést a telefon felhasználóknak, világosan mutatja, hogy a mobiltelefonokra készülő vírusok elkészítésének technológiája már létezik és ismert a vírusírók számára.
Szoftverhibás postagalamb
A munkavállalókkal fokozottabb egyeztetésre van szükség, a külső és a belső kommunikáción javítani kell. Nagyjából ebben a szentháromságban foglalhatók össze a Magyar Posta Rt. budaörsi logisztikai beruházásának zökkenőkkel teli megvalósításának tanulságai. A társaság üzleti vezérigazgató-helyettese, Szivi László – tőle származnak információink – egyebek mellett erről is szólt a Piac és Profitnak.
Magyarország kedvelt célpontja a szolgáltatás-kihelyezésnek
Minden tizedik európai vállalatból négy már megkezdte szolgáltatási tevékenységeinek külföldre való kihelyezését, derült ki az első, vezető európai cégek offshore stratégiájáról szóló átfogó tanulmányból.
Budapest Airport 3.0
Az év eleji üzembe helyezését követően újabb szakaszához érkezett a Budapest Airport vállalatirányítási rendszerének fejlesztési programja - jelentették be a ma délőtti sajtótájékozatón.
Eladja szállodáit a GYSEV
Adósa az állam a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt.-nek, a növekvő személyszállításért járó költségeket nem kapta meg a büdzsétől. A GYSEV záros határidőn belül megválik szállodáitól, viszont raktárbázist épít Sopronban, abban a városban, ahová átköltözik a cég székhelye. A társaság múlt éve a veszteségek lefaragásával telt el, ám komoly gondokat okozott számára a hosszú lejáratú hiteleket átértékelése.
Újabb hetvenmilliárd Schengenre
Hazánk a következő két évben 167 millió eurót (mintegy negyvenmilliárd forintot) kap Brüsszeltől a schengeni térséghez való csatlakozással kapcsolatos feladatokra. A PHARE-pénzekkel együtt hetvenmilliárd forintnyi uniós támogatás nem igényel hazai társfinanszírozást. A határőrség modernizációját számos speciális gépjárművel segítette az elmúlt három évben Németország.