Mit láthatunk a digitális paradicsomban?

Vasárnap este Bill Gates beszédével hivatalosan is megnyitotta kapuit a 2007-es CES, szórakoztató elektronikai szakvásár. A nevadai Las Vegasban megrendezett esemény nem csak a szoftveróriás termékeiről szól, hanem arról a mintegy 2500 gyártóról és termékeikről, amelyek a high-tech világot alakítják. Íme a jövő.


OLED, ilyesmi lesz
A nem is oly rég még újdonságnak számító plazma és az LCD tévék mellett újabb technológiát használó televíziók is megjelennek a közeljövőben. Az úgynevezett OLED-technológiában például szerves anyagokat használnak fel, amelyek áram hatására fényt bocsátanak ki. Az elterjedt folyadékkristályos kijelzőkkel szemben az OLED-képernyők nem igényelnek plusz fényforrást, emiatt azoknál vékonyabbak lehetnek és étvágyuk is tovább csökkenhet. Az egyedüli probléma az árral kapcsolatban merül fel: bár a Sony 2004 szeptemberében maga is megkezdte a kisebb kijelzők gyártását - elsősorban mobil eszközökbe -, a televízióknál egyelőre nem sikerült a kívánt szintre leszorítani a költségeket.

Annak ellenére, hogy OLED-es tévét még nem lehet kapni, a kijelzőtípus már jó ideje piacon van. Kis méretben ugyanis gazdaságosan állítható elő - az új MP3 lejátszók és mobiltelefonok javának kijelzője ilyen technológiával készül.

Internetes videók tévén

Egy külső modullal tenné "internetképessé" legújabb LCD-televízióit a Sony. Az új televíziók az internetről online videókat, megosztott tartalmakat is lejátszhatnának számítógép segítsége nélkül.

A Sony jövőképe szerint az internet tehát nem csak a konzolokba és a mobil termékekbe szivárog be, hanem más területeken is a mindennapi képességek listájára kerülhet, így a televíziókat is közvetlenül a internetre köthetjük a jövőben. A Sony egy utólag is beszerezhető, felszerelhető modullal tenné elérhetővé ezt a funkciót, így a péládul a Yahoo, a YouTube vagy az AOL megosztott videói a távirányító egyetlen gombnyomásával elérhetővé válhatnak.

A világ legnagyobb LCD TV-je

Az utóbbi időben szinte hónapról hónapra változott a legnagyobb LCD TV cím tulajdonosa - ezúttal a Sharp Electronics vallhatja magát büszke győztesnek. A gyártó ugyanis bejelentette nemrég elkészült, 108 colos, 270 centiméteres  képátlójú folyadékkristályos televíziójával. A készülék áráról egyelőre nem érkezett információ, de biztosra vehető, hogy az a széleskörű, nyári debütáláskor nem lesz 10 ezer dollár alatt.


LCD, a kisebbek közül
A 108 inches LCD TV egyben jelzés is a plazmakijelzőknek. Eddig ugyanis a plazmatévék uralták a legnagyobb látható képméretű televíziók piacát, ám a Sharp mostani bejelentésével a plazmákat "másodrendűvé" fokozta le a méret növelését célzó harcban

Új négymagosok az Inteltől

Az Intel három új, négymagos processzort mutatott be a CES-en. A Core 2 Quad megjelenésével a négymagos processzorok többé már nem csak a csúcs-PC-k részei. Eddig az Intel kínálatában az egyetlen négymagos asztali gépbe szánt processzor, a 2,6 gigahertzen futó Core 2 Extreme, QX6700 volt, 8 megabájt L2 gyorsítótárral és ezres tételben,  közel ezer dolláros áron. A korábbi Extreme Edition változatokhoz hasonlóan ennek is állítható az órajelszorzója - szabad utat adva annak, aki ilyen módon akarja tuningolni a méregdrága CPU-t. Az új, Q6600 ezerdarabos tételben 851 amerikai dollárba kerül majd.

Vista extra

A 2007-es Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai szakvásáron Bill Gates, a Microsoft elnöke bejelentette a Windows Home Server, a több PC-vel rendelkező családoknak szánt szoftvertermék megjelenését. A programmal összeköthetőek az otthoni számítógépek, digitális eszközök és nyomtatók, megkönnyítve ezzel a családtagok gyorsan bővülő digitális tartalomgyűjteményének tárolását, védelmét és megosztását, valamint a közös szórakozást. Az év későbbi részében tervezi megjelentetni a HP saját MediaSmart Serverét, amelyet szintén a Windows Home Server működtet majd.


Bill Gates

A Windows Home Server azért született, hogy segítsen a felhasználóknak a robbanásszerűen bővülő digitális tartalmak kezelésében. Mint az előadásában elhangzott 2006-ban például 273 milliárd digitális kép készült, és ma az Egyesült Államokban több mint 40 millió háztartás rendelkezik egynél több PC-vel és minden harmadik otthonban van MP3 lejátszó.  A Windows Home Server automatikusan támogatja az otthoni PC-ket, és központi tárhelyet kínál a család fényképei, zenéi, videói és dokumentumai számára.

Ha valaki éppen nincs otthon, a személyre szabott Windows Live Internet cím segítségével távolról is elérheti a Windows Home Serveren tárolt digitális tartalmat. A CES-en több vállalat, így az AMD, az Inventec és a Quanta Computer is bemutat olyan referencia hardvert, amelyet kifejezetten a Windows Home Serverhez terveztek. A Windows Home Server emellett a független szoftverszállítók számára is platformot kínál a digitális otthont valóra váltó innovatív alkalmazások kifejlesztéséhez.

Jut a kocsiba is

Itt az iPhone
Az Apple Computer Inc. vezérigazgatója, Steve Jobs bemutatta a sokak által türelmetlenül várt Apple márkájú, érintőképernyős mobiltelefont, amely sok jellemzőjében a cég népszerű iPod zenelejátszójára emlékeztet. Az új telefon alig 11.6 milliméter "vastag", használatát 3,5 inches - minden eddigginél pontosabb - érintőképernyője segíti, a készüléknek 2 megapixeles kamerája van, tárkapacitása pedig 4 vagy 8 gigabyte. Működését az Apple OS X operációs rendszere támogatja. A 4 megabyte-os telefon ára 499 dollár, a 8 megabyte-s változaté 599 dollár lesz.
Gates bejelentette a Microsoft és a Ford között megindult együttműködést is, amelynek gyümölcse a Sync névre hallgató, hangparancs-vezérlésű intelligens eszköz. A Sync révén a személyes elektronikai berendezések összekapcsolhatók az autóval. Az eszköz sokféle mobiltelefont, tároló médiumot és hordozható zenelejátszót - így a Zune-tt és másokat is - támogat.

A Ford által kifejlesztett Sync a Microsoft Auto platformra épül és hangvezérléses telefontárcsázást, címtár-szinkronizálást és hasonló funkciókat kínál, pl. képes beolvasni a szöveges üzeneteket az autó hifi-rendszerén keresztül. Hasonlóképpen, a sofőr hangparancsokkal vagy a kormányon elhelyezett gombokkal vezérelheti a digitális zenelejátszót. A Microsoft Auto szoftver könnyen frissíthető, így a Sync a később megjelenő új eszközöket is képes lesz integrálni egy egyszerű frissítéssel.

A Sync és az alapját adó Microsoft Auto alkalmazásával a Ford olyan eszközt kínál az autósoknak, amely egyszerre alkalmas a mobiltelefon és a hordozható médialejátszók hangvezérléses üzemeltetésére. A tervek szerint a Sync 2007 második felében lesz elérhető 12, 2008-as Ford, Lincoln és Mercury modellen és kisteherautón. A 2009-es modellévre az eszköz minden Ford, Lincoln és Mercury járműbe bekerül.

Véleményvezér

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?
Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése

Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése 

Nincs bocsánat az azeri gép lelövése és a segítségnyújtás elmulasztása miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo