A postáért aggódik a Fidesz

A kisebb postahivatalok tervezett bezárásával a magyar kormány az állami cég privatizációját készíti elő - mondta Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus Ódor Ferenc fideszes képviselővel tartott közös sajtóértekezletet. Manninger Jenő szerint csak minimális megtakarítással járna a kisebb postahivatalok bezárása.

Az MTI kérdésére válaszolva a fideszes politikus elmondta: a Magyar Posta a 2009-es piaci liberalizáció után is versenyképes maradhat. Ódor Ferenc közölte: a Fidesz a parlament elé viszi a postahivatalok bezárásának kérdését. A két politikus kérdésre válaszolva elmondta: nem kizárt, hogy tiltakozások, demonstrációk lesznek a postabezárások ellen.

Arról azonban később döntenek, hogy a Fidesz támogatja-e ezeket a megmozdulásokat - tette hozzá Ódor Ferenc.

Korábbi  hírek szerint a Magyar Posta mintegy ezer településen vállalkozókra bízná a küldemények felvételét, illetve az állandó postahelyek feladatainak ellátását. Az átalakítás előkészítése már megkezdődött, az érintett települések listája egyelőre nem ismert. Csupán annyi biztos: a következő két évben kiépülő sajátos franchise-hálózatban dolgozó vállalkozók munkájáért a posta felel majd. A többletkockázatért cserébe a hálózat hatékonysága megközelítheti a külföldi postákét - a többi között a németét, vagy az osztrákét. Pedig Németországban állandó postahely fenntartására csak a kétezer fősnél nagyobb településeken köteles a posta, míg a hazai előírások szerint ez 600 lelkesnél nagyobb falvakban kötelező. Ausztriában pedig gazdaságtalan működés esetén - az önkormányzati egyeztetések után - a posta jogosult a hivatal bezárására.

A vállalkozók bevonására a posta az utóbbi években tett már kísérletet. A postamesterré átvedlett postásokkal kötött szerződéseit a társaságnak most valós vállalkozási szerződésekre kell váltania. A postamesterséget csupán valódi vállalkozásoknál - vendéglőkben, közértekben - lehet fenntartani. Azaz, míg a helyi kézbesítő nem dolgozhat vállalkozóként a postának, a temetkezési vállalkozónál működhet postahivatal. Ráadásul a tapasztalatok szerint nyereséges postamesterséget csak az ügyfelek számára is kényelmesebb, hosszabb ideig nyitva tartó, kapcsolt vállalkozásként lehet működtetni.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo