Ha lehet, kerüljük a biokosztot

A GfK Hungária egyik legújabb felméréséből kiderült, hogy Magyarországon a lakosságnak csak kis aránya figyel a kiegyensúlyozott táplálkozásra, s választja meg gondosan ételeit. A bioélelmiszerekkel kapcsolatos leggyakrabban említett elvárások közé tartozik a vegyszermentesség, a természetesség és az egészségre gyakorolt pozitív hatásuk

Az intézet nemrégiben készített felmérése a 15 évesnél idősebb lakosság bioélelmiszerekkel kapcsolatos vélekedéseit, valamint vásárlási szokásait vizsgálta. A megkérdezés eredményeinek tanúsága szerint hazánkban egyelőre kisebbségben vannak azok, akik tudatosan táplálkoznak. A kutatásban résztvevő 1000 fő közel háromötöde (58 százalék) véli úgy, hogy "teljesen normálisan étkezik, így szervezetébe automatikusan bekerül mindaz, ami szükséges". A válaszadók mintegy harmada (29 százalék) "csak olyasmit eszik, ami ízlik neki, még akkor is, ha az állítólag kevésbé egészséges" és csupán 13 százalék azoknak az aránya, akik "nagyon odafigyelnek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra és gondosan választják meg ételeiket".

A tudatos táplálkozásnak a hölgyek szentelnek nagyobb figyelmet, ugyanis az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra odafigyelők csoportjának 70 százaléka közülük kerül ki, míg a férfiak aránya csupán 30 százalékot ért el.

Az egészséges táplálkozásra nagyon odafigyelők korösszetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jelentős súllyal (mintegy 40%) van jelen a 60 feletti korosztály, ami annak köszönhető, hogy körükben a különböző krónikus betegségek miatt is nagyobb figyelmet kell szentelni a táplálék megválasztásának. Elmondható még, hogy a nagyvárosban élők is jobban odafigyelnek az egészséges táplálkozásra.

A megkérdezettek túlnyomó többsége - 88 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy "egyáltalán nem érdekel a manapság tapasztalható bio-, fitnesz- és wellness-őrület, ahol megmondják, mi az egészséges", és csupán 12 százalék jelezte, hogy "igyekszik minél több bio- és fitnesz- (pl. kalóriaszegény) élelmiszert fogyasztani".

A kutató szakemberek arra is kíváncsiak voltak, vajon a lakosságban egyöntetű kép él-e a bioélelmiszerekkel kapcsolatosan, azaz azonos módon határozzák-e meg a fogalmat. E tekintetben meglehetősen vegyes a kép.

A megkérdezettek mindegy harmada nem tudta megfogalmazni, mitől is "bio" egy bioélelmiszer. A válaszadók a bio jelző tartalmát legtöbbször a "növényvédő-, műtrágya és vegyszermentes, azaz nem permetezett"-ként jelölték.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo