Fico beavatkozna

A lízingszerződések kezdettől fogva érvénytelenek voltak - keres jogi alapot Fico kormányfő Gabcikovó "államosítására".

A szlovák kormányfő szerint az állam visszaszerezhetné a vezető szlovák áramszolgáltatótól, a Slovenské Elektrarnétól (SE) a gabcikovói vízerőművet. A Hospodarské Noviny hétfői jelentése szerint Robert Fico egyelőre nem indokolta, mire alapozza véleményét, mindössze annyit mondott: a lízingszerződések első vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy azok "kezdettől fogva érvénytelenek voltak".  A szlovák környezetvédelmi miniszter, akit a kérdés megoldásával megbíztak, szintén nem szolgált részletekkel. Az SE jelenleg a VVB állami építőcéggel kötött lízingszerződés alapján üzemelteti az erőművet.

Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött szerződést a Duna két ország közötti határszakaszán építendő közös vízlépcső- és erőműrendszerről a dél-szlovákiai Bős (Gabcikovo) és észak-magyarországi Nagymaros térségében. Hosszas huzavona után végül a nyolcvanas évek második felében meg is kezdődtek a munkálatok. A magyar fél a rendszerváltás időszakában, 1989-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva felfüggesztette az   építkezést, majd 1992-ben egyoldalúan felmondta a szerződést. Még abban az évben az erőműrendszer működtetése érdekében szlovák oldalon, szintén egyoldalúan, elterelték a Dunát. Az 1993-ban önállóvá vált Szlovákia saját területén megépítette a bősi vízlépcsőt és erőművet. Ennek egyik eredménye az lett, hogy a Duna magyarországi felső szakaszán, a Szigetköz térségében az addigi átlagos vízhozam 20 százalék alá csökkent, ami jelentősen rontotta az ottani élővilág állapotát.
A két fél, miután nem tudott megegyezni, még 1993-ban a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A testület 1997 szeptemberében hozott ítéletében mindkét felet elmarasztalta, s azt javasolta, hogy tárgyalások útján találjon megoldást. A hágai döntés az 1977. évi államközi szerződést érvényben lévőnek minősítette. Ennek alapján a magyar felet azért hibáztatta, mert egyoldalúan felmondta azt és nem építette fel a nagymarosi vízlépcsőt. A szlovákokat a Duna egyoldalú elterelése miatt marasztalták el. A nemzetközi bíróság ítélete szerint a két országnak arra kell törekedni, hogy kölcsönösen fedezzék a másik félnek okozott károkat.

Azóta mindkét fél több javaslatot dolgozott ki a tárgyalások folytatására, eddig azonban nem tudtak megállapodni. Tavaly decemberben ismét tárgyalóasztalhoz ült Budapesten a bősi vízlépcsővel foglalkozó magyar és a szlovák küldöttség, hogy folytassák az októberi pozsonyi tárgyalásokat. Vitáznak a felek egyebek között abban, hogy miként javítható a Bős alatti Duna-szakasz hajózhatósága. A vízlépcsők alatti szakaszok általában újabb duzzasztást igényelnek - érvelnek a szlovák szakértők. Magyarország viszont továbbra sem kívánja megépíteni Nagymaroson vagy máshol a térségben a bősi létesítmény alatti duzzasztót.  A szlovák szakértők korábban azt is kifogásolták, hogy egy ilyen magyarországi létesítmény nélkül nem   lehet csúcsra járatni a bősi áramtermelést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo