Vagyonleltár pozitívummal

Az alapokból összesen közel 20 milliárd forintot vontak ki, amit ellensúlyozott a 30 milliárd forintnyi hozam - közölte a BAMOSZ.

A BAMOSZ - a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége - tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona decemberben 0,4 %-kal nőtt, és 2.540 milliárd forintot tett ki a hónap végén. Decemberben 11 új alap indult, egy pedig megszűnt, a hónap végén a BAMOSZ tagjai összesen 237 alapot kezeltek. Az alapokból összesen közel 20 milliárd forintot vontak ki, amit ellensúlyozott a 30 milliárd forintnyi hozam. Az alapok összvagyonának 63 %-át kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok száma öttel nőtt, vagyonuk gyakorlatilag nem változott. A 17,5 milliárd forintos visszaváltás mellett közel 18 milliárd forint volt a hozamok vagyonnövelő hatása. A zártkörű értékpapíralapok száma egy új részvényalappal nőtt, a 8 alap vagyona 7,7 %-kal nőtt, ennek oka a 2,5 milliárd forint új befektetés mellett a zártkörű garantált és részvényalapok teljesítménye volt. A hónap végi 74 milliárd forintos vagyon az alapok összvagyonának 2,9 %-a.

Az ingatlanalapok száma sem változott, a 20 alap vagyona a hónap során 2,2 %-kal, december végére 577 milliárd forintra csökkent, arányuk így az összvagyon 22,7 %-a. A 16 milliárd forintos tőkekivonás mellett az alapok teljesítménye 3,5 milliárd forinttal növelte az alapok vagyonát. Továbbra is a hazai ingatlan alapok alapjai diktálták a visszaesést, ezek a hónapban 3,5 %-kal csökkentek, vagyonuk így 107 milliárd forintot tesz ki. Az ingatlanalapok azonban a hazai ingatlanalapok alapjai miatti duplikációt leszámítva, nettó vagyonban is a második legnagyobb kategóriát jelentik. A hónapban öt új garantált alap indult, egy pedig a futamidő végével megszűnt, a 69 nyilvános garantált alap összvagyona a hónap végén 6,5 %-os bővülés után 264 milliárd forint volt, ez az összvagyon 10,4 %-a. A nettó friss tőkebeáramlás 11,7 milliárd forint volt, míg a hozamok 4,5 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A származtatott alapok száma nem változott, a 11 alap vagyona a hónap során 2,5 %-os bővülést követően 18 milliárd forint volt. A hónap során 70 millió forint friss tőke érkezett az alapokba, a hozamok 360 millió forinttal növelték a vagyont.

A 30 nyilvános, nyíltvégű pénzpiaci alap vagyona decemberben 0,6 %-kal csökkent, a hónap végén 784 milliárd forint volt. A hónap során a pénzpiaci alapokból 8,6 milliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a hozamok 3,6 milliárd forinttal növelték a vagyont. A kategória 59 %-át jelentő likviditási alapok vagyona 2,3 %-kal csökkent, és már második hónapja tőkét vonnak ki az alapokból, decemberben több mint 13 milliárd forintot; a hozamok 2 milliárd forintot tettek ki. A "klasszikus" pénzpiaci alapok vagyona ugyanakkor 1,9 %-kal nőtt, 4,5 milliárd forintos friss befektetés mellett az alapok hozama 1,5 milliárd forint volt. Az euróövezeti pénzpiaci alapok vagyona továbbra is gyorsabban nőtt a hazai alapoknál, aminek oka az, hogy a tőkekivonás csak a hazai alapokat érintette. Tovább lassult a kötvényalapok vagyonának csökkenési üteme, a 27 alap összvagyona december végén 1,3 %-os csökkenés után 276 milliárd forint volt. A tőkekivonás is lassult, a hónapban 5,7 milliárd forintot vontak ki a kötvényalapokból, míg a hozamok összességében közel 2 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A kötvényalapok 68 %-át jelentő rövid kötvényalapok 1,8 %-kal csökkentek, ennek oka a 4,5 milliárd forintnyi tőkekivonás volt, míg a hozamok 1 milliárd forinttal növelték a vagyont. Hasonló a helyzet a hosszú kötvényalapok esetében is: a 0,5 %-os csökkenés oka az 1,2 milliárd forintos tőkekivonás, míg hozamuk több mint 800 millió forint volt. A hónap során a hazai kötvényalapokból vontak ki tőkét, így ezek vagyona az átlagnál jobban csökkent. részvényalapok száma egy új ETF-fel nőtt, a 36 alap vagyona decemberben 2,5 %-kal bővült, a hó végén 299 milliárd forintot tett ki. A hónapban 2,4 milliárd forintot vontak ki az alapokból, de a hozamok közel 10 milliárddal növelték a vagyont. Decemberben négy részvénytúlsúlyos alapot tiszta részvény alappá soroltak át, egy új tiszta részvény alap pedig indult, így ezek vagyona 77 milliárdra nőtt, míg a részvényalapok vagyonának 74 %-át kitevő részvénytúlsúlyos alapoké (az átsorolás hatását nem számítva) 2,3 %-kal nőtt. Leggyorsabban a hazai és globális tiszta részvény alapok nőttek. A vegyes alapok száma néggyel nőtt, a 26 alap vagyona pedig 0,8 %-kal csökkent decemberben, a hónap végén 165 milliárd forint volt. A hónap során 3,4 milliárd forintot vontak ki az alapokból, míg a hozamok 2 milliárd forinttal növelték a vagyont. A 10 egyéb alap vagyona a leggyorsabb, 3,8 %-kal bővült, a hónap végén az alapok vagyona meghaladta a 83 milliárd forintot. Az alapokba több mint 2,5 milliárd forintnyi új befektetés történt, míg a teljesítményeknek 560 millió forint volt köszönhető.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo