Friss cikkeink


Másfél milliárd közös projektekre

Másfél milliárd közös projektekre 

A december 2-án megjelent új pályázat a határon átnyúló társadalmi és gazdasági együttműködési, illetve környezetvédelmi és közlekedési projektek megvalósítására nyújt - intézkedésenként előre meghatározott keretösszegekkel - támogatást.
Nyilvános információk egy év múlva

Nyilvános információk egy év múlva 

A tervezett nyilvános információs rendszerben nem csak az információkhoz való hozzáférés mindenki számára elérhető és ingyenes, hanem a közzététel sem fog költséggel járni.
Legalább fél évig tárolják a hívásokat

Legalább fél évig tárolják a hívásokat 

Az Európai Unió tagállamainak bel- és igazságügyi miniszterei elfogadták azt a jogszabálytervezetet, amely a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében a kommunikációs szolgáltatók számára előírja a telekommunikációs adatok tárolási kötelezettségét.
Legyen a szélessáv alapinfrastruktúra!

Legyen a szélessáv alapinfrastruktúra! 

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke szerint a szélessáv úgyanúgy alapinfrastruktúra kell hogy legyen, mint a víz gáz vagy áramellátás, mivel a megfelelő infrastruktúra megteremtése nélkül a tudásalapú társadalom és gazdaság megteremtésére nincs esély.
Novemberi fiskális "sikerszám"

Novemberi fiskális "sikerszám" 

Nem várt módon lett jobb az államháztartás mérlege, mint ahogyan azzal a fiskális tárca prognózisa kalkulált. A gyorsjelentés szerint 44 milliárddal kisebb a hiány a vártnál.
Elfogadhatatlan a költségvetés

Elfogadhatatlan a költségvetés 

Magyarország nem támogatja a brit uniós költségvetési tervet, José Manuel Barroso, az EB elnöke pedig egyenesen elfogadhatatlannak nevezte azt.

Parragh az ICC-vezetőségben 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tagja lett az International Chamber of Commerce-nek.
A sportpénz nem csappan

A sportpénz nem csappan 

A BOM-támogató nem száll ki a MOB-támogatásból sem, s a lényeg: változatlanul megpályázandónak tartják a 2016-os olimpiát.

Ingatlanalapok: 10 %-os növekmény novemberben 

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona novemberben 0,03 %-kal csökkent.

Határon átnyúló egyesület 

Az országhatár közelében lévő települések egyesületet szerveztek a határmenti együttműködés hatékonyabbá tétele érdekében.

Új tévé jön! 

Néhány éven belül valószínűleg teljesen átformálja majd tévézési szokásainkat a digitális műsortovábbítás elterjedése. A Jupiter Research piackutató cég előrejelzése szerint 2009-re az európai háztartások 74 százalékában, vagyis 123 millió otthonban veszik majd igénybe a digitális televíziószolgáltatást.

Homokhát lehetőséget kap 

A mórahalmi székhelyű Homokháti Kistérség a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében a szolgáltató önkormányzat, az önkormányzatok információszolgáltató tevékenységének fejlesztése (GVOP 4.3.1) program keretében elnyert EU-s forrásból 2006-tól e-közigazgatási rendszer bevezetését tervezi, a program ezen kívül a térség turisztikai ismertségének növelését is szolgálja. A közel 600 milliós projekt megvalósításra kiírt pályázatot a HUMANsoft Kft. nyerte el.

A modell már nem érdekes 

Míg ez év júliusában és augusztusában az "időjárás", és "Horvátország" verekedte be magát a 10 leggyakrabban keresett téma közé, addig szeptemberben és októberben a nyárral kapcsolatos kulcsszavak lassan eltűntek, majd a "Görög Zita" és a "kötelező biztosítás" csúcs után november közepétől egyre gyakrabban bukkantak elő az ünnepekhez kötődő témák.

Trendi pénzek 

A fiatal lányok körében hódító trendi cica, a Hello Kitty a készpénzre is ácsingózik. Hétfőtől a macskás márka arany és ezüst változatú euróérméket "bocsát ki."

Kézilabda a mobilon 

A Pannon GSM , a Magyar Kézilabda Szövetség főtámogatója teljes körű tájékoztatást nyújt sportszerető ügyfeleinek a szentpétervári világbajnokság eseményeiről.

EVA Budapest bankos számláról 

Az egyszerűsített vállalkozói adó befizetését megkönnyítő szolgáltatást vezetett be ügyfelei számára a Budapest Bank.

Hiteltelen a konvergenciaprogram 

Elemzők meglehetősen kis esélyt látnak arra, hogy Magyarország képes lenne betartani a pénteken megjelent konvergencia-programot, ráadásul még Brüsszel jóindulatára is szükség lenne.

Százmilliárd fölött a kifizetések 

Több mint százmilliárd forint érkezett meg majdnem négyezer, a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjain nyertes pályázó számlájára december ötödikéig.

Épül a szupersztráda 

Folytatódott a szélessávú internet kapcsolatokra történő áttérés a harmadik negyedévben Magyarországon, az ilyen típusú előfizetések száma éves szinten 70 százalékkal nőtt, és szeptember végére meghaladta a félmilliót.

Bolt nélkül maradnak a falvak 

A hazai kiskereskedelmi üzlethálózatot továbbra is a telítődés jellemzi: 2005 első kilenc hónapjában közel ugyanannyi (18,7 ezer) üzlet kezdte meg a működését, mint ahány egységet bezártak.

A Pannon GSM-nél olcsóbb lesz a telefonálás az ÁFA csökkentéssel 

2006. január 1-jével minden számlás és kártyás előfizetés bruttó havi díja csökken olcsóbbak lesznek a percdíjak, sms-ek és mms-ek is szinte minden esetben.

Múlt heti fonákságok - a BKV-utas Udvaros Dorottyával 

A Suzuki gyári szerelősor munkása azt, hogy esetleg becsinál, még csak-csak el tudja képzelni magáról, de azt, hogy beszari is lenne, a múlt héten hallhatta életében először.

Kompromisszum nincs, ajánlatok vannak 

Tony Blair keleti-európai tárgyalásain nem kötettet egyezség, a felek egymást zsarolgatták. Nagy-Britannia viszont hajlandó lenne lemondani a brit visszatérítés egy részéről, a magyar kormányfő pedig némi kohéziós pénzről, ha több jogcímre és egyszerűbben lehetne pályázni.

Munkaerőpiaci válság Ausztriában 

Négyszázezerre emelkedhet a munkanélküliek száma Ausztriában pár hónapon belül. A legsúlyosabb a pályakezdők helyzete: öt év alatt 70 százalékkal nőtt a munkanélküliség az osztrák fiatalok körében.

Programhosszabítás! 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) információs társadalom és gazdaság fejlesztésére kiírt pályázatainak beadási határidejét a program Irányító Hatóságának (IH) döntése értelmében határozatlan ideig, a források kimerüléséig meghosszabbítják.

Negatív tartományban 

A K&H Bank által jegyzett felmérés szerint a negyedéves kkv bizalmi index negatív tartományban maradt 2005. második negyedévében és tovább csökkent az előző negyedévhez képest. A 2004-ben +2 ponton záró mutató mára -14 pontra csökkent a -100 és +100 közötti skálán.

Multi munkahely csak stressztűrőknek 

Mire számíthat az a fiatal, aki egy multinál, és az, aki egy kisebb cégnél válla először munkát?

Új kielégítési szabály 

A pénzintézetek szerint az új uniós kielégítési csődszabály gyakorlatára való áttérés kedvező lehet a kis- és középvállalkozások számára. A hatálybalépés időpontja még kérdéses.

Mol-részvények az államtól 

A Mol Rt. legfeljebb tíz százaléknyi, jelenleg állami tulajdonban lévő Mol-részvényt vásárolhat meg. A kormány a 200 milliárdos részvénycsomag maradék részét a jövőre a kisbefektetőknek kínálja fel.

Letöltés nélkül olvasható 

A Novell ügyfelei a világ bármely régiójában, gyakorlatilag bármely eszközről, bármely platformon biztonságosan hozzáférhetnek a vezeték nélküli üzenetküldés és csoportmunka támogatáshoz.

Egymilliárd csokimikulásra 

A karácsonyi szezonális édességek - szaloncukor nélkül - 2 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalmából 950 millió forintnál is több jut a Mikulás-figurákra.

Növekedés: 4 százalékot meghaladóan 

Magyarul olvashatják Brüsszelben a magyar kormány korrigált, aktualizált konvergencia programját. A dokumentumot a PM csütörtökön postázta az unió székhelyére.

Jelentős diplomáciai siker 

Magyarország jelentős turizmusdiplomáciai sikert ért el azzal, hogy a Turisztikai Világszervezet Dakarban lévő Közgyűlésén Magyarországot beválasztották a Világszervezet Végrehajtó Tanácsába.

Hogyan sokszorozhatja meg weboldala olvasottságát? III. 

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mik azok az okok, amelyek miatt mindenképpen kerülnie kell a keretes oldalszerkezetet, ha jövedelmező weboldalt szeretne. Felvázoljuk azt is, hogy milyen vélt előnyök miatt szokás használni ezt a megoldást, illetve, hogy milyen más megoldással tudja kiváltani.

A gazdasági újságíró apró rebbenései 

Lekerülte a falról az energetikai újságíró fényképei, hogy bekerüljenek egy albumba, abba a kötetbe, amelyet a Helikon Kiadó gondoz és december 2-án mutat be.

Példakép díjak a Pannon GSM-től 

A Pannon GSM Példakép Alapítvány kuratóriuma immár negyedik díjkiosztóján adta át a Példakép Díjakat s a velük járó egy-egymillió forintot az ország minden részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott kitűnőségeknek.

Hüvelykrém, hosszú távú megállapodással 

Licencmegállapodást kötött egy népbetegség elleni szer gyártása és értékesítése érdekében a KV Pharmaceutical Company és a Richter Rt. A magyar cég megkapta Kelet-Európát.

Equitas-újdonság: drága, de biztonságos 

A határidős piacon kereskedő hazai magánbefektetők számára fejlesztettek ki új szolgáltatást. Az Equitas háromszoros KELER alapletétnek megfelelő biztosítékot követel meg az ügyfelektől és 800-800 forintos megbízási díjat kér a kontraktusok után.

Autólízing: visszaszámlálás? 

Kevesebb szereplőre, rendezettebb viszonyokra lehet számítani az autólízing-piacon, ahol ma már tipikus banki fogyasztási hitelezés jelenti a finanszírozást.

400 milliárdos brit ajánlat 

A három ajánalttevő közül a londoni reptereket is üzemeltető BAA kínálta a legtöbbet: Ferihegy 400 milliárd forintot is megérne a brit pályázónak.

Százmilliós büntetés a luxusszállodáknak 

Bár a vendégek tudják, hogy a luxusszállodák szobaárainál a határ a csillagos ég, az összejátszásért, árkartellért, a verseny korlátozásáért kemény büntetés jár, Párizsban is.

Gödörben az európai dolgozók hangulata 

Európában a német és a svájci munkavállalók fognak felmondani jövőre a legkisebb, és a britek a legnagyobb eséllyel.

Utasbiztosítás egy perc alatt 

A Groupama Biztosító Rt. december 15-én megkezdi az utasbiztosítások interneten történő értékesítését, mely jelentős árkedvezményt jelent a "normál" üzletkötésekhez képest.

Adózási oktatási központ Budapesten 

Szakembereket képeznek Budapesten, az OECD multilaterális adóügyi programja keretében számos ország részére. E munkát egy most megerősített egyezség alapján folytathatja tovább hazánk.

Kedvező jelzálog termőföld vásárlóknak 

Az állam 50 százalékos kamattámogatása keltette fel az OTP Bankcsoport érdeklődését, s új termékkel jelenik meg a piacon, a birtokhitelre keresztelt földjelzálog hitellel.

Veres: Túl sokat foglalkoznak velünk 

"Túl sokat és feleslegesen foglalkoznak a magyar költségvetési hiánnyal" - mondta a pénzügyminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Gyurcsány: komoly konfliktus a láthatáron 

A magyar kormányfő a befolyásos brit üzleti lapban Tony Blair költségvetési tervezetét kritizálta. Gyurcsány szerint a gazdag nyugat-európai államok nem elég bőkezűek, akkor "Európa különböző részei komoly konfliktus elé néznek."

Vásárlói jogok az ünnepi akciók rohamában 

Közelednek az ünnepek, s a vevőkért máris megindult a kereskedők "rohama". A vásárlóknak az akciók bűvöletében sem árt a jótállás szabályaival tisztában lenniük.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo