2007 játékai - Csodaország rákapcsol

Az idei év kívánságlistás játékai többnyire folytatások lesznek, mint a Halo 3, GTA 4, akad azért néhány új cím is a palettán, amiért már most sok játékőrült lenne pár hónappal idősebb. Ízelítő a termésből.

1. Crysis

Az év talán leginkább várt játéka a Crysis a közeli jövőben játszódik. 2019-et írunk. Aszteroida közeledik a föld légtere felé és már nem kerülhető el a katasztrófa. A hatalmas kiterjedésű idegen test könyörtelenül bevágódik a Föld atmoszférájába és megkezdődik az emberiség legnagyobb harca a túlélésért.

A játékkal kapcsolatban kiemelendő a legelképesztőbb grafikai megjelenítés, valamint a mesterséges intelligencia használata már-már Stephen Hawking-i mélységekben. Hogy mindezt a gép mennyire képes majd visszaadni az csak a pénztárcák telítettsége fogja meghatározni, bár a fejlesztők állítása szerint a játék remekül fut majd egy mai átlagos gépen is, ami nem egy dual-coreos 2 GHZ processzort, egy giga ramot, és egy teljes körű DirectX9 támogatással rendelkező videokártyát jelent.

2. Project Offset (munkacím)

A készülőben levő játék a first-person fantasy kategóriáját fogja gazdagítani. A játékról annyi tudható hogy egy középkori fantázia világba kalauzol el. Készítői megkülönböztetett figyelmet szentelnek a szinte filmszerűen tiszta környezeti elemek megjelenítésének.

A pár fős csapat által fejlesztett Project Offset kiválóságát mutatja a megjelent demó, melyben minden lény máshogy fut, eltérő páncélzatot visel és magasságuk is változó. Megjelenési dátum várhatóan az idei év vége jővő év eleji időszakban lehet. Az alkotásban szinte minden él és lélegzik ezzel teremtve magával ragadó hangulatot.

3. Command & Conquer sorozat:  Tiberium Wars

A nagyon népszerű RTS (real time strategy) típusú játék következő része rengeteg újdonsággal lesz ellátva, de ugyanakkor megtartja jól bevált játékelemeket is. A játék teljes neve Command & Conquer 3: Tiberium Wars. A nevéből adódóan egy tiberiumos univerzumba csöppenünk bele ahol a Földet ellepi egy, saját magát előállítő anyag, mely villámgyorsan  terjed. Ennek elpusztításáért lép színre két csoport. A játék 2047-ben játszódik, rengeteg futurisztikus fegyverrel, épülettel. A játékot az igen híres és sikeres EA Los Angeles fejleszti, megjelenése valamikor 2007 közepére tehető.

4. Left 4 Dead

A Left 4 Dead a Counter Strike egyenesági leszármazottja, így ezen világ szimpatizánsai örülhetnek a leginkább. A játék a tipikus multi-player hagyományokat követő forgatókönyvet kínálja. A küldetés, túlélni egy zombiktól hemzsegő várost, ahol mindenki a három társunkon kívül a vérünkre pályázik. A Turtle Rock Studios, amelynek a nevéhez a CS: Condition Zero botjainak a neve is fűződik, úgy döntött, hogy továbbfejlesztett Source motorral, sok új ötlettel új játékot doba piacra.  A megjelenés idejét márciusra teszik.

5. Halo 3

A Halo 3 az Xbox 360 konzol legkívánatosabb címe lesz, amikor 2007 nyarán megjelenik. A Halo egy lineáris, történet központú játék, ahol a feladat az, hogy el kell jutni valahová, ki vagy be kell kapcsolni valamit, illetve meg kell szerezni egy tárgyat. Ezekhez hatalmas helyszíneken és rengeteg ellenségen keresztül vezet az út. Az elődeivel együtt képviseli az eddig valaha megjelent PC-re írt legjobb grafikai játékokat, egy hatalmas hátránnyal párodulva, az eszméletlen gépigénnyel. Jelenleg egy bétateszteléshez lehet hozzájutni, amelynek bétakulcsaiért a hírek szerint  szó szerint igazi harcok folytak. Ám, hogy a Microsoft néhány Irakban  tartózkodó katonának elviselhetővé tegye ottlétét a szoftverfejlesztő vállalat mindent a helyszínre szállított és néhány szerencsés kiválasztott három napon át tesztelhette a cég legújabb nagy durranását. A katonák vélhetően élvezték a virtuális öldöklést...

6. GTA IV

A GTA (Grand Theft Auto) sorozat tizedik évfordulóján, vagyis 2007 októberében szeretné a Rockstar kiadni a következő generációs GTA játékot, amely akkora fejlődés lesz, mint a GTA 3 a GTA 2-höz képest.

A játékot először PlayStation 3-ra és xBox 360-ra adják majd ki, amely 2007 október 16-án fog piacra kerülni. Microsoft E3 műsorán bejelentették, hogy xBox Live online-ra egy exkluzív epizódikus tartalom készül. 2008. május - június között fogja kiadni a Rockstar a játékot PC-re. Hogy mit hoz a jövő, az egyelőre titok.

Véleményvezér

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?
Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése

Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése 

Nincs bocsánat az azeri gép lelövése és a segítségnyújtás elmulasztása miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo