Saját bloggal

Sok kisvállalkozás hiszi - tévesen -, hogy felmérések nélkül is jól ismeri a vevőit. Nincs szüksége sok-sok kérdezőbiztosra, kérdőívekre, misztikus elemzésekre, drága piackutatásra. Ez utóbbira valóban nincs. Ám létezik számos olyan régi és új módszer, amelyeknek a segítségével mind a lehetséges vásárlók, mind a versenytársak viselkedése, elvárásai viszonylag olcsón megismerhetők.

A kis barkácsbolt tulajdonos-üzletvezetője tíz-tizenkét évvel ezelőtt minden egyes vevőjének vásárlási szokásait, kéréseit felírta egy kockás füzetbe, hogy igényeiket tökéletesen kielégíthesse. Mintegy nyolc-kilenc évvel ezelőtt a kockás füzetet Excel táblázattal váltotta fel a számítógépben, azt azután néhány éve CRM, ügyfélkezelési programra cserélte. A kisbolt, noha közben a közvetlen közelben szinte minden nemzetközi lánc megnyitotta a maga szakáruházát, az elmúlt években kisebb áruházzá bővült. Tavaly azonban, hosszú idő után először, a forgalma visszaesett. A vállalkozás saját vevőnyilvántartása szerint egyre több volt a törzsvevő, aki már hónapok óta nem fordult meg náluk.

Több helyről kért ajánlat

Mi lehet az ok? A vállalkozás vezetője úgy döntött, hogy felkeres egy piackutató céget. Ahonnan kapott is egy kétmillió forintos ajánlatot egy tanulmány elkészítésére, amiben a cég ígérete szerint olvashatott volna a barkácsáruházak nemzetközi piaci, európai és a magyarországi helyzetéről. A vállalkozó más ajánlatokat is bekért, s végül kiválasztott 120 ezer forintért egy úgynevezett omnibusz vizsgálatot, amelynek keretében a piackutató három kérdést tett fel neki egy nagy, közös kérdőívre. Az omnibusz módszer lényege ugyanis az - magyarázták el neki a szakemberek -, hogy egy reprezentatív mintának, a kívánt potenciális vásárlói körnek, több megrendelő igényei szerint egymástól független kérdéseket tesznek fel, és így a felmérés költségei is több cég között oszlanak meg. A megrendelő természetesen csak a rá vonatkozó kérdésekre adott válaszok adatait kapja meg.

A vállalkozó így hamarosan megtudta, hogy a környéken élők egyre kevesebbet barkácsolnak otthon, és aki mégis, annak fontosabb az alacsonyabb ár a multinacionális láncokban, mint a minőség. Vagy mesteremberre bízzák a munkát. Kiderült az is, hogy a mesterek honnan szerzik be a szükséges anyagokat, eszközöket. A kisáruház számára tehát a továbblépés az ő igényeiknek a kielégítése lehet.

Az on-line aránya alacsony

Az omnibusz módszer természetesen csak az egyik, amelyikkel a piackutatás egyébként valóban milliós nagyságrendű költségei csökkenthetők. A Piackutatók Magyarországi Szövetségének az adatai szerint a kvalitatív, tehát a közvetlen adatfelvételen alapuló - ami az összes piackutatásnak mintegy a 80 százaléka - kutatásoknak mindössze az 5 százaléka zajlik omnibusz módszerrel, 18 százaléka panellel - ekkor a megkérdezettek köre állandó -, a más ismétlődő kutatások aránya 20 százalék, az egyébé 3 százalék, és 54 százalék az egyszeri, ad hoc kutatás.

A kutatás költségeit már maga a reprezentáció biztosítása is drágítja. Nem véletlen, hogy - ha az eredmények e nélkül is értékelhetők -, egyre inkább eltekintenek tőle. Jelentősen befolyásolja az árat a kérdezés módja. A legdrágább a személyes megkeresés, mégis, tavaly az összes kutatás 54 százalékánál ezt alkalmazták. Mert ez a leghitelesebb, és elenyésző az értékelhetetlen válaszok aránya. A telefonos kérdezés aránya 18 százalék, ami még mindig viszonylag drága, csakúgy, mint a 6 százalékot kitevő postai út. A leggazdaságosabb az on-line megkeresés, aminek az aránya 2005-ben a korábbi 1-ről 2 százalékra nőtt Magyarországon. Az elenyésző arány oka egyértelműen a még mindig alacsony internetes ellátottság a lakosság körében. Illetve hogy az üzleti célú internethasználat kultúrája csak most kezd kialakulni. Pedig az on-line piackutatás kulcsfontosságú lett az egész világon, és nemzetközi szinten az adatfelvételben a részesedése már 20 százalékos. 

L.R.                                         

                                                   Teljes cikk a Piac és Profit Magazin decemberi számában

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo