Friss cikkeink


Kkv-knak támogatott képzési program 

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nyílt közbeszerzési eljárás során a Tempus Közalapítványt választotta ki az 1260 tanácsadó képzését célul tűző Multiplikátori képzési program végrehajtására.

Stagánló építőipar 

Az építőipari termelés volumene 2004 májusában kiigazítatlan adatok alapján 1,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, munkanaptényezővel kiigazítva 0,2%-kal haladta meg a 2003. májusit - tette közzé a KSH.
Guinness-rekorder Cisco internetes útválasztó

Guinness-rekorder Cisco internetes útválasztó 

A Cisco Systems Cisco Carrier Routing System (CRS-1) nevű terméke a világ legnagyobb kapacitású internetes útválasztójaként bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. A 92 terabites (másodpercenkénti 92 billió bájt) összteljesítményű útválasztórendszer az eddigieknél mintegy száz százalékkal nagyobb adatforgalmat tesz lehetővé.
Új Xerox multifunkciós berendezés kis- és középvállalatoknak

Új Xerox multifunkciós berendezés kis- és középvállalatoknak 

A Xerox új WorkCentre M20/M20i multifunkciós berendezése kifejezetten a kis- és középvállalatok dokumentumkezelési igényeit elégíti ki: nyomtat, másol, faxol és e-mailt is tud küldeni. A korábbi berendezések kiváltása értékes helyet takarít meg az irodákban, emellett csökkenti a komplikált, több eszközre kiterjedő karbantartási szerződések számát.

Új pályázat panelfelújításra 

A belügyi tárca a közelmúltban kiírt pályázattal újraindította a panelfelújítási programot. Idén eredetileg erre a célra mintegy 2 milliárd forintot terveztek, ám a megszorítások miatt a programra ez évben csak 550 millió forintot költségvetési forrás jut.

Múlt heti fonákságok Moszkvába illő Tertákkal 

Olaszországban – klubszinten – nagyon is van foci, tehát nagyon is jó jövedelmek keletkeznek, s nagyon is jó oka lehet az Európai Uniónak szigoríttatni az itáliai törvényt. Az EU-s Magyarország ezt hogyan ússza meg? Hát úgy, hogy nincs focitörvényünk, amit az unióssal harmonizálni kellene, de mint látjuk – s az a nagyobb baj – nincs foci sem, ami miatt Brüsszel észre venné a magyar joghézagot.
Globális trendek az illegális szoftverhasználatban

Globális trendek az illegális szoftverhasználatban 

Tavaly, világszerte 50 milliárd amerikai dollárt költöttek személyi számítógépeken futó kereskedelmi tömegszoftverekre. Mindamellett, a ténylegesen telepített szoftverek értéke 80 milliárd dollár volt. Minden két dollár értékű legálisan vásárolt szoftverre egy dollárnyi illegálisan telepített szoftver jutott. Az illegális szoftverhasználat aránya – az illegális szoftverek száma osztva a 2003-ban telepített szoftverek számával - 36% volt.

Csökkent a jegybank mozgástere (Reuters) 

Az elemzők szerint a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok miatt tovább csökkent a jegybank mozgástere a monetáris lazitásra, bár a júliusi Reuters felmérésben szereplők fele szerint sor kerülhet egy apró kamatvágásra.
Szállodák, turizmus, internet

Szállodák, turizmus, internet 

2004. I. negyedévben a hazai szállodák 52%-a, a panziók 25%-a biztosított lehetőséget interneten keresztül szobafoglalásra. A tavalyi évben az összes szállodai szobafoglalás 7%-át, a panziók esetén 6%-át kezdeményezték online, ám az így megrendeltek szobák interneten keresztül történő kifizetésének aránya az 1%-ot sem érte el az összes szobafoglalásból. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szobák online kifizetésére a szállodák 8%-a, míg a panziók kevesebb mint 1%-a nyújt lehetőséget.

Tizenhétmilliós bírság alkoholt és dohányt árusítóknak 

A fogyasztóvédők visszatértek a tett helyszínére és hat hónapon belül immár másodjára ellenőrizték a dohánytermékek, valamint alkoholos italok reklámozását, illetve értékesítését. A vizsgált 550 helyszínből 198 esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot. A kirótt bírság összege meghaladta a 17 millió forintot.

Magyarországi multik: ”Második generációs befektetési hullámot szeretnénk” 

Nem kell olyan bürokráciát kialakítani, amilyen elveszi a már meglévő eszközöket a gazdaságtól, az üzleti köröktől – üzent Brüsszelnek Budapestről a holland uniós diplomata. A Magyar Európai Üzleti Tanács Versenyképes Magyarországért a versenyképes Európában címmel elkészített jelentését a magyar külügyminiszter is értékelte, kijelentve, nem a stabilitás, hanem a stabilitás látszata hiányzik Magyarországon.

Guinness-rekorder Cisco internetes útválasztó 

A Cisco Systems Cisco Carrier Routing System (CRS-1) nevű terméke a világ legnagyobb kapacitású internetes útválasztójaként bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. A 92 terabites (másodpercenkénti 92 billió bájt) összteljesítményű útválasztórendszer az eddigieknél mintegy száz százalékkal nagyobb adatforgalmat tesz lehetővé. A Cisco CRS-1 termékének a hálózati eszközök közül elsőként sikerült elnyernie a rekordkísérletek hivatalos nemzetközi szervezete, a Guinness World Records elismerését.

Növekvő utasszám, kedvező értékesítési eredmények a Malévnál 

Kedvezően alakulnak a Malév Rt. értékesítési mutatói az idei év első félévében. A nemzeti légitársaság menetrendszerinti utasforgalma 24 százalékkal, míg menetrendszerinti járataiból származó bevétele 15,4 százalékkal növekedett az idei év első hat hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezek az eredmények az utasforgalom tekintetében 6 százalékkal, a menetrendszerinti járatok forgalmából származó bevételek esetében pedig 4 százalékkal jobbak a tervezettnél.

Egyszerűsödő kohéziós politika 

Az unió következő költségvetési ciklusában mintegy 336 milliárd eurót fordítanának kohéziós célokra. A döntéshozók szeretnék elérni, hogy a tagállamok gyorsabban használják fel az alap forrásait. Az uniós társfinanszírozást 85 százalékra emelnék és bevezetnék az előleg fogalmát.

PM: kft.-szemlélet a közigazgatásban 

További megszorítások, zárolások nélkül lesz tartható a költségvetés tervezett hiánya – jelentette ki Várfalvi István, a Pénzügym inisztérium minap menesztett közigazgatási államtitkárát, Terták Elemért átmenetileg váltó helyettes államtitkár. A szakember arról is szólt, hogy ez csak akkor lesz igaz, ha a közigazgatásban kft.-szemlélet érvényesül, és semmilyen kifizetést nem hoznak előre. Júliusban a hiány mértéke 317,7 milliárd forint volt, szemben a tervezett 322 milliárddal.

Dr. László Ervin: A tudat forradalma 

Mindenekelőtt le kell szögeznem: az internet lehetőség, mint minden eszköz. Igaz, forradalmi lehetőség. Hogy milyen forradalmat csinál, attól függ, hogyan és mire használjuk...

Széchenyi kártya: tízmillióra nőtt a hitelkeret 

Július elsejével ötről tízmillió forintra nőtt a Széchenyi Kártya hitelplafonja, így már 6, 7, 8, 9 és 10 milliós kártyákat is igényelni lehet.

Továbbra is dinamikusan nő az ipar teljesítménye 

Az ipari termelés 2004 májusában 7,1%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 9,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A termelés volumene az év első öt hónapjában 9,8%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a KSH.

Egységes közösségi adó? 

Az Európai Bizottság javaslatot tett egy egységes közösségi adó bevezetésére, amely az EU költségvetésének negyedét-harmadát tenné ki. Az uniós adó ugyanakkor nem jelentene tehernövekedést az embereknek, mert már most is létező adóbevételeket irányítanának át az állami kincstárakból a közös költségvetésbe.

Hogy a fiam is értse 

Igen, ez már az életstílus-marketing korszaka, amikor a cégek termékek és szolgáltatások helyett viselkedési mintákat akarnak eladni, illetve amikor a márkanevek varázsának beteljesüléseként megjelent a vállalati lélek is mint új fogalom. Vannak, akik négy-öt éve mondogatják, mások most ismerik fel, hogy az üzleti kommunikációt (is) alaposan átalakították az informatikai eszközök.

Erőmű az önkormányzatnak és az üzemeltetőnek ingyen 

Vállalkozói tőkéből fejleszti Sopron a városi távhőszolgáltatást, az erről szóló 2002-ben hozott döntés után 2004. július 14-én átadták rendeltetésének a település 13,2 megawattos villamos teljesítményű gázmotoros erőművét.

Hova tovább? Szörfdeszka vezeték nélküli internettel ellátott laptoppal ötvözve 

Az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója megalkotta a világ első szörfdeszkáját, amely beépített vezeték nélküli laptoppal rendelkezik.

Bővülő easyJet: Bristol, Newcastle, Genf, Krakkó, Varsó célpontok 

Hamarosan a magyar és a lengyel utasok ezrei élvezhetik a hihetetlen alacsony viteldíjak előnyeit, miután az easyJet ma bejelentette, hogy további hat régióbeli útvonallal bővíti hálózatát. Az újonnan indított járatokkal az utazók Budapestről Bristolba Newcastle-be és Genfbe, Londonból Krakkóba és Varsóba illetve Dortmundból Krakkóba juthatnak el. Krakkó és Varsó easyJet hálózatba történő bekapcsolásával az easyJet kelet-európai régióba indított járatainak száma 17-re emelkedik, beleértve a hét budapesti járatot is. Ez a következő 12 hónapban az utasok számát akár több mint 2 millióval is megnövelheti.

Az Intel második negyedéves eredménye 8,05 milliárd dollár 

Az Intel Corporation bejelentette, hogy második negyedéves eredménye elérte a 8,05 milliárd dollárt, ami az előző negyedéves eredménnyel hozzávetőlegesen megegyezik, az előző év ugyanezen időszakához képest pedig 18 százalékos növekedést jelent.

Az Intel második negyedéves eredménye 8,05 milliárd dollár 

Az Intel Corporation bejelentette, hogy második negyedéves eredménye elérte a 8,05 milliárd dollárt, ami az előző negyedéves eredménnyel hozzávetőlegesen megegyezik, az előző év ugyanezen időszakához képest pedig 18 százalékos növekedést jelent.

A Novell az első hálózati infrastruktúra szállító az amerikai kormányzati szoftverbeszerzésben 

A Novell az első hálózati infrastruktúra szállító, aki szerződést kötött a U.S. General Services Administration (amerikai kormányzatüzemeltetési hivatal) szervezettel, és részt vesz a kormányzati szoftvervásárlásokat segítő SmartBUY programban. A SmartBUY a szövetségi kormányzat egyik kezdeményezése, mely a hatékony vállalati szintű szoftvermenedzsment támogatását célozza a kereskedelmi szoftverek teljes kormányzatot átfogó közös beszerzésével és a nagytételes vásárlás kedvezményeinek kihasználásával.

A BMW WilliamsF1 csapat meghosszabbította a HP főszponzori szerződését 

A BMW WilliamsF1 csapat ma megerősítette, hogy újabb, több éves időszakra meghosszabbította a HP főszponzori szerződését.Az öt évvel ezelőtt aláírt Forma–1-es szerződés megújítása egyértelműen jelzi a partnerek egymás iránti bizalmát. A HP az autótervezéstől a teljesítmény- és adatkezelésen át a gyártásig, valamint a csapat központjában és a világ Forma–1-es versenypályáin végzett telemetriai vizsgálatokig, sokféle területen látja el termékekkel, megoldásokkal és szolgáltatásokkal a BMW WilliamsF1 csapatot.

Vállalkozói igazolvány számának feltüntetése 

Az egyéni vállalkozók igazolványszámának számláikon történő kötelező feltüntetésével kapcsolatban - mely a vállalkozónak való kifizetések adóelőleg kötelezettségét vonja maga után - több értelmezés látott napvilágot. Az erről folyt vitákról adunk egy rövid áttekintést.

EU-információk mobilon a T-Mobile-tól 

Az Európai Unió tagországaival, az Unió intézményrendszerével kapcsolatos információk és az aktuális hírek egyaránt elérhetők a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson. A Miniszterelnöki Hivatal és a T-Mobile együttműködésével a gazdasági élet szereplői számára is előnyöket kínáló információkhoz több millió hazai mobiltelefon tulajdonos egyszerűen és gyorsan hozzáférhet, helytől és időtől függetlenül.

Költséges kockázatkezelési technológiaváltás vár a bankokra 

Jelentősen javítja a bankok kockázatkezelési gyakorlatát az új bázeli tőkemegfelelési direktíva. A Basel II-t a KPMG jelentős előrelépésnek tartja. Igaz, a bankok több mint fele még csak a helyzetértékelésnél tart a felkészülésben.

Változás- és konfiguráció-menedzsment a BMC Software-től 

A BMC Software bejelentette, hogy a változás- és konfiguráció-menedzsment (change and configuration management, CCM) megoldások széles tárházával jelenik meg a piacon. Segítségével ügyfelei felgyorsíthatják a vállalat üzleti szolgáltatás-menedzsment (Business Service Management, BSM) megoldásainak megvalósítását. Áthidalhatóvá válik a dinamikus üzleti igények és a tipikus informatikai környezetek törékeny valósága közötti szakadék. A kínálat középpontjában új, automatizált informatikai feltárást végző megoldások állnak, amelyek azonosítják az informatikai környezet összes összetevőjét, az ezek között fennálló kapcsolatokat, valamint az általuk támogatott kritikus üzleti szolgáltatásokat.

1 órányi ingyen belföldi beszélgetés a TELE2-től 

A TELE2 minden új előfizetőjének, aki a héten regisztrál a 1202-es telefonszámon, és júliusban hívásokat bonyolít, 600 Ft azaz 1 órányi belföldi hívással megegyező értékű egyszeri kedvezményt ad.

Németország elitegyetemeket akar 

Végső jóváhagyás előtt áll Németország 1,9 milliárd eurós, nagy vitákat kavaró terve, melynek célja egy sor elit egyetem létrehozása. A program azzal a szándékkal jött létre, hogy ösztönzőleg hasson az ország kutatási tevékenységeire, és hogy öregbítse a német felsőoktatás hírnevét – adta hírül az InfoPark Rt. innovációs hírlevele a The Scientist nyomán.

5,2 százalékos infláció 

2004. első félévében (tavaly decemberhez képest) 5,2%-os volt a fogyasztóiár-emelkedés, amelynek valamivel több, mint egyharmadát az áfa és jövedéki adóváltozások okozták.

Híddal gazdagszik az épülő M7-es 

A napokban kezdték el az S16 jelű völgyhíd munkálatait az M7 autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi szakaszán. A sztráda 11 hónap múlva készül el.

Budapest Bank Superbrand titulussal 

A Budapest Bank is viselheti a Superbrand titulust. A hitelintézeten kívül még 400 márka jogosult erre a megkülönböztetésre.

Hírességek, mint reklámemberek 

Bár nem az egyedüli eszköz, ám az egyes gyártók és médiaügynökségeik gyakran reklámozzák áruikat egy-egy sztárral. A bekerülési költség nem kevés...

Csak szülői beleegyezéssel lehessen buktatni 

Tanítás, tanulás, errõl az emberek zömének egy osztályterem, padok, bennük diákok, és elõttük egy tanár jut eszébe. Pedig sokkal tágasabb a fogalom. De ha kicsit más szemszögbõl nézzük a dolgot, akkor tanárt, tanítót sokat találunk, pedagógust már egyre kevesebbet.

Az internetes információk hitele 

Az interneten szükséges és érdemes is megkülönbözetni a kereskedelemmel, illetve a puszta információcserével összefüggő kínálatot és szolgáltatásokat. Ez utóbbi alapvetően kétféle lehet...

Múlt heti fonákságok – Szanyi-kálóval 

Múlt heti adójavaslat, az 500 ezer forint fölötti havi jövedelemmel rendelkezők élvezzenek 48 százalékos elvonást jövőre. Ez azonban kevésbé biztos, mint az, hogy az osztrák sógorok megfertőznek bennünket új valóság show-jukkal, s annak magyaros fonákságaival.

Napi 4 milliárd költhető fejlesztésre 

Testhez álló, izgalmas, s a laikusok számára szinte elképzelhetetlenül sok ismeretlen elemmel tarkított feladat vár a Pénzügyminisztériumra. A fiskális tárca lesz az irányítója annak a hosszú távú pénzügyi előrejelzést elkészítő grémiumnak, amelyiknek fel kell vázolnia a várható fejleményeket 2013-2015-ig. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal azt számította ki, hogy napi (!) 4 milliárd forint költhető majd fejlesztésre, beruházásra 2007-ben, s azt követően.

Közel 20 százalékkal nőttek az agrárárak 

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 19,4%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a KSH.

A Computer Associates egyetlen magyar díjazottja a MINOR 

A MINOR Csoport bejelentette, hogy az elmúlt év eredményei alapján megkapta a Computer Associates International Inc. (CA) cégtől a "2004-es év kiemelkedő értékesítési partnere" díjat. Az elismerést világszerte a CA huszonkilenc megoldásszállítója és forgalmazója nyerte el, hasonló, regionális díjat még nem vitt el magyarországi partner a CA-tól. Ezen túlmenően a cégcsoport egyik tagja, a Trainer Kft. idén a CA Oktató és Vizsgáztató Központ minősítést is megszerezte.

Dinamikus import mellett még dinamikusabb export 

A kivitel értéke 855 milliárd forintot, a behozatalé 940 milliárd forintot tett ki. Az export értéke 14, az importé 10%‑kal haladta meg a megelőző év azonos időszakában regisztrált értékeket - 2004 májusában, a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint.

Optimistább lett az üzleti szféra és lakosság is 

Másfél éve nem volt ilyen magas a GKI-Wallis konjunktúraindex értéke, mint most júniusban. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – végzett felmérés szezonálisan kiigazított adatai szerint a múlt hónapban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak.

Javuló fogyasztói várakozások 

Júniusban tovább emelkedett a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI fogyasztói bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az index értéke a tavaly augusztus óta tartó stagnálást-csökkenést követően ez év áprilisától emelkedni kezdett, s ezzel tíz hónap óta a legkedvezőbb értékét érte el.

Üzleti hírszerzés és elhárítás 

A hűtlen kezelés, az ipari kémkedés, az illegális termékmásolás és a számítógépes bűnözés a legelterjedtebb gazdasági bűncselekmény Magyarországon is.

Az SAP 15 százalékkal növelte szoftverárbevételét a második negyedévben 

Az SAP AG bejelentette, hogy 2004 második negyedévi eredményeinek előzetes áttekintése alapján mintegy 495 millió euró szoftverárbevételre számít a vizsgált időszakban, ami 15 százalékkal magasabb a 2003 második három hónapjában jelentett értéknél.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem 

Az európaiak nem hajlandók lemondani a nyaralásról: 56 százalékuk hajlandó az autóvásárlást vagy a lakásfelújítást is elhalasztani emiatt.

Pénzszerzés

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?  

A héten megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Gazdaság

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése  

A kedvezményes lakáshitel-lehetőséget nyújtó Otthon Start program bevezetésével a lakásvásárlás egyre vonzóbb alternatívává válhat a bérléssel szemben.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo