Tanulmányt készített a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ és a Political Capital Institue közéleti elemző intézet, vizsgálva a lakótelep-rehabilitáció esélyeit, jövőbeli lehetőségeit vizsgálja. A téma szakirodalmát és a panelben élőkkel készített mélyinterjúkat felhasználó elemzés legfontosabb megállapításait Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana ügyvezető igazgatója hozta nyilvánosságra.

A lakótelepek első generációja az 1950-es években épült. A főleg kis alapterületű lakások beépültek a város struktúrájába, vagy saját kiszolgáló létesítményekkel rendelkeztek.

Az 1960-as években épült házak már egyre kevésbé, vagy egyáltalán nem épültek be a város szerkezetébe. Az 1970-es években kezdődött meg az óriás, 5 000 -15 000 lakásos lakótelepek építése. A nyolcvanas évek közepén Nyugat-Európában már visszaszorult a lakótelep-építés, Közép-Kelet-Európában viszont folytatódtak az építkezések.

A lakótelepeken élők gyakran nyilatkoztak negatívan a lakótelepekről, de majdnem mindenki hozzátette, hogy ahol ő él, az nem olyan kellemetlen hely. A lakóteleppel szemben gyakran felhozott vádak közül a magas népsűrűséget csak egy válaszadó említette, a lakótelepek egyhangú külsejét annál többen felhozták.

A lakótelepi otthon bizonyos értelemben kényelmesnek számít, mivel kevés gondozást igényel. A beszámolók a lakások kis méretét és ügyetlen elrendezését említik kellemetlen tényezőkként. Sokszor elhangzik, hogy a "panellakás" csak egy bizonyos korig, státusig felel meg, később minden értelemben kinövik a családok.

Gyakori probléma a falak vékonysága, ami nem teszi lehetővé a lakók saját, intim terének kialakulását. Ami a fenntartási költségeket illeti általános vélemény, hogy a magas költségek nem állnak egyenes arányban a nyújtott komforttal.

A lakótelepen elérhető szolgáltatások - bevásárlás, szórakozás - tekintetében az alanyok beszámolói alapján nagy különbségek tapasztalhatók. Összességében elmondható, hogy a hiányzó szolgáltatásokért mindenki a belvárosba megy, de igényelnék, hogy legyenek városias hangulatot keltő szolgáltatások.

A tömegközlekedést elsősorban azok dicsérték, akik közelében van HÉV- vagy metrómegálló, vagy jók a busz- illetve villamosjáratok. A közbiztonságot a nagy többség jónak ítélte, és nem is gondolja, hogy veszélyben lenne a lakóhelyén.

A tanulmány készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a lakótelepen élők a gyermeknevelés szempontjából milyennek ítélik lakóhelyüket. Az interjúalanyok, akik gyermekkorukat a lakótelepen töltötték, nagyrészt pozitívan nyilatkoztak életük ezen időszakáról. Amit egységesen értékeltek az alanyok, az a gyermeknevelés infrastrukturális feltételeinek a megfelelő kiépítettsége a lakótelepeken: mindenütt van elég bölcsőde, óvoda, iskola, gyermekorvosi rendelő. Játszótér, park is van a legtöbb lakótelepen, csak a minőségük mutat nagy eltéréseket.

A kommunikáció- és közösségi összetartás hiányáról a többség beszámol. Ami a lakók potenciális összefogását illeti, a nagy többség nem nyilatkozott bizakodóan. Sokan nyilatkozták, hogy nem érzik felelősnek magukat a közös területekért, de ügyelnek rá, hogy ne rontsanak az állapotán.

Két alany számolt be a panelprogramban való sikeres részvételről (Kőbánya, Budafok). A sikert a közös képviselői aktivitásnak, a lakóközösség döntésképességének tudják be. Jellemző a panelprogrammal kapcsolatos tájékozatlanság: nagyon keveset tudnak a lakók arról, hogy milyen lehetőségeik vannak.

A lakóhelyek összevetése kapcsán sokszor elhangzott, hogy szívesebben laknak lakótelepen, mint egy belvárosi bérházban, de itt is akadnak kivételek. A másik viszonyítási pont a családi ház, ezzel kapcsolatban már sokkal inkább megoszlott az alanyok véleménye. Volt, aki egyáltalán nem költözne kertes házba, van, aki legfeljebb egy kis kertre vágyik. Elmondható, hogy a családos fiatalok közül mindenki szívesen elfogadna egy kertet. A költözés akadálya azonban a többi közt az, hogy megfelelő áron nehéz eladni a lakótelepi lakást.