Két év, három számsor

A PM-ben a hurrá optimizmustól mentesített évkezdést lehetett elkönyvelni az idén. Ezért sem árt felidézni, mi hangzott el 2006-ban, s mi a múlt héten.

Idézünk. Egy cikkből, mely éppen egy éve íródott, ugyanolyan apropóból, mint amilyenből 2007. januárja közepén is megszületik a beszámoló. Mégpedig a költségvetésről. Az idézetünk tehát a tavalyi, íme: Az újra javuló versenyképességnek, s az azt igazoló makrogazdasági adatoknak örvendve tartotta meg a tavalyi államháztartás alakulásáról szóló tájékoztatóját Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkát január 17-én.  Az állítást a gazdaság egyenletes - a GDP 4,2 százalékos - növekedésén túl a vállalkozások bevételének bővülésével, a csökkenő számú adóhatósági felszámolási kezdeményezésével igazolja a PM. Sőt, még azt is papírra vetették a tárcánál, hogy "Magyarország versenyképességi pozíciója 2005-ben a 2004. évihez képest javult és a publikációkban a 2002. évi szintre került vissza, ami valójában a 2000-2001. években szerzett versenyképességi pozíciónk visszanyerését jelenti".

Még mindig a 2006-os januári államtitkári értékelésből szemezgetve: a GDP belföldi felhasználása 2,5-3 százalék körüli, a külkereskedelmi formalomban a kivitel 9-11 százalék növekedést, a behozatal pedig 6-8 százalékot ért el. Az egy keresőre jutó reálbér tavaly 5-6 százalék, a munkanélküliségi ráta körülbelül 7,2 százalék, a fogyasztói árszínvonal éves átlaga 3,6 százalékkal nőtt. Az államháztartás ESA95 szerinti hányada 6,1 százalék alatt maradt, s a folyó fizetési mérleg hiánya ugyancsak a GDP 7,6-8 százaléka. A fiskális tárca előrejelzése szerint 2006-ban a GDP 4,2-4,5 százalékkal növekszik, a belföldi felhasználás 4 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 4 százalékkal lesz több, a munkanélküliségi ráta vélhetően 7 százalékot tesz ki, a fogyasztási árszínvonal éves átlaga körülbelül 2 százalékkal növekszik csak. A PM reális lehetőségnek tartja, hogy az államháztartás hiánya a GDP-nek 4,7 százaléka legyen. 

Érdemes elidőzni egy rövid idézet erejéig a PM 2006. június 20-i "üzeneténél", az államtitkár akkori sajtótájékoztatójánál. Írtuk volt: gyakorlatilag az első félévre vonatkozó információ, hogy a prognózis 1280 milliárdos hiányához képest 1380 milliárd az, amellyel számol a PM. Korrekcióra az egész évre vonatkozóan volt, van szükség, hiszen korábban még 1546 milliárd forint pénzforgalmi hiányt jelzett előre a fiskális tárca, az időközben végrehajtott módosítás 1768,6 milliárd forint prognózisról tanúskodik. Katona Tamás közölte, hogy a hiány túl nem lépése érdekében 50 milliárd kockázati tartalékot képzett a minisztérium, úgy, hogy az része az 1768,6 milliárd forintos deficitnek, s nem része a költségvetés általános tartalékának. Az államtitkár jelezte, hogy az autópálya-építési adósságot lehetőleg nem az idén, hanem jövőre vállalja át a büdzsé. Katona Tamás fontosnak tartotta már most közölni, hogy nem pénzforgalmi szemléletű, hanem eredményszemléletű "könyvelési tétel" az adókra vonatkozó intézkedéssorozat hatása.

Megérkezve 2007 elejéhez, tényként könyvelhetjük el, a 2007-es államtitkár ugyan nem azonos, de a mondanivaló most sem igazán más, mint az éppen egy évvel ezelőtti.  Az első negyedévről anno Katona Tamás fontosnak tartotta leszögezni, az lesz a normális az idén is, hogy januárban, illetve az első negyedévben a kiadások úgymond elszaladnak, a bevételek pedig alacsonyabbak lesznek. Vagyis, mint rendesen, most is az államháztartás hiánya erőteljesen növekszik, s majd a második félévben lesz szufficites. A 2007-es PM-es államtitkár, Tátrai Miklós a számokat aktualizálva hasonló folyamatról adott értékelést.  Azaz:    a 2007. évi várható pénzforgalmi államháztartási hiányból az első negyedévre az időarányosnál jóval nagyobb, 55,6 százalék esik, ami 894,9 milliárd forintot jelent, az időarányosnál 466 milliárddal több. Az okok:  az első negyedévben kerül sor a központi kormányzatnál a 13. havi bér kifizetésére, ami 75 milliárd forint kiadást jelent, a lakossági energiaár kompenzáció összege közel 68 milliárd forint, a MÁV tőkeemelése 47 milliárd forint, a 13 havi nyugdíjkiadás első része 95 milliárd forint. Az első negyedév végére az államháztartás hiánya GDP-arányosan 3,5 százalék lesz - ebből a szezonális hatás 1,8 százalék -, az év egészében pedig 6,3 százalék.

Tavaly ilyenkor a két évvel ezelőtti folyamatokra tekintettek vissza, most pedig a 2006-osra. De az adatoknál - melyekből az évközi korrekciók csak áttételesen következnek - szinte fontosabb is, hogy milyen jellegű hurrá optimizmus "kísérte" a választások évében a költségvetést, s milyenek most, amikor a konvergencia évét kezdtük meg. A minapi minisztériumi sajtótájékoztatón tették közzé, hogy az államháztartás pénzforgalmi hiánya az előzetes adatokat visszaigazolva 2006-ban 2033,8 milliárd forint volt, ami a GDP 8,7 százaléka, ehhez járul az önkormányzatok GDP-arányosan számított 0,7 százalékos deficitje, így a teljes pénzforgalmi hiány a GDP 9,4 százalékát éri el. Az eredményszemléletű hiány várható mértéke a GDP 9-10 százaléka közötti 2006-ban, azaz kisebb a korábban prognosztizált 10,1 százaléknál. Tavaly 86 milliárd forint összegű többlet autópálya adósság átvállalás történt, ami GDP-arányosan 0,3 százalék, így a korábban közölt, 2007-re prognosztizált 6,6 százalékos pénzforgalmi hiány 6,3 százalékra módosult. A maga módján jó hír, hogy az európai uniós befizetés a tervezettnél 23,8 milliárd forinttal kisebb lesz, s ezt az összeget kockázati tartalékként szerepelteti a PM, ami kiegészíti az 50 milliárd forintos központi egyensúlyi tartalékot. Tartalmaz a költségvetés egy 200 milliárd forint összegű általános tartalékot. A PM 2007 januárra 224,6 milliárd, az első negyedévre 894,9 milliárd forint hiányt vár.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo