Friss cikkeink


Tempus-kurzusok uniós tantárgyakból 

Néhány tanfolyamra még beiratkozási lehetőséget kínál az érdeklődőknek a Tempus Közalapítvány. Ez az a szervezet, amelyik a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap sikeres felhasználására felkészítő képzéseket szervezi az országban az Oktatási Minisztérium felkérésére és támogatásával. Az intézmény egyrészt oktatja, hogyan lehet az EU-támogatásokat eredményesen felhasználni, másrészt a hazai és EU közösségi programok pályáztató szervezeteként jelentős tapasztalattal rendelkezik a projektmenedzsment területén.

A rádiófrekvenciás azonosításhoz fejlett információs infrastruktúra is kell 

A rádiófrekvenciás termékazonosítás (RFID) és az egyéb távérzékelő technológiák kétségkívül óriási versenyelőnyt és üzleti hasznot jelenthetnek, de csak abban az esetben, ha a vállalat információs infrastruktúrájának és üzleti folyamatainak szerves részévé válnak.

Már működik az EMMA, ami adatszolgáltatási kötelezettséget is jelent 

Azok a munkaadók, akik a törvényi előírásokban előirt bejelentési kötelezettségüknek eleget tettek, már szeptemberben megkapják alkalmazottaikra az azonosító kódot. A bejelentés elmulasztása súlyos birsággal járhat, ezért rövid áttekintésünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet az új adminisztrációs kötelezettségre.

Egyre kevesebb vezetékes vonal kell 

A második negyedév nem hozott jelentős változást az előző negyedévhez képest. Folytatódott a vezetékes fővonalak és az ISDN-csatornák számának csökkenése - derül ki a KSH adataiból.

A BÉT a BÁT és a Keler egy kézben lesz 

A Budapesti Értéktőzsde – szeptember 1-én tartott közgyűlését követően – ismét nyilvánosságra hozta: növeli a Keler Rt.-ben fennálló tulajdonrészét. A BÉT ennek alapján megvásárolja a Keler Rt. 1,66 százalékát a BÁT Rt.-től. A BÉT Rt. két úf felügyelő bizottsági tagot is választott.
Terjed az ásványvíz-fogyasztás, nő a forgalom

Terjed az ásványvíz-fogyasztás, nő a forgalom 

Idén is folytatódik az ásványvíz fogyasztásának kétszámjegyű növekedése. A háztartások beszerzésénél mennyiségben 16, értékben 8 százalékkal nagyobb forgalmat regisztrált a GfK Piackutató Intézet idén az első félévben, mint tavaly január-júniusban.

Alacsony a hazai kereslet a kkv-k termékei iránt 

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe augusztusban 49 százalék, az elmúlt hónapban 5 százalékponttal csökkent. A bizalmi index tartósan emelkedő trendjét az e havi visszaesés nem törte meg – derül ki a gazdaságelemző és informatikai intézet üzleti várakozásokat összefoglaló augusztusi adataiból.

Ingyenes e-mail vírusszűrés chello internet-előfizetőinek 

A UPC, Európa egyik vezető szélessávú telekommunikációs társasága az ősszel új e-mail vírusszűrő szolgáltatást vezet be hálózatán, a chello nemzetközi szélessávú internet előfizetői számára. A több millió eurós beruházással, tíz országban megvalósuló szolgáltatás az előfizetők számára ingyenes lesz.

Oklevelet kaptak a szuper márkák 

Immár hivatalosan is elismerték a magyarországi szuper márkákat: a napokban mind a 400 kiválasztott cég megkapta a Superbrands titulust fémjelző oklevelet.

Nagyipari környezetvédelem rentábilis megoldásokkal 

Szélből, kommunális hulladékból, gumiabroncsból állít elő villamos energiát a Transelektro Csoport néhány fejlesztése. A magyar energetikai nagyvállalat környezetóvó nagyipari eljárásokkal igyekszik új iparágat meghonosítani idehaza. Mindeközben éppen a napokban adták át rendeltetésének Pécsett azt a biomassza-blokkot, amely megalapozhatja a város zöld árammal való gyakorlatilag teljes ellátását.

A Citibank Rt. fiókot nyit Békéscsabán 

A Citibank Rt., a Citigroup tagja, a mai napon fiókot nyitott Békéscsabán, ezzel is tovább erősítve pozícióját a hazai piacon. Ez a bank 21. fiókja Magyarországon, s ezzel együtt már az ország 18 fontos városában van jelen kirendeltséggel.

A tavalyival megegyező gazdasági várakozások 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke: 52,9. Az index értéke 1,4 százalékponttal nagyobb növekedést mutat, mint júliusban. Így a nyár utolsó hónapjára gyorsuló ütemű növekedés jellemző az előző két hónap lassulása után.

4 százalékos GDP növekedés?! (előzetes) 

Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke 4,0%-kal nőtt 2004 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első félévben a gazdasági növekedés mértéke 4,1% volt. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9%-kal emelkedett a bruttó hazai termék a II. negyedévben.

13,5 százalékkal nőttek az idén a beruházások 

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2004. II. negyedévében – az előzetes számítások alapján – 10,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a KSH.

Európa új üzleti térképe 

A rendszerváltás óta külföldi vállalatok jönnek, mennek. Mostanáig elsősorban termelőágazatok települtek Magyarországra, és adott esetben mentek tőlünk keletebbre kihasználva az olcsóbb munkaerő előnyeit. Az Európai Unió tagjaként azonban újfajta lehetőségek nyílnak meg az ország előtt: számos európai nagyvállalat régió központot telepít ide. Ebben az esetben viszont Lengyelország és Csehország a versenytársunk.

Nem drágul az M6-os autópálya építése 

Az SZDSZ-nek címzett vádakkal az autópálya projekteket találták el, alaptalanul – jelentette ki Gaál Gyula államtitkár. Az M6-os autópálya építéséhez törvény szerinti határidőre aláírt szerződés pedig nem szolgáltatott okot Medgyessy Péternek arra, hogy fellépjen ellene. Tény, hogy a három közül a legolcsóbb változat valósulhat meg.

Nem változtak az ipari termelői árak 

2004 júliusában az ipari termelőiár-színvonal gyakorlatilag nem változott, az árak 0,1%-kal nőttek az előző hónaphoz képest - tette közzé a KSH.

Magyarországon is indulhat a harmadik generációs mobilszolgáltatás 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság a mai napon pályázatot hirdetett a harmadik generációs mobilkommunikációs szolgáltatás nyújtására felhasználható rádiófrekvencia-sávok használati jogosultságára. Amint azt Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta, várakozásaik pozitívak, hiszen a pályázatot jó időben írják ki, ezzel is erősítve a Magyarországon húzóágazatnak számító telekommunikációs szektort.

Támogatási stratégia a mérlegen 

Összesítést hozott nyilvánosságra a gazdasági tárca a a kormány középtávú kis- és középvállalkozás-fejlesztési stratégiájának eddigi eredményeiről. Publikációjában részletezi a programok legfontosabb tudnivalóit.

Moore törvénye tovább él 

A következő generációs chipgyártó technológiák jelentős mérföldkövéhez ért az Intel. A vállalat teljesen működőképes 70 megabites SRAM chipeket épített, több mint félmilliárd tranzisztorral, a világ legfejlettebb 65 nanométeres gyártási eljárásával. Moore törvénye tehát tovább él, az Intel kétévente megújíthatja gyártási technológiáját.

Mire figyeljünk az áfás számla kiállításakor 

Magyarország EU-csatlakozása óta számos cikk jelent meg az áfa-törvény módosulásáról. Most a kibocsátott számlát illetve az egyszerűsített számlát érintő változásokat tekintjük végig.

Meddig marad az EU a Hold túlsó oldalán? 

Az uniós tagság lezárta és egyben érvénytelenítette az eddigi politikai stílust, eszköztárat, gyakorlatot, terminológiát. A politikai céloknak és a kapcsolódó nyelvezetnek a fordulópontjához is elérkezett Magyarország is azzal, hogy csatlakozott az EU-hoz. E program vezénylői, prófétái beteljesítették küldetésüket, de elérve a célt, az ígéretek földjén az ő igéik már nem érvényesek.

Múlt heti fonákságok - lakatlan rezidenciával 

A líbiai elnök fia hazánkban járva focibefektetési lehetőségeket vizsgálgatott. Míg ő ezt tette, addig a titkosszolgálat őt vizsgálgatta – így aztán az üzlet nyélbe ütéséről senki nem tud semmit. Hacsak a Fradi-értékesítés zsonglőre, a Torgyán-Szabadi arénában megerősödött Furulyás János nem, aki a Celladam-fiaskó után az Európával olajozottan békülő észak-afrikai ezredes csemetéjének is talán sikerrel ajánlotta fel az Üllői úti (kapu)fákat.

Adónaptár szeptemberre 

Nincsenek különleges adózási teendőink szeptemberben, de ami van, arra érdemes odafigyelni. Többször is foglalkozni kell például a környezetterhelési dajjal.

Veresegyház, Vác és Szob gyorsabban érhető el 

Minőségi szolgáltatásnak és környezetbarát közlekedési alternatívának nevezi a MÁV Rt. az augusztus 29-től közlekedő Budapest – Vác – Szob és a Budapest – Veresegyház között ütemes menetrend szerint közlekedő elővárosi járatait. Ezzel 25, illetve 36 percre csökken a menetidő a két-két város között. Megkezdődött a székesfehérvári, illetve a pusztaszabolcsi vonal elővárosi szakaszán az ütemes jellegű közlekedés kialakítása.

Hol a kereskedelmi márkák növekedésének határa? 

A napi fogyasztási cikkek forgalmából Magyarországon 15 százalékkal részesednek a kereskedelmi vállalatok saját márkái a 2003-as adatok alapján. Az arány alacsonynak mondható nemzetközi összehasonlításban, de a gyártói márkák számára már veszélyt jelent, állapítja meg a GfK csoporthoz tartozó Europanel piackutató intézet tanulmánya.

Antal László: Egyensúly, stabilitás a magyar gazdaságban az ezredforduló után 

Bebizonyosodott, hogy ha a gazdaságpolitika az egyensúlyi korlátokat nem elsőrendű, vagy könnyen kézben tartható kérdésként kezeli (bár nem is hagyja őket figyelmen kívül), akkor azok beavatkozások, amelyek a feszültségek enyhítése és a jövedelemelosztási arányok korrigálása céljából kiáramoltatják a többletjövedelmet, csak újabb igények lavináját zúdítják a jövedelemelosztásért felelős makrodöntéshozókra.

Nagyipari virtuális kereskedés a vicinálison 

Vásároljunk be Bajóton. Nem nagy ügy, csak egy kattintás. A virtuális kereskedelem legújabb portékáit mindenesetre onnan tálcán – bocsánat, a hálón – kapjuk. Akkor mindenképpen, ha felnövünk a feladathoz. A bibi csak az, hogy ez még az Egyesült Államokban sem sikerült mindenkinek…

Heineken akció sörbarátoknak 

Heineken öt szerencsés fogyasztót sorsol ki, akik a világ 174 országa közül választhatják ki a kétszemélyes utazást. A nyertesek bármelyik kontinensen elfogyaszthatják kedvenc sörüket, ami természetesen a Heineken.

Graboplast: egyenes út az évi 100 millió eurós bevételhez 

A lakásbelső padlóburkolókat gyártó, győri székhelyű Graboplast Rt. eddigi történetének legsikeresebb félévét zárta 2004. június 30-án. A társaság 20 százalékos forgalomnövekedéssel 9,7 milliárd forint árbevételt ért el. Ennél is meggyőzőbb az üzemi eredményben megjelenő teljesítmény, ami 67 százalékos növekedéssel eléri a 731 millió forintot.

Éleműdíj a publicistának 

Életmű díjat kapott az igazi, állandó értékeket kínáló polgári újságírás nagy öregje, Várkonyi Tibor a Régi Nemzetesek Társaságától. Nyerges Andrást pedig plakettel ismerte el a Magyar Nemzet régi újságíróinak alapítványi kuratóriuma.

5,9 százalékos munkanélküliség 

A 2004. május–júliusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 894 ezer fő, a munkanél­küliek száma 244 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 5,9% - tette közzé a KSH.

Lakásra, raktárra van kereslet, irodára nincs 

A GKI–Wallis Ingatlan Rt. fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2004 II. negyedévében -11,6. Ez több, mint 10 pontos javulás a negyedévvel korábbi értékhez képest. A növekedés elsősorban a lakáspiaci részindex számottevő javulásának, valamint az üzlethelyiség és a raktárpiaci részindexek jelentős emelkedésének köszönhető.

Újra indul a Multiplikátor képzési program 

A képzés célja, hogy a 2004. évi – a Strukturális Alapok forrásából társfinanszírozott – pályázati rendszer beindulásával egyidejűleg álljanak rendelkezésre olyan képzett pályázatíró-, tanácsadó szakemberek, akik képesek megfelelő színvonalon elkészíteni a kis-, és középvállalkozásokat érintő európai uniós pályázatait.

Bankfiók boom várható Budapesten 

Az inflációnál szerényebb mértékű ingatlanpiaci árnövekedést valószínűsít a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Wallis Ingatlan Rt. közös prognózisa. Tendencia, hogy a plázák „összemennek”, az irodapiacon pedig az igazán nagy egységeket keresik a bérlők.

Tokaj nyitja a szeptemberi borfesztivált 

Több napon át a bor lesz a főszereplő a Budai Várban és Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ezúttal 109 kiállító és 130 borászat mutatkozik be, nemcsak szóban. Az Európai Uniót számos jeles borkultúrával rendelkező országa is szerepel a rendezvényen. Borbírálatra is jelentkezhetnek az érdeklődők, ekkor szabályos versenyfeltételek mellett zsűrizhetik a nemes italokat.

Békésen lezajlott a szoftverszabadalmak elleni tüntetés 

Körülbelül 500 fő részvételével békés tömegdemonstráció zajlott le a a Külügyminisztérium előtt, amelynek az volt a célja, hogy a Kormány vonja vissza Magyarország a Versenyképességi Tanácsi ülésen 2004. május 18-án leadott szavazatát, amellyel támogatja a jelenlegi Európai Uniós számítógéppel és szoftverekkel kapcsolatos találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló direktívajavaslatot, azaz a szoftverek szabadalmaztatását.

Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök-jelölt; nem változik a gazdaságpolitika? 

Tegnap délután párhuzamosan azzal, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök benyújtotta mától érvényes lemondását a köztársasági elnöknek, az MSZP küldöttgyűlése 75 százalékos arányban megválasztotta miniszterelnök jelöltnek Gyurcsány Ferencet, Kiss Péter ellenében. Ebből a gazdaság számára két gyors kérdés adódik...

Átépítik a ferihegyi repülõtér 1-es terminálját 

A felújítási munkák miatt szeptember 1-jén bezár a ferihegyi repülõtér 1-es terminálja. A beruházás 2005 nyaráig tart, amelynek nyomán teljesen megújul a Budapest Airport „legrégebbi” terminálja.

Jelentős élénkülés a szállítási piacon 

Az I-II. negyedév a nemzetközi áru-, illetve személyszállítási teljesítmények jelentős élénkülését hozta. A nemzetközi közúti áruszállítás árutonnakilométer-értékének, valamint a légi személyszállítási teljesítményeknek a növekedése rendkívül gyors ütemű volt. A Budapest/Ferihegy repülőtér utasforgalma szintén jelentősen növekedett.

Indiában alapít vállalatot a Richter Rt. 

Cégalapításban vesz részt Indiában a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. Az 51 százalékban tulajdonolt üzemben hatóanyagot, illetve gyógyszert állítanak majd elő.

Magára hagyták a magyar sportvezetők Fazekas Róbertet 

Elárulta Schmitt Pál a kiváló magyar sportolót, Fazekas Róbertet Athénban. Ahelyett, hogy a bajba jutott friss aranyérmesünk mellé állt volna, s harcolt volna érte és a magyar sport jó híréért, mint aki kívülálló, egyértelműen Fazekas Róbertet hibáztatta a történtekért. De mit tett friss aranyérmesünkért a többi sportvezető, amikor helyzet volt? Elbújtak, s a sarokból, gyáván mutogattak a hibát elkövető sportolóra. Ezért mentek ki?

Minden ötödik adófizető tévedett 

Az APEH elvégezte az EU csatlakozást követő 2 hónapra vonatkozó általános forgalmi adó bevallások és az ezekhez kapcsolódó összesítő jelentések összevetését. Az eredmény lehangoló.

Munkáltatók üzenete a politikai döntéshozókhoz 

A nagyléptékű reformok – amelyek igazi kihívást jelentenek - még mindig váratnak magukra – állítja közleményében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Bankszövetség, a Joint Venture Szövetség valamint a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága. A Piac & Profithoz eljuttatott vállalkozói petíció az új kormányprogram megfogalmazóihoz szól.

Canon PowerShot A400 és G6 

A Canon PowerShot A400 3,2 millió képpontos fényképezőgép 2,2-szeres optikai zoommal és DIGIC processzorral, érdekessége pedig, hogy négyféle színben érhető el. A PowerShot G6 a G5-ös utóda; egy professzionális szuper-kompakt fényképezőgép 7,1 millió képponttal, amely akár A3-asnál nagyobb méretű minőségi fotónyomatok előállítására képes.

Az első szabályok alapján működő biztonsági mentési és visszaállítási megoldás 

A BMC Software SmartDBA Recovery Management terméke az iparág első szabályok alapján működő biztonsági mentési és visszaállítási adatbázis-megoldása. A SmartDBA Recovery Management lehetővé teszi az ügyfelek számára infrastruktúrájuk hatékony menedzsmentjét, így üzleti és informatikai erőforrásaikat jobban képesek összehangolni.

Vezeték nélküli internet a Budapest Marriott Hotelben 

A Budapest Marriott Hotel STSN biztonságos, vezeték nélküli, nagysebességű internet-hozzáférést biztosít vendégei számára a konferenciatermekben, az éttermi egységekben (Duna Grill Étterem Terasz, Sörkert, Lobby Kávézó, Executive Lounge) és a közös vendégtérben.

Létrejött a Gazdasági és Szociális Tanács 

A kormánytól független „személytelen” mechanizmusok eredményeként választódnának ki a megalakult Gazdasági és Szociális Tanács résztvevői. Így egyes esetekben meghatározott társadalmi érdekcsoportokat képviselő szervezetek első számú vezetőinek teljes köre automatikusan felkérést kap a részvételre.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem 

Az európaiak nem hajlandók lemondani a nyaralásról: 56 százalékuk hajlandó az autóvásárlást vagy a lakásfelújítást is elhalasztani emiatt.

Pénzszerzés

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?  

A héten megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Gazdaság

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése  

A kedvezményes lakáshitel-lehetőséget nyújtó Otthon Start program bevezetésével a lakásvásárlás egyre vonzóbb alternatívává válhat a bérléssel szemben.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo