Friss cikkeink


Ki keres rá a szexre?

Ki keres rá a szexre? 

Az Egyesült Államok igázságügyminisztériuma bíróságon igyekszik kikényszeríteni, hogy a Google bocsássa rendelkezésére a segítségével egy hét alatt lefolytatott internetes keresésekre vonatkozó adatokat. Az adatok megismerését általában, nem pedig egy konkrét bűncselekménnyel kapcsolatban igényli a minisztérium.

Folytatódik a HR Mesterkurzus 

2006. január 25-én látogatható meg a HR Mesterkurzus rendezvénysorozat idei első előadása.
700 bank tűnhet el

700 bank tűnhet el 

A Deloitte közelmúltban közzétett kutatása szerint 700 bank felvásárlása várható a következő négy évben Európában. Ennek eredményeként egy maroknyi pán-európai vezető lakossági nagybank alakul ki 2010-re.

Megalakult a Fővárosi Infopolitikai testület 

A testület célja és feladata az elektronikus szolgáltatások bővítése és a minőségük javítása és a folyamatosan fejlődő információs hálózat összefogása.

Aranytrió, másodszorra is 

A befektetők február 17-ig jegyezhetik a Budapest Alap aranytrió 2. befektetési jegyeit. Ezúttal az ingatlan is szerephez jut a kínálatban.
Az előtakarékosság utózöngéi

Az előtakarékosság utózöngéi 

Öngondoskodáson alapuló, az időskori nyugellátást kiegészítő intézmény jött létre nyugdíj-előtakarékosság elnevezéssel, de vélhetően csak felemás sikerrel. Igaz, a felső középosztály megtalálhatja számítását, akár már számlát is nyithat.
Múlt heti fonákságok - Kiszel Tünde megélhetési dússágával

Múlt heti fonákságok - Kiszel Tünde megélhetési dússágával 

A sajtóbálon lehet fogadni: Gyurcsánynak, vagy Orbánnak kell-e felkérni főhadnagy pesztrákat mához egy évre, hogy amíg a díszvendég kormányfő és hitvese ropja, legyen felvigyázó a gyerekseregre.
Hol álljanak meg a turisták?

Hol álljanak meg a turisták? 

Évek óta sürgetik a hazai turisztikai vállalkozások a fővárosban a turistabuszok nappali és éjszakai mozgásával kapcsolatos problémák megoldását. A BTH (Budapesti Tusrisztikai Hivatal Kht.) most pályázatot ír ki egy átfogó rendszer kialakítására.
Egymillió forint motiválásra

Egymillió forint motiválásra 

Idén először ítélték oda a legeredetibb motivációs ötletért járó Arany Evező Díjat. Az egymillió forintos pénzjutalmat és a nyereménnyel járó emlékplakettet Csokona Ilona, a csányoszrói Általános Iskola igazgatónője kapta. A díjátadásra a XVI. Országos Humánpolitikai Konferencián és Kiállításon kerül sor.
Winkler Jánost nevezte ki a T-Mobile

Winkler Jánost nevezte ki a T-Mobile 

A T-Mobile igazgatósága január 20-i hatállyal kinevezte Winkler Jánost a cég vezérigazgatójának.

Élvezd a munkát! 

Ha valaki a visszatérő "vasárnap esti depresszió" áldozatai közé tartozik, el kell gondolkodnia azon, mi a problémája a munkájával, mi teszi azt nyomasztóvá és fárasztóvá. A szakértők véleménye szerint, ha végletesen frusztráló a munkahely, eljött az ideje új megoldást keresni.

Figyelem: a plágium jogsértés! 

Nagy látogatottságnak örvendő site-ok-ról derül ki, hogy más internetes oldalakról egy az egyben átvett cikkeket megváltoztatott címmel közölnek, majd a teljes terjedelmében leközölt cikk alján - azt gondolván, hogy ezzel korrektek - megjelenítik, hogy a cikk honnan származik.

Áfa-csökkentési hatások 

Januártól a 25 százalékos áfa 20 százalékra csökkent, ami zavart okozott vevői és eladói oldalon, vállalkozói körökben is. A vásárlók nincsenek tisztában azzal, mely termékek árát érinti az áfacsökkentés, s olyan áruknál is reklamálnak, amelyek tavaly is és most is a tizenöt százalékos kulcs alá tartoznak (mint például az élelmiszerek zöme), ráadásul az üzletek eltérő átárazási gyakorlatából következően az árcédulák sem mindenhol segítik az eligazodást.

Az állam fonja a Transelektro mentőkötelét 

Válságmenedzsmentet, hitel átütemezést és bankok szindikátusának várható finanszírozását kapta és kapja meg a Transelektro nem kis részben az állam közreműködésével.

20 éves a vírus 

20. évfordulóját ünnepli a PC vírus: az első számítógépes kártevő 1986 januárjában jelent meg. Bár maga a floppy lemezeken keresztül terjedő Brain vírus viszonylag ártalmatlan volt, mégis ez indította el a mai vírushelyzethez vezető események láncolatát.

Élve marad(hat) a Transelektro 

Nincs könnyű helyzetben a gazdasági tárca vezetője, hiszen egy igen jó honi vállalatcsoport haldoklását - pénzügyi összeomlását - kell(ene) megakadályoznia.

Itthon lényegesen rosszabb a helyzet 

Az Európai Unió tagországaihoz viszonyítva a magyar nők munkaerő-piaci helyzete lényegesen kedvezőtlenebb. A rugalmasabb munkaszervezés és családbarát munkahelyek kialakítását elősegítendő az ESZA Kht. uniós források bevonását lehetővé tevő pályázatot hirdetett. A beadási határidő: 2006. február 28.

A kicsik és a pártok 

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak csak a méretük nem nagy, külön-külön. Együttesen azonban óriási a súlyuk az ország életében. S miután a magyar munkavállalók jóval több mint felét foglalkoztatják, nem csak gazdasági szempontból. Nem véletlen tehát, hogy a politikai pártok komoly figyelmet fordítanak gazdaságpolitikájukban a kkv-szektorra. A Piac és Profit megkérdezte a négy parlamenti pártot, milyennek látják a kis- és középvállalkozások helyzetét, s milyen elképzeléseik vannak működési feltételeik javítására, fejlődésük serkentésére.

Elhunyt az Egis Rt. vezérigazgatója 

Dr. Orbán István, az Egis Gyógyszergyár Rt. vezérigazgatója 2006. január 18-án, életének 67. évében váratlanul elhunyt.

Mobil internet külföldről is, megfizethető áron - Új roaming adatcsomag a Pannontól 

Mobile Data Roaming 10 néven új szolgáltatást kínál január 20-tól a Pannon GSM kártyás és számlás előfizetőinek.

150 ezer betöltetlen állás? 

Magyarországon várhatóan 2006-ban is folytatódik az EU-átlagot meghaladó gazdasági növekedés és bővül a foglalkoztatás - állapították meg gazdasági kutatók 8040 vállalkozás megkérdezése alapján.

Díj a legjobbnak 

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság, mint a logisztikai szakterület egyik meghatározó szervezete, a komplex logisztikai szemlélet további erősítése, a logisztikával kapcsolatos tudásvagyon növelése és elterjesztése, a legjobb vállalati gyakorlatok hazai és nemzetközi szintű ismertté tétele, összességében a vállalatok és ezen keresztül a gazdaság fejlődése érdekében 2006-ban ismét meghirdeti a Logisztikai Kiválóság Díjat.

Miniszteri adatok a panelprogramról 

Az év végéig 117 ezer panellakás kapott támogatást felújításra, ez a szám 2006 végéig várhatóan eléri a 190 ezret, így 2006 végére a panellakások negyede újulhat meg.

Sólyom kitűzte 

A köztársasági elnök április 9-ére, vasárnapra tűzte ki a parlamenti választások első fordulóját, a második forduló április 23-án lesz.

A közpénzügyek titkai 

Hiánypótló kötetet adott ki a KJK-KERSZÖV Kiadó. A 400 oldalas munka a közösségi szektor pénzügyeinek elméletét és gyakorlatát ismerteti. A könyv szól a költségvetési bevételekről, kiadásokról, adókról, díjakról, hitelekről, kormányzati vásárlásokról, transzferekről.

Megjelent a Piac és Profit 

Megjelent a Piac és Profit magazin januári száma. Benne a Richter első embere, Bogsch Erik, Németország-melléklet, a négy parlamenti párt a kis-, és középvállalkozásokról, elemzés a negyedik nyugdíjpillérről és Budapest belvárosának megújulási lehetőségei.

Nem kell még tartanunk Kínától? 

Évtizedekbe telhet, amíg Kínában vagy Indiában teljes körűen kihasználhatóak lesznek azok a lehetőségek, amelyekhez a technológiai vállalkozások már most is nagy reményeket fűznek - derül ki a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikációs (TMT) iparra szakosodott csoportjának új jelentéséből.

Mindenki megnézheti 

Az Országos Területfejlesztési Hivatal honlapján olvasható a magyarországi régiók és megyék számára kiírt területfejlesztési pályázati felhívások jelentős része, melyek forrásai január közepétől nyílnak meg.

Megoldásokat kínálnak az angolok 

Brit szakemberek segítik a foglalkozási rehabilitációval foglalkozó hazai intézményeket. A két ország illetékes minisztériuma közös, két napos konferenciát rendez keddtől Budapesten.

Egy magyar is bekerült 

Az Európai Unió célkitűzése, hogy 2010-re a világ leggyorsabban fejlődő gazdasági térségévé váljon. Ehhez járul hozzá az Európai Kutatási Térség létrehozására irányuló program is, melyben az új tagországok informatikai vállalatai is részt vehetnek. A CERN felkérésére a magyar tulajdonban lévő 4D SOFT Kft. tagja lett annak a konzorciumnak, mely az uniós kutatásokhoz alkalmazott informatikai eszköztárat határozza meg.

Vasútfejlesztés uniós pénzből 

Uniós pénzekből kezdődik öt beruházás a hazai vasúthálózaton. Több esetben rehabilitációra kerül sor, illetve új nyomvonalat is építenek Bagod-Zalaegerszeg között.

Nem bitorolt szabadalmat a Richter 

További kárt már nem okoz a Merck and Co., Inc. az Országos Egészségpénztárnak, mivel a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a cég szabadalmát.

A választások nyertese akar lenni 

Szakmatörténeti hagyományokra is hivatkozik az Állami Nyomda annak apropóján, hogy pályázik a választások nyomtatványainak előállítási jogára.

Csak a mobil kell 

Az amerikai videojáték-piac hat százalékkal 10,5 milliárd dollárosra bővült tavaly 2004-hez képest. Ez főként a hordozható eszközök - Sony PlayStation Portable, Nintendo DS - és az ezeken futtatható játékok megugró forgalmának volt köszönhető. A korábban a terület húzóágazatának számító játékkonzolok és a hozzájuk kapcsolódó szoftverek piaca szűkült az elmúlt évben.

Kétszer annyi nő csinálja 

Minden ötödik európai és amerikai próbálkozott már az elmúlt két évben legalább egyszer fogyókúrázással szabadulni felesleges kilóitól - de csak minden harmadiknak sikerült. A Wall Street Journal Europe megbízásából készített "Fogyókúra, konyha és főzés" című tanulmány szerint a fogyókúrába kezdők túlnyomó többsége nem érte el célját.

Távozott a Törley marketingigazgatója 

Vass Gábor hét év után búcsúzott el a Törley Pezsgőpincészet legmagasabb marketing pozíciójától.

Kijátszanák az áfacsalókat 

Az EU-ban működő határon átnyúló áfacsalások ellen hirdetett harcot az EU soros elnökségét betöltő Ausztria. Az ügy mellé állt Kovács László adóügyi biztos is.

Nőtt a vállalkozások tavalyi bevétele 

Megismétlődött tavaly a 2004-es lakásépítési boom, s ennek megfelelően több támogatást is fizetett a büdzsé. Az államháztartás hiánya a GDP-nek 4,7 %-a lehet az idén.

Februárra kész a Második 

A 2007-2013 közötti időszakra szóló stratégiát várhatóan március 31-én fogadja el a kabinet, melyet az Európai Uniónak küldenek tovább. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal az előterjesztés előtt egyeztet a négy parlamenti párttal, illetve a kiemelt társadalmi partnerekkel, és csak azután kezdődik a részletes szakmai vita.

A bizalom alapja 

A turisztikai termék bizalmi áru, a vendég többnyire látatlanban választ és csak az érkezés után szembesül, valójában milyen minőségi szolgáltatást kap a pénzéért.

Azoknak, "akik nem nyelik le" 

A kormányzat valamennyi kereskedőnek és szolgáltatónak felajánlja egy ingyenesen igényelhető áfa-védjegy használatát, amely a fogyasztót tájékoztatja, és garanciát ad a csökkenő árak érvényesítésére, illetve egyben felhívja a figyelmet azokra a kereskedőkre, szolgáltatókra, akik "nem nyelik le" az áruforgalmi adó csökkenéséből adódó hasznot.

Stresszel jár kirúgni valakit 

Éppolyan nyomasztó a sorsdöntő beszélgetés annak, aki felmond, mint annak, akinek felmondanak.

Internet a magasban 

Január 23-tól a Lufthansa utasai négy televíziós csatorna: a BBC World, a CNBC, a Euronews vagy az MSNBC régiónként változó adásait nézhetik meg a repülőgépek fedélzetén, a laptopjukon keresztül.

Fürdővonat a Keletiből 

A Keletiből a szoboszlói fürdőbe szállítja első osztályon utazó vendégeit a MÁV. Mindehhez még étkezés, szanuna és szolárium dukál.

Áfaragó verseny 

Nem az áfacsökkentés vág rendet a kereskedelem 165 ezer egységében, hanem a verseny. A hazai piacnak mindenesetre jót tesz, hogy januártól már nem 25, hanem csak 20 százalék az általános forgalmi adó. A januári helyzetkép azonban most is csalóka lesz. Az év első hónapját az árleszállítások uralják, ám képtelenség megmondani majd, hogy a termékre kiírt mérséklésben "benne van-e" az áfacsökkenés.

Biztonságos adatpark 

A szolgáltatás biztonságát elősegítő fejlesztést hajtottak végre a T-Online Magyarország Rt.-nél, melyről a Wattmester Kft. adott tájékoztatást.

A Netpincér világgá megy 

Az év elejétől már a környező országokban is elérhető a NetPincér.hu internetes ételrendelő szolgáltatása. Az osztrák internetzők a NetKellner.at, a bolgárok a NetKelner.bg, a csehek a NetCisnik.cz, míg a szlovák szörfözők a NetCasnik.sk oldalon csillapíthatják éhségüket.

Össznépi optimizmust mért a GKI 

A fogyasztók várakozásai három éve nem tapasztalt szintre emelkedtek, s éves csúcspontján stagnált az üzleti bizalmi index is - summázható a GKI decemberi mérése.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo