Sárga csekk mindenekelőtt

A Magyar Posta (MP) Zrt. felmérései szerint az internetes számlázás az elkövetkező öt évben biztosan nem fogja megrengetni a sárga csekk piaci pozícióját, mivel az adatok azt bizonyítják, hogy a lakosság ragaszkodik a befizetésnek ehhez a formájához.

A társaság közleményében tájékoztat arról, hogy Magyarországon tavaly mintegy 274 millió darab sárga csekket, hivatalos nevén készpénz-átutalási megbízást adtak fel, csaknem 2.900 milliárd forint értékben. Ez darabszámban 12 millióval, míg értékben 132 milliárd forinttal több, mint 2005-ben volt. A befizetett átlagérték a múlt évben 10.421 forintot tett ki, ami 48 forinttal haladta meg a korábbi évit. 

A cég tájékoztatója szerint a sárga csekk népszerűségének egyik oka, hogy a befizetőknek nem kell arra figyelniük, hogy átutalásuk mikor érkezik meg a címzett bankszámlájára, hiszen a postai befizetés dátuma egyben a teljesítés hivatalos időpontja is. Sok ügyfél szereti, ha a megadott fizetési határidőn belül, anyagi lehetőségeinek és időbeosztásának megfelelően maga ütemezheti befizetéseit. Másrészt a címzett ellenőrizheti az adott számlát is, hiszen az együtt érkezik a csekkel. A sárga csekk további előnye az is, hogy az ügyfél által indított eseti banki átutalásokhoz képest, szinte kizárt a hibás tranzakció, mivel a szolgáltatók maguk állítják ki a készpénz-átutalási megbízást. Fontos szempont még, hogy a sárga csekken utalt pénz után az ügyfél nem fizet kezelési díjat.

Az március elsejével módosulandó jogszabályok szerint a közüzemi szolgáltató (a csoportos beszedési megbízás jogosultja) a megbízás alapjául szolgáló számlát a terhelési napot megelőzően legalább 6 munkanappal korábban köteles a fogyasztó számára megküldeni. Más kérdés, hogy a postára adás és a számla megérkezése közötti időszakot a mai viszonyok között csak vélelmezni lehet - írja a Napi Gazdaság.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo