A csepeli Központi Szennyvíztisztító Telep, mely az Európai Unió Kohéziós Alapja által támogatott program is egyben, Budapestnél megteremteni a Duna 95 százalékos biológiai tisztítottságának infrastruktúráját. De cél az is, hogy sikerüljön megismertetni a lakossággal a környezeti terhelés csökkentésének fontosságát.
Ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a környezeti terhelést, mindenképpen szükség van a budapestiek részéről egy környezettudatosabb gondolkodásmód kialakítására, melynek része, hogy az egyén érezze saját felelősségét a vízzel való takarékoskodás, illetve a keletkező szennyvíz mennyiségének csökkentése terén. Európa jelenlegi legjelentősebb környezetvédelmi beruházásával kapcsolatos lakossági tájékoztatásban az elkövetkezendőkben a kétszeres olimpiai bajnok, Kolonics György is kulcsszerepet vállal - jelentették be az ÉlőDuna projekt felelősei. A Piac és Profitnek küldött tájékoztatás szerint a kétszeres olimpiai és tizennégyszeres világbajnok kenus úgy érvel, hogy pillanatnyilag sajnos nem merné a gyerekét beleengedni a Dunába, de remélhetőleg a projekt megvalósításával, illetve a környezettudatos hozzáállás elterjedésével megszűnik ez az állapot. A projekt célja tehát nemcsak a szennyvíztisztítás infrastrukturális hátterének megteremtése, hanem a víz védelme és a szennyvíz mennyiségének csökkentése.A gyerek kitiltva
A Duna megtisztulása érdekében vállalkozik nyilvános közszereplésekre az olimpiai bajnok Kolonics György, népszerűsítve a központi szennyvíztisztítót.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.