"Elégedettek vagyunk a magyarországi vizsgálatokkal és azzal, hogy a magyar hatóságok ennek megfelelően eljártak. Ellenőrizték a Bernard Matthews brit baromfifeldolgozó cég két magyarországi telephelyét, és ott nem merült fel a madárinfluenza gyanúja." Az Európai Bizottság e közlésével azt hozta nyilvánosságra, hogy megfelelőnek tartja azokat a vizsgálatokat, amelyeket a madárinfluenza ottani H5N1 vírustörzse eredetének és angliai esetekkel való lehetséges összefüggésnek a kiderítésére végeztek. A magyar hatóságok képviselői pedig azt jelentették ki, hogy az ország semmelyik más térségében nem fordultak elő madárinfluenza-gyanús esetek, leszámítva a zárt övezeten belüli területet. Az erről szóló dokumentációt 13-án adják át az Európai Bizottságnak.
A H5N1-et hiába keresték
Matthews-éknál Magyarországon nincs madárinfluenza, a gyanú alaptalan, az Európai Bizottság ezt már tényként állítja.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.