Panellakás anyagi kockázattal

Az Elephant Holding szakértői szerint 2007-es év mérföldkő lehet a panelépületek történetében, hiszen az ilyen technológiával épült házak többsége az évtized második felében lép a negyedik ikszbe. Bár a paneles lakóépületek fizikai veszélyt még nem jelentenek a bent lakók számára, az anyagi kockázat egyre jelentősebb.

"A kedvezőbb forgatókönyv szerint a panelek folyamatos állagromlásával párhuzamosan következik majd be a négyzetméterárak csökkenése - mondja Végvári Gábor az Elephant Holding műszaki vezetője. "Ez a házak kényszerű bontásáig, azaz akár több tíz évig is eltarthat és - amennyiben jól alakulnak a dolgok - az árcsökkenésből adódó veszteséget egy ingatlan egymást követő tulajdonosai megosztva viselik majd. Az igazi kockázat ugyanakkor egy olyan váratlan és előre meg nem jósolható esemény bekövetkezésében rejlik, amely egyik napról a másikra megrengetheti az emberek panelházakba vetett bizalmát" - állítja a szakember.

Ilyen nem kívánatos esemény lehet például egy szerkezeti elöregedéséből vagy kivitelezési hibából eredő baleset, melynek hatására a panel épület, vagy annak egy része használhatatlanná válik. Egy ilyen esetben várható, hogy egyik napról a másikra drámaian megnő az eladó panellakások száma és a kínálat növekedésével azonos mértékben a négyzetméterár is csökken. "Mint mindig ebben az esetben is kifizetődőbb megoldás a megelőzés - mondja Végvári, - az jár jól, aki nem várja meg a piac jelentősebb megingását."

Gépészetfelújítás tízmilliókból

Kevésbe drámai, de ugyancsak százezres kockázatot rejtő tényező a panelházak gépészeti rendszereinek elöregedése. A paneles lakóépületek 85-90 százalékában már régóta időszerű lenne a víz- és gázcsövek, elektromos vezetékek valamint a szellőző rendszerek cseréje. Ugyanakkor a lépcsőházanként tízmilliós nagygenerál beruházását kevés lakóközösség engedheti meg magának. Így várhatóak a tetemes hibaelhárítási költséggel járó sorozatos csőtörések, üzemzavarok.

Jóllehet az Elephant Holding szakemberei egyetértenek abban, hogy a '60-as, '70-es évek Magyarországán a panellakások fontos társadalmi szerepet töltöttek be. A lakásépítési programok során családok százezrei jutottak saját otthonhoz, melyek komfort fokozata és beosztása (melegvíz, központi fűtés, teljes szaniter felszereltség) sokszor összehasonlíthatatlanul korszerűbb volt, mint a korabeli lakásállomány nagy  része.

Visszabontással

"Furcsa, de a jelenlegi helyzet is nagyon hasonló ahhoz, mint amikor a paneleklakások virágkorukat élték - világít rá Végvári Gábor, - hiszen a lakótelepekről újépítésű lakásba költözők ma ugyanazt a minőségi ugrást élik meg, mint azok a családok, akik a hatvanas években komfort nélküli, dohos bérlakásokból költöztek a világos és kényelmes panellakásokba."   

A paneles lakóépületek vasbeton elemei jóval hosszabb ideig épek maradnak, mint 30-50 év, ugyanakkor a helységméretű és emelet magasságú betonlapokat összetartó acélkapcsok korrózióját csak visszabontást igénylő felújítással lehetne megakadályozni. Az Elephant Holding műszaki vezetője szerint a rozsdásodás elsősorban a külső levegőből származó nedvességnek is kitett homlokzati falakat emészti, melyek sérülése - bár a paneles épületek esetében ezek tipikusan nem teherhordó elemek - komoly hatással van a ház lakhatóságára.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo