Háromdimenziós internet

Távolról elérhető egészségügyi szolgáltatások, a mindennapi igényeinket kiismerő mobiltelefonok, valós idejű fordítás, háromdimenziós internet, nanotechnológiás víztisztítás - a következő öt év forradalmi technológiai újdonságai az IBM kutatói és tudósai szerint.

Az Isite által közzétett információk szerint az IBM által foglalkoztatott tudósok és kutatók összegyűjtötték azt az öt technológiát, amelyek szerintük döntő módon befolyásolhatják az életünkre a következő öt évben.

1. Az egészségügyi ellátás egyes szolgáltatásai a távolból is elérhetővé válnak

Krónikus egészségügyi problémákkal, például cukorbetegséggel, szív-, vese-, illetve keringési problémákkal küzdő emberek milliói számára lesz adott a lehetőség egészségi állapotuk automatikus megfigyelésére, miközben napi teendőiket végzik. A jövőben a műszergyártók és az egészségügyben dolgozó szakemberek távolról követik nyomon a páciens állapotát az otthon telepített, vagy a betegen elhelyezett műszerekkel. Ezen fejlesztések révén maga a páciens is jobban figyelemmel tudja majd követni egészségi állapotának változásait és az orvos számára is nagy segítséget jelent, hogy a beteget tartózkodási helyétől függetlenül folyamatos megelőző jellegű egészségügyi ellátásban részesítheti. Az egészségügyi távellátás területén végbemenő hardver- és szoftverfejlesztések 2012-ig a fogyasztókkal kapcsolatos vállalati innováció elsőszámú forrásai lesznek.

2. Mobiltelefonjaink tudják, mit szeretnénk

Az elérhetőségről informáló fejlett technológia révén a mobiltelefonok és a PDA-k nemcsak automatikusan észlelik felhasználóik tartózkodási helyét, de preferenciáikat is megtanulják, ha az előfizető ezt igényli. Ekkor telefonunk tudni fog róla, ha az osztályteremben tartózkodunk, vagy éppen egy értekezleten ülünk, így a befutó hívásokat automatikusan a hangpostába irányítja. De kedvenc pizzériánkat is értesíti, amikor hazafelé tartunk, s az meglephet egy elvitelre csak nekünk készített, különlegesen kedvező árú adaggal.

3. A valós idejű fordítás a mindennapok gyakorlatává válik

A globalizáció térhódításával olyan alapvető emberi tényezőknek is figyelmet kell szentelni, mint a nyelvi sokszínűség. Az IBM beszédértelmező fejlesztései máris lehetővé teszik a médiatársaságok számára, hogy a kínai vagy arab nyelvű hírműsorokat a web-en keresztül angolul kövessék, hogy a PDA eszközöket használó utazók a menüket japánra fordítsák, vagy észak-amerikai orvosok spanyolul kommunikáljanak pácienseikkel. A valós idejű fordítást biztosító technológiák és szolgáltatások beépülnek a mobiltelefonokba, a különféle kézi készülékekbe, és a gépkocsiban is elhelyezhetők lesznek. Ezen szolgáltatások az üzleti élet és a társadalom minden területén elérhetővé válnak, segítenek a nyelvi korlátok lebontásában.

4. Megjelenik a háromdimenziós internet

Az olyan népszerű online játékok, mint a Second Life és a World of Warcraft lassanként átalakul háromdimenziós internet-szolgáltatássá. Ezt a fejlődési vonalat követve a világháló idővel térbelivé válik, s az online világban bejárhatjuk a szupermarketek, könyvesboltok és DVD-boltok pultsorait, ráadásul mindebben virtuális kiszolgáló-személyzet is segíteni fog bennünket. A háromdimenziós hálózat új oktatási formák létrejöttét is lehetővé teszi, teret nyit a internetes orvosi konzultációknak, megteremti a fogyasztó tapasztalatszerzésének feltételeit, és alapjaiban változtatja meg a kapcsolattartás mikéntjét barátainkkal, családi körben, a tanárral, a kedvenc vegyesboltunkkal, és még folytathatnánk a sort.

5. Vizet tisztítunk nanotechnológiával

A nanotechnológia - vagyis annak lehetősége, hogy egyes atomok és molekulák átrendezésével újabb apró szerkezeteket hozzunk létre - már eddig is óriási hatást gyakorolt a mikroprocesszorok fejlődésére. Ennek köszönhető, hogy a különféle elektronikai termékek, például a személyi számítógépek vagy a mobiltelefonok egyre kisebbek, jobbak, ugyanakkor olcsóbbak. Az elkövetkezendő években a nanotechnológiát minden bizonnyal a víztisztításban is hasznosítják majd. Ez hozzájárulhat az ökológiai szempontok érvényesüléséhez és a természeti erőforrások megóvásához, továbbá segíthet abban, hogy a Föld iható vízkészleteinek egyre nagyobb méreteket öltő hiánya orvosolható legyen. Az informatika, a fizika és az anyagtudomány ugyancsak komoly eredményeket ér majd el néhány egyéb területen, például a fejlett vízgazdálkodási modellek kidolgozása és a napenergia-rendszerek továbbfejlesztése terén.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo