Friss cikkeink


Alba Volán - Csipkártya a buszon 

 

Sun Microsystems - Java telefonok 

 

Vodafone - Fotóküldés azonnal 

 

Microsoft - Office XP itthon is 

 

Siemens - Vezetékes SMS 

 

PSINet - Szerverhotelek 

 

Compaq - Új extranetoldal 

 

Luxuscikkből tömegtermék 

A laptopok másfélszer drágábbak ugyan az asztali PC-knél, de ma már ugyanolyan gyorsak. Így sokak szerint megfizethetetlen előnyük a hordozhatóság. Az eladási statisztikák szerint világszerte ez a piaci szegmens az informatikai szakma legdinamikusabban növekvő területe.

Papírhalmaztól a gombnyomásig 

Év elején nem árt rendet tenni a cég asztalain, irodáiban, raktáraiban, dossziéiban és szerződései, számlái között. Az iratgyűjtők kora azonban lejárt. Ma már a kisvállalkozásoknak ugyanúgy a versenyképességük múlik azon, hogy használnak-e elektronikus dokumentumkezelő rendszert, mint a nagyoknak.

A külső erő - Profiltisztítás outsourcinggal 

Már nem az a kérdés Amerikában, hogy miért hatékonyabb egy külső szolgáltatóra bízni valamely tevékenységet. Ma egy cég vezetőinek elsősorban azt kell megindokolniuk, hogy miért végzik azt házon belül. A magyar vállalatszervezési kultúrától egyelőre idegen ez a tevékenységkihelyezés, az outsourcing, bár a kapun belüli káeftésítéssel már évekkel ezelőtt megjelent valami hasonló a költségek csökkentése érdekében. A valódi outsourcing célja azonban nem is ez, hanem a magasabb színvonalú munka feltételeinek a megteremtése.

Önkiszolgáló tudás 

A vállalatok menedzsmentje az őt nap mint nap foglalkoztató kérdésekre – történt-e rendkívüli esemény, hirtelen növekedés, vagy csökkenés a versenytársaknál, s ha igen, miért? – szeretne minél egyszerűbb, minél olcsóbban és főképpen minél gyorsabban elérthető választ kapni. Ezért például az újságoknál hatékonyabbak az úgynevezett üzletiintelligencia-megoldások.

On-line tallózó - Adatok, hírek, elemzések 

Kattintson ránk! – ajánljuk a hagyományos, nyomtatott újságokhoz szokott olvasóinknak is, hiszen a napi üzleti döntésekhez vagy akár a stratégiai programok kidolgozásához frissebb, bővebb információt tudunk nyújtani internetes szolgáltatásunk révén, mint önállóan a magazinban. Most www.piac-profit.hu on-line rovatainkból tallózunk, off-line újságunk lapzártájakor.

A tartalom tisztelete - Az internetszolgáltatók felelőssége 

Az internet világában minden lépésnek, alkalmazásnak, az első látásra kisebb jelentőségűeknek is, jogi következményei lehetnek: még a hiperlinkek használata is körültekintést igényel. A jogsértő tartalomért pedig nemcsak a tartalom-, hanem az internetszolgáltató is felel, méghozzá a tartalomhoz fűződő kapcsolatának erőssége szerint.

Nyitások és szigorítások 

A vállalkozások számára a stabilitás, a jogbiztonság igen fontos, ám az elkövetkező egy-két évben ez még mindig nehezen érhető el. A tegnap még hatályos törvény holnapután már nem az, hiszen az uniós csatlakozásig hátralévő időszakban még nagyon sok törvénymódosítással kell szembesülni.

Új társasági formák 

Akar európai gazdasági egyesülést, európai részvénytársaságot, netán európai szövetkezetet létrehozni? Az első intézmény esetében májustól, a másodikéban októbertől állnak nyitva az ajtók; a szövetkezeti formánál pontos időpont egyelőre nincs. Az új társasági formák célja a tagállami határokon átívelő együttműködés elősegítése, a cégek, különösen a kis- és középvállalkozások mozgásának megkönnyítése.

Hogyan és hol kell majd áfát fizetni? Közösségi adószám kell az uniós áfamentes kereskedéshez 

Annak ellenére, hogy a tagállamok az Európai Unióban is önállóan, saját maguk alakítják az adótörvényeiket és azok végrehajtási szabályait, a csatlakozás számos olyan, a közvetett adózással kapcsolatos és adminisztrációs kötelezettséget hoz magával, amelyekre a vállalatoknak létkérdés időben felkészülniük. Ilyen például az uniós általános forgalmi adó és a jövedéki adó.

Kisemmizett alkotók 

Szemben áll-e egymással az internet szabadsága és a szerzők vagyoni és nem vagyoni jogainak védelme? Lehet-e az internettel összefüggő szerzői jogi kérdéseket a hagyományos keretek között szabályozni? Milyen megoldások kínálkoznak a kialakult helyzetben? Mennyiben segíthet a helyzeten a digitális jogkezelés elterjedése? Ami biztos: a szerzőnek kizárólagos joga a többszörözés és az, hogy erre másnak engedélyt adjon.

Teret a kistérségnek! 

Fejlődésre ítélte saját magát a nagykátai kistérség, de ehhez az is kellett, hogy ők maguk találják meg gyarapítható, bővíthető, jól "eladható" értékeiket, amelyekhez a hálózati emberek és szervezetek leginkább "belülről" partnerek.

Az esélyegyenlőség technológiája 

2008 az Európai Unióban az e-Befogadás és az esélyegyenlőség éve. A Piac & Profitnak Viviane Reding, az unió információstársadalom- és médiaügyekért felelős biztosa beszélt arról, miért kulcskérdés a 21. században a digitális írástudás széles körű elterjesztése. A beszélgetés egyértelműen rávilágít: az információs társadalom modernkori felfogásban már az emberi szükségletekről, lehetőségekről és különösképpen az esélyegyenlőség megteremtéséről szól, s nem technológiákról vagy gépekről.

Új szemlélet: regionalizmus 

Mondják, az Európai Unió a régiók Európája, ahol nemzeti keretek között ugyan, de egyre nagyobb szerepet kapnak a régiók. Ahhoz, hogy Magyarország is alkalmazkodni tudjon az európai fejlődési, fejlesztési trendhez, a mostani települési és megyei autonómiát az országban lassan fel kell váltania a kistérségi és regionális autonómiának. Kovács Flórián László, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke szeretné, ha 2007-től a hét magyar régiónak lenne saját programja, s azok határoznák meg, milyen fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Az elnök szerint a régió fejlődése szempontjából fontos az is, hogy az üzleti szféra bekapcsolódjék ebbe, hiszen a vállalkozók a saját bőrükön érzik, mire lenne szükség.

Párbeszéd, partnerség, fenntarthatóság 

A magyar területfejlesztés alapdokumentumának tekinthető Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó négy ágazati operatív program mellett elkészült a regionális fejlődést, az Európai Unió regionális politikájához illeszkedő térbeli szerkezeti átalakulást szolgáló Regionális Fejlesztés Operatív Program. Az ehhez kapcsolódó pályázatokról, a fontosabb tudnivalókról Kováts Kornélt, az operatív program irányító hatóságának kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

Döntsenek a régiók 

Egy kormány súlya nem attól függ, hogy a kormány vagy a tárcák mennyi pénzt osztogatnak, és nem is az általuk megőrzött és senki másnak át nem adott információktól. Attól erős egy kormány, ha a döntések ott dőlnek el, ahol el kell dőlniük, a szükséges információk mindenki számára hozzáférhetők, mert az ország javát kell szolgálják, nem csoport-, személyes vagy bármilyen ambíciókat. Ez dr. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkárának véleménye, aki még arról beszélt lapunknak, hogy többek között a területfejlesztési törvény nyári módosítása is hozzájárul a kormányzati munka paradigmaváltásához.

Térségi légikikötők 

A 2005. évi költségvetésben az országos jelentőségű területfejlesztési programokban további 438 millió forint áll rendelkezésre a regionális repülőterek fejlesztésére. Az összeg elosztásáról várhatóan nyárig döntés születik.

Regionális demokrácia 

Szakmai konferenciával emlékeztek meg arról, hogy tíz évvel ezelőtt született meg a hazai területfejlesztés első átfogó szabályrendszere, amely magával hozta a támogatáspolitika szabályozását, majd az intézményrendszer kiépülését. A jövő pedig az, hogy a majdan önálló programokkal is rendelkező régiók megerősödhessenek, mind több kompetenciával rendelkezzenek, s éljenek a regionális demokrácia érvényre juttatásának lehetőségével.

Szerveződő kkv-k 

Mind hazánk, mind az Európai Unió illetékesei és szakértői számtalanszor megfogalmazták már a kis- és középvállalkozások fontosságának szerepét a gazdaságban. Hatalmas súly ez a kisebb méretű társaságok vállán, azonban éppen ebben a szegmensben a legtörékenyebbek a cégek, és nekik van leginkább szükségük az összefogásra.

A helyi sikerekért 

A jövőben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium feladata lesz, hogy egységes, integrált szervezetbe fogja össze a területfejlesztési, területrendezési, településfejlesztési és az építésügyi feladatokat. Az új koncepció célja, hogy a fejlesztések minél hatékonyabban, komplex módon tudjanak megvalósulni. A területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkárság élére dr. Szaló Pétert nevezték ki. Őt kérdeztük a jövőben megvalósuló fejlesztési irányokról.

Turizmus és agrárium 

Több mint egynegyedével csökkent öt év alatt a mezőgazdasági egyéni gazdaságok száma a KSH legfrissebb adatai szerint. Az évtizedekkel korábban elindult folyamatot nem sikerült megállítani. A falusi lakosság átlagéletkora egyre magasabb, a fiatal korosztály máshol keresi boldogulását, az ott maradók megélhetési gondokkal küzdenek. A működő háztáji gazdaságok több mint fele saját ellátásra termel. A sorvadás megakadályozásának egyik lehetséges kiútjaként már a kilencvenes évek elején - a mezőgazdasági nagyüzemek szétesésével és az egyéni parasztgazdaságok kialakulásával egy időben - megfogalmazódott a falusi turizmus rendszere kialakításának és fejlesztésének igénye.

Egy fordulat anatómiája 

Sajátos helyzetbe került a magyar kormány idén tavasszal, amikor megbízottait Brüsszelben a Nemzeti Fejlesztési Terv tartalmi és formai követelményeiről tájékoztatták. Ekkor derült ki ugyanis, hogy az Európai Unió irányadó köreiben eltolódás történt azok javára, akik a társadalomirányítás központosítottabb formáját támogatják. S bár az Orbán-kormányzat alapvetően a központosítás szellemében hozta meg törvényeit és alakította ki területpolitikai gyakorlatát az elmúlt két évben, az illetékes fórumokon – mind Brüsszelben, mind itthon – sajnálkozásának adott hangot, mondván: hazánk hosszú évek óta rendkívül jelentős lépéseket tett az Európai Unió decentralizációs területpolitikájával kapcsolatos alapelvek megvalósítása terén. Ehhez képest az ország régiókra osztásának módja – erről még az előző kormány utolsó hónapjaiban született országgyűlési határozat a várható EU-támogatások reményében – másodlagos kérdésnek tűnik, bár itt is több tízmilliárd forint a tét.

Meglepetések helyett 

Az uniós tagállamok adózási rendszerei különböznek egymástól, eltérő az adózási fegyelem is, és más módon, más eszközökkel hajtják be az adókat. Az adórendszerek különbözősége feltehetően még hosszabb ideig fennmarad — noha a tagállamok közötti jogharmonizációs folyamat zajlik –, mégis elképzelhető, hogy a csatlakozás után, ha nem készülünk fel rá, meglepetésekben lehet részünk. Idén nyáron, a csatlakozási tárgyalásokon Magyarországnak többek között sikerült túllépnie az adózásról szóló egyeztetéseken.

Izgalmas évkezdet 

Január elsején 12 országban megszűnt a nemzeti fizetőeszköz, helyükbe az euró lépett. Az átállás viszont – minden felkészülés ellenére – nem veszélytelen. Fenyeget a pénzhamisítás, gondokat okoz az informatikai rendszerek átállítása és az árképzés.

Alakul az információs börze 

Még ma sem érzik igazán sürgetőnek a felkészülést az európai uniós csatlakozásra a kis- és középvállalkozások. Pedig az, hogy hányan lesznek képesek megfelelni a kihívásoknak, csakis ettől függ. Az már más kérdés, hogy kaptak-e megfelelő segítséget.

Jó alapozás kell 

Eddig sem volt könnyű eldönteni, hogy vajon mennyi pénz jár majd Magyarországnak a csatlakozás után, most azonban már szinte lehetetlen megmondani. Mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy a megítélt összegek milyen ellenszolgáltatás ellenében hívhatók le. Mára azonban, oly sok más gazdasági kérdéssel egyetemben, ez is a politikai csatározások egyik elemévé vált. Holott itt tényekről van szó, méghozzá mind a két oldalon.

Precedens nélkül 

Azzal az április elsejével hatályos törvénnyel – és a hozzá kapcsolódó kormányrendelettel –, amelyet a most lezárult négyéves törvényhozási ciklus utolsó napján fogadott el a magyar országgyűlés, az Európai Unió versenyjogának egy része – amely a hazánk és az unió és közötti kereskedelmi forgalomra vonatkozik – beépül a magyar jogrendbe, s a hazai vállalkozások megismerkedhetnek azzal a jogi környezettel, amelyben – reményeink szerint hamarosan – működni fognak.

Büntethető vállalatok 

A ma hatályos magyar büntetőtörvénykönyv szerint bűncselekményt csak természetes személy követhet el. Uniós csatlakozásunkat követően azonban hatályba lép majd az a 2001 végén elfogadott törvény, amely nálunk is bevezeti a jogi személy büntethetőségét, s ami – az unió ajánlása szerint – eszköz lehet a bűnszervezetek felszámolására. Megfelelő háttér nélkül azonban vétleneket is „büntethet”.

Uniós agrárpozíciók 

A jelenlegi jövedelemnek körülbelül a négyszerese biztosítana tisztességes megélhetést a mezőgazdaságból élőknek, amikor már megérné a megtakarításokat fejlesztésbe visszaforgatni. Ezt 2006-ra talán elérhetjük, véli Németh Imre, az új kormány agrárminisztere, aki szerint az uniós csatlakozási tárgyalások során egyik fél sincs könnyű helyzetben. Reményei szerint azonban ésszerű kompromisszumok révén sikerülhet egy, a magyar gazdálkodók számára is kedvező ajánlatot kialakítani.

Vállalkozás az unióban 

A sevillai csúcs után – úgy tűnik – felgyorsulnak az események: az unió még az ősszel, rendkívüli EU-csúcson bejelenti, hogy mely tagjelöltekkel szándékozik befejezni a csatlakozási tárgyalásokat a decemberi, koppenhágai találkozóig. Így talán reális, hogy már 2004 tavaszán bekövetkezik az első tíz tagjelölt, köztük Magyarország csatlakozása.

Nincs több kibúvó 

Az egyaránt vágyott és félt EU-csatlakozás közelgő határideje, úgy tűnik, mozgósító erővel hat a hazai vállalkozások bizonyos köreiben. A csatlakozási tárgyalások során Magyarország egyik „gyenge pontjának” számító környezetvédelem területén rendkívül sok a teendő.

Kétezermilliárd forint sorsa 

Nemzeti fejlesztési terv? Sokakat nem érdekel. Ezer-ezerötszázmilliárd forint? Nos, ez utóbbiról már lehet beszélni! De az előbbi nélkül nincs mit. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozva, 2004 és 2006 között megkapja ezt a fejlesztési hozzájárulást a strukturális alapokból, még ez év végéig el kell juttatnia Brüsszelbe nemzeti fejlesztési tervét.

Szárnyaló euróárak 

Mitől sikertörténet az elemzők szemében az euró, és miért érzik úgy az érintettek, állampolgárok, vállalkozók, hogy az életük nehezebb lett? A bevezetés valóban sikeres volt. Ám az azóta felszínre került várt és váratlan hatások bizony próbára teszik az unió gazdaságát és lakosait egyaránt.

Uniós futamok pénzre és demokráciára 

Ezerkétszáz–ezerötszáz milliárd forint. Ekkora összeg áll a Magyar Köztársaság rendelkezésére az Európai Unióba való belépését követő másfél évben. Ki kapja, hogyan kapja, mire kapja? Milyen elvek alapján, milyen intézményrendszer keretein belül zajlik majd ennek az összegnek a lebontása, amelynek nagyjából a fele uniós forrásból, a másik fele hazai társfinanszírozásból származik? Felkészült-e a hazai területfejlesztési- és közigazgatási rendszer a feladat lebonyolítására?

Euró a kirakatban 

Egyéves az euró bankjegy és érme. Némely országban elégedettek az új pénzzel, másokban nem. Az európolgárok nem felejtik régi valutájukat, egyharmaduk még mindig abban számol vásárláskor. S rövidesen újabb lecke következik: ez év nyarán megszűnik a kettős – a régi és az új valutát is feltüntető – árjegyzés.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Pénzszerzés

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások 

Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Jogi kisokos

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben 

EU-bíróság: uniós jogot sért az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelére bevezetett magyarországi eljárás.

Gazdaság

Visszaesett az ingatlanpiaci kereslet

Visszaesett az ingatlanpiaci kereslet 

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, remélhetőleg csak átmenetileg.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo