Az EU-s pénzek leállításával fenyegetőzik Brüsszel

Uniós támogatások megvonása is szerepel azon a listán, amelyet az Európai Bizottság javasol az államháztartási konszolidációval nem kielégítő módon haladó euróövezeti országok szankcionálására.

Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete szerdán ismertette egy szigorúbb költségvetési és makrogazdasági felügyeletre vonatkozó elképzeléseit, amelytől azt várja, hogy javul a költségvetési fegyelem a tagországokban, és gazdaságaik ellenállóbbak, felkészültebbek lesznek, ha újabb gazdasági válság fenyegetne.

José Manuel Durao Barroso, a testület elnöke a témáról kiadott közleményben hangoztatta, hogy bár az unió számos eszközzel rendelkezik a gazdasági együttműködés javítására, a mostani válság megmutatta, hogy egyrészt ezeket nem használja ki teljesen, másrészt továbbiakra van szükség, hogy a rendszer problémamentesen működjön. Az új eszközök között szerepel a nemzeti költségvetések előzetes egyeztetése is, a tartós hiánnyal küzdők számára pedig szankcióként egy kamattal is terhelt letét bevezetése. Az uniós forrásoktól (kohéziós vagy mezőgazdasági támogatásoktól) akkor eshetne el egy euróövezeti állam, ha hiányát az EU többszöri "ajánlása" ellenére sem szorítaná a megadott szint alá.

A végrehajtó testület azt is fontosnak tartja, hogy az uniós tagországok egyszerre nyújtsák be pénzügyi stabilitási, illetve konvergencia programjaikat, valamint a szerkezeti reformokat is tartalmazó nemzeti programjaikat. Ezek - az előzetes költségvetési egyeztetéssel együtt - lennének hivatottak garantálni, hogy a nemzeti fejlesztési törekvések egy irányban haladnak az uniós közös célkitűzések teljesítésével. Olli Rehn pénzügyi biztos sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az EU-nak fokozottabb gazdaság koordinációra van szüksége, de nagyobb szigorra is a szabályok alkalmazásában, hogy a jövőben elejét vegye a kisiklásoknak és visszaszerezze a bizalmat.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo