Friss cikkeink


Újdonságok a közbeszerzésben 

Az új közbeszerzési törvény - amelyet július-augusztusi számunkban a legbonyolultabb jogi szabályozások toplistásaként értékeltünk - paragrafusai közül egy szigorúan szabályozott "új szakma", a hivatalos közbeszerzési tanácsadó intézménye bontakozik ki. A törvény a közbeszerzések kétszintű, immáron az uniós szervekhez is "elágazó" jogorvoslati rendszerének szabályairól is rendelkezik.

Lazuló láncok 

Lehet, hogy a maastrichti konvergenciakritériumokat túlhaladta az idő? Azokat ugyanis 1992-ben fektették le, éppen az unió növekedési szakaszában. Azóta a világgazdaság sokat változott, és úgy tűnik, ma az előírt szigorú költségvetési korlátok már kevésbé tarthatók, sőt.

Európai magyarként 

Az Európai Unióba újonnan bekerült Magyarország a parlamenti képviselő-választás után, a posztok elosztásakor bizottsági elnöki pozíciót kapott. Kis ország, és főként új EU-tag ilyen magas pozícióra a pontrendszeres elosztás alapján nem lehetett volna esélyes. Hogyan kaptuk meg ezt a posztot? Milyen feladatokkal, befolyással jár? Jelent-e ez Magyarország számára előnyöket? - kérdeztük Fazakas Szabolcsot, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának vezetőjét.

Mindig az igazat 

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa egyike azon kevés közszereplőnek, akik az elmúlt tizenöt évben mindig hallatták a véleményüket, és mégsem váltak hiteltelenné, illetve nem sütötték rájuk a valamely párthoz tartozás pecsétjét. A híres közgazdász-kutató nemrég, augusztus 20-a alkalmából átvehette a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

Az újdonság vonzásában 

Járt utat a járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, de Rotyis József életútja azt mutatja, hogy ő maga sokszor nem tartotta magát ehhez a mondáshoz: 1990-től minden pályaváltása új feladatokkal való szembesülést hozott. A közvélemény előtt a Budapesti Értéktőzsde ügyvezetőjeként ismertté vált szakember most egy állami cég élén próbál köztes szerepben, félig állami, félig vállalkozói gondolkodással üzletet építeni, s a társadalmi felelősségvállalás jegyében újraéleszteni és újraformálni a társadalmi együttműködést.

A környezet kihívásai 

Az uniós pénzek csaknem harminc százaléka a környezetvédelemre vagy azzal kapcsolatos területre jut, Magyarországon ez a szám egy százalék körül van, hívja fel a figyelmet Olajos Péter európai parlamenti képviselő, aki többek között az EP környezetvédelmi bizottságának is a tagja. Fölemlített példái pedig rávilágítanak a közös felelősségre és arra, hogy az embereknek, országoknak ahhoz, hogy valóban együtt tudjanak dolgozni a közös cél érdekében, tekintettel kell lenniük egymásra, és meg kell érteniük a másik sajátos gondjait is.

Kinyílik Oroszország 

A Malév orosz-magyar érdekeltségű új tulajdonosának első célja, hogy nyereségessé váljon a vállalata, a második, hogy jelentős piacon - az AiRUnion természetes szövetségeseként - erősödjön tovább Európában és Oroszországban.

Előnyök a teniszpályáról 

Dr. Fazakas Szabolcs az Európa Parlament elnökségének tagja, questori minőségben. Jól teniszezik, s a sportpályán szövődő sportbarátságokat remekül hasznosítja munkájában. Egyedüli magyarként beválasztották az elnökségbe, ahol jóval nagyobb lehetősége van a stratégiai döntésekbe is belelátni.

Macska-egér harc 

Egyre inkább az az érzésem, hogy az ország egyik fele egyfolytában azon van, hogy elkapja, megszorongassa a másikat, megnehezítse az életét, rábizonyítsa sunyi szándékát, miszerint meg akar élni, sőt mi több! Életben akar maradni. S ezek a macskák teszik mindezt abból a pénzből, amit a megszorongatott egerek – az önmagát eltartó és társadalmunk 70 százalékának munkát adó vállalkozói réteg tagjai – megtermelnek és különböző címeken befizetnek az államkasszába.

A tartozások körbeérnek 

Önöknek nincs olyan érzésük, hogy a kilencvenes évek eleje körbetartozásainak árnya kísért? Emlékeznek, amikor a fizetésképtelenség, a gazdaság pénzhiányának spirálja bedöntött jó néhány vállalkozást. A gazdaság pénzhiánya mintegy másfél éve ismét érzékelhető, s napjainkra robbanás előtti állapotba került. Ennyi ideje várom, mikor veszik észre gazdaságpolitikusaink, elemzőink, hogy a választások miatt gyönyörűre festett felszín alatt sűrűsödik a baj.

Az idő kevés, a tét nagy, a feladat hatalmas 

Ez a mottója az E-Magyarország, e-kormányzat 2003 című konferenciának, amely így, önmagában kicsit pátosszal telinek tűnhet. És szokatlannak is. Hiszen világunkban ma a nagy jelentőséget hordozó szavak óvatos használata jellemző, mert félünk, hogy megvádolnak minket küldetéstudattal, demagógiával, naivitással, túlzott optimizmussal. Mi mégis vállaltuk ezeket a szókapcsolatokat, így, együtt.

Az ördög játékszereként 

Amióta a Monetáris Tanács jegybanki kamatemelési döntéséről hallottam, s annak következményeit követem, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ezt a mi kis országunkat s annak minden politikusát, közéleti szereplőjét, a médiát, a szavazó állampolgárokat mintha maga A Mester és Margarita ördöge manipulálná hosszú évek óta. Az ő háttérben meghúzódó akaratának és logikájának megfelelően cselekszünk, gondolkodunk, s tetteink, cselekedeteink az ő szigorú logikájának törvényszerűségeit követik. Egyikünk a katonájaként, másikunk az áldozataként, sokunk az ördögi kezében könnyű eszközként része a játéknak. Amely egyenesen vezet bennünket a romlásba. Lassan, de biztosan, az Európai Unióhoz csatlakozás finisében, padlóra küldhetjük a gazdaságunkat.

Kényszer a fejlődésre 

Már csak pillanatok kérdése, és az Európai Unió tagja vagyunk. Európai állampolgárként ébredünk mindennap, hazánk az európai társadalom tagországa, az európai gazdaság szerves része. Hirtelen a világ legfejlettebb integrált közösségében találjuk magunkat, holott reális esélyünk évtizedek, sőt, talán évszázadok óta inkább a lecsúszáshoz, a fejletlen társadalmak közé kerüléshez volt.

Az európai üzlet lapjaként 

Váltottunk megint. Utálom, ha egy újság küldetéséről, olvasóinak szóló üzeneteiről beszél. Hiszen a jó produktum elmondja azt magyarázkodás nélkül is. Mégis, miért teszem meg, hogy váltásunkról az első oldalon beszéljek? Mert tartok attól, hogy olvasóink, ügyfeleink hullámlovasoknak tartanak bennünket, olyanoknak, akik nem meggyőződésből, hanem a divat által vezérelve működnek, cselekszenek.

Ki reménykedhet abban, hogy még idén talál állást? 

Négyből majdnem három munkáltató változatlanul kívánja hagyni a jelenlegi alkalmazotti létszámot a következő három hónapban, ami némi esélyt jelenthet a munkaerőpiac stabilizálódására a negyedik negyedévben - áll a Manpower Munkaerőpiaci Előrejelzésében. A mezőgazdasági, idegenforgalomi és kereskedelemi ágazatokban a legborúlátóbbak a munkaadók, a legoptimistább várakozásokat pedig az energetikai szektorban találjuk.

A GDP már semmit sem ér? 

Új mutatószámot tervez bevezetni az Európai Unió jövőre, hogy a bruttó hazai terméket (GDP) kiegészítve jobban követni lehessen elsősorban a környezetvédelmi teljesítményt - jelentette be az Európai Bizottság.

25 városban ismerkedhetünk az újrahasznosítással  

Hatodszor rendezik meg az újrahasznosítás egy hónapig tartó magyarországi fesztiválját, az Újrahasznosítási Hónapot. A szervező ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. akciójához idén több zöld kezdeményezés is társult.

Adó: mi változik januártól? 

Két uniós irányelv miatt elég nagy terjedelemben módosul januártól az áfa törvény, és hozzá kapcsolódva kismértékben változik az eva-, valamint az adózás rendjéről szóló törvény is - a javaslatot a pénzügyminiszter már benyújtotta a parlamenthez, az megtalálható az Országgyűlés honlapján is.

Így kerülik el a külföldi cégek a magyar adókat  

Évről-évre nő a magyarországi telephely nélkül tevékenykedő külföldi társaságok száma, összforgalmuk több ezermilliárd forintra rúg. A tendencia egyik oka, hogy az így működő cégek nem alanyai a magyar társasági adónak, az itteni nyereségük után is külföldön fizetik meg az adót. „A magyarországi gazdasági tevékenység e formája jelentős versenyelőnyhöz juttatja az érintett vállalatokat, hiszen a kedvezőbb kulccsal megfizetett adóteher önmagában is számottevően befolyásolja eredményességüket - működési értelemben és a nemzetközi adóversenyben egyaránt." - állítja az RSM DTM Hungary Zrt.

Magyarország a válság legnagyobb vesztesei között 

Magyarország és Németország is a gazdasági válság legnagyobb európai vesztesei közé tartozik, a német Deka Bank összehasonlító tanulmánya szerint.  A globális, 31 fejlett és meghatározó országot tartalmazó lista élén Törökország. Kína az "utolsó".

A magyarok ihatnak először bort az idén! 

Az idei (bor)évben elsőként a magyarok ihatnak újbort elsőként a világon! Eddig a francia bozsolét tartották a világ legkorábban elkészülő borának, amely már novemberben piacra került. A magyar borászok idén ennél is korábban készítették el a "magyar bozsolét ". A Csabagyöngye nevű bort, ezt a magyar borvidékek közül kizárólag a Balaton déli oldalán termő Csabagyöngye nevű szőlőből lehet elkészíteni.

Cégvezetők izzasztották a képviselőket - képgalériával  

Véget ért a Hunguest Hotels - ICT Systems Társasági Tenisztorna, ahol szokás szerint sok ágon hirdettek győzteseket. Az eseményen politikusok mellett a magyar vállalati élet vezető szereplői is részt vettek.

A négyes metró pénze megvan, csak másra költjük 

Az Európai Bizottság fejlesztéspolitikával foglalkozó szóvivője sajtótájékoztatón megerősítette: a korábban a 4-es metró megépítéséhez igényelt uniós forrás egy részét - melyet a közbeszerzéssel kapcsolatos kifogások miatt nem utalt át Brüsszel - más közlekedésfejlesztési projektekre felhasználhatja Magyarország.

Először 2011-ben éri meg építkezni 

Az olcsó hitelezés eredményeképpen nagy mennyiségű új kínálat került a piacra éppen akkor, amikor a válság miatt az elnyelt üres területek mértéke hirtelen 50%-al csökkent. Ez az üresedési ráta rohamos növekedéséhez vezetett, amelyet 2009 végére 25% körülire lehet becsülni. A bérleti díjak 10-30%-os csökkenést mutatnak, és még nem stabilizálódtak. A bérlők inkább újratárgyalják jelenlegi szerződéseiket, mint hogy elköltözzenek - hívja fel a figyelmet Saly Miklós, a Colliers International Magyarország irodabérbeadó csapatának vezetője.

Van, aki elégedett a magyar teljesítménnyel 

Elégedett Magyarország makrogazdasági és pénzügypolitikájával a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely hat hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbította a lehívható készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormány hivatalba lépésére.

Szabadságolások miatt javul a magyar statisztika 

Az előző havinál 70 százalékkal, az egy évvel ezelőttinél 27 százalékkal kevesebb céggel szemben indult felszámolási eljárás 2009 augusztusában. „Korai lenne trendváltásról beszélni, hiszen minden korábbi adat azt mutatja, hogy a kkv-k válsága még nem ér véget, így az augusztusi alacsony szám mögött sokkal inkább a cégbírósági szabadságolások állnak, semmint az üzleti környezet változása” – nyilatkozta az adatokat közzétevő céginformációs szolgáltató, az Opten Kft. stratégiai igazgatója.

"Fekete" lett a Balaton 

A 270 ellenőrzött munkáltatóból 241-nél tapasztaltak szabálytalanságot, ezt állapította meg az OMMF Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége a Balaton környékén végzett nyári ellenőrzések során - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

Ismét érdemes várni a tankolással 

Újra négy forinttal csökken a benzin, és - a múlt heti 2 után - ezúttal 5 forinttal csökken a gázolaj ára szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin országos átlagos ára várhatóan 295 forint körül, a gázolajé átlagos ára 277 forint körül alakul literenként.

Konzol-sorrend: Xbox, PS3, Wii 

Az Xbox 360 a legkevésbé megbízható konzol. Egy felmérés szerint a Microsoft játékgépei a vásárlást követő két év során kétszer olyan gyakran romlanak el, mint a Playstation 3 és nyolcszor annyiszor, mint a Wii konzolok.

A sajtószakma jövőjéért 

A Magyar Lapkiadók Egyesülete 2009 szeptemberétől tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének. Az utóbbi időben komoly eredményeket elért ágazati érdekvédelmi szervezet, az MLE, szükségesnek tartja, hogy minden lehetséges fórumon kiálljon a sajtószakma jövőjéért.

Újabb állami végkielégítés: 20 milliót kapott 9 hónap után 

Bár alig 9 hónapot dolgozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél Szűcs Júlia volt gazdasági vezérigazgató-helyettes, a vonatkozó törvények alapján, három jogcímen csaknem 20 millió forint végkielégítés járt neki - olvasható a Magyar Hírlap hétfői számában.

Mobiltelefonnal kereshetnek sofőrt a stoppolók 

Mobiltelefonos alkalmazást fejlesztettek ki Németországban stoppolók, és a rajtuk segíteni hajlandó sofőrök számára. Az Open Ride nevű programot használó utazók, akár azután is kereshetnek majd az úti céljuk felé tartó sofőröket a mobiltelefonjukkal, hogy összecsomagoltak.

Kínos: a brit hercegnő nem fizetett a magyar rendőröknek 

A leányának biztosított rendőrségi kíséret és a ferihegyi luxusváró költségeinek megtérítését kéri a yorki hercegnőtől a magyar kormány - írta a Mail on Sunday.

Válság 2.0: jönnek az áruházbedőlések 

A németországi Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata, az Arcandor csődje nyomán szakértők áruház-bezárási hullámot jósolnak a következő években Németországban: a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát a következő években be kell zárni, így 45 német városban csak 60-70 maradna meg ezekből.

Ilyen is régen volt: olcsóbb lesz a gáz októbertől 

A Népszava információi szerint akár tíz százaléknál is nagyobb mértékben csökkenhet októbertől a lakossági földgáz ára; a díjmérséklődést elsősorban az importárak esése teszi lehetővé, de szerepet játszik az is, hogy az utóbbi időben a forint megőrizte stabilitását a dollárral szemben.

Nem mindenki kap csekket az Apehtól... 

Az APEH regionális igazgatóságok központi ügyfélszolgálatain a köztartozások megfizetéséhez szükséges postai készpénzátutalási megbízásokat (csekkeket) kizárólag bankszámla nyitására nem kötelezett adózók kaphatnak - áll az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóban.

Hidegindítás hőszivattyúval 

A nyári forróságok és a téli hidegrekordok kivédésére is hajlandóságot mutatnak a környezetkímélő technológiákkal hűteni és fűteni akarók: az intelligens irodaházat építő multi mellett a lakosság is, egyik-másik önkormányzat is keresi a választ a hőszivattyúk, a távhűtés és távfűtés segítségével.

MSZP: "Kósa Lajos haverjának kéne lenni" 

Szabó Zoltán MSZP-s képviselő szerint Debrecenben a helyi elit két kézzel osztogatta magának az adófizetők pénzét; a szocialista politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján azt  mondta, hogy Kósa Lajos polgármester hazudott a választóknak, a debreceni polgároknak.

Idén nem támadtak rá a meleg méltóság menetére 

Különösebb rendbontás nélkül, hatalmas rendőri biztosítás mellett  vonult fel a meleg méltóság menete szombaton délután a fővárosban; a rendezvény után az ellentüntetők rátámadtak a rendőrökre a Városház parknál.

Skót lesz a tikka masala? 

Skócia olyan nemzeti jelképekkel büszkélkedhet, mint a skót duda, a skót whisky, a nemzeti ételként ismert „haggis", valamint a skót szoknya. A skótok most azonban egy indiai éttermekből ismert ételkülönlegesség, a csirke tikka masala nemzeti ételként való levédését tervezik az Európai Unióban.

Görögország és Balaton volt idén a sláger 

A C-Travel.hu utazási portál átfogó elemzést készített a 2009-es nyári szezon utazási tapasztalatairól. A felmérés alapjául az a több mint 14.000 ajánlatkérés szolgált, amit a felhasználók június és augusztus között indítottak az oldalon keresztül belföldi szállodákba és utazási irodákba.

"Újra 235 forint lehet az euró" 

A magyar gazdaságban már a jövő év első negyedében megkezdődik a növekedés, és - főleg a magára találó feldolgozó szektor által hajtva - 2010 egészében is nőni fog a magyar hazai össztermékérték (GDP), az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteken megjelent legújabb előrejelzésében. Ez a cég szerint is jóval kedvezőbb az eddigi általános citybeli konszenzusnál.

Skyeurope-vég: csődbüntett? 

Pert indított a csődbe jutott, szlovákiai diszkont légitársaság, a SkyEurope ellen az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA), mert szerinte eltitkolták a társaság katasztrofális pénzügyi helyzetét - írta pénteki számában a Kurier napilap.

SkyEurope-vég: néhányan még jól is járhatnak 

A SkyEurope csődje csak a jéghegy csúcsa: a gazdasági válság, az utazási kedv hanyatlása miatt sok más légitársaság küzd a túlélésért, és ágazati elemzők szerint a közeljövőben jelentősen átrendeződhet a légi piac. A diszkont légitársaságok között mindenesetre megindult a verseny a szlovák légi piacért.

Továbbra is kaphatnak pénzt a magyar bankok 

Jóváhagyta az Európai Bizottság annak a magyar intézkedéscsomagnak a meghosszabbítását, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelek tekintetében garanciához. A féléves hosszabbítással a program ez év végéig futhat.

EU: hatékonyabb adóbehajtás kell 

Fokozni kellene az együttműködést az Európai Unióban annak érdekében, hogy a tagállamok hatékonyabban hajthassanak be adót egy másik tagországon keresztül, és ennek egyik legjobb módja a témában februárban beterjesztett brüsszeli javaslatok mielőbbi jogszabállyá emelése lenne - állapította meg pénteken kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

Egy biztos: több lesz a munkanélküli 

Oszkó Péter pénzügyminiszter a BKV-nak csak szigorú feltételek mellett nyújtana állami garanciát, s úgy vélte, Magyarország már nem nagybeteg. Bajnai azt keresi, hogy kevesebb pénzből, kisebb tortából hogyan lehet jóllakni vagy legalábbis túlélni.

Nem tetszik a fémcsomagolóknak az új törvénytervezet 

A magyarországi környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény tervezett módosítása szerinti új fémcsomagolási kvóták rendkívül magasak és diszkriminatívak, ezért az ipart indokolatlanul megkülönböztető és hátrányos helyzetbe hozó javaslatokat vonják vissza - közölték a szektor képviselői.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Pénzszerzés

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások 

Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Jogi kisokos

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben 

EU-bíróság: uniós jogot sért az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelére bevezetett magyarországi eljárás.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo