Tavaly júniusban a Képviselőház már megszavazta a törvény első változatát. A politikai erőviszonyokhoz korrigált, elméletileg minden érdekelt kielégítésére átszabott tervezetet, amely most a Szenátus elé kerül, május 12-én hozták nyilvánosságra. Várhatóan a nyár közepére készülnek el az illetékes állami szervek hatáselemzései. A törvénytervezet gazdasági kihatásait megvilágító első elemzést azonban már elkészítette a Peterson Institute, jelentette a Reuters.

Negatív externália: fizetnie kell annak, aki okozta

Negatív externáliák (közjavak) akkor keletkeznek, amikor egy gazdasági szereplő tevékenysége következtében károsan befolyásolja egy vagy több másik gazdasági szereplő helyzetét. Ennek megakadályozására rendszerint előzetes (törvényi) tiltást, kijavítására utólagos bírságolást vetnek be, megelőző "kezelésként" pedig új adónemet vetnek ki, hogy eltérítsék a piaci szereplőket a hasonló helyzetet okozó magatartástól.

Jelenleg két piaci alapú modell van versenyben az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére: az egyik az emissziós kvótakereskedelem (cap and trade), a másik a légszennyezési adó (cap and dividend).

Előbbit, a kvótakereskedelmet magát is kétféle módon lehet kivitelezni: a kormány vagy maga osztja ki a kibocsátási engedélyeket és maga szedi be a pénzt, vagy a magánszektornak juttatja a kvótákat, ahol kereskedőcégek, ügynökségek és a nagybani kibocsátók üzletelnek vele (ez történik az EU-ban).

Volt már rá példa, hogy a kvótarendszer hatékonyan működésre képes és hathatós eredményekkel jár a légkörre nézve. Az 1990-ben elfogadott és hatályba lépett amerikai Clean Air Act (Tiszta Levegő Törvény) már meghonosított egy kvótarendszert, amikor az erőművek kéndioxid (SO2) kibocsátására jogosító kvótákat vehettek (az államtól) és adhattak el egymás közt. A rendszert a 80-as években gyakori ónos esőzések elkerülésére használták, s az évek során közel felére csökkent az SO2 emisszió - Paul Krugman Nodel díjas közgazdász szerint jelentősen kevesebb költséggel, mint ahogy a szakértők becsülték.

A CO2 "beárazása"

Az Európai Unión belül 5 éve működik emissziós kvótakereskedelem. Ha Amerikában is megvalósul, Washington tíz év alatt 645 milliárd dolláros bevételt vár tőle.

Azonban mind a fosszilis adó (cap and dividend), mind a kvótakereskedelem (cap and trade) hordoz magában bizonytalansági tényezőket. Egyik sem kalkulálható maradéktalanul. Az adó esetében a kormány nem tudhatja pontosan, mennyi lesz az ágazatok kibocsátása, a kvótakereskedelemnél viszont a magánszektorban működő légszennyezők nem tudják tervezni, mennyi lesz a CO2-emisszió tonnánkénti tarifája. Néhány amerikai szenátor azt látná jónak, ha a két módszer együttese valósulna meg: egyes ágazatokra adót vetnének (az olaj- és gáziparra), más szektorokat kvótavásárlásra köteleznének.

A CO2-kibocsátás tonnánkénti "ára" kezdetben 12-25 dollár közé tevődne, majd idővel államilag meghatározott mértékben növekedne, a mindenkori inflációt évente 3-5 százalékkal meghaladva.

Krugman a New York Times-ban úgy vélekedett, nincs rá bizonyíték, hogy a fosszilis adó jobb megoldás, mint a kvótakereskedelem, még ha utóbbi joghézagokat is produkálhat. (Mint például a kvótarendszer szabályait kijátszó, több mint 6 milliárd dolláros összértékű adócsalási botrányok az EU-ban.) Az is valószínűtlen, hogy a fosszilis adót keresztülvigyék idén a kongresszusi szavazáson.

Kína három éve lehagyta a világelső Egyesült Államokat a légszennyezésben, előbbi 2006-ban még 21,5 százalékkal, utóbbi 20,2 százalékkal részesedik a globális CO2-emisszióból. Az Obama-adminisztráció Koppenhágában is hangoztatott emisszió-csökkentési vállalását már eddig is sok kritika érte, mint túl gyenge célkitűzést. De az amerikai Energy Information Administration azt hozza fel az ország védelmére, hogy az USA üvegházgáz-kibocsátása már 9 százalékot csökkent 2005 óta. (Megjegyzendő, ennek részben a recesszió lehet az oka, termelés és kereskedelem visszaesése.)

Az emisszió-csökkentés gyakorlata

• Gyári légszennyezés: a nagy termelőegységeknek 2016-tól kezdve kell csökkenteniük emissziójukat, hogy addig elvégezhessék a szükséges technológiai átállásokat. Az energia-intenzív ágazatok (mint a vas-, papír- és vegyipar) gyárai ingyen kapnának kibocsátási engedélyeket, hogy így kiegyensúlyozzák az átállás költségeit.
• Nagybani légszennyezők: csak az évente 25 000 tonnánál többet kibocsátókat köteleznék emissziójuk visszafogására. Ennek köre 7500 gyárat, illetve erőművet érint.
• Nemzeti koordináció: az USA azon államainak, amelyeknél már működik emissziós kvótakereskedelmi program, azt fel kell cserélniük a nemzeti szintű szabályozással, amely egyéni bánásmódban részesíti az egyes iparágakat.
• Energiaszektor: az áramszolgáltatók 2013-tól kezdve kapnának a kormánytól légszennyezési engedélyeket. Ezek mértékét 75 százalékban az emissziójuk, 25 százalékban az áramszolgáltatásuk mennyiségének tükrében állapítanák meg. 2030-ra a közművállalatoknak pénzért kell megvenniük az emissziós engedélyeiket.

A klímaegyezményből kimaradóknak: fosszilis vám

A klímaváltozás teljességgel globális ügy. A légkör nem ismer országhatárokat. Egy van belőle, mindannyian azt lélegezzük be. Ezért a klímaváltozás megfékezéséhez is minden ország együttműködése szükséges.

Ha decemberben nem sikerül a mexikói klímacsúcson egyezségre jutni, s a 2012-ben lejáró kiotói egyezményt nem váltja fel új világméretű szabályozás, még mindig lehetséges, hogy az emisszió-csökkentésben inaktív országok exportját fosszilis vámmal sújtsák a "felvilágosult" államok. Ily módon beépíthető lenne a "karbon-szennyezés" ára a világ minden táján előállított áruba, következésképp a világkereskedelem egészébe. (100 dollár fordult elő a témában folyó diskurzusban, mint ÜHG-tonnánkénti vámtarifa). A WTO is jelezte, hogy egy ilyen vámfajta nem ütközne a nemzetközi egyezségekbe.

Erdők és CO2-kvóták

Az amerikai törvényjavaslat pénzeket allokálna az erdőirtásokat megfékező REDD számára. A program az ENSZ égisze alatt működne és anyagilag jutalmazná azokat a javarészt szegény országokat, amelyek nem vágják ki erdőiket. Ezzel 720 millió tonnával csökkentenék a globális légszennyezést 2020-ra.

A jogszabály lehetővé tenné továbbá, hogy az amerikai erdő- és tőzegföld-tulajdonosok kvótákat árusíthassanak az ÜHG-kibocsátók számára 1,5 milliárd tonna erejéig. Azok a vállalkozások és projektek, amelyek -a CO2-nál is veszélyesebb- fluor tartalmú gázokkal (hidrofluorkarbon, HFC) károsítják a környezetet, nem kaphatnak kibocsátási kvótákat. 

Etikátlan a kvótakereskedelem?

A környezetvédők radikális álláspontja elvből elutasította a kvótakereskedelmet, mondván helytelen jogalapot adni a légszennyezőknek a levegő további károsítására. A neves klímatudós, James Hansen, a NASA Goddard Intézetének vezetője kevésbé keményvonalas érveket szegezett szembe az emissziókereskedelemmel: szerinte a kibocsátási kvóták adás-vétele a társadalom hatékonyságára és céljainak elérésére hat ártalmasan. Az egyszeri ember hiába csökkenti ökológiai lábnyomát életmódja változtatásával, tisztában lesz vele, hogy tettei nem igazán számítanak, mert a nagy szennyezők úgyis (többé-kevésbé) kedvükre eregethetik a mérges gázokat. Az emisszió-kereskedelem tehát környezettudatosságot visszavető, morálrontó megoldásnak tűnik.