Családi adó: Varga inkább bevezetné, mint magyarázná

Az egykulcsos családi adórendszerben lesznek olyan jövedelmek, amelyek nem tartoznak az adórendszer hatály alá - közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára az InfoRádió csütörtöki Aréna című műsorában. Úgy fogalmazott: "egyszerűbb lesz bevezetni, mint elmagyarázni".

A kormány által tervezett, 16 százalékos, egykulcsos családi adórendszerről Varga Mihály annyit mondott: lesznek olyan jövedelmek, amelyek kívül esnek az adórendszeren, ilyen lesz a gyermeknevelés költsége, illetve lesznek olyan összegek, amelyeket a gyermekes családoknál nem kell leadózni.

Állam és a gyerekek

Példaként az államtitkár azt mondta: gyermekszámtól függően meghatároznak majd egy limitet: ha valakinek a 100 egységnyi jövedelméből 10 egység az adórendszeren kívül esik, a fennmaradó 90 egység után kell majd adót fizetni. Az új szja-rendszert két év alatt fokozatosan vezetik majd be - tette hozzá Varga Mihály, aki szerint kedvezmény lesz ez, de nem adókedvezmény - vélekedett.

Varga szerint az egykulcsos személyi jövedelemadónak akkor van értelme, ha a rendszer minél egyszerűbb, így a tervek szerint megszűnik majdnem mindegyik adókedvezmény is. Az államtitkár elismerte, a rendszerről nagy vita volt; a kampányban azt ígérték, hogy a munkahelyteremtés, az adórendszer egyszerűsítése mellett választ adnak a magyar katasztrofális demográfiai helyzetre is, így született meg ez a családokat is támogató megoldási javaslat. "A gyermeknevelést az államnak el kell ismernie." - emelte ki.

 

Hamarosan bankadó
"Elkezdtük a tárgyalást, két héten belül megállapodunk" - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, miután találkozott Matolcsy Györggyel. A bankszövetség a miniszterelnök által bejelentett "bankadóról" tárgyalt a nemzetgazdasági miniszterrel. Erdei Tamás részleteket nem árult el.
A jegybank szakértői szinten részt vett a csütörtöki megbeszélésen - erősítette meg az MTI-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóosztálya. Az MNB szerdán jelentette be részvételi szándékát a pénzügyi adóról szóló tárgyalásokon, hogy feltehesse kérdéseit, és ismertethesse álláspontját. A jegybank elemzést készít arról, hogy a tervezett intézkedések hogyan érintik a pénzügyi közvetítő rendszert, és milyen hatással lehetnek a reálgazdasági folyamatokra. A kormány akcióterve szerint a bankoknak, biztosítóknak és pénzügyi vállalkozásoknak az idén a 2010-es költségvetésben tervezett 13 milliárd forint helyett 200 milliárd forintot kellene befizetniük az államkasszába.
Az adóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy három évre vezetnék be, s a részletek kidolgozásába bevonják a szakma képviselőit is. Az még nem ismert, hogy az elvonás hogyan oszlik meg a bankok, biztosítók és pénzügyi vállalkozások között, illetve az egyes pénzügyi szegmenseken belül a különböző piaci szereplők között.

Vizsgálták a francia modellt is, amikor a családban egységesen összevonva adózzák le a jövedelmet elosztva az eltartottak, illetve a keresők számával; de abban maradtak, hogy a versenyképesség javítása miatt az egykulcsos, 16 százalékos szja-modellt támogatják.

Először a gazdaság 

Az Orván Viktor által ígért 12 menetes akcióterv következő csomagjával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: a kedden bejelentett csomag részeit folyamatosan terjesztik majd elő, a következő akcióterv kidolgozását pedig július közepétől lehet elkezdeni. A gazdaság beindítása az elsődleges - felelte a második csomag tartalmát firtató kérdésre.

Az idei 3,8 százalékos hiánycél tartásáról a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a tényfeltáró bizottság plusz, el nem számolt tételeket talált, de lépéseket tesznek a minél kisebb hiány értekében, azon dolgoznak, hogy annak mértéke minél közelebb legyen az év végére a 3,8 százalékhoz.  A kormány kedden meghirdetett akcióterve az év második felében a tervek szerint megtakarítást hoz majd - húzta alá. Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a 29 pontos gazdasági akcióterv 1-1,5 százalékkal javítja az államháztartás egyenlegét.

Indoklatlanul többet nem

Az 29 pontos akcióterv egyik elemével, a 60 napon túli végkielégítések 98 százalékos, a költségvetési szférát érintő adókulcsával kapcsolatban az államtitkár azt közölte, hogy vissza szeretnék venni az indokolatlan, már a kormányváltás miatt odaadott végkielégítéseket. "Tűrhetetlen, hogy tudva azt, hogy kormányváltás lesz, névleges elbocsátások, kirúgások történtek, hogy több hónapos végkielégítéssel menjenek el emberek" - fogalmazott. Hozzátette: mindent meg fognak tenni, hogy ezeket a végkielégítéseket visszaszerezzék, visszavonják.

A bankadóról Varga Mihály úgy vélekedett: a válság közepette mindenkinek vállalni kell áldozatot, azoknak pedig hangsúlyosabban, akik a válság közepette is profittal működnek.  Idén ebből a kormány a bruttó hazai termék 0,6-0,7 százalékát elérő adóbevétellel, 200 milliárd forinttal számol; a rendszer a harmadik év után szűnne meg, a következő évek összege csökkenhetne a gazdasági növekedés mértékétől.

Majd később

Az új otthonteremtési programmal kapcsolatos kérdésre Varga Mihály azt válaszolt: gondolkoznak annak elindításába, egyik következő csomagban szerepelhet,

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo