Friss cikkeink


Művészetek egy fiktív világban 

Az internetes művészet, ez a teljesen új ágazat, amelynek alkotói eszköze maga a hálózat, tehát tárgya nem a neten kívül készült műalkotások on-line dokumentációja, egy évtized leforgása alatt felnőtté érett. A független státuson túllépve létrehozta saját intézményeit, kurátorokkal, díjakkal, komissziókkal, és a múzeumok után profitorientált galériák is foglalkoznak vele.

Ötkarikás szponzorok 

Száll, száll a sikeres sportoló hírneve, át a szponzorra – legalábbis ezt remélik a sportok támogatói. Van, aki új piacok meghódítására számít, vagy ideális imázshordozónak véli a sportszponzorációt, s van, akinek csak kicsit erősebben dobog a szíve, amikor cégét mint támogatót említik. Magyarországon a vállalatok reklámköltségeik 10 százalékát fordítják szponzorálásra. Tavaly ez az összeg mintegy 12-14 milliárd forint volt, s a sport ennek 75 százalékát kapta. S hogy egy közvélemény-kutatásban az emberek mely területet tartották a legkevésbé fontosnak az állami, vállalati támogatás szempontjából? A sportot.

Vae victis! Jaj a legyőzötteknek! Olimpiai infoháború 

Nemes versengés a küzdőtéren, nemtelen tülekedés a világhálón? Meglehet, információs háború dúl majd az olimpia ideje alatt. Résztvevői a tévétársaságok, az on-line szolgáltatók, a hackerek s közvetve a multinacionális konszernek lesznek.

Tenisztornák – SAP csarnok 

 

Fodor István – Az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatója 

Egyszerűen kíváncsi voltam, miért publikál folyóiratokban, tart vidéken és Budapesten előadásokat Fodor István, a világ egyik legeredményesebb telekommunikációs cége magyar leányvállalatának első számú vezetője az itthon felépítendő információs társadalomról. Miért oly büszke, hogy immár ötvenedik megnyitójára készül az Ericsson Galéria? Pusztán a cégimázs növeléséről lenne szó? Ahhoz elég volna néhány interjú és pár látványos szponzoráció. A multinacionális cégek általában reklám- és PR-keretük terhére szokták ezt a feladatot megoldani, nem a cég első számú emberének szabad idejét felemésztő társadalmi szerepvállalásával.

Korda Sándor – A Népszabadság Rt. ügyvezető vezérigazgatója 

Ültem a Népszabadság Rt. ügyvezető vezérigazgatójával szemben, s arra gondoltam, nem lehetett könnyű sem a 33 éves fiatalembernek, sem a szervezetnek elfogadnia egymást. Nyolc hónapja vezeti Magyarország piacvezető napilapjának „régi vágású” kiadóját az amerikai iskolában, majd az új típusú, információs technológiai cégek világos motivációs rendszerében nevelkedett Korda Sándor.

Novák István Zsolt 

Szegedi építész szülők, pécsi közgázegyetem. Egy évig amerikai egyetemi ösztöndíj. Ezek a paraméterek még nem feltétlenül kell, hogy Magyarország egyik (12.) legnagyobb vállalatának első számú vezetői posztjáig mutassanak. Pláne, hogy 37 éves fiatalemberről van szó, akit sem politikai áramlat, sem származás, sem bármi előnyös kapcsolatrendszer nem segített a magasba. Akkor miért éppen ő van ott, és hogyan boldogul a feladattal?

Lakatos István 

 

Hetényi Péter 

 

Vértes Gábor 

Vértes Gábor 18 évesen tudta meg, hogy valamikor a családjáé volt a Pauker, amelyet dédnagybácsikája alapított 1902-ben. De ez már azután történt, hogy bölcsészhallgató helyett nyomdaipari szakmunkástanuló lett. A papája barátja mesélt neki a gyönyörű nyomdászszakmáról, ő fertőzte meg egy életre. A véletlen műve, vagy a gének parancsa, de élete fő vonulata a nyomda volt addig is, ameddig két barátjával 1989-ben megalapította a Paukert. Ma hetvenkét embert tart el az üzem, s ha megkérdeznénk száz olyan ügyfelet, aki rendszeresen rendel itt nyomdai szolgáltatást, mi jut az eszébe róla, mindannyian azt válaszolnák: a minőség. Vértes Gábor éppen ezt akarta elérni.

Horvai Mátyás 

Az 1989 óta működő cég ma már első a hazai hálózatintegrációs piacon, s ez a legjobb hasznosulása annak a tudásnak, amely a KFKI Számítástechnikai Csoport két vállalatában, a LIAS-ban és a Networxben, amelyekből az LNX létrejött, összegyűlt. Vajon lehet-e elsőnek lenni, a legjobbként vezetni az információs technológiák egyik legprosperálóbb üzletágában más hozzáállással, mint ahogyan azt az LNX tette? Horvai Mátyást hallgatva és megismerve kétség sem merült fel bennem, hogy lehetne máshogyan is. Csak a változás állandó! – vallja Horvai Mátyás. E filozófiát tudatosan, a cégépítésben csak mintegy fél évtizede alkalmazza, ám lényében kódolva lehetett benne a világra jövetelekor.

Pesti István - A GTS Hungary vezérigazgatója 

Világéletében emberekkel foglalkozott. Nyolc éve ötödmagával kezdte felépíteni a GTS Magyarországot. Ma 150 munkatársával az üzleti adatkommunikáció területén a Matáv után a második legnagyobb vállalatot üzemeltetik. A washingtoni székhelyű Global TeleSystems Inc. (GTS) nemrégiben úgy döntött, megválik kelet-európai érdekeltségeitől, méghozzá egyszerre. E nem könnyű helyzet kellős közepén kerestük meg Pesti Istvánt.

Czakó Borbála, az IFC képviseletvezetője 

Meleg, pozitív a hangulat a diplomata asszony által vezetett International Finance Corporation-képviseleten. Pedig ultramodern üvegpalotában, a legújabb irodatechnikával berendezett helyiségeken vezet az utam a szobájába. Saját élettere még jobban visszatükrözi egyéniségét. Lányai – a nagyobbik, Czakó Veronika versenysportoló lovaglás közben –, az édesanyja, három nővére, tengerész férje fotói a falakon. Czakó Borbála 1991 óta dolgozik az IFC magyarországi képviseleténél, amelynek élére 1996-ban nevezték ki, az IFC gyakorlatában akkor egyedülálló módon, diplomatastátusban, hazaiként.

Sztárok a csapatban 

Vajon mi vezethet egy csapatot győzelemre akár az élsportban, akár az üzleti világ élmezőnyében? S vajon ki tudna erre a kérdésre hitelesebb választ adni, mint dr. Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya és dr. Nagy Károly, a Philips Magyarország humánigazgatója? A közéleti személyiségek és a humánszakemberek közeledését ösztönző találkozó témája a győztes csapatok, az eredményesség és a motiváció volt.

Szabó György 

Az utóbbi években a VNU első számú embere ugrásszerű minőségi és mennyiségi változtatásokat hajtott végig szervezetén, amelynek végeredményeképpen a lapkiadó a magazinpiac vezetőjévé vált. A lapportfólió változtatásával rejtvénykiadóból a női magazinok egyik legnagyobb kiadójává nőtt, majd a Figyelő Rt.-vel lépett fúzióra, s integrált egy testidegen lapprofilt, a Zöld Újság komoly peres nyűgével együtt, majd a Vico lapbirodalom megvásárlásával kellett megoldani egy nem mindennapi méretű fúziót. S mindezt úgy, hogy sem a szervezet hihetetlen tempójú bővítése, sem az emberi problémák ne okozzanak fennakadást a lapok megjelenésében, a cég működésében. Sőt folyamatos lapmegújulásokra, új üzletágak kifejlesztésére is futotta. A sikerfolyamat csúcsán a holland tulajdonos bejelentette: globális üzleti érdekei miatt egészben megválik a lapkiadótól.

Balázs Attila - a Parádsasvári Kastélyszálló ügyvezető igazgatója 

A kastély építészeti adottságain természetesen nem tudott változtatni. De a funkciókat már saját szakmai elképzelései, tudása, álmai alapján építette ki. Bejárta Magyarország és Európa számos kastélyszállóját, kijárt minden szükséges szakmai iskolát, továbbképzőt. Közben a romokból egyre erőteljesebben bontakozott ki az a gyönyörűség, amit a Parádsasváron átutazó megcsodálhat. Balázs Attila, a Parádsasvári Kastélyszálló ügyvezető igazgatója számára ez a páratlan létesítmény sokkal többet jelent, mint egy munkahely.

Könczöl Erzsébet - A Szinergia Projekt Menedzsment Kft. ügyvezető partnere 

Az elméleti és gyakorlati típus különös keveréke dr Könczöl Erzsébet. Stratégiában, rendszerben, folyamatban tud és szeret gondolkodni, de csak akkor érez szakmai sikert, ha az agyakban és papíron megalkotott rendszereket meg is valósíthatja. Persze nem egyedül. Vezető volt világéletében, de együttműködő csapattársakban soha nem szűkölködött. A kedves, meleg mosolyú, gyors mozgású asszony a tudásban, a felkészültségben hisz. A munkája az élete s egyben a tudománya is.

Korcsmáros Péter 

Korcsmáros Péterről ma már mindenkinek az Operabál jut az eszébe, pedig tenoristaként jelentős hírnevet szerzett magának. Már három éve nem énekel. Szakmai nyugdíjba ment 53 évesen, mert az Operabál, cége fővállalkozása ad neki bőven ügyvezetnivalót, stresszt. Ez utóbbiból ma már csak a pozitívfajta lakik az Operabál Szervező Irodában.

Kapitány István 

Múlt havi számunkban beszámoltunk róla, hogy a Shell Hungary Rt. 2001-ben a Hewitt Inside Consulting két jelentős elismerését is megkapta. Az első tíz legjobb munkahely között végzett, Kapitány István pedig a legjobb vezető megosztott első helyét is elnyerte. Jó főnök, jó munkahely. A kettő valószínűleg szorosan összefügg.

Terták Ádám 

A Rotary Club Budapest Cityt, a Transparency International Magyarországi Egyesületét, a United Way Segítő Erő Alapítványt, az AmCham jótékonysági alapítványát, a Mai Manó Ház fb-elnöki tisztét és még sok más társadalmi tisztséget vállaló Terták Ádám azt állítja, hogy e szervezetekben elsősorban az üzlet érdekében tevékenykedik. Ám magánemberként is kötelességének érzi, hogy rendszeresen adjon jótékonysági célokra, szabad idejét a közjó érdekében tölti el. Terták Ádám erről híres a közéletben. Pedig a köztiszteletnek örvendő gazdasági szakember szakmai eredményei is elismerésre méltók.

A siker nyolcvan éve 

Közgazdásznak nem eléggé közgazdász, írónak nem eléggé irodalmi, tudósnak túlságosan gyakorlatias, történésznek nem eléggé tudományos. Ezekkel a szavakkal próbálta magyarázni a Magyar Tudományos Akadémia kupolatermében megtartott születésnapi ünnepségen Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Tudományos Akadémia súlyos mulasztását: nincs az akadémikusok között Kopátsy?

Verseghi Nagy Miklós 

A 35 éves fiatalember látszólag az IT-szektor tipikus topmenedzsere. Az informatikán nevelkedett, energikus, a gyors ütemű világot játszva kezelő, az információs technológiák rohamos változásában lubickoló generáció hatalomátvétele az IT-szektorban Magyarországon is zajlik. Verseghi Nagy Miklós azonban elüt társaitól. Nagyfokú felelősségérzete a rábízott munka és emberek iránt koránál érettebb személyiségről tanúskodik. Az IQSOFT a második munkahelye. Élete egészen ez év elejéig az Ericssonhoz kötődött. 1990-ben alapító tagként, pályakezdőként vett részt a cég indulásában.

Koszta Károly 

A VIV, ismertebb nevén Villanyszerelő-ipari Vállalat neve régmúlt időket idéz. A mai VIV RT. azonban egy vadonatúj cég, modern tulajdonosi szerkezettel, korszerű gyártással és szolgáltatással, zöldmezős beruházással épült gyártóbázissal, huszadik század végi fejlettségű szervezeti, irányítási struktúrával. Csak az emberek a régik. Vezetőjük, Koszta Károly mindig a VIV-nél dolgozott.

Czibere Ilona 

Amit megálmodott, azt megvalósította. Fúziós energia dolgozik benne, ha újat alkot. Az ingatlanszakmába is azzal a szándékkal vágott bele, hogy megreformálja. S meg is tette. Amikor 1996 körül kitalálta, hogy külföldi ingatlanokat, pontosabban floridai és spanyol tengerparti házakat akar eladni itthon, magyar állampolgároknak, a szakmából senki nem állt mellé. Örültségnek tartották az ötletét. Dr. Czibere Ilona Mitropa U.S. Kft.-je mögött immár öt év s a külföldi ingatlanpiaci forgalom 60-70 százaléka áll.

Sándor László 

Közüzemi vállalat a versenyszektor reflexei, szabályai, gondolkodásmódja és korszerű irányítási módszerei szerint működtetve. Talán ezek a legjellemzőbb paraméterei a Sándor László által vezetett Fővárosi Vízműveknek. Nyoma sincs a kormányzati felügyeletű, önkormányzati tulajdonú közüzemi vállalatokra jellemző hatósági tempónak, gondolkodásmódnak. Mindennek bizonyára döntő oka maga az első számú vezető: Sándor László vezérigazgató.

Dr. Berkes István, a Sportkórház főigazgató-főorvosa 

Berkes doktor – merthogy a sportbalesetekből eredő artroszkópos műtétek legendás specialistáját így ismeri az ország – az Országos Sport-egészségügyi Intézet, vagyis a Sportkórház első számú vezetője. Az idén 50. születésnapját ünneplő intézmény az ország sportegészségügyének megoldására hivatott, s ki is állhatna az élén, mint egy olyan orvos, szakember, aki világéletében szorosan kötődött a sporthoz. De hiába kérdezem az igazgató-főorvost személyéről, sikereiről, eredményeiről, egyes szám első személy helyett azonnal többes számra vált át, és a kórház már elkezdett rekonstrukciójáról beszél. Egy európai színvonalú sport-egészségügyi centrum komplex képét tárja elém. Gyönyörűét. Magyarországon eleddig elképzelhetetlent. Nem éppen egy egocentrikus emberrel állok szemben, gondoltam, s ki is mondtam azonnal. Berkes doktor beletörődött, hogy egy kicsit magáról is beszélnie kell.

Budafoki Róbert 

Napjaink vezető vállalatainak munkatársai a legfejlettebb internetes üzleti megoldásokat, értékesítési és ügyfélkezelési, kommunikációs módszereket alkalmazzák, állandó tanulásukról, naprakészségükről a belső e-learning gondoskodik. Hogyan él együtt az ember és a technológia? Kitől mástól kérdezném, mint a Cisco Systems hazai leányvállalatának első számú vezetőjétől, Budafoki Róberttől, annak a cégnek a képviselőjétől, amely az internetgazdaság informatikai alapját megteremtő hálózati eszközök világviszonylatban is legnagyobb gyártója és forgalmazója.

Dr. Takács Ildikó 

Dr. Takács Ildikónak két élete van. Egyik Demján Sándorhoz köti, a másik a reklámszakmához. A „reklám nagyasszonya”, a Reklám Világszövetség alelnöke méltán lett a szakma legelismertebb hazai képviselője. De mégsem erről, hanem Demján Sándorral való, huszonnyolc éve tartó munkakapcsolatáról beszél a legszívesebben.

Lednitzky Péter 

Lednitzky Péter eddigi pályáját a kapcsolatok és a kommunikáció határozta meg. Egyszerre diplomata és kommunikációs szakember, és volt olyan szerencsés, hogy oda vitte az élet, ahol éppen az ilyen képességekre volt szükség.

Bucsi Szabó Zsolt 

Ahol az üzlet összefonódik a technikai megoldásokkal, ott a helye Bucsi Szabó Zsoltnak. Karrierjének állomásai és sikerei ezt a tény támasztják alá.

Érdi-Krausz Gábor 

Érdi-Krausz Gábor nevét említve az emberek arca ellágyul. Az alig 38 éves fiatalembernek, tudatosan vagy ösztönösen, sikerült magát megszerettetnie a vele üzleti vagy munkakapcsolatban álló emberek döntő többségével. Kíváncsi lettem. Ebben a kőkemény üzleti világban, ahol az emberek inkább nyírják, mint fedezik egymást, hogyan s mivel sikerült pozitív érzelmeket előhívnia a sikeres menedzsernek?

A személyiség edzője 

Mi rejlik a mostanában nagyon divatossá váló „business coaching” fogalom mögött? Mennyiben különbözik ez az összes többi vezetői és szervezetfejlesztési tréningtől? Megoldást kínál-e a 21. század üzletemberének, szervezetének ahhoz, hogy ebben a gyorsan változó világban folyamatos megújulásra, sikerre legyen képes?- erről kérdeztük Carla Galli pszichológust, a Carla Galli Consulting vezetőjét, NLP-mestert.

Sopronyi János 

Már a 90-es évek elején a köztéri reklámpiac meghatározó szereplőjévé vált a Multireklám Kft. ügyvezető igazgatója, Sopronyi János. A médiavállalkozás tulajdonosa a Széchényi Könyvtár kézirattárában kezdte életpályáját, könyvtárosként. Hét évet dolgozott a könyvek és a tudomány adta természetes nyugalomban, majd váltott egy izgalmasabb világra.

Bozsó Julianna 

Tökéletes bizalom, egymás megbecsülése, csapatmunka, kiegyensúlyozottság és következetesség – talán ezek a fogalmak jellemzik a legjobban Bozsó Juliannát és az általa vezetett VirusBuster Kft. munkatársait. Úgy, mint bármely más üzletágban, az informatika világában is meghatározóak az alapvető emberi értékek, hiszen enélkül egy csapat sem lehet igazán hatékony.

Fúziós energiával 

A magyar PR-szakma egyik legtehetségesebb fiatal szakembereként tartják számon az alig 33 éves Lakatos Zsófiát, aki mintegy fél éve vezeti a budapesti Hill & Knowltont, a patinás nemzetközi kommunikációs cég hazai leányát. Hatalmas tempót diktál, és az elkötelezett, minőségi munkát nemcsak magától, hanem környezetétől is megköveteli. Kevesen tudják róla, hogy pályafutását televíziós műsorvezetőként, szerkesztőként kezdte.

A rendszergondolkodó 

Alig múlt negyvenéves a huszonnegyedik legnagyobb hazai adófizető vállalat első számú embere, Tarsoly József, akinek második munkahelye a Coca-Cola világcég. Tizennégy éve dolgozik a vállalatnál, s majd két éve annak ügyvezetője. Vezetővé nem véletlenül válik valaki, főként egy multinacionális cégnél. Ez a megállapítás, Tarsoly József példáját megismerve, ismét bizonyítást nyert.

Szűcs Ildikó: Postásszív és racionalitás 

Kinevezése első napjaiban mást sem csinált, csak a sajtó előtt állt, s megpróbálta a Magyar Posta körül generált botrányokat kezelni. A vezérigazgató-váltás és a kormányátalakítás közös szereplője, Szabó Pál előző vezérigazgató miniszterré, ezáltal politikai szereplővé válása ugyanis az ellenzék és a magyar sajtó számára izgalmasabb témává tette a Magyar Postát, mint annak előtte. A botránnyá dagadó ügyeket menedzselni, megoldani, közben a céget áttekinteni, az új utakat kijelölni... Ennyi az elmúlt szűk negyedév mérlege. Szűts Ildikónak tehát nem adatott meg a csendben építkezés, a felkészülés és a stratégia alkotásának kegyelmi ideje. De fő szakmájában szerzett tudása, tapasztalata kisegítette a nehézségekből.

Egyiptom 

Nem, Egyiptomban nem csak a piramisok vannak. A figyelmes látogató sok egyéb szépséget is felfedezhet. A közismert látnivalók mellett érdemes megnézni Kairó változatos negyedeit is, és nem szabad kihagyni Egyiptom legészakibb nagyvárosát, Alexandriát sem.

Személyes közügyek 

Vállalkozó, tanácsadó, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Alig néhány hete pedig ő a nemzeti turisztikai marketingszervezet, a Magyar Turizmus Rt. igazgatótanácsának feje. Dr. Niklai Ákos a turizmust, a szállodaipart és a vendéglátást makro- és mikrogazdasági látószögből egyaránt jól ismeri.

Egy hónap 

 

Hang-kép 

 

Légi riadó 

Az alábbi két történet a valóság műve, párhuzamosságuk azonban véletlen. Vagy ki tudja.

Egy mondat a pénzről 

Mottó: Miért támadta meg a pénzszállítót? Hogyhogy miért? Hát mert ott volt a pénz!

Kis magyar környezetismeret 

Mottó: Előre a hagyományok útján!

A bíróság hálójá(ba)n 

 

Névsoroló 

 

A világ csodái 

Mottó: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” … legfeljebb valamely általa teremtett csoda.

Névsoroló 

 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Pénzszerzés

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások 

Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Jogi kisokos

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben

Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben 

EU-bíróság: uniós jogot sért az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelére bevezetett magyarországi eljárás.

Gazdaság

Visszaesett az ingatlanpiaci kereslet

Visszaesett az ingatlanpiaci kereslet 

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, remélhetőleg csak átmenetileg.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo