Kína már hivatalosan is második

Kína megelőzte Japánt és immár a világ második legnagyobb gazdasága a kínai központi devizahivatal vezetője szerint. Kína teljesítménye 2005-ben szárnyalta túl Nagy-Britanniét és Franciaországét, 2007-ben Németországét.

"Kína valójában már a világ második gazdasága" - mondta Ji Kang (Yi Gang), aki egyben a jegybank kormányzó-helyettese is, a China Reform című magazinban a hétvégén közölt interjúban. Ugyanakkor az egy főre jutó mindössze 3.800 dolláros jövedelemre utalva is hangsúlyozta, hogy Kína még mindig fejlődő ország, és fontos, hogy ezzel tisztában legyen. Japánban az egy főre jutó jövedelem 37.800 dollár, míg az Egyesült Államokban 42.240 dollár.

Idén "csak" 7-8 százalékos bővülés

A Kína megtakarításait kezelő intézmény első embere az idén éves szinten 9 százaléknál nagyobb gazdasági növekedésre számít, azt követően, hogy az első félévben a bővülés 11,1 százalékos volt. Ji úgy véli, az emelkedés üteme le fog lassulni. Magyarázatként hozzátette, hogy a növekedés következményeként az országra nehezedő - a környezeti terhelésből, az óriási nyersanyag- és energiaigényből fakadó - nyomást kezelni kell. Ji a minőségi növekedés feltételeként, a gazdaság strukturális átalakításának és a hatékonyság növelésének a szükségességét hangsúlyozta.

Kína hazai összterméke (GDP) a gazdasági reform 1978-as kezdetétől számítva évente átlagosan 9,5 százalékkal bővült, de Ji véleménye szerint már az is jó teljesítménynek számítana, ha ebben az évtizedben sikerülne a 7-8 százalékos növekedést tartani.

A kínai nemzeti valuta szabad átválthatóságának, a jüan konvertibilitássá tételének tervéről Ji óvatosan nyilatkozott. Mint mondta, "Kína nagyon nagy ország, fejlődése nem kiegyensúlyozott, ami a problémát még bonyolultabbá teszi". A szakember szavaiból az derült ki, hogy Kína nem szabott határidőt a konvertibilitás megteremtésének és nem siet a jüant globális fizetőeszközzé tenni.

Tartalékvaluta-szerep 

"Szerénynek kell maradnunk, de amennyiben mások a jüant választják devizatartalékaik pénznemének, s ez piaci igénnyé válik, akkor ezt nem fogjuk meggátolni" - hangoztatta Ji, azzal, hogy nem szándékoznak erőltetni az elfogadását. Attól még, hogy a kérdésről beszélnek, a jüan valójában nem került közelebb ehhez - szögezte le. Elhangzott: Kína 2.450 milliárdos tartalékát továbbra is különböző devizákban és vagyonban kívánja tartani.

A jüan erősödésének folyamatáról szólva a jegybanki vezető megjegyezte, hogy a nyomás a felértékelésre még létezik, de már nem olyan erős, és nem látja indokoltnak a hirtelen árfolyamváltást. 

Kína rohamos gazdasági fejlődésével Nagy-Britanniát és Franciaországot 2005-ben szárnyalta túl, majd két évvel később következett Németország. Attól függően, hogy a kínai nemzeti valuta milyen gyorsan erősödik, Kína valamikor 2025 körül érheti el, illetve haladhatja meg az Egyesült Államok gazdaságának teljesítményét - szerepel a Világbank, a Goldman Sachs és más gazdasági elemzők előrejelzésében.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo