Jó ideje a mikrohiteleket tartják az egyik legjobb, fair és fenntartható módszernek arra, hogy az elmaradt országok népességét kihúzzák a csávából. Ha segélyekkel támogatják ezeket a nemzeteket, attó még nem fejlődik a vállalkozói kultúra, ha kölcsönnel segítik ki ezeket az államok, azzal az eladósodás és a kamatterhek ördögi körébe zuhannak, arról nem is beszélve, hogy a kormányzati korrupció és sikkasztás is gyakran jókora összegeket "lenyel" a kölcsönökből, mielőtt az az ínségben szenvedőkhöz kerülne.
Nemes koncepció
A mikrohitel metodikája olyannyira felkapott lett, hogy 2005-ben még önálló évet is kapott az ENSZ-től (2010 például a biológiai sokszínűség éve), valamint olyan sztárok népszerűsítették a koncepciót, mint Natalie Portman és Michael Douglas.
A "mikrocredit" lényege, hogy azok részesülnek hitelben, akik túl szegények ahhoz, hogy a hagyományos bankoktól kölcsönhöz jussanak. Több okból: mert a csekély összegű hitel visszafizetésének esélye oly alacsony, s a hitelhez folyamodók elhanyagolható értékű vagyont tudnak felmutatni, ami jelzáloggal lenne terhelhető.
Yunnus a kis falvakat járva 1976-ban fedezte fel, hogy a kis kölcsönök látványos eredményekhez vezethetnek. Élete első hitelét a saját pénzéből nyújtotta 42 asszonynak. Mindegyik 2 cent profitot termelt belőle. Ugyanebben az évben a Janata Banknál kezdett el egy mikrohitel programot, majd megalapította a Grameen Bankot (Falu Bank), amely fontos intézmény lett az akut szegénység felszámolásában. A 80-as évektől kezdve már közmű- és mezőgazdasági projekteknek is hitelezett, majd a mobiltelefonok elterjesztésével is foglalkozott. 2007-ig a pénzintézet 6,38-7,4 milliárd dollár közötti összeg erejéig nyújtott hitelt, 94 százalékban nőknek és javarészt kis csoportoknak (úgynevezett szolidaritási csoportok), amelynek tagjai kezesei egymásnak.
Yunusnak és kollégáinak tevékenységét sokan kifogásolták. A balos közgazdászok azért helytelenítették a mikrohitelezést, mert szerintük azokat a jóléti funkciókat és azt a biztonsági hálót privatizálja, amelyet a kormányzatnak kellene ellátnia; az iszlám vallás papsága pedig egy időben kijelentette, hogy a Grameen-kölcsönt felvevő nőket nem temetik el muszlim szertartással.
Tényleg sikeres?
Egyes körökben meghonosodott a nézet, hogy a mikrohitelezés a nincstelenek függetlenné, önellátóvá tételének kulcsa, s mint ilyen, a társadalmi változás letéteményese. Közgazdászok azonban vitatják, hogy a "társadalmi befektetésnek" is nevezett módszer -amit sokszor adományokból kell finanszírozni, ha a hitelezés nem termel nyereséget- valóban képes kiemelni az emberek a szegénységből? Többen úgy vélik, nem univerzális csodaszer, hiszen nem minden ember képes vállalkozást beindítani és felfuttatni. Yunus azt tapasztalta, hogy a kisvállalkozók nagy része időben törlesztett, s csak kis hányaduk maradt el a fizetéssel.
A legtöbb mikrohitel-intézet 80 százalékos sikerességi rátát emleget, de szakértők szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és meg vannak róla győződve, hogy az adatok jócskán kozmetikázottak. Annyit tudni, hogy amikor a 80-as években a Grameen asszisztált egy amerikai bank mikrohitel-programjához Arkansasban, a kölcsönök 30 százaléka bebukott. A fiaskóból kiderült, hogy gyakran a tőkénél fontosabb az iskoláztatás, a munkaképesség fejlesztése és a munkhaelyek teremtése. Az Acción, amely közel 20 éve a Grameen mintájára működik az Egyesült Államokban, a mai napig nem tudott profitot kisajtolni a mikrohitelezésből. Az ilyen bankoknál alkalmazott csoportos hitelezésnek nem pusztán anyagi hasznai vannak: az egymás kezeseiként kölcsönt felvevő társulások tagjai (többnyire nők összejárnak, besegítenek egymás üzletébe, kuncsaftokat irányítanak egymáshoz, jóval azután is, hogy a hitelt visszafizették.
A M.I.T. professzorai, Abhijit Vinayak Banerjee és Esther Duflo, valamint a Yale-en működő Dean Karlan kutatásaiból tavaly kiderült, nem állapítható meg egyértelműen, hogy a mikrohitel javítana az emberek egészségi állapotán, iskolázottságán, vagy változtatna a nők társadalmi elfogadottságán. De arra sincs bizonyíték, hogy a hitelfelvevők felelőtlenül használják fel a pénzt. Az bizonyos, hogy a mikrohitel nagyobb vásárlások, beruházások eszközlését teszi lehetővé, mint amire az illető egyébként képes lenne.
Nyerészkedők kisajátították
A 60 milliárd dolláros volumenű mikrohitelezésben utazó intézetek némelyike 100 százalékos vagy még nagyobb éves kamatot is kiró a kölcsönökre. Még az USA-ban is bizottsági meghallgatást tartott a képviselőház az ügyben, hogy kivizsgálja, vajon hol húzódik a határ a fair profit és a nyerészkedés között. Az ügy nem kis bosszúságot okoz Yunusnak, kinek alakja és arca összeforrt a mikrohitel fogalmával. "Az uzsorások ellen hoztuk létre a mikrokreditet, és most a mikrohitel új uzsorásokat termel", idézte Yunust az International Herald Tribune, aki egy ENSZ-konferencián panaszkodott. "A mikrohitel az emberek szegénységből való kiemelésére szolgál, nem pedig a szegényeken való meggazdagodásra", tette hozzá.
A magánszektor profitérdekelt szereplői akkor mozdultak rá nagy erővel a hitelezés e formájára, amikor 2007-ben a kis mikrohitel intézetből kinövő mexikói Compartamos 458 millió dollárhoz jutott részvénykibocsátás révén. A 1,2 millió embernek/vállalkozásnak kölcsönző társaság sikersztorija láttán a nemzetközi befektetői közösség felismerte, hogy a mikrohitel nagy biznisz is lehet. Az Atlantában működő karitatív intézmény, a CARE 1997-ben 3,5 millió dolláros befektetéssel indított perui mikrohiteleit például tavaly felvásárolta egy perui bank 96 millióért. A CARE 74 millió dolláros hasznot könyvelhetett el.
Globális átlag: 37 százalékos éves kamat
Szakértők úgy tartják, 20 százalékig fogadható el a kölcsön megsarcolása, 30 százalék már nem tartható felelős, kiegyensúlyozott hitelezésnek, ezen felül pedig egyértelmű a harácsolás, a szegény sorban élő emberek kihasználása. Maga Yunus is 10-15 százalékot lát megengedhetőnek. Csakhogy a világszerte -Yunustól függetlenül- működő mikrohitelezési intézetek háromnegyede(!) ennél nagyobb rátával terheli meg a hitelt, átlagosan 37 százalékkal (ez az érték nyilván elég szélsőséges értékekből állt össze).
A legriasztóbb esetek Nigériában -a Deutsche Bank által támogatott LAPO révén- és Mexikóban fordulnak elő, ahol a lakosság nagy része még a mikrohitelt sem képes felvenni, nemhogy a "rendes" kölcsönt, írja a Herald Tribune. Mexikóban a kamatátlag 70 százalék, de van olyan bank, amely 125 százalékot is ráver a hitelfelvevőre. A szóban forgó Compartamos kamata és kezelési költsége például eléri a 82 százalékot.
Nigériában az úgynevezett "kényszerű tartalékolás" metódusa miatt a kölcsönt kapó nem jut rögtön hozzá a teljes hitelhez (annak 20 százalékát a bankszámlán köteles hagyni), a kamatot viszont az egészért fizeti. Megfigyelők az online pénzkölcsönzőket (Kiva, Microplace) sem tartják túlzottan tisztességesnek, mivel nem garantálják, hogy nem lesz jelentős kamatemelés. (Nicaraguában már a 35 százalék társadalmi elégedetlenséghez vezetett és kampány indult a lakosság körében a törlesztés bojkottálására. Daniel Ortega államfő bejelentette egy hazai forrásokat használó mikrokredit-intézet létrehozását, amely csak 8-10 százalékokal dolgozna, ám miután a bíróságok leálltak az adósokat sújtó végrehajtás forszírozásával, az egész kampány elhalt.)
Elemzők szerint a Yunus által szorgalmazott 15 százalékos felső határból nem minden országban gazdálkodható ki a működési költség. Ázsiában ez működött, s a Grameen Bank méreténél fogva képes volt a méretgazdaságosság elvét érvényesíteni.
Vannak, akik azt mondják, a harmadik világ polgárai számára sokszor nagyobb segítség a mikro-megtakarítási program, vagyishogy bankszámlát nyithatnak aprócska összegekkel, s így nincsenek folyton a kezük ügyében a bankjegyek, amelyet szükségszerűen "elvernének". Kutatások kimutatták, hogy az alacsony jövedelem gondatlan elköltése is éppúgy megmételyezi a lecsúszott néprétegek sorsát, mint a jövedelem hiánya. A családfők 20 százaléka ugyanis cigarettára, alkoholra és prostituáltakra költi jövedelme jelentős hányadát.
A gazdaságilag elmaradott társadalmakban évi 40 százalékos jutalékot szednek be azok a kezdetleges bankok (illetve nomád bankárok), akiknél takarékba lehet helyezni a készpénzt. Vannak tehát részei a világnak, ahol nem is annyira a mikrohitelezést, mint inkább a fair mikrotakarékoskodást kellene elsőként megvalósítani, 40 százalékos "banki költség" nélkül! A CARE és az Oxfam ilyen alapvető pénzügyi szolgáltatások megvalósításán munkálkodik.
Muhammad Yunnus július 7-én tart előadást a Művészetek Palotájában a Social Business Tour részeként, amely az ERSTE Alapítvány, az Erste Csoport, a good.bee, az osztrák Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Grameen Creative Lab közös kezdeményezése.
