Startup cikkek


Tanulmányutat nyertek a startup-verseny győztesei

Tanulmányutat nyertek a startup-verseny győztesei 

2018 március 19-én lezajlott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány V4 EYES 2.0 nemzetközi startup versenyének döntője a BVK székházában. A szakértői zsűri a varsói, prágai, kassai és budapesti elődöntőkön túljutott startupok közül országonként egy nyertest választott ki, akik a V4 országok kiemelkedő startup rendezvényein vehetnek részt egy tanulmányi körút keretein belül a következő hónapok során.
Magyar startup is kaphat most 150 ezer eurót

Magyar startup is kaphat most 150 ezer eurót 

Idén márciusban negyedszerre indul útjára, az InnoEnergy szervezésében Közép-Európa legnagyobb energetikai versenye, a PowerUp!, amelyre a cleantech-ágazatában tevékenykedő startup vállalkozások jelentkezését várják.
Hogyan támaszkodhat egy nagyvállalat startupokra

Hogyan támaszkodhat egy nagyvállalat startupokra 

A nagyvállalati szereplők innovációs problémáira megoldást kínálhatnak startup vállalkozások. Ennek lehetőségeiről tanácskoztak az érintettek képviselői a Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade Programjának közreműködésével és a bécsi Pioneers szakmai együttműködésében.
A Facebook befektetői is meghallgatják a magyar startupot

A Facebook befektetői is meghallgatják a magyar startupot 

Március elején a Stanford Egyetem konferenciáján, többek közt a Facebook befektetői előtt mutatja be az általa kibocsátott kriptovalutát a magyar Etheal. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló 2. körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tőkéhez jussanak.
A török közösséggel ismerkedtek magyar startupok

A török közösséggel ismerkedtek magyar startupok 

Isztambulban startolt el a napokban a Startup Campus V4 Global Tour. A világméretű konferencián öt magyar és két lengyel innovatív vállalkozás mutatkozott be, olyan partnerek előtt, mint a Türk Telekom, és a Celebi. A program fő célja a V4-es régió startup vállalkozásainak nemzetközi piacon való megismertetése.
Egyre több területen ott vannak a startupok

Egyre több területen ott vannak a startupok 

Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.
Ezekre a startupokra érdemes lesz figyelni az idén

Ezekre a startupokra érdemes lesz figyelni az idén 

Az elmúlt években egyre gyakrabban jelentek meg ígéretes, innovatív megoldásokat kínáló magyar startupok, amelyek egy-egy jó ötlettel képesek felforgatni piacukat, és már globális szinten is felhívták magukra a figyelmet. Többségük abban a fázisban jár, ahonnan egy nagyobb tőkebefektetés révén komoly szintet léphetnek a külföldi piacokon is. A Széchenyi Tőkealapkezelő segítségével bemutatunk néhányat a legígéretesebb magyar startupokból.
Mától jelentkezhetnek a startupook a Google támogatásáért

Mától jelentkezhetnek a startupook a Google támogatásáért 

A Google Campus Residency programja eddig 14 millió euró támogatást nyújtott közép-kelet-európai startupoknak. A program folytatódik, amelyre növekvő fázisban lévő, közép-kelet-európai startupok jelentkezését várják a program második felvonásában. A startupok a mai naptól február 25-ig jelentkezhetnek a programra.
35 milliós támogatás vár magyar zöld startupokra

35 milliós támogatás vár magyar zöld startupokra 

A Climate-KIC inkubációs programja ezúttal olyan magyar vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a klímaváltozás kihívásaira keresik a megoldást. A 115 ezer euró összdíjazású programban kiválasztott legígéretesebb ötlet 40 ezer euró, vissza nem térítendő támogatást kap. A programra február 28-ig lehet jelentkezni.
Bécs a tenyerén hordja a külföldi startupokat

Bécs a tenyerén hordja a külföldi startupokat 

A Wirtschaftsagentur Wien (Bécsi Gazdasági Ügynökség) újra Bécsbe invitálja a leginnovatívabb nemzetközi startupokat. A Start-up Package szolgáltatást elnyerő nemzetközi startupok két hónapig ingyenesen tesztelhetik magukat a bécsi gazdasági környezetben. Az idei startup csomagra még 2018. január 31-ig lehet jelentkezni.

Csuhaj V. Imre: Teljes lesz az ökoszisztéma 

Újabb, ezúttal 13 milliárdos tőkealap indul állami forrásokból. A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap hasonlóan az Irinyi II. Kockázati Tőkealaphoz és a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alaphoz is, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai irányításával valósulhat meg. Az eddigi tapasztalatokról és az új kezdeményezésről, Csuhaj Imrével, az Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.

A hazai startup-szcéna az egyik legaktívabb a régióban 

Az Ausztriától keletre elterülő régióban hazánk rendelkezik az egyik legaktívabb startup ökoszisztémával és nagyszámú potenciális befektetési célpont közül válogathatnak a befektetők.

A halál völgyéből húzza ki a vállalkozást a jó inkubátor 

Saját inkubátorprogramot indít a K&H Bank hazai startup vállalkozásoknak. A pénzintézet a társadalmi felelősségvállalás keretében olyan segítséget nyújt az induló startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk.

A képességek fontosabbak, mint a munkatapasztalat 

Nem a releváns munkatapasztalat az elsődleges szempont az állásinterjúnál, hanem a menedzseri képességek, még akkor is, ha azt másfajta állásban gyakorolta az illető. Különösen igaz ez olyan cégeknél, melyekre óriási növekedés jellemző.

12 dolog, amit a NASA-tól tanultak a startupok 

A startupok módszertanával megismerkedett a világ. A "klasszikus” vállalkozók viszont szkeptikusan fogadták a friss tanokat, mert azokat szerintük egy nagy szervezetnél már nem lehet bevezetni. Csakhogy a lean, azaz a karcsú módszertant tagadók elfelejtik, hogy mindezt nem a startupok találták ki, hanem a NASA, ahol közel 19 ezren dolgoznak. Íme az új vállalatvezetés 12 trükkje.

Ezen bukják el a startupok az Alibaba vezére szerint 

A startupok csak viszik a pénzt, ritkán kezdenek el a korai szakaszban termelni is. Ezért akár egyetlen hiba is tönkreteheti a céget. Az Alibaba milliárdos vezére elmondja, rendszerint mi ez a hiba.

Útmutatás ötletgazdáknak 

A harminchét éves Bányai Zsolt a Virgo Systems technológiai igazgatója volt, amikor a cég az iwiw-et létrehozta, később a cég termékfejlesztési vezetője lett. A szakember informatikatanárnak készült, ám most termékek elindulását segíti sokszor tréningszerű módszertanokat bevetve azért, hogy az ötletgazda jobban átlássa a saját elképzelését. Ezeken az első lépéseken múlik, hogy az eredmény siker vagy bukás lesz-e.

Magyar informatikusokat is vár a cseh startup 

Tízből négy IT-cég már most is munkaerőhiánnyal küzd, 2020-ig a betöltetlen IT-pozíciók száma pedig elérheti a 900 ezer főt a Techloop.io adatai szerint. Az informatikusok toborzását segítő - Magyarországon is elérhető - cseh startup 5 milliós tőkeinjekciót kapott, amivel tovább terjeszkedhet.

Növényfelismerő robotokkal csökkentik a rovarirtó-használatot 

A mezőgazdaságban mindenhova permetezik a gyom- és rovarirtó szereket, oda is, ahova nem kellene. Ezért fejlesztenek ki rezisztenciát a kórokozók. Aminek a következménye: még több permetezés, hogy hasson a kemikália. Ördögi kör. De új modell van születőben. Robotika, alakfelismerő szoftver és mesterséges intelligencia az agráriumban.

Magyar csapat győzött Európa legnagyobb startup versenyén 

Ebben az évben a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok számára meghirdetett nemzetközi megmérettetés, a PowerUp! verseny döntőjét.

Végre itt az angyali adókedvezmény 

A startup vállakozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet teremti meg az adóalap-kedvezmény igénylésének keretfeltételeit – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Önjáró kamionokkal pótolnák a hiányzó sofőröket 

Aki ősszel Frigidaire hűtőszekrényt rendelt Dél-Kaliforniában, tanúja lehetett, amint önjáró kamion áll a szállítmánnyal háza elé. A kocsi a texasi gyárból majd 3000 kilométert tett meg rakományával – teljes biztonságban.

A gasztronómiát is felforgatják a magyarok 

Pizza házhozszállítás tizenöt percen belül, naprakész borturisztikai információk egy gombnyomásra, asztalfoglalás a neten az ország legmenőbb éttermeibe – néhány azok közül a megoldások közül, melyekkel magyar startupok hoznak új színt a hazai vendéglátós palettára. A gasztro-forradalom kilépett a konyhából: gombamód szaporodnak ugyanis az étkezéshez kapcsolódó, mindennapi életünket megkönnyítő innovációk is.

Hamis vagy valódi? A mesterséges intelligencia eldönti 

Egy New York-i székhelyű startup találmánya képes arra, hogy a luxustermékhez érintve pár perc alatt kielemezze, valódi-e vagy hamisítvány. Az eszköz mesterséges intelligencia segítségével, hatalmas adatbázisból dolgozik. Az algoritmus több száz anyagot, mintát, stílusjegyet ismer fel, többek közt a vásznat, bőrt fémet, fát.

Az átgondolatlan növekedésből lesz a vak rohanás 

Sok vállalkozó nem mer növekedni és egymilliárd forintos évi árbevétel elérésekor inkább létrehoz egy másik céget, hogy elossza az üzletét és bevételét, mert különben megzavarna egy nagyobb versenytársat, derült ki a Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferenciáján.

Bécsbe csábított startupok 

A Wirtschaftsagentur Wien (Bécsi Gazdasági Ügynökség) újra Bécsbe invitálja a leginnovatívabb nemzetközi startupokat. Az ügynökség immár két éve támogatja az érdeklődő vállalkozásokat Start-up Package szolgáltatásával. A csomagot elnyerő nemzetközi startupok két hónapig ingyenesen tesztelhetik magukat a bécsi gazdasági környezetben. Az idei startup csomagra még 2018. január 31-ig lehet jelentkezni.

Hét lecke kezdő angyaloknak 

Százból csak alig öt startup lesz sikeres, hogyan választhatja ki a befektető melyikbe tegye a pénzét? Vendégszerzőnk, Balogh Péter hét leckét oszt meg velünk, amelyeket érdemes megfontolnia minden induló angyalbefektetőnek.

Magyar startup került a PowerUp verseny döntőjébe 

A HeatVentors magyarországi startup vállalkozás HeatTANK nevű energetikai fejlesztésével lett az InnoEnergy PowerUP versenye regionális döntőjének magyar győztese, így ez a társaság képviselheti az országot a november 22-i döntőben – közölte az MTI-vel a budapesti versenyt szervező EH Invest, az InnoEnergy szerződéses partnere.

Nyisson bankszámlát otthonról! 

A pénzügyi technológiákat fejlesztő (fintech) cégek eredményei néhány éven belül alapjaiban alakíthatják át a jelenlegi bankrendszert. Öldöklő verseny zajlik már most is a korán ébredő bankok, valamint a piacon lévő óriások, így a Google, a Facebook, illetve a példájukat követő pénzügyi startup cégek között. A küzdelem hasznát az ügyfelek látják majd.

Nem magunknak fejlesztünk 

A fiatal fejlesztőkből álló Bitrise szintén fejlesztőknek nyújt szolgáltatást. A magyar startup komoly sikereket ért el nemzetközi szinten, aminek egyik bizonyítéka, hogy olyan partnerekkel büszkélkedhet, mint az Amazon vagy a HipChat.

Burger Impossible 

A képünkön látható hamburger éppen úgy néz ki, mint a megszokott valódi – és olyan az íze is. Pedig hús egy gramm sincs benne – genetikusan módosított élesztővel kezelt szójából készül. Az amerikai startupba komoly befektetőktől is ömlik a pénz.

A fehéroroszokat is elérte az IT-láz 

Harmincezernél több hazai és külföldi IT-szakember dolgozik Minszkben. A diktatórikus rendszer közepette a belarusz fővárosban van egyebek mellett a Viber fejlesztési központja is.

Kínába is eljutnak a magyar startupok 

Novemberben rendezik Kína egyik legnagyobb startup eseményét a HI-TECH Fairt, Shenzhenben. A több napos rendezvénysorozat részeként az Enterprise Hungary az Innotrade programmal, a CBC Hungary-vel, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelővel és a kínai Invest Shenzhennel együttműködésben startup versenyt szervez, ahol közép-kelet-európai startupok mutatkozhatnak be befektetők előtt.

Elektromos repülőkre vált az EasyJet 

Nemcsak az autóközlekedés áll át a villanyüzemű járművekre. Tíz éven belül elektromos meghajtású repülőken kívánja szállítania utasközönségét az EasyJet. Miért nem a nagy légitársaságok jelentenek be ilyesmit? Mert egyelőre csak kétszemélyes kisrepülőgép képes felszállni a levegőbe tisztán elektromos meghajtással. De a fapados légitársaság optimista.

18 milliárd forint vár a magyar startupokra 

Közel 18 milliárd forint kiosztható kapacitás áll rendelkezésre hét hazai inkubátor akcelerációs programjában. A legtöbben olyan korai fázisú vállalkozásokat keresnek, amelyek kiforrott ötlettel és magas üzleti potenciállal rendelkeznek, emellett előnyt jelent az is, ha jelentős pozitív hatással vannak a társadalom életére.

Nyílik a világ a magyar startupok előtt 

A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe – mondta Varga Mihály a Startup Campus Singapore rendezvényen. Magyarország komoly erőket mozgósít annak érdekében, hogy termelésünkben és a szolgáltató ágazatokban minél magasabb részarányt képviseljenek a modern technológia adta megoldások – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Hipszterszakálltól és a csocsóasztaltól még nem lesz sikeres a startup 

Egyre felkapottabbá válik az üzleti életben a startup szó, miközben magát a fogalmat még mindig félreértések övezik. Ezért vendégszerzőnk, Balogh Péter vállalkozott arra, hogy eloszlassa a tévhiteket a témában.

Az önfejűség kudarcot szül 

Mark Zuckerberg életútja, a Prezi története vagy pusztán a kihívások motiváló ereje – erős családi háttérrel vegyülve – sok fiatalt ösztönöz arra, hogy saját céget alapítson. Sokuk sorsa mégis a gyors bukás.

Mibe fektessük első profitunkat? 

Miután elérkezett a nagy nap, amikor új vállalkozásunk első profitjait tudjuk elkölteni, el kell dönteni, mire fordítsuk azt. A legtöbb új vállalatvezető úgy dönt, hogy infrastruktúrába, felszerelésbe, az üzleti folyamatok áramvonalasításába, vagy az ügyfélkapcsolatok javításába fordít pénzt. Az Entrepreneur üzleti szakportál jó tanácsokkal szolgál a témában.

Berlin felé tartanak a magyar startupok 

Az október 4-én induló Startup Campus Berlin program keretében 7 iparágban, 3 nap alatt 28 startupnak van lehetősége a bemutatkozásra. A szervező Enterprise Hungary célja annak elősegítése, hogy a két ország innovatív cégei és startupvilága megtalálja az egymáshoz vezető utat.

Szupergyors mosógéppel a nemzetközi piac felé 

Szeptember 11-ig tart a jelentkezési időszak Európa legnagyobb, fenntartható energiaipari startupoknak szóló versenyére. Tavaly két magyar startup, a GreenerGizer és a Leap is döntőbe jutott. Utóbbi alapítóját, Fischer Zoltánt kérdeztük a versenyről és szupergyors mosógépeket fejlesztő startupjáról.

Már száznál több startup jelentkezett a PowerUp! versenyre 

Több mint száz startup érdeklődött már az InnoEnergy PowerUp! pályázata iránt, amely Közép-Európa legnagyobb versenye olyan vállalkozók számára, akik a fenntartható energia megoldásokon dolgoznak. A versenyre bárki jelentkezhet, aki fel tud mutatni egy energiaiparral kapcsolatos projektet, prototípust, egy lelkes csapatot és egy két éven belül megvalósítható piacra lépési tervet.

Berlinben kapnak lehetőséget a közép-kelet-európai startupok 

A júniusi nyitó rendezvényt követően, októberben kezdetét veszi a Startup Campus Berlin Program. A kezdeményezés célja a berlini startup ökoszisztéma bemutatása a közép-kelet-európai startupoknak. A német főváros  széles körű mentorhálózatot, coworking tereket, valamint jelentős állami és privát kockázati tőkét biztosít az innovatív vállalkozások számára.

A Facebook betör a video-szolgáltatási piacra is 

Német startup céget vásárolt a Facebook. Az amerikai internetóriás megvette a a videó-szerkesztő alkalmazás fejlesztésére szakosodott erfuri Fayteq vállalkozást.

Hogyan gyűjtsünk pénzt szabályosan? 

Egy induló vállalkozás ma már rutinosan használja az ismert forrásgyűjtő oldalakat, például a Kickstartert, a közösségi finanszírozás (crowdfunding) hazai jogi szabályozása azonban kissé rugalmatlanul követi az igényeket. Magyarországon a pénzügyi követelményeket tőkeerős pénzpiaci szereplőkre méretezték, és a jog sem olyan platformokra „szakosodott”, amelyek jellemzően maguk is startupok.

A startupok a mai aranyláz, a vállalkozók az aranyásók 

Aranyláz, aranybánya, aranyásók. Kulcsszavak egy, a mai startupok helyzetét elemző szakmai sajtóbeszélgetésről, amelyet az InnoEnergy cég szervezett, a szakma neves szakértőinek bevonásával. Az InnoEnergy a fenntartható energiagazdálkodást érintő fejlesztések motorja Európában. Segíti, és anyagilag támogatja az innovációt, a tantermektől kezdve a vásárlókig, partnerhálózatán Európát átívelő kapcsolatok jöhetnek létre.

7 titka, hogyan prezentáljuk üzleti ötletünket befektetőknek 

Egy vállalkozónak vagy leendő cégvezetőnek képesnek kell lennie összeszedetten, lényegre törően elmondania üzleti ötletét, hogy meggyőzze és maga mellé állítsa az embereket, kollégákat és befektetőket egyaránt. A pitching művészetét mindenkinek meg kell tanulnia, ha vállalkozóként kezdeni akar valamit az üzleti életben.

Hackereket keres az Unicredit 

Az UniCredit a szlovén ABC Acceleratorral partnerségben meghirdette az első UniCredit Hackathon CEE nemzetközi versenyt, amelyre 2017. szeptember 2-3-án kerül sor Ljubljanában. A versenyen az új pénzforgalmi irányelvvel (PSD2) kapcsolatban dolgoznak ki innovatív megoldásokat a résztvevők. Az UniCredit – saját munkatársain kívül – külsős fejlesztők és tervezők, „out of the box thinker”-ek jelentkezését is várja augusztus 24-éig!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo