Ksh cikkek


A középmezőny végén Magyarország

A középmezőny végén Magyarország 

A globális konjunktúra dinamikája 2011 első felében veszített a lendületéből. Mindez hatással volt a magyar gazdaságra is: az ipari termelés és az export is veszített lendületéből, s bár június-augusztusban a foglalkoztatottság kismértékben emelkedett, a munkanélküliség korábbi időszakra jellemző csökkenő tendenciája megtorpant. A harmadik negyedév folyamán a hazai gazdasági szereplők várakozásai is romlottak: szeptemberre az Európai Bizottság által Magyarországra kiszámított gazdasági bizalmi index több mint másfél éves mélypontra került.
Nem a munka, a gyerek növeli a fizetést

Nem a munka, a gyerek növeli a fizetést 

2011. évi adótörvényekkel kétségtelenül a sokgyerekes, jól kereső családok jártak jól, míg a legfeljebb bruttó 200 ezer forintot kereső, egy gyermeket nevelők vagy gyermektelenek nettó keresete csökkent. Az egykulcsos szja és a családi adózás egyértelműen a gyerekvállalásra és a magasabb jövedelem elérésére ösztökél. A tendenciát tükrözik a KSH első félévre vonatkozó jövedelmi adatai: a többgyerekes jól keresők húzzák az átlagot, de a „tömeg” rosszabbul él. Az ipari termelés és a hazai fogyasztás is visszaesést mutat.
Mennyivel keres többet a magyar?

Mennyivel keres többet a magyar? 

A KSH friss elemzése szerint 2011. első hat hónapjában a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak száma és a bruttó bérek is nőttek. Elemzők szerint a bérnövekedés egyértelműen a költségvetési szférában kifizetett bónuszoknak köszönhető. Mindez azonban nem jár a fogyasztás bővülésével, a többletet elviszik a kiadások, mint például a devizahitelek növekvő terhei. Elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a versenyszféra egyre kevesebb munkaerőt szív fel, így a következő másfél évben a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölött ragadhat.
Lassuló export, stagnáló feldolgozóipar

Lassuló export, stagnáló feldolgozóipar 

Hét százalékkal nőtt az ipari termelés volumene, az ipari exporté pedig tíz százalékkal az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint. A júliusi adatok 2,7, illetve 2,8 százalékos bővülést mutatnak, az ipari termelés tavaly mért 9,8, illetve az export múlt évi 12,4 százalékos volumennövekedésével szemben.
Havi 155 ezret keres a magyar

Havi 155 ezret keres a magyar 

Az adókötelezettség teljesítése után - a 2010-es szja-számítási szabályok változásának köszönhetően - 150 milliárd forinttal több maradt a lakosságnál. A magánszemélyek összevont jövedelme tavaly az inflációnál kisebb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adatai szerint.
Egyre több cég találja meg külföldön a számításait

Egyre több cég találja meg külföldön a számításait 

Az előző évihez képest 6,6 százalékkal bővült az export és 3 százalékkal az import - közölte a KSH. Az adatok jók, de amíg a belső fogyasztás nem bővül, addig nehéz helyzetben marad az ország.
Nem biztatóak a KSH legfrissebb adatai

Nem biztatóak a KSH legfrissebb adatai 

A belső kereslet hiányát, a beruházások és a lakossági fogyasztás csökkenését, illetve stagnálását tartják a magyar gazdaság lelassulása fő okának. A Központi Statisztikai Hivatal augusztus utolsó napján közzétett friss adatai sem adnak okot a bizakodásra: a tendencia jelentős csökkenésről tanúskodik. 2011 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 6,5 százalékkal, az első félévben 4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg az előző negyedévi adat 1,1 százalékos csökkenést mutatott. Éves összevetésben a beruházások volumene 2007 vége óta nem emelkedett.
Magyar jelen: növekedés helyett stagnálás

Magyar jelen: növekedés helyett stagnálás 

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) stagnált az idei a második negyedévben a megelőző negyedévhez és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes számok alapján. Az elemzők csalódottak, ők 2,1-2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, ráadásul így veszélybe kerülhetnek a jövő évi növekedési tervek is.
KSH: ismét nőttek a reálbérek

KSH: ismét nőttek a reálbérek 

A bruttó átlagkeresetek 6,7 százalékkal, a reálkeresetek 3,5 százalékkal nőttek tavalyhoz képest. Nemzetgazdasági szinten 8 ezer fővel kevesebb a foglalkoztatott.
Többen dolgoznak, mint egy éve

Többen dolgoznak, mint egy éve 

Márciusban 18 ezerrel többen álltak alkalmazásban Magyarországon, mint egy évvel korábban. A KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint 2011. január és március között a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 642 ezer fő volt, amely 1,18 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakában mért 2 millió 611 ezer főnél.

KSH: egyre több pénzt keres a magyar 

Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. 

11,5 százalékra kúszott a munkanélküliség 

2010. december-2011. februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 762 ezer fő volt, ami 1%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt, 11,5%-os munkanélküliségi rátát eredményezve.

Átlag bruttó 200 ezer felett keres a magyar 

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621 ezer fő volt, ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Egyre kevesebb gyerek születik  

Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 450 volt, ami nagyságrendben megegyezett a 2009. évivel. A természetes fogyás 40 100 fő volt, 6128 fővel több, mint az előző évben. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 986 ezer fő volt.

Mennyivel keres többet a magyar? 

Tavaly - döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - 1,9%-kal nőttek a reálkeresetek a nettó átlagkeresetek 6,9%-os emelkedése és a 4,9%-os infláció eredőjeként - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Jó adatok a magyar gazdaságtól 

A bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2010 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest, míg az egész évet nézve a gazdaság teljesítménye 1,2 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján.

Ismét nőttek a magyar fizetések 

2010. január-novemberben a bruttó átlagkeresetek 2,0, a nettó átlagkeresetek 7,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,9%-os növekedése mellett, döntően a személyijövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően) 2,5%-kal emelkedett. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 702 ezer fő volt.

KSH: nőtt a reálkereset  

A reálkereset - a fogyasztóiár-index 5 százalékos növekedése mellett - 2,8 százalékkal emelkedett január-októberben, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az EU-n belül Magyarországon a legrosszabb a helyzet 

Magyarország az első félévben az Európai Unióban a legutolsó helyen állt a 15-64 évesekre jellemző 55,3 százalékos foglalkoztatási rátával, amely 9 százalékponttal maradt el a 27 tagország átlagától - közölte a legutóbbi  Statisztikai Tükör című kiadványában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetközi összehasonlítás céljaira rendelkezésre álló legutolsó, 2010. második negyedévi adatok alapján.

Nőtt a reálkereset: átlag 201 ezret keresünk 

A reálkereset - a fogyasztói árak 5,1 százalékos növekedése mellett - 2,9 százalékkal emelkedett január-szeptemberben döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Mennyivel drágult az életünk egy év alatt? 

Októberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4% volt, 2009. októberhez viszonyítva az árak 4,2%-kal növekedtek. Az első tíz hónapban átlagosan 5%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Egyre többen dolgoznak 

Az idén a legalacsonyabb szintre, 10,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben, a foglalkoztatottak száma 3 millió 823 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiszámolták: 202 ezer az átlagkereset  

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,2 százalékos növekedése mellett - 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az év első nyolc hónapjában, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

Mennyivel drágult az élet egy év alatt? 

Szeptemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,1% volt. 2009 szeptemberhez viszonyítva az árak 3,8%-kal növekedtek. Az első kilenc hónapban átlagosan 5,1%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Ipari termelés: meglepően jó! 

Meglepően jónak tartják az augusztusi ipari termelési adatokat az MTI által megkérdezett piaci elemzők. A következő hónapokban a bázishatások miatt a termelés-bővülés lassulására számítanak a szakértők, éves szinten pedig 10 százalék körüli ipari növekedést várnak az idén.

11 százalékos a munkanélküliség 

2010. június-augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 804 ezer fő volt, lényegében megegyezik az előző év azonos időszakának értékével. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 12%-kal, 471 ezer főre nőtt, ami 1,1 százalékponttal magasabb, azaz 11%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

Három éve vártunk erre 

A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 2007 márciusa óta először nőtt: a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 1,7%-kal az előző év azonos hónapjához képest. 2010 első hét hónapjának összesített adatai azonban továbbra is csökkenést mutatnak, ennek mértéke 3,8% volt. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a júliusi értékesítés volumene 1,0%-kal meghaladta az előző hónap szintjét.

15 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma egy év alatt 

2010 május-júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 789 ezer fő volt, 0,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 15%-kal, 467 ezer főre nőtt, ami 1,3 százalékponttal magasabb, azaz 11,0%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

Többet keresünk, mint egy éve 

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,7%-os növekedése mellett - az idén az első hat hónapban 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Továbbra sincs pénzünk vásárolni 

A naptárhatástól megtisztított adatok alapján 4,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában és májusban egyaránt - közölte a KSH. Legtöbbet élelmiszerre költünk, míg az üzemanyagra egyre kevesebb jut.

Egyre több a "gondolkodó" magyar cég 

Nőtt a technológiai innovációs tevékenységet folytató vállalkozások aránya Magyarországon 2006-2008-ban a KSH tanulmánya szerint. Az összes vizsgált szervezet 13 százaléka, az innovatívak közül 25 százalék jelent meg új áruval, szolgáltatással a piacon.

Kiszámolták: ennyit keres a magyar 

A bruttó átlagkeresetek 2010 első öt hónapjában 3,4%-kal, a nettó átlagkeresetek 10%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte pénteken a KSH.

Nagyot ugrott előre a magyar ipar teljesítménye 

Az ipari termelés májusban 13,7 százalékkal nőtt a tavaly májusihoz képest munkanaphatástól korrigálva és korrekciók nélkül is, az első öt hónapban 7,3  százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.

17,5 hónapig munkanélküli a magyar 

Csökkent a munkanélküliség március-májusban: a munkanélküliségi ráta 11,4 százalék volt, míg a február-áprilisi időszakban még 11,8 százalékot tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Ugrott egyet a magyar GDP 

Az első negyedévben 0,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év utolsó negyedéhez képest és 0,1 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán a  Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok  megegyeznek a korlátozott információs bázisra épülő gyorsbecsléssel. A naptárhatással kiigazított éves növekedés 0,2 százalékos volt.

Nagyobb reálkereset, magasabb fizetések jönnek 

A reálkeresetek - a  fogyasztói árak 6 százalékos növekedése mellett - az idén az első három hónapban 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők szerint a vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés az idén.

Csökkenő forgalom a kiskereskedelemben 

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első két hónapjában 4,9, februárban 4,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a februári értékesítés volumene az előző hónaphoz mérten nem változott.

EU: a magyar árak nőttek a leginkább 

A fogyasztói árak márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Felülmúlta a várakozásokat a magyar ipar 

Februárban az ipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva 1,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva, a tavaly februárit 8,4 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján szerdán. Az elemzőket meglepték a számok.

Kilábalás? 16 éves csúcson a munkanélküliség! 

Tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. 1994 első negyedéve óta, amikor 11,5 százalék volt a ráta, most volt a legmagasabb a munkanélküliek aránya. A munkanélküliségi ráta 2009. november és 2010. január között 10,8, 2008. december és 2009. február között 9,1 százalék volt.

Csökken a lakosság természetes fogyása 

Magyarország lélekszáma 10 millió 11 ezer volt január végén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becslése szerint. A lakosságszám természetes fogyása 3377 volt, 631-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

2004-es szinten a GDP 

A bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben a GDP 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nem meglepő: nőtt a munkanélküliség 

A 2009. november-2010. januári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 750 ezer, a munkanélkülieké 456 ezer fő volt, ami 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Mennyivel drágult az élet januárban? 

A fogyasztói árak az idén januárban a várakozásokat jóval meghaladó ütemben nőttek, a tavaly januárihoz képest 6,4 százalékkal, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 1,4 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az ipar a hatalmas visszaesés után decemberben magához tért 

Míg tavaly novemberben még 6,8 százalékos csökkenést mutatott az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, 2009 decemberében már 1 százalékos növekedést mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.

Továbbra is munka nélkül minden tízedik magyar 

A munkanélküliség 2009 utolsó negyedévében nem változott, a ráta 10,5 százalék volt, ami megegyezik a szeptember-novemberivel. Tavaly egész évben a munkanélküliség 10,0 százalék volt, 2,2 százalékponttal több, mint egy éve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Mely szakmákban kaptuk a legnagyobb fizetésemelést 2009-ben? 

Az energiaiparban 7,2 százalékkal, a szállítás és raktározás területén 5,8 százalékkal, az ingatlanügyleteknél 4,5 százalékkal, míg az építőiparban 4,4 százalékkal lehetett többet keresni január-novemberben, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Szinte biztosan van ismerőseink között munkanélküli 

Augusztus-októberhez képest 5.500-zal nőtt a munkanélküliek száma, mivel a foglalkoztatottak száma 800 fővel csökkent és 4.700  új álláskereső jelent meg a munkaerő piacon szeptember-novemberben az előző három hónapos periódushoz képest. A szakértők szerint további romlásra lehet számítani.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo