Ksh cikkek


Reálszinten is nőttek a bérek

Reálszinten is nőttek a bérek 

Az idei év első hat hónapja során mind a nettó, mind a bruttó bérek meghaladták az egy évvel korábbi szintet – előbbi téren 3,4, utóbbin 4,8 százalék volt az emelkedés. Ráadásul a rezsicsökkentéssel mélyre nyomott inflációnak köszönhetően a reálkeresetek is emelkedtek 2012 hasonló időszakához képest.
Apró lépésekkel halad a magyar gazdaság

Apró lépésekkel halad a magyar gazdaság 

A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsbecsléséből.
Alacsony az infláció, tovább csökkenhet az alapkamat

Alacsony az infláció, tovább csökkenhet az alapkamat 

A kormány rezsicsökkentési programja alaposan letörte az átlagos fogyasztói árakat Magyarországon, a júniusi 1,9 százalék után júliusban 1,8 százalékos alakult éves összevetésben az infláció. Elemzők szerint további tere lehet az alapkamat csökkentésének.
Rossz jel: nyár elején visszaesett a kiskereskedelem

Rossz jel: nyár elején visszaesett a kiskereskedelem 

A két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan nyers adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés - jelentette az első gyorsbecslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hiába húz a járműgyártás

Hiába húz a járműgyártás 

Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet esése miatt, amelyek hatását a járműgyártás bővülése nem tudta ellensúlyozni.
Tovább lassult a mezőgazdasági árak emelkedése

Tovább lassult a mezőgazdasági árak emelkedése 

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Újabb gyenge májusi adat

Újabb gyenge májusi adat 

A kiugró áprilisi külkereskedelmi adatok után csökkenésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusra. Bár az elemzők átmenetinek tekintik az egyenleg romlását a hír nem túl megnyugtató azt figyelembe véve, hogy nem ez az első kedvezőtlen májusi makroadat.
Szakadtak a beruházások – nem költenek a cégek

Szakadtak a beruházások – nem költenek a cégek 

Az előző évhez képest 8,7, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva 3,8 százalékkal estek a beruházások Magyarországon 2013 első három hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. Az adat siralmas.
Jobban keresünk, de nem érezzük

Jobban keresünk, de nem érezzük 

A bruttó keresetek 2,9, a nettó átlagkeresetek 4,2 százalékkal nőttek a 2013 január-márciusi időszakban. A fékező inflációt figyelembe véve, ha mérsékelten is, de emelkedtek a reálkeresetek, a Policy Agenda friss felmérése szerint azonban ebből nem sokat érez a lakosság.
A recesszión túl – a növekedésen innen

A recesszión túl – a növekedésen innen 

A kormány bizakodik, az ellenék pesszimista, a szakemberek óvatosak a KSH első negyedéves magyar GDP-adata kapcsán. Azt mindenki elismeri, hogy a közölt mutató kedvezőbb a vártnál, ám a következtetések igencsak eltérők. A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország kezd növekedési pályára állni, elemzők viszont arra figyelmeztetnek: érdemes megvárni a részletes adatokat, amelyek alapján már következtetni lehet a folyamatokra. Most a GKI Gazdaságkutató Zrt. véleményét közöljük a KSH gyorsbecslése kapcsán.

Az építőiparnak jó időt hozott a február 

A gyenge előző évi adatoknak, s a kedvező időjárásnak köszönhetően jól zárta a februárt az építőipar: a kiigazítatlan adatok szerint éves összevetésben 7,2 százalékkal nőtt a termelés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH gyorsjelentése szerint).

Nem romlott tovább a helyzet az iparban 

Éledezik az ipar: februárban a kibocsátás 0,3 százalékkal haladta meg az előző havit. Éves összevetésben 5,4 százalékos esés látszik, a tavalyi szökőév ugyanakkor nagyban torzítja az adatot, amit remekül mutat, hogy a munkanaphatástól megtisztított index 1,1 százalékos esést mutat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.

Rosszul indult az év az építőiparban 

Gyengén indult az esztendő az építőiparban: a termelés 2013 januárjában 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva. Decemberhez képest szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékkal csökkent a termelés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Megerősítették, gyengélkedik az ipar 

Nincs meglepetés, az előzetes adatoknak megfelelően az ipari termelés januárban 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de 2,9 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Az infláció fékezett, a forint gyengült 

Hét éves mélypontra süllyedt februárban az infláció: az előző hónaphoz képest 0,1, éves összevetésben 2,8 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. A statisztikusok elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentéssel magyarázták a fogyasztói árak mérséklődését. Elemzők a következő hónapokban az infláció további lassulását várják, ami alapot teremthetne az újabb kamatvágásra, ha a forint gyengülése gátat nem szab annak. A forint azonban egész nap szakadt: a legtöbb devizával szemben 9 hónapja nem látott szintig gyengült.

Javított az ipar januárban 

Az ipari termelés januárban 1,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de 2,9 százalékkal nőtt tavaly decemberhez viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.

Gyorsulva csúszunk a lejtőn 

A beruházások volumene tavaly 5,2 százalékkal maradt el az előző évitől. A helyzet év közben folyamatosan romlott: az utolsó negyedév éves összevetésben 7,9, az előző negyedévhez képest 3,7 százalékos csökkenést hozott. Elemzők ezen a területen sem várnak az idén fordulatot.

Építést tervezők már vannak 

Az építőipar teljesítménye tavaly decemberben 3,4 százalékkal emelkedett, a munkanaptényezővel kiigazított index 3,1 százalékos esést mutatott éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Mindig van lejjebb az építőiparban is 

2012 novemberében az építőipari termelés volumene 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól. Ezen belül az épületek építése 16,8 százalékkal, az egyéb építményeké (utak, vasutak, vezetékek) 7,2 százalékkal csökkent. A november végi szerződésállomány 12,5 százalékkal volt nagyobb a 2011. november véginél.

Az út- és vasútfejlesztés tarja életben az építőipart 

Az előző hónaphoz képest 3,3 százalékkal csökkent, éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt októberben az építőipari termelés. Az esztendő tizedik hónapjának végén a szerződésállomány – elsősorban az autópálya-építésre és vasút-felújítási munkákra kötött megállapodásoknak köszönhetően - 11,8 százalékos bővülést mutatott az egy évvel korábbihoz képest.

Hiába húz a járműgyártás 

Októberében az ipari termelés volumene 1,7, a munkanaphatástól megtisztított index 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A visszaesés a Központi Statisztikai Hivatal ma megjelent részletes adatai szerint elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése okozta, amelyet a járműgyártás és az élelmiszeripar növekedése sem tudott ellensúlyozni.

Nem vásárol, spórol a lakosság 

Szeptemberben a kiskereskedelmi értékesítés volumene éves összevetésben 3,1, az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkent. Az esztendő első kilenc hónapjában 1,5 százalékkal zsugorodott a forgalom a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint. Az év egészére piaci szereplők átlagosan 1,7-2 százalékos visszaeséssel számolnak.

Szeptemberben történt valami az építőiparban 

Az építőipari termelés szeptemberben 6,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az épületek építése 4,2, az egyéb építményeké pedig 9,4 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. 2010 eleje óta (tavaly november és idén július után) ez a harmadik alkalom, hogy bővülést mértek a statisztikusok.

Megerősítették: köhög az ipar 

Az előzetes adatoknak megfelelően 2012 szeptemberében az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index 0,6 százalékos emelkedést mutat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. A termelés az év első kilenc hónapjában 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index szeptemberben 0,7 százalékkal nőtt.

Ennyit tud a magyar ipar 

Siralmas képet fest a szeptemberi ipari adat: a visszaesés 3,8 százalék volt az előző évhez viszonyítva. Ebben részben a naptár a ludas: tavaly 2 munkanappal több volt, mint az idén, amit jól mutat, hogy a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index éves összevetésben 0,6, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékos növekedést mutat a Központi Statisztikai Hivatal előzetes közlése szerint. Az év első 9 hónapja 0,8 százalékos csökkenést jelez az előző év azonos adatával összehasonlítva.

Lehet még kevesebbet költeni 

Tovább zsugorodott a kiskereskedelem: augusztusban az előző évhez képest 2,4, az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent az értékesítés. Az esztendő nyolcadik hónapjában az eladások volumene 8,3 százalékkal elmaradt a 2005-ös szinttől. Piaci résztvevők az egész évet illetően 1-2 százalék körüli visszaesést várnak.

Valami történt augusztusban 

Az ipari termelés augusztusban 2,6 százalékkal nőtt júliushoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint. Éves összevetésben a megtisztított index 1,4 százalékos növekedést mutatott.

Bajban a boltok – Fogynak a vásárlók 

Júliusban folytatódott a kiskereskedelem visszaesése: az előző hónaphoz képest 0,4, az előző évhez viszonyítva 2,6 százalékkal csökkent a forgalom. Az értékesítés a 2003-as szintre süllyedt. Buktak az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek. A „nyerő oldalon” a csomagküldő és internetes kiskereskedelem állt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

Beindultak júliusban az útépítések 

Átmeneti fellélegzést hozott a július az építőiparban: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss gyorsjelentése szerint az esztendő hetedik hónapjában részben a rendkívül alacsony előző évi termelés, részben néhány útépítési, vasút-felújítási munka, valamint közműépítések következményeként növekedést mértek az ágazatban. A rendelésállomány alakulása alapján azonban korai lenne még a sokéves visszaesés után trendfordulóban reménykedni.

Lassan az utolsó motorok is leállnak Magyarországon? 

Folytatódott a beruházások terén évek óta tapasztalható trend a második negyedévben: a volumen április-június között 5,9, az első félévben összesen 7,1 százalékkal esett éves összevetésben a korábban is igen alacsony szintről a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.  Ráadásul az előző évben erőteljesen emelkedő feldolgozóipari beruházások is csökkentek, így nem nagyon maradt olyan terület, amely ellensúlyozhatnál az egyéb szektorok kedvezőtlen folyamatait.

Hol vannak az új munkahelyek?  

A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek egy év alatt. A foglalkoztatottság tovább csökkent, csak a közfoglalkoztatottak száma emelkedett, e kör alacsony bére rontotta az átlagadatokat is a Központi Statisztikai Hivatal ma publikált gyorsjelentése szerint. 

Nőtt az agrártermékek termelői ára 

Júniusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A gyümölcsök termelői ára az első öt havi csökkenést követően júniusban 7,3 százalékkal emelkedtek meg, elsősorban a cseresznye és a meggy árának emelkedése miatt.

Lendületet vett az export 

Júniusban folytatódott a külkereskedelmi termékforgalom májusban indult bővülése: az euróban számított export 5,6, az import 3 százalékkal nőtt, forintban pedig mindkét érték kétszámjegyű emelkedést mutatott.

Bárhonnan lehet nagyot zuhanni 

Az építőipar újabb súlyos zuhanásáról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH): májusban az ágazat kibocsátása 15,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől. A cégek pedig a piac zsugorodásához egyre kevéssé képesek alkalmazkodni: az idén a második negyedévben az Opten adatai szerint 1200 céget számoltak fel, amelyre korábban még soha nem volt példa. A Magyar gazdaság e szegletében - úgy tűnik - még várni kell az öt éve tartó negatív trend megtörésére.

Stagnáló munkanélküliség, pozitív felhanggal 

Idén tavasszal a munkanélküliek létszáma 485 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,2 százalékos  munkanélküliségi rátát eredményezett. A vártnál jobb adatok elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhetőek elemzők szerint.

Nagyot buktak a boltok 

Az áprilisi kiskereskedelmi forgalom volumene 2,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, az esztendő első négy hónapjában 0,7 százalékos visszaesést mértek a statisztikusok. A csökkenésben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.

Lassabban zuhantunk áprilisban 

Az építőipari termelés 2012 áprilisában 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Központi Statisztikai Hivatal friss statisztikája szerint. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az új szerződések növekedése ellenére az április végi szerződésállomány továbbra is kisebb az előző évinél.

Megszédültek az árak - Átmenetileg 

A vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak emelkedése májusban: az áprilisi 5,7 százalék után 5,3 százalékos éves inflációról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes elemzői becslések a 5,6 százalékos éves ütemről szóltak. Az áremelkedés lendületvesztése azonban a szakértői vélemények alapján átmeneti jelenség, az év egészére 5,5, illetve ennél magasabb drágulásra lehet számítani.

Többen dolgoznak, de ugyanannyian vannak munka nélkül 

A 2012. február-áprilisi időszakban tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának csaknem két éve tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva, ugyanakkor stagnál a munkanélküliség, a munkanélküliek létszáma 496 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.

Itt a lista! Nézze meg hol keresheti a legtöbbet 

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakát. Az infláció alakulását is figyelembe véve az adatok számottevő reálbércsökkenést jeleznek.

Mennyit keres a magyar? 

A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát.

KSH: növekvő bérek, 200 ezer feletti átlagkereset 

Emelkedő fizetések és egyre több dolgozó magyar jellemezte a tavalyi évet a KSH szerint; a szervezet számításai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 ezer 100 forint volt. Idén már nem ilyen jó a helyzet, az átlagkereset környékén keresők bére - hacsak nem kompenzál a cég - csökken.

A középmezőny végén Magyarország 

A globális konjunktúra dinamikája 2011 első felében veszített a lendületéből. Mindez hatással volt a magyar gazdaságra is: az ipari termelés és az export is veszített lendületéből, s bár június-augusztusban a foglalkoztatottság kismértékben emelkedett, a munkanélküliség korábbi időszakra jellemző csökkenő tendenciája megtorpant. A harmadik negyedév folyamán a hazai gazdasági szereplők várakozásai is romlottak: szeptemberre az Európai Bizottság által Magyarországra kiszámított gazdasági bizalmi index több mint másfél éves mélypontra került.

Nem a munka, a gyerek növeli a fizetést 

2011. évi adótörvényekkel kétségtelenül a sokgyerekes, jól kereső családok jártak jól, míg a legfeljebb bruttó 200 ezer forintot kereső, egy gyermeket nevelők vagy gyermektelenek nettó keresete csökkent. Az egykulcsos szja és a családi adózás egyértelműen a gyerekvállalásra és a magasabb jövedelem elérésére ösztökél. A tendenciát tükrözik a KSH első félévre vonatkozó jövedelmi adatai: a többgyerekes jól keresők húzzák az átlagot, de a „tömeg” rosszabbul él. Az ipari termelés és a hazai fogyasztás is visszaesést mutat.

Mennyivel keres többet a magyar? 

A KSH friss elemzése szerint 2011. első hat hónapjában a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak száma és a bruttó bérek is nőttek. Elemzők szerint a bérnövekedés egyértelműen a költségvetési szférában kifizetett bónuszoknak köszönhető. Mindez azonban nem jár a fogyasztás bővülésével, a többletet elviszik a kiadások, mint például a devizahitelek növekvő terhei. Elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a versenyszféra egyre kevesebb munkaerőt szív fel, így a következő másfél évben a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölött ragadhat.

Lassuló export, stagnáló feldolgozóipar 

Hét százalékkal nőtt az ipari termelés volumene, az ipari exporté pedig tíz százalékkal az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint. A júliusi adatok 2,7, illetve 2,8 százalékos bővülést mutatnak, az ipari termelés tavaly mért 9,8, illetve az export múlt évi 12,4 százalékos volumennövekedésével szemben.

Havi 155 ezret keres a magyar 

Az adókötelezettség teljesítése után - a 2010-es szja-számítási szabályok változásának köszönhetően - 150 milliárd forinttal több maradt a lakosságnál. A magánszemélyek összevont jövedelme tavaly az inflációnál kisebb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adatai szerint.

Egyre több cég találja meg külföldön a számításait 

Az előző évihez képest 6,6 százalékkal bővült az export és 3 százalékkal az import - közölte a KSH. Az adatok jók, de amíg a belső fogyasztás nem bővül, addig nehéz helyzetben marad az ország.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért

Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért 

A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Klímablog

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra  

4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.

Társadalom

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Infokom

Óriási a bizonytalanság: van, amiben nem mernek gondolkodni a cégek

Óriási a bizonytalanság: van, amiben nem mernek gondolkodni a cégek  

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo