Az épületek építésének volumene 28,9, az egyéb építményeké 45,3 százalékkal nőtt 2016 decemberéhez viszonyítva. A magasépítés teljesítményének emelkedése az ipari épületek mellett lakóépületek, kulturális, oktatási épületek építésének eredménye volt a múlt év utolsó hónapjában. Az egyéb építmények terén - az alacsony bázis mellett - gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében nőtt a termelés.
A tavalyi negyedik negyedévben az építőipar termelői árai 6,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 9,8, az egyéb építmények építése terén 4,1, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 6,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához mérten. Az előző negyedévinél 1,6 százalékkal voltak magasabbak az építőipar árai.
KSH: 30 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye
2017-ben az építőipari termelés 29,6 százalékkal haladta meg 2016. évi alacsony bázist, amikor 18,8 százalékkal visszaesett az előző évihez képest. Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene 35,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a novemberi 30,9 százalékos növekedés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Egymástól vadásszák le a munkaerőt az építőiparban
A munkaerőhiány már a burkolatkereskedők számára is súlyos gondokat okoz. Az építőipar száguldása miatt bővülni kellene, csakhogy szakképzett munkaerő alig akad. A probléma megoldása égető.
Sok megrendelés, folyamatos drágulás és munkaerőhiány
„A múlt év során már látszott a havi adatokból, hogy lendületesen fejlődik az építőipar és folyamatosan dolgozza le az előző évi hátrányt. A kiugróan magas növekedés részben ezzel, tehát az alacsony bázissal magyarázható. Valamint azzal, hogy felpörögtek az uniós forrásokon alapuló fejlesztések és lendületet kaptak az újlakás-építések is” - kommentálta a friss adatokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Az építőipar lendületben maradhat az idén is, mivel a rendelésállomány jelentős. Tavaly december végén ez az állomány 129,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. „Fontos azonban, hogy a rendelésállományból adódó építkezések csak 9-12 hónap alatt jelennek majd meg a tényleges adatokban” – tette hozzá Németh Dávid. Azt is elmondta, hogy az építőiparban a termelői árak jelentősen növekedtek és a drágulás várhatóan folytatódik a következő időszakban.
Véleményvezér
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett
Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.
Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.