Megfizethető és biztonságos: így látják az országot a turisták

Magyarország látnivalói mellett termálfürdőinek köszönhetően is népszerű úti cél, és kiválasztásában fontos, hogy megfizethető, valamint biztonságos desztináció is – derül ki egy friss kutatásból.

A gyógyszállodai üdülésekkel kiemelten foglalkozó utaztatók szerint a vendégek számára az ország sokszínű gasztronómiája és a barátságos vendéglátás is fontos szempont.

Kép: Pixabay

Nemcsak a külföldi turisták száma, hanem költésük is évről évre növekszik hazánkban a KSH adatai szerint. A kutatást a vendégek motivációit jól ismerő, főként termálfürdőkbe történő utaztatásokat végző hazai és külföldi utazási irodák körében végezték.

Ide érdemes utazni, ha szereti a virágokat
Lezárult a „Legvirágosabb Úti Cél” játék szavazása, ahol a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen induló települések mérettették meg magukat a nagyközönség előtt. Idén immár 177 település és kerület vett részt, és összesen 63 138 szavazat érkezett a Facebookra.
A felmérés eredményei alapján a termálfürdők mellett a többi európai úti cél közül Magyarország kiemelkedik megfizethetőségével, valamint azzal, hogy biztonságos célállomás.

A megkérdezettek úgy vélik, hogy az egészségügyi szolgáltatások, az egészség- és gyógyturizmus, valamint a gasztronómia terén is kitűnik hazánk. Az országba látogatók egy része néhány napra, de vannak, akik egy hétnél is több időre érkeznek, a termálfürdők életkort tekintve elsősorban a középkorúak és az idősebbek számára vonzóak.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo