Többet vásároltunk tavaly

A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kiigazított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben egyformán 3,4 százalékos volt a növekedés decemberben és az egész év alatt. A nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal nőtt a forgalom decemberben és 7,6 százalékos volt az egész éves növekedés. Az üzemanyag-eladások decemberben csak 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi magas bázist, de az év során 7,1 százalékkal szárnyalták túl a 2014-est.

A mosogépcsere program és a Black Friday lehetett a fő húzóerő.

A naptárhatással korrigált adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 2013 júliusa óta minden hónapban bővült. A 2012-es 1,9 százalékos éves visszaesés után 2013-ban 1,6, 2014-ben pedig 5,2 százalékkal nőttek az eladások az előző évhez képest.

Ugyancsak 2013 júliusa óta emelkedett minden hónapban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma. Tavaly a legnagyobb, 6,3 százalékos növekedést júliusban mérte a KSH.

Szintén 2013 júliusa óta növekszik folyamatosan nem élelmiszer-kiskereskedelem volumene, 2015-ben a legnagyobb, 12,2 százalékos bővülést a január hozta az előző év azonos időszakával összevetve.

Az üzemanyag-eladások 2013 áprilisában indultak azóta is tartó folyamatos növekedésnek, tavaly a legerősebb hónap a február volt, amikor 11,1 százalékkal bővült a forgalom.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo