Foglalkoztatás cikkek

Egyre több nő dolgozik, de még mindig nem elég
A női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. A női vezetők arányán lehetne még javítani.

Túl sokan dolgoznak feketén
A Policy Agenda szerint a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésünk érdekében a kormányzat több olyan döntést hozott, amely visszafogta a gazdaság teljesítőképességét, ez pedig együtt jár azzal is, hogy a foglalkoztatottak száma nem növekedett érdemben, és az adatok is tükrözik, hogy nem éppen kedvező irányban rendeződött át a munkaerőpiac.

3 érv megváltozott munkaképességű emberek alkalmazása mellett
Egyre több munkáltató számára lehet vonzó lehetőség megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatni. 2013-ra változott az ezzel kapcsolatos szabályozás, így amellett, hogy ez felelős döntés, a költségek csökkentésében is segíthet.

Fényes jövő az értékesítők és marketingesek előtt
A vállalatok 85 százaléka tervezi munkatársai létszámának növelését vagy fenntartását 2013-ban. 90 ország több mint 26 000 vállalata körében végzett felmérés azt mutatja, hogy növekvő kereslet mutatkozik az értékesítési és marketingszakemberek iránt.

Nagy leépítések már nem lesznek?
Az elmúlt 12 hónapban mindössze egyszer – tavaly júniusban – haladta meg a foglalkoztatottak száma a 2 millió 600 ezret a gazdasági társaságok körében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) leadott létszámadatok elemzése alapján. A fővárosban 1 millió körül stagnál a dolgozók létszáma, Nógrád megyében viszont volt olyan hónap, amikor a 20 ezret sem érte el.

Új munkahely nincs, támogatás májusban lesz
Továbbra sincs érdemi elmozdulás a munkaerőpiacon: a foglalkoztatás mérsékelten javult, a munkanélküliségi ráta nem változott, s az esztendő hátralévő részében sem számítanak áttörésre a piaci szereplők, ennek egyik feltétele a növekedés beindulása lenne, amelyről egyelőre nincsenek biztató adatok. Jó hír ugyanakkor, hogy a kormány végre döntött a minimálbér és a garantált bérminimum támogatásáról.

Építőipar: a valóság rosszabb a statisztikáknál
Februárban 458 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, ez pontosan megegyezik a tavaly ilyenkor regisztrált értékkel. Csakhogy az elmúlt három hónapra visszatekintő megszűnési átlag most 468 cégen áll, tavaly ilyenkor viszont csak 411 volt, vagyis a trend továbbra is növekvő.

Évi 500 milliárdba kerülnek a munkanélküli fiatalok
A fiatalok munkaerőpiacról való kikerülése 2011-ben 153 milliárd euró gazdasági veszteséget okozott az Unióban. Magyarország az éves GDP-jének két százalékát veszíti el emiatt. A MGYOSZ ezért megoldási javaslatokat dolgozott ki a helyzet javítására.

Felfüggesztik a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot
A benyújtás első napján, hétfőn annyi pályázat érkezett a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatása kiírt pályázatra, amely szükségessé tette a kiírás jogszabály szerinti felfüggesztését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Megint egyre több a csaló munkáltató
Egy rövidebb csökkenő tendenciát megtörve tavaly ismét nőtt a munkaügyi szabálytalanságon ért munkáltatók aránya: 2012-ben a munkaügyi felügyelőségek a több mint 19 ezer ellenőrzött munkáltató csaknem 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, továbbra is kiemelkedő a feketefoglalkoztatás.
500 millió eurót kapunk az ifjúság foglalkoztatására
Magyarország 50 millió eurót használhat fel 2014 és 2020 között az unió 6 milliárdos ifjúsági foglalkoztatási, illetve képzési garanciaalapjából.
Bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a szociális tárca
Bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a kormány, ezért azt akarja elérni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek által gyártott termékeket ne csak az önkormányzati és az állami szférában, de a "szabad piacon" is értékesíteni lehessen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteken Budapesten.
Egyelőre nem találjuk az új munkahelyeket
Éves összevetésben minimális javulást, havi távlatban a vártnál kicsit erőteljesebb romlást mutatnak a foglalkoztatási adatok. Mindezzel együtt a meghirdetett programok ellenére továbbra sincs elmozdulás a munkaerőpiacon. S - legalábbis a piaci szakértők szerint - trendfordulóra az idén nem is lehet számítani.
Közel 650 ezren keresnek állást Magyarországon
Januárban éves összevetésben 13,9 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat összefoglalója (NFSZ) szerint. Az esztendő első havának végén 648,5 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, közülük 343 ezren már semmilyen ellátást nem kapnak.
Munkapiaci információk a weben, érthetően
A múlt hét végén hivatalosan elindult a PályaSúgó weboldala, amely 10 ágazatra és 200 foglalkoztatási csoportra vonatkozó munkaerő-piaci előrejelzések készítését teszi lehetővé. Az eredmények most már a munkáltatók és álláskeresők számára is elérhetőek.
Nincs változás a munkaerőpiacon! Lesz?
Tavaly az utolsó negyedévében tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, mind a férfiak, mind a nők körében. Mindeközben munkanélküliségi ráta 10,7 százalékon állt, ott, ahol egy évvel korábban.
Mini Shanghaj lenne a legszegényebb járásokból?
Tavaly nyáron jelentette be a kormány, hogy különleges gazdasági övezeteket hozna létre a legszegényebb kistérségekben. Fél évig maradtak adósok a részletekkel, de január végén megtudhattuk, hogy hol és milyen feltételekkel indulhatnak a szabad vállalkozási zónák.
28 millió állást söpört el a válság
A globális gazdasági válság kitörése óta 28 millió állás szűnt meg a világ fejlettebb régióiban, a magyar lakosság húszszorosára tehető az állástalanok száma és a trend a jelek szerint idén is folytatódik. Magyarországon sem lesz jobb a helyzet idén.
Új szolgáltató központ nyílik Budapesten
A Systemax EMEA (európai, közel-keleti és afrikai piacokért felelős) Páneurópai Technológiai Termékcsoportja új szolgáltató központot nyit Budapesten- jelentették be ma a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a cég képviselői. Az új létesítmény, amely Budapest központjában, a Corvin sétányon található, a társaság páneurópai terjeszkedését hivatott támogatni, és megnyitására a tervek szerint 2013 tavaszán kerül majd sor. Az alkalmazotti létszám év végéig várhatóan eléri a kétszázat.
Munkaerőpiac: ez sem a kitörés éve lesz
A bérkompenzáció idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg. A nehéz helyzetben lévő ágazatok egy összegben kaphatnak minimálbér-támogatást. Harmincezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma ebben az évben.
Mérnökök és lakatosok lehetnek idén a legkeresettebbek
Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
Mitől javul a foglalkoztatás?
Tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban a 15-74 éves korcsoport adatai szerint. Az időszakban a Központi Statisztikai Hivatal által mért munkanélküliségi ráta 10,6 százalék volt. Elemzők a következő hónapokra a munkaerő-piaci helyzet romlására számítanak.
Kicsit többet keresünk, de kevesebbet ér
A bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az infláció azonban az első tíz hónapban meghaladta az öt százalékot, így a reálkeresetek csökkentek 2012-ben.
Még a stagnálásnak is örülhetünk jövőre
A magyar gazdaság 2012-ben recessziós pályán haladt, 2013-ban magas infláció és munkanélküliség, valamint lassú növekedés, vagy akár recesszió várható. A 2013-ra idén szeptemberben várt 0,8%-os növekedést a GKI stagnálásra módosítja, mindenekelőtt a növekedés-ellenes, a befektetői bizalmat tovább erodáló gazdaságpolitika miatt.
Hogy lehet egyszerre munkanélküliség és szakemberhiány?
Miközben sok ország egyre nagyobb munkanélküliséggel küzd, a munkaerőpiac rugalmatlansága, a tehetségekért folyó, fizetéseket felverő világverseny és a rossz vagy elégtelen oktatás és képzés miatt kulcsfontosságú foglalkozási ágazatokban krónikussá válik a szakemberhiány.
Bizonytalannak érzik a magyar munkaerőpiacot
A magyar munkaadók bizonytalannak látják a munkaerőpiac helyzetét 2013 első negyedévében, a munkáltatók 77 százaléka nem tervez létszámváltoztatást, míg 9 százalékuk felvételt, 11 százalékuk pedig elbocsátást tervez - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből.
Hogyan juthatnak vissza az idősebbek a munkaerőpiacra?
Az időskori népességben rejlő lehetőségek kiaknázása sürgető társadalmi kihívássá vált az elmúlt években. Az Európai Unióban az 55 és 64 év közöttiek foglalkoztatási rátája majdnem elérte az 50 százalékot 2011-ben, míg hazánkban az idősebb korosztály mindössze 36 százaléka aktív munkavállaló. Drasztikus csökkenő tendencia figyelhető meg továbbá Magyarországon: az 55-59 közöttiek 54 százaléka, míg a 60-64-es korosztály pusztán 14 százaléka tartozik a foglalkoztatottak táborába.
Versenyhátrányt jelent a munkaerőpazarlás
Nem csak szociális, de gazdasági szempontok miatt sem engedheti meg magának az Európai Unió a hátrányos helyzetben lévő csoportok kimaradását a munkaerőpiacról. A 25 év alatti, a megváltozott munkaképességű vagy például a nem megfelelően képzett munkavállalók helyzetének javítása éppen ezért az egyik legfontosabb feladata a következő években az Uniónak.
Megtorpanás a munkaerőpiacon
Augusztus-októberben között tovább nőtt a foglalkoztatás, ám a bővülés dinamikája mérséklődött, a munkanélküliségi ráta pedig enyhén emelkedett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.
Jövőre 145 milliárd forint közfoglalkoztatásra
A cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
Még mindig dübörög a feketemunka. Mi segít majd?
Egy év alatt másfélszeresére nőtt azon vállalkozások száma, amelyek be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztattak - írja a Népszabadság.
Többen dolgoznak, de nem kevesebb a munkanélküli
Javult a foglalkoztatás 2012 harmadik negyedévében: közel 4 millióan dolgoznak, 2,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Nem csökkent viszont a munkanélküliek száma: 458 ezren kerestek állást ebben az időszakban Magyarországon.
Ebből nem lesz egymillió munkahely
Az elkövetkezendő egy évre vonatkozóan a haza kkv-k nagy többsége az alkalmazotti létszám stagnálását valószínűsíti, de a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások többsége is csupán néhány fős munkaerő–felvételt prognosztizál, ezért a kkv szektorban továbbra sem várható a foglalkoztatás látványos bővülése. Az alkalmazotti fizetések tekintetében csak minden ötödik vállalkozás számol dolgozói bérének növekedésével” – mondta el Németh László a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Hogyan kezelhető a munkahelyi frusztráció?
Az elhúzódó válság, a munkajogi szabályozás átalakulása, az elbocsátások bizonytalanságban tartják az embereket. Emiatt egyre erősebb a frusztráció a munkahelyeken, ami nemcsak az alsóbb szinteken jelentkezik, a középvezetők is sokat szenvednek tőle. Mit tehet egy vállalat, hogy javítson a rossz kedélyállapoton? Hogyan kezelhetjük sikeresen a változásokat? Az Országos HR konferencián ezekre a kérdésekre keresték a választ.
Nem hatékony a munkaerőpiac, szakemberhiány lesz
Alacsonyabb a munkaerőpiac hatékonysága Magyarországon, mint például Chilében – derült ki a Randstad szakmai rendezvényén. A nemzetközi előrejelzések alapján ráadásul 2020-ra több mint százezer felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember fog hiányozni az országból. Akinek viszont van képzettsége, az sok esetben olyasmit tanul, ami nem eladható a munkaerőpiacon.
Az ösztönzők sem csodaszerek
A foglalkoztatás bővülése elképzelhetetlen gazdasági növekedés nélkül - jelentették ki egybehangzóan a kormány, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képviselői a hétfői budapesti fórumon, amelyet az MGYOSZ rendezett. A foglalkoztatás növekedéséhez hozzájárulnak a befogadó munkaerőpiac felé tett lépések is.
Fehérgalléros optimizmus a munkaerőpiacon
Bár világszerte általános a pesszimizmus a munkaerőpiaci kilátásokat tekintve, a Gallup felmérése szerint a fehérgalléros munkát végző férfiak mégis kissé optimistábban látják esélyeiket, mint kékgalléros társaik, illetve kolléganőik.
Sötétebbnek látjuk a jövőt
A harmadik negyedévben újra csökkent a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexének, s vele együtt a Vásárlási Hajlandóság és a Fogyasztói Várakozások Indexének értéke is. Minden második honfitársunk a munkanélküliek számának növekedésére, valamint a fogyasztói árak emelkedésére számít az elkövetkező egy évben.
Több fiatalt dolgoztatna a kormány
Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban.
Javultak a foglalkoztatási adatok
A június-augusztus közötti időszakban tovább nőtt a foglalkoztatás, s mérsékelten csökkent a munkanélküliség. Változatlanul kritikus azonban a 15-24 éves korosztály helyzete, ahol a munkanélküliségi ráta már 29,1 százalék, 3 százalékponttal rosszabb, mint egy éve – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss gyorsjelentéséből. Elemzők a nyári munkaerő-piaci adatokat kedvezőnek értékelték, ám várakozásaik szerint az év végére ismét 11 százalékra, vagy a fölé kúszhat vissza a munkanélküliségi ráta.
Leépítési hullám az egész országban
Az idei év sok hazai vállalatnál az elbocsátás éve, egymást érik a hírek a kisebb-nagyobb leépítésekről, gyárbezárásokról. Egyelőre a jelek szerint tehát csak ígéret marad az egymillió új munkahely, a KSH statisztikáiból is látszik, hogy a közmunkások tolják a munkaerőpiac szekerét, miközben minden negyedik fiatal munkanélküli.
Teljes (köz)foglalkoztatás?
Matolcsy György emelte a tétet, másfélmillió munkahelyet és teljes foglalkoztatás céloz meg. Egyelőre leginkább a közfoglalkoztatás növelése látható lépés efelé, amely azonban inkább csak a statisztikákat javítja, semmint a valós gazdasági helyzetet. A munkahelyvédelmi terv lenne a megoldás?
Első munkahely garancia
A pályakezdőket sújtó munkaerőpiaci nehézségek kezelése, az első munkahely, munkatapasztalat megszerzésének segítése a célja a most elinduló "Első munkahely garancia" programnak.
Továbbra is rossz irányban a magyar gazdaság
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon az év hátralevő részében is folytatódik a recesszió. A kivitel a Mercedes fellendülő exportja ellenére alig gyorsul, a belföldi keresletben pedig nem várható javulás. A forint nyár folyamán kialakult - a viszonylag kedvező nemzetközi pénzpiaci hangulatnak és az IMF-tárgyalások megkezdésének köszönhető erőssége - átmenetinek bizonyult. Mivel a kormány deklaráltan nem kíván változtatni gazdaságpolitikáján, aligha születhet meg az IMF-fel való megállapodás, s nem lesz megteremthető az a befektetői bizalom sem, amely a gazdasági növekedés beindulásához szükséges beruházásokat fellendítené.
Közmunkások tolják a munkaerőpiac szekerét
Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség 2012. május-júliusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss statisztikái szerint. A munkanélküliek száma 2009 vége óta nem volt ilyen alacsony szinten, a foglalkoztatottaké pedig meghaladta a 2008 őszén regisztrált értéket. Elemzők szerint ugyanakkor a kedvező adat részben a szezonalitással, részben a közfoglalkoztatás bővülésével van összefüggésbe, éves átlagban 11 százalék körüli munkanélküliségi ráta valószínűsíthető.
Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt
Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.
Hol vannak az új munkahelyek?
A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek egy év alatt. A foglalkoztatottság tovább csökkent, csak a közfoglalkoztatottak száma emelkedett, e kör alacsony bére rontotta az átlagadatokat is a Központi Statisztikai Hivatal ma publikált gyorsjelentése szerint.
Minden negyedik fiatal munkanélküli
A munkaerőpiacról egyelőre a legjobb hír az, hogy nem romlik a helyzet: a foglalkoztatás mérsékelten nőtt, a munkanélküliség lényegében stagnált. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss gyorsjelentései szerint érzékelhető eltérések vannak ugyanakkor a férfiak és nők foglalkoztatásának alakulásában, a fiatal munkavállalók helyzete pedig tovább romlott.