Még nehezebb lesz megtalálni a megfelelő munkaerőt

Jelentősen, mintegy 70 ezerrel nőtt egy év alatt a foglalkoztatottak száma. A szakértők szerint 4 százalék alá is süllyedhet a munkanélküliség, ezért egyre nehezebbé válik a megfelelő munkaerő megtalálása. A megoldást a közfoglalkoztatottak és állami alkalmazottak átirányítása jelentheti a versenyszférába.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A második negyedévben 4 millió 420 ezer volt foglalkoztatottak átlagos létszáma, 77 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal, 68,1 százalékra emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2016. novembertől január végéig tartó három hónapban volt utoljára 4,4 millió fölött a foglalkoztatottak átlagos létszáma.

A belföldi elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztattak létszáma 107 ezerrel nőtt a tavalyi második negyedévhez hasonlítva, a külföldi telephelyen dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma 3,2, illetve 11,2 százalékkal csökkent. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 83,7 százalékra emelkedett. A fiatal (15-24 éves) foglalkoztatottak foglalkoztatási aránya 1,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit és 28,9 százalékos volt. Az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal, 51,2 százalékosra nőtt.

Kép:Pexels

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 53 ezerrel - 2,3 százalékkal - nőtt egy év alatt és foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal 75,1 százalékra emelkedett. A foglalkoztatott nők száma 13 ezerrel - 0,7 százalékkal - emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 1,1 százalékponttal, 61,1 százalékra javult. A 20-64 éves korcsoportban - amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki az Európa 2020 stratégiában - a magyarországi foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal, 73,2 százalékra nőtt, férfiaknál 81,0, a nőknél 65,6 százalékos volt a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta.

Magad uram, ha más nem teszi
A szűkös munkaerő-piaci kínálat lépésre kényszeríti a cégeket: ha a piacon nem találnak kellő számú és minőségű munkavállalót, saját maguknak kell kiképezniük az embereiket. A trend a duális képzési programok mellett a felnőttképzési intézmények kínálatában és a belső képzésekben ölt testet. Úgy tűnik, a helyzettel a jogszabályalkotó kevésbé tud lépést tartani. Akár akkreditáció nélkül is sikeres lehet egy a vállalati igényre jól reagáló oktatási program.
Nehezebb lesz megtalálni a megfelelő munkaerőt

„Az aktívak számának további emelkedésére számíthatunk a közeljövőben, amennyiben a Nyugdíjas Szövetkezetek is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Ennek hatására nem csak az aktivitás, de a foglalkoztatás is tovább emelkedhet, és a munkanélküliségi ráta is egyre közelebb kerülhet a 4 százalék alatti szintekhez az év második felében” – kommentálta az adatokat Virovácz Péter az ING vezető elemzője.

A szakember szerint ugyanakkor a munkaerő-kölcsönzés felfutása ellenére is egyre nehézkesebbé válik majd a megfelelő munkavállalók megtalálása. Az ipari vállalatok közel 75 százaléka panaszkodik már munkaerőhiányra, ami akadályozza a termelés felfutását. Ennek oka abban keresendő, hogy a jelenlegi környezetben fennmaradó munkanélküliség többnyire strukturális természetű, azaz a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben munka nélkül maradók feltehetőleg csak nagy erőfeszítéssel lennének foglalkoztathatók, melyben főleg földrajzi és képzettségbeli problémák játszanak főszerepet. (Ráadásul a bérköltségek is egyre emelkednek.)

Van még munkahely a versenyszférában

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint nincs meglepetés a munkaerő-piaci adatokban, a tavaszi hónapokban rendszerint javulnak a mutatók, mert megkezdődnek a szezonális munkák. Az év további részében a munkanélküliségi ráta akár 4 százalék alá kerülhet. Ugyanakkor Németh Dávid azt is elmondta, hogy bár statisztikailag a mutatók kedvezőek, de most már nem a ráta további csökkentésére van szükség. A 3,5-4 százalékos munkanélküliségi ráta teljesen rendben van, lényegében a teljes foglalkoztatottságot jelenti. „Tehát nem a 2 százalékos munkanélküliségi ráta a cél, hanem az, hogy szerkezeti változtatásokkal növekedjen a versenyszférában dolgozók száma” - fogalmazott a szakértő.

Ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a közfoglalkoztatottak 200 ezres táborából és az állami szférából minél többen helyezkedjenek el a versenyszférában, akár átképzések és oktatási programok segítségével. A versenyszektorban ugyanis vannak munkahelyek, de nincsenek betöltve, részben azért, mert nincs az adott állásra megfelelő képzettségű, tudású alkalmazott. Németh Dávid szerint lehetőséget jelenthet a munkaerő-piaci helyzet javítására az állami szektorban a bürokráciacsökkentés, ez ugyanis munkaerőt szabadíthat fel, az érintetteknek pedig a versenyszférában kell munkát találniuk.

Az a szerencsés cég, ahol még van munkaerő
A hazai vállalkozások többsége nehezen talál szakképzett munkaerőt – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. Főként az ipari és a mezőgazdasági vállalkozások vannak nehéz helyzetben munkaerő-keresés szempontjából. A cégek toborzási szokása leginkább a hagyományos álláshirdetésnél merül ki, de van olyan is, aki közvetlenül az oktatási intézményekben keresi az új munkaerőt.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo