Friss statisztikai adatok ma nincsenek arról, hogy hány munkahely lehet(ne) nyitott egy megváltozott munkaképességű ember számára, illetve hogy hány ember lehetne reintegrálni a nyílt munkaerő piacra. A szakemberek szerint nem a betölthető pozíciók számával van elsősorban probléma, hanem a nyitottsággal. A Rehabjob Kft. képzésekkel, tréningekkel, speciális programokkal segít évről-évre a vállalatoknak abban, hogy megtalálják az utat a megváltozott munkaképességűek felé. Mert a másik oldal nyitottsága nem kérdés.

- Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, egy adott pozíciót betölthetne-e vagy milyen kisebb változtatásokkal tölthetne be egy megváltozott munkaképességű kolléga az integrációs folyamatunk első lépéseként komoly átvilágítást végzünk. Sőt, most már partnerünk modern technológiájának segítségével, ergonómiai szempontokat is tudunk elemezni. Azonban látatlanban ezt nem lehetséges megállapítani, különösen azért mivel sokszor nem feltétlenül vagy nem csupán a fizikai vagy az infokommunikációs akadálymentesség hiányzik. Szükség van először egy mentális akadálymentesítésre, hogy tényleg befogadó környezet várja a munkavállalót – mondja Markos Ádám a Rehabjob szakmai vezetője.

Mivel kimutatások jelenleg nincsenek, nehéz adott pozícióra keresni megváltozott munkaképességű kollégát, egyelőre arról sincs adat, hogy hány embert lehetne reintegrálni a nyílt munkaerő-piacra. A valódi tapasztalt az, hogy a cégek egyre nyitottabbak, bár a folyamat igen lassú. Ezért ma egy megváltozott munkaképességű ember vagy feladja, és minimális fizetésért, időszaki munkákat vállal, vagy állhatatos, tanul, képezi magát, és folyamatosan kutatja a lehetőségeket.

Munkahelyek pedig vannak, sőt, pozitív példákban sincs hiány. Igaz, a tanulni akarás, a folyamatos fejlődés elengedhetetlen kellék a „szerencséhez”.

Oláh-Koppány Andrea kerekesszékesként éli mindennapjait. Lánya 4 éves, kisfia három hónapos, így anyaként is megtapasztalja a munkaerő-piaci kihívásokat. Férje ugyancsak mozgáskorlátozottként, kerekesszékkel közlekedik, így releváns tapasztalataik vannak a megváltozott munkaképességűek munkahelyi integrációjáról, az elmúlt tíz év változásairól.

Teljesen felesleges?

- Az első munkámnál, ami tulajdonképpen dossziéhajtogatás volt, az egyetlen motiváló tényező a fizetés volt, de nem a nagysága, csupán, hogy egyáltalán legyen. A suli-kolesz udvarán állt a kis épület, ahova le kellett járni. Ez akkor egy úgynevezett védett munkahely volt, azaz csak sérültek dolgozhattak itt – vág bele a kezdetek felidézésébe Andrea.

Ezt a munkát csupán két hónapig bírta, na nem azért mert őrült nehéznek bizonyult. Napi x darab dosszié behajtogatása, befűzése volt a limit, amit másfél óra alatt teljesített. Ezután jött a döbbenet, egy másik kolléga elvitte egy hátsó helyiségbe, ahol szétszedte a már kész dossziékat, hogy újrafűzhessék és csináljanak valamit, mert épp napokig nem jött feldolgozandó szállítmány, a 6-8órát viszont munkával kellett kitölteni… Ezek voltak első, szomorú munkahelyi tapasztalatai mozgáskorlátozottként.

Kép: Pixabay

- Még semmilyen fogalmam nem volt se a munkaerő piaci elvárásokról, lehetőségekről, sem a saját képességeimről vagy akár egy reálisan elvárható fizetésről. Ekkor még csak frissen érettségizett voltam. A tanulást nem adta fel, elvégzett egy OKJ-s marketing asszisztensi képzést és mellette a Motiváció Alapítvány „munkaerőképző” 2 hónapos tanfolyamát. Ennek a végén egy személyes felmérés alapján minden résztvevőnek biztosítani kellett legalább egy állásinterjút a nyílt munkaerő piacon. Andreát az akkori T-Mobilehoz és az éppen vadonatúj Művészetek Palotájába, akadálymentes helyszínekre közvetítették ki. Érdekességként említi, hogy a fizetésekről nem esett szó egyik interjún sem, de ennek akkor azért nem tulajdonított jelentőséget, mert az önbizalma, önértékelése nem igazán volt magas, az motiválta, hogy a következő kihívást teljesítse. Pár hét múlva kiderült, mindkét helyre felvennék azonnali kezdéssel. A MÜPÁ-t  választotta.

Egyenrangúként fejlődni

- Szimpatikus volt a felvételi elbeszélgetés és tetszett, hogy egy mindenki számára új, mégis nívós, értékteremtő, kulturális helyen dolgozhatok egyenrangúként az ép munkatársak között is. Döntésem helyességét később az is igazolta, hogy az első években képzésekben, csapatépítéseken vehettem részt, még Londonba is eljuthattam egy 3 napos tanulmányútra. Az akkori csapatban a főnökeim meglátták bennem a potenciált, így lettem később egy időre családi-, ifjúsági programszervezési asszisztens, amit nagyon szerettem csinálni, mert lételemem a kommunikáció, a pörgés, a szervezkedés, a kapcsolattartás és a gyerekekkel, szülőkkel is könnyen megtaláltam a közös hangot a rendezvényeken. Hűséges típus vagyok, 11éve a Müpa munkatársa – sorolja lelkesen. Emellett több mint 3éve a XI. kerület önkormányzatának akadálymentesítési szaktanácsadója, ami egy teljesen más jellegű, intenzív jelenlétet, gondolkodást és kreativitást igénylő munka, akár a terepezésről, akár a rendezvényszervezési feladatokról beszélünk.

Andrea úgy látja, hogy évről-évre nyitottabbak a hazai cégek a megváltozott munkaképességű munkavállalók irányába, talán az adókedvezményeknek köszönhetően.  - Ugyanakkor tény, hogy bár a 2000-es évek előtti időszakhoz képest – főleg városi, fővárosi szinten – sokat fejlődött az akadálymentesítés, az egész országot tekintve még mindig borzasztóan el vagyunk maradva, pláne a munkahelyek kialakítását és megközelítését említve. A vidéken, falun élők nagyon nehéz helyzetben vannak, sokszor csak egy-egy alulfizetett számítógépes távmunka a lehetőség (ha akad egyáltalán) ha a súlyosabb mozgás- vagy látássérültekre gondolunk.

Nem a rámpa hiánya a fő korlát

Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan munkahely, ahol szívesen dolgozott volna, de a kerekesszéke miatt nem alkalmazták, azonnal van példája, hiszen hosszú ideig elszántan vadászott egy betöltendő állásra. - A dossziéhajtogatás után a közeli budai bevásárló központban kerestem munkát, ott ahol a boltok kirakatán feltüntették ezt. Mozipénztáros például azért nem lehettem, mert úgy gondolta a főnök, hogy mozgássérült inkább ne kezeljen bankkártyás terminált… A nagy nevű könyvesboltban pedig nagyon kedvesek voltak és szimpatikus is voltam, de hát kerekesszékből lássuk be, nem érném el a legfelső polcot.

Bár belátja a korlátokat, mégsem a rámpák hiányát látja elsődleges problémának.

- Még mindig úgy gondolom, hogy az első és legfontosabb a szellemi akadálymentesítés lenne. A mozgássérültség önmagában egy speciális „sportágnak” tekinthető. Nyilván senki sem választja, ez egy kényszer pálya. A dolog szépsége – ha lehet így fogalmazni – abban rejlik, hogy ki mit hoz ki belőle. Mindegy, hogy baleseti vagy születési (genetikai, műhibai) okokból lett valaki mozgáskorlátozott. Sérültségi fokozatokhoz képest, mindenkinek más a kihívás, de a legtöbb esetben gyorsan fejlődünk, tanulunk meg adott munkafolyamatot és a legtöbb esetben a mozgássérültség, kerekesszékesség nem egyenlő a mentális fogyatékossággal. A cégvezetők részéről nagyobb nyitottság kellene, fejleszteni kellene az infrastruktúrát, közlekedést és akadálymentesíteni a leendő munka állomást. De az utóbbi feltételek megléte előtt fejben kellene akadálymentesíteni, utána a többi már menne magától.

A munkavállalón is sok múlik

- Vannak fővárosi és vidéki sérült ismerőseim is, akik a nyílt munkaerőpiacon dolgoznak. Sok múlik a munkaadón, de nagyon sok magán a munkavállalón és az ő hozzáállásán, habitusán. Önmagát képző, tanuló, kedves, nyitott, kommunikatív, precíz és megbízható (fogyatékkal élő) ember mindig is könnyebben fog munkát találni. Megértem, ha valaki sokszor csalódott és emiatt elkeseredett, bizalmatlanabb, de fontos felismerni és lezárni ezeket a tapasztalatokat, és a következő munkakeresésbe, álláslehetőségbe, interjúba véletlenül se belevinni ezeket az érzéseket, mert az senkinek se előnyös, sőt kifejezetten hátráltató.