Foglalkoztatás cikkek


Már nem csak a közmunka húz

Már nem csak a közmunka húz 

Az év második felében folytatódik a munkaerő-piaci mutatók javulása az elemzők véleménye szerint, igaz a munkanélküliség csökkenésének felpörgését még mindig jelentős részben a közmunkaprogramnak köszönhetjük.
Szinte mindenki szabálytalanul dolgozik

Szinte mindenki szabálytalanul dolgozik 

A vizsgált munkáltatók 84 százalékánál tárt fel valamilyen munkaügyi jogsértést az NGM akcióellenőrzése. Ez derül ki az ellenőrzést végző Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának összefoglaló jelentéséből
10 milliárd segíthet a megváltoztt munkaképességűeknek

10 milliárd segíthet a megváltoztt munkaképességűeknek 

A kormány év végén komplex és kiemelt program indítását tervezi a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját segítendő 10 milliárd forintos támogatással - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszul. További részleteket egyelőre nem közöltek.
Súlyos gond lehet a nyugdíjrendszer átalakításából

Súlyos gond lehet a nyugdíjrendszer átalakításából 

Foglalkoztatási szempontból súlyos következményei lehetnek annak, ha a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt átalakítják a nyugdíjrendszert – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Régen dolgoztak ilyen sokan

Régen dolgoztak ilyen sokan 

Az év hátralévő részében várhatóan 7 százalék alatt marad a munkanélküliségi ráta elemzők szerint. Ugyanakkor az alacsony munkanélküliségi adatban nagy szerepet kap a közfoglalkoztatás és a szezonális munkák.
Jövőre már a bizonyítványokat is kérnie kell a munkáltatónak

Jövőre már a bizonyítványokat is kérnie kell a munkáltatónak 

A Magyar Közlönyben megjelent az adózás rendjéről szóló törvény módosítása, memly szerint 2016. január 1-től kiegészül a biztosítottakra vonatkozó bejelentési kötelezettség – figyelmeztet az RSM-DTM.
A tudás a fontos, nem a fizetés?

A tudás a fontos, nem a fizetés? 

A Kelly Services legújabb felmérésének eredményei szerint számos munkavállaló hajlandó lenne feladni a magasabb fizetést és az előléptetést, ha ennek fejében esélyt kap rá, hogy új ismereteket szerezzen, javítsa a munkája és a magánélete közötti egyensúlyt vagy akár szociális-társadalmi szempontból tartalmas, a személyes elégedettségét növelő munkát végezzen.
Sorompó a munkaerőpiacon

Sorompó a munkaerőpiacon 

Meghatározta a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli - Európai Unión kívüli - állampolgárok legmagasabb létszámát a nemzetgazdasági miniszter.
Félmilliárdos csalás fiktív számlás munkaerő-kölcsönzéssel

Félmilliárdos csalás fiktív számlás munkaerő-kölcsönzéssel 

Több mint félmilliárd forint kár érte a költségvetést azzal, hogy jól működő vállalkozások fiktív számlákat kiállító munkaerő-kölcsönzésre szakosodott cégeken keresztül csökkentették adó- és járulékfizetési kötelezettségüket – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből.
A Facebook az első az álláskeresésben

A Facebook az első az álláskeresésben 

Az álláskeresők közül a Facebookot választják a legtöbben globális szinten és Magyarországon egyaránt, de nálunk szinte csak azt nézik az álláskeresők, a LinkedInre csak tízből egy munkavállaló néz föl megfelelő álláshely után kutatva.

Beintett a kormány a balatoniaknak 

A nyári szezonban sem kaphatnak felmentést a vasárnapi zárva tartás alól a balatoni boltosok - ez derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter állásfoglalásából. Közben már az is látható, hogy több ezren vesztették el állásukat a kormány ötlete miatt, aki maradt, az pedig túlórázik.

Hármas fokozatban gyorsul tovább a pannon puma 

A GDP 2015-ben továbbra is lendületesen, 3,3 százalékkal növekedhet Magyarországon. A gyengébb első negyedév ellenére minimálisan tovább bővülhetnek a nemzetgazdasági beruházások, de a következő negyedévekben egyre inkább a magánfogyasztás lesz a belső felhasználás fő hajtómotorja – vélekedik előrejelzésében a TakarékBank.

Aki felmond, annak nem jár majd közmunka 

A kormány törvényjavaslata szerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el, illetve a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg - közölte a Belügyminisztérium.

Egyre menőbb az idősebb 

Markáns változásról tanúskodik az mtd Tanácsadói Közösség felmérése, a munkáltatók körében ugyanis egyre inkább előtérbe kerülnek az ötven feletti munkavállalók, akiket megbízhatóbbnak tartanak a fiataloknál.

A kávéautomatán is százezreket lehet bukni 

Nem lehet különbség a saját és a kölcsönzött munkavállaló számára biztosított munkafeltételekben és juttatásokban, ha ugyanazt a munkát végzik. Még a kávéautomatához való hozzáférésben is egyenlőségnek kell lennie.

Munkaerő-kölcsönzés vagy színlelt foglalkoztatás?  

Hatékony és mindkét fél számára előnyös foglalkoztatási forma lehet a munkaerő-kölcsönzés. De nem lehet bármeddig és bárhogyan szerződni a kölcsönzővel, hiszen szigorú szabályok biztosítják, hogy ne lehessen csak az egyszerűség miatt kölcsönzött munkaerővel kiváltani a foglalkoztatottakat. Meddig munkaerő-kölcsönzés, és mikortól színlelet munkavállalás?

A vártnál is többet kereshetünk idén 

Biztató a keresetek növekedése az elemzők szerint, a Takarékbank idén 4 százalékos, míg a K&H 3,5 százalékos reálbér-növekedést vár a keresetek emelkedése és a stagnáló infláció következtében.

6 milliárdos kedvezmény a mezőgazdasági foglalkoztatóknak 

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál.

Már nemcsak a közmunka húzza a foglalkoztatást 

Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a munkaerőpiacon az elemzők szerint, így idén az átlagos munkanélküliségi ráta az Erste és a Takarékbank szerint egyaránt 7,4 százalékra csökkenhet, a K&H pedig 7 százalék körüli mutatót vár.

Jó kilátások a munkaerőpiacon 

A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez a következő három hónapban, az építőiparban és a feldolgozó iparban a legnagyobb a felvételi kedv. A foglalkoztatók 5 százaléka tervez elbocsátást, 75 százalékuk pedig nem készül semmilyen változtatásra a második negyedévben.

Akkor is gond lehet, ha nem a NAV tart razziát 

A vállalkozásoknak számos jogszabályra kell figyelemmel lenni mindennapi működésük során.Nem csak a NAV ellenőrzéstől retteg a legtöbb cég, de más hatóságok megjelenésétől is. Mutatjuk, mire készüljön fel, ha az OEP ellenőriz.

Idén még több lehet a borítékban 

Jót tesznek a fogyasztásnak a devizahiteles elszámolások, de az egyszeri hatások nélkül is tovább folytatódhat idén a reálbérek emelkedése Magyarországon elemzők szerint. Tavaly három százalékkal ért többet a fizetésünk.

Most végre vennének fel embereket a cégek 

A munkaadók többsége kifejezetten nyitott az új munkaerőre sőt, 2015-ben vesz is fel új alkalmazottakat, de a kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása még kevésbé elterjedt.

Álom marad az egymillió új munkahely 

A foglalkoztatás növekedési dinamikájának lassulására számítanak az elemzők, akik hangsúlyozták azt is, hogy a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat.

Nem olyan fényes a helyzet a foglalkoztatásban 

A Policy Agenda megvizsgálta, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít-e a munkaerőpiaci helyzetben. A helyzet szerintük veszélyes, mert a foglalkoztatással kapcsolatos intézkedések és a kommunikáció csak elfedik a válság tüneteit, és nem kezelik azokat.

Munkanélküliség: jó-jó, de nem az igazi 

Jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta tavaly szeptember–novemberben az előző évhez képest, ugyanakkor az augusztus–októberben mért adatokhoz képest nőtt, ráadásul a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat.

Ki talál munkát jövőre? 

A digitális kor követelményeinek megfelelően számítástechnikai ismeretek és idegennyelv tudás nélkül jövőre minden eddiginél nehezebb lesz elhelyezkedni, de a jelentkezőkből a bátorság és a vállalkozókedv is sokszor hiányzik.

Jövőre könnyebb lehet munkát találni 

Javulnak a munkakeresők lehetőségei 2015 első negyedévében: a munkaadók 13 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 8 százalékuk elbocsátással számol, míg 73 százalék nem tervez változást.

Óvatosabban kellene bánni a közmunkával 

A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához és óvatosan kellene bánni vele, mert bérinflációhoz vezethet.

Élelmiszer-ipari cég lett az év legjobb női munkahelye 

A Győr közeli, rábapatonai Tutti Élelmiszeripari Kft. nyerte el a Legjobb Női Munkahely 2013 elismerést. A fagylaltporokat, instant termékeket és táplálékkiegészítőket előállító vállalat 2014. november 13-án vette át a díjat a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetségtől – nem sokkal az Üzleti Etikai Díj elismerés előtt.

Menő lett megváltozott a munkaképességűek foglalkoztatása 

A Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai szerint 2 éve a megváltozott munkaképességűek alig 18 százalékának volt munkája, ami mind a foglalkoztatás általános szintjétől, mind pedig a hasonló európai átlagtól lényegesen elmaradó képet tükröz. A legfrissebb piaci tapasztalatok azonban a helyzet változását jelzik.

Tovább támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását 

Három hónappal meghosszabbították a megváltozott munkaképességű, rehabilitálható munkavállalók támogatott foglalkoztatásának határidejét - jelentette be a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatói tanácsadója.

Stratégiaváltás kell a foglalkoztatás javításához 

A munkanélküliség nem szociálpolitikai hiányosságok eredménye, hanem inkább világpiaci versenyképességünk elégtelenségének tudható be - Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezetének vezetője szerint.

Már leshetjük az új uniós pályázatok kiírását 

Mára készülnek el a szaktárcák a múlt héten beharangozott uniós pályázatok kíirásaival és háttéranyagaival, így a mai naptól kezdve bármikor megjelenhetnek az új uniós ciklus első pályázatai. Fontos tudnivaló, hogy új pályázat rendszerben indul a pénzosztás, így nem árt figyelnie a forrásokra vágyó vállalkozásoknak.

Foglalkoztatási támogatás idénre és jövőre! 

Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Három trendi spórolós tipp 

Érdemes a legújabb trendeket is figyelembe venni, ha olcsón akarjuk üzemeltetni a vállalkozásunkat: így ugyanis nem csak spórolunk, de a partnereink szemében innovatívak és céltudatosak leszünk. Ezért most adunk három trendi költségcsökkentő tippet.

Foglalkoztatás: többen tolják a szekeret 

A mezőgazdasági és a turisztikai szezonális munkák kifutásával az év hátralévő részében kissé emelkedhet, de várhatóan 8 százalék alatt marad a munkanélküliségi ráta Magyarországon az elemzők véleménye szerint.

Már nem csak a közmunkásból van több 

A gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok "húzzák" a foglalkoztatási adatokat. Elsősorban az iparban nőtt a foglalkoztatottak száma, ezzel szemben a mezőgazdasági alkalmazottak száma csökkent.

Kedvezőtlenebb üzleti klímában is nőtt a kkv-k optimizmusa 

A kis- és közepes vállalkozások várakozásai a beruházási aktivitások kivételével kismértékben javultak az elmúlt negyedévben. Az MKIK GVI áprilisi felmérésének eredményei alapján a kkv-k konjunktúraindexe az előző három hónaphoz képest némileg emelkedett.

Van, ahol ezerszám lenne betöltetlen állás 

A magyar ICT-piacon jelenleg hozzávetőlegesen 10 ezer betöltetlen állás van, ami éves szinten megközelítőleg 150 milliárd forintnyi elvesztegetett GDP-t jelent a nemzetgazdaságnak. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az Információs Társadalom Parlamentje rendezvényen mutatta be a Grand Coalition for Digital Jobs felvetéseit, amely a helyzet megoldásaként összefogást sürget az infokommunikációs (ICT) iparág szereplői, a kormányzati szektor és az oktatás képviselői között.

Fokozatosan áll helyre a munkaerőpiac 

Fokozatosan talpra áll az európai munkaerőpiac, 2011 óta most először nő egyszerre a GDP, a foglalkoztatási ráta és a háztatások jövedelme – állapította meg hétfőn közzétett negyedéves jelentésében az Európai Bizottság.

Nőtt a foglalkoztatás, de ugyanannyian keresnek állást 

Nagyot esett a munkanélküliségi ráta az elmúlt egy évben a KSH adatai szerint, már csak 8 százalékon áll. Ugyanakkor az állást keresők száma nem csökkent, ami arra utal, hogy nagy szerepe van ebben a közfoglalkoztatásnak.

Ne a fogyatékosságért, hanem a teljesítményért fizessenek! 

A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő támogatások pedig egyszerre orientálnak és félrevezetnek.

Többen dolgoznak – de hol az adójuk? 

Az elmúlt hónapokban a statisztikai adatok azt mutatják, hogy kedvező fordulatot vett a magyar gazdaság a foglalkoztatottságot tekintve. Ezzel együtt nőttek a keresetek is, amely azt jelentené, hogy az adóbevételeknek látványosan meg kellett emelkedniük.

Van út az alkalmazáshoz a munkaerő-kölcsönzésből 

Friss adatok szerint folyamatosan nő azok aránya, akik kölcsönzött munkavállalóból állandó állományban lévővé válnak. A munkaerő-kölcsönzés tehát úgy tűnik, valóban segíti a cégeket és a munkavállalókat is.

Már nem csak mérnököket keresnek: egyre több az álláshirdetés 

Folytatódott a 2013-ban tapasztalt növekedés az online álláshirdetések piacán: az első negyedévben 40 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly ilyenkor. A legtöbben az eladó, a raktáros, és a területi képviselő állásokat keresik.

Így növekszünk 2014-ben 

A gazdasági folyamatok 2013-ban viszonylagosan, átmenetileg és látszólagosan javultak. Az üzleti szféra gyenge beruházási hajlandósága miatt hiányoznak a növekedés érdemi gyorsulásának feltételei. Idén még hatnak a tavaly II. félévi gyorsulás tényezői, miközben átlagos időjárás esetén a mezőgazdaságban csökkenés valószínű. Így 2014-ben 1,5%-os, vagyis a tavalyinál kissé gyorsabb, de a II. félévinél lassúbb GDP-növekedés várható. Gazdaságpolitikai váltás nélkül jövőre sem várható 1,5% feletti dinamika, s a foglalkoztatásban, az inflációban és más területeken statisztikailag kimutatott eddigi (látszat-) javulást könnyen romlás követheti a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2014-es előrejelzése szerint.

Jól járnak, akik hiányszakmát választanak 

A kormányzat támogatja mind a hiányszakmában tanulókat, mind az őket foglalkozatókat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment

Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment 

A Schneider Electric jövőformáló vállalatként eszközök, alkalmazások és szolgáltatások széles skálájával segíti ügyfeleit és partnereit.

Pénzszerzés

Három vállalat, amely hosszú távon is erős növekedést ígér

Három vállalat, amely hosszú távon is erős növekedést ígér 

Ipari stabilitást, technológiai innovációt és egészségügyi szilárdságot ötvöznek.

Jogi kisokos

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból

Elege lett a bankoknak a kormánysarcokból 

A szakemberek utálják a kormány piaci beavatkozásait, kamatstop, árrésstop.

Cégblog

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak

Több tízezer forintot érő bejelentést tett az Auchan a nyugdíjasoknak  

November végéig akár a nyugdíjas élelmiszer-utalványok összértékét jóváírják a vásárlóknak. 

Klímablog

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra

Fontos pályázat rajtol: így szerezhet cégének akár 1 milliárd forintot energiatárolásra 

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozásoknak a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo