Az ország kétharmada dolgozik – tovább nőtt a foglalkoztatottság

Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, megérkezett a 2019-es év utolsó munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adata.

A tavaly október-decemberi háromhónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 52 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 9,5 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 24 ezerrel csökkent. A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 512 ezer volt, ami 43 ezerrel haladta meg az előző évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 70,1 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.

Hogy alakult a munkanélküliség?

Az év végi három hónapos időszakban munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt, a legalacsonyabb tavaly április-június, azaz a második negyedév óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A 2019-es év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 160 ezer volt, 12 ezerrel kevesebb, mint 2018-ban. A munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos értéke 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A 15-24 éves munkanélküliek száma 40 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,1 százalékponttal, 12,2 százalékra nőtt egy év alatt a negyedik negyedévre. A munkanélküliek több mint egynegyede ebből a korcsoportból került ki. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek, munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal 2,9 százalékra, az 55-74 éveseké 1,0 százalékponttal 1,7 százalékra csökkent.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo