Csúcson a foglalkoztatottság az euroövezetben

Közel tízéves mélyponton stagnált a munkanélküliségi ráta szeptemberben az euróövezetben, az EU-ban pedig több mint tizennyolc éves mélyponton állt az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közzétett kimutatása szerint.

A várakozásokkal összhangban az euróövezet 19 tagállamában augusztus után szeptemberben is 8,1 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, ami 2008 novembere óta a legalacsonyabb. Egy évvel ezelőtt, 2017 szeptemberében 8,9 százalék volt az euróövezeti munkanélküliségi ráta.

Németországban is probléma a munkaerőhiány
A munkaerőpiacról mintegy egymillió ember hiányzik, az állam most a külföldi szakemberek munkavállalásának megkönnyítésével próbál enyhíteni a nyomáson.
Az euróövezetben az adósságválság csúcsán, 2013 áprilisa és júniusa között 12,1 százalékon tetőzött a munkanélküliségi ráta, és bár ennél a mostani, 8,1 százalékos szint jóval alacsonyabb, még mindig meghaladja a 2007-2008-as pénzügyi világválság előtti év 7,4 százalékos átlagát.

Magyarországon is csökkent a munkanélküliség

Szeptemberben az EU egészében az augusztusban regisztrált 6,7 százalékon, 2000 januárja óta, az Eurostat által havonta közzétett uniós munkanélküliségi ráta közlésének kezdete óta a legalacsonyabb szinten stagnált a mutató. Egy évvel korábban 7,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta az EU-ban.

Szeptemberben 16 millió 574 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 13 millió 153 ezren az euróövezetben. Az előző havihoz képest az EU-ban 35 ezerrel csökkent, ezen belül az euróövezetben viszont 2 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban 1 millió 793 ezres, az euróövezetben pedig 1 millió 309 ezres volt a csökkenés.

A legalacsonyabb, 2,3 százalékos munkanélküliségi rátát szeptemberben a Cseh Köztársaságban regisztrálták, a sorrendben következő Németországban és Lengyelországban pedig egyaránt 3,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta szeptemberben. A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban regisztrálták, 19,0 százalékost (júliusi adat), Spanyolországban pedig 14,9 százalékot mértek.

Magyarország esetében az augusztusi a legfrissebb adat, 3,8 százalék, ami a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi ráta az EU-ban. Összehasonlításképpen az Egyesült Államokban 3,7 százalékon állt a munkanélküliségi ráta szeptemberben az augusztusi 3,9 százalék, valamint az egy évvel ezelőtti 4,2 százalék után.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo