A robotok közelgő korszakában várhatóan növekszik majd a foglalkoztatás (és a jövedelem) a nagy intellektuális képességeket igénylő, sokrétű, alkotó munkakörökben. Ugyanakkor egy vezető személy munkájának ötödét is lehet automatizálni: például az információk áramlását, elemzését. Így a fő emberek is lehetőségeket kapnak, hogy kevesebb stresszel dolgozva jobb döntéseket hozzanak, összpontosíthassanak a kreativitásra, az együttműködésre, komplex kérdések megoldására.
Ami az alacsony keresettel járó, manuális munkákat illeti, minden automatizálás ellenére ott még sokáig szükség lesz emberi munkaerőre. Az önjáró szállítókocsik el tudják ugyan vinni az árut az elosztó központba de még odébb van az idő, amikor olcsó robotok meg tudják találni a címzettek bejáratát, fel tudnak menni a lépcsőn, be tudják tenni a küldeményt a levélszekrénybe.
Az ilyen területeken dolgozó munkaerő tehát nem marad foglalkoztatás nélkül, de egyre inkább a gépek felügyelete lesz a feladata, miközben időközönként valamilyen ismétlődő, aktív feladata lesz. Amint pszichiáterek és más szakemberek vizsgálatai mutatják: paradox módon a kevesebb erőfeszítést kívánó munkát nehezebbnek, fárasztóbbnak érezhetjük.
Ezért az automatizálás új világában fel kell mérnünk, mit veszíthetünk a munka új formáival és mit tehetünk, hogy ne legyen az unalmas, ezért fárasztó. Ezért célszerű úgy megszervezni a munkát, hogy az unalmas, rutin feladat mellett fusson egy másik is, amely érdekes, ösztönző. Hasznos, ha a megkönnyített munkafolyamatba is szüneteket iktatunk, így kikerülhetjük az egy idő után fenyegető unalmat.
S végül, de nem utolsó sorban: gondoljuk meg, kell-e mindent automatizálni – vagy pedig jobban járunk mi és munkatársaink is, ha fejünket és kezeinket a megszokott módon használva végezzük el az adott munkát. (Hintsa Performance)
