Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Még több pénzhez juthatnak a cégek

Még több pénzhez juthatnak a cégek 

Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege. Elemzők szerint az összeg felemelése a jegybank jó üzenet a vállalkozásoknak.
Jövőre újra a bálnák után erednek a japánok

Jövőre újra a bálnák után erednek a japánok 

Megint elindulnak a japán bálnavadászok jövőre, a szigetország a jelek szerint nem törődik a nemzetközi kritikákkal és újra az Antarktisz közeli vizeken vadásznak majd a tengeri emlősökre.
Mi vár ránk nyugdíj után?

Mi vár ránk nyugdíj után? 

Az emberek többsége bizony tart a jövőtől. A legnagyobb félelmük, hogy nem lesz elegendő bevételük, pedig sok mindenre szeretnének költeni a nyugdíjas években. A többség úgy véli, nagy szükség lenne előtakarékoskodásra.
Nyolc alaphiba, amit a motivációs levélben elkövethetünk!

Nyolc alaphiba, amit a motivációs levélben elkövethetünk! 

Az álláshirdetések sokak számára kellemetlen kísérőeleme a motivációs levél megírása, de ez a pályázat szerves részét képezi, ezért érdemes jól megírni. Megmutatjuk azt a nyolc legnagyobb hibát, amit ebben elkövethet egy pályázó!
Rekordévet zárt a Rossmann

Rekordévet zárt a Rossmann 

A tavaly 20. születésnapját ünneplő Rossmann Magyarország Kft. 8,9 százalékos forgalomnövekedésével, azaz 47,5 milliárd forint bruttó forgalmával elérte eddigi legmagasabb eredményét, így továbbra is a drogériapiac legdinamikusabban fejlődő vállalata.
Házhoz jön a pénz a cégeknek

Házhoz jön a pénz a cégeknek 

Kamatfizetési igényt érvényesíthet a magyar állammal szemben, ha korábban az áfát azért nem tudta visszaigényelni, mert a beszerzése nem volt kifizetve. Mivel ezt a magyar szabályt eltörölte az Európai Bíróság, most ideje benyújtani a számlát.
Újra menő a nagy iroda

Újra menő a nagy iroda 

Megduplázódott a tranzakciók száma, megháromszorozódott a kivett terület mérete. Most már viszont egyre nehezebb Budapesten 2000 négyzetméternél nagyobb összefüggő irodaterületet találni.
Utazási költség: mit fizet a munkáltató?

Utazási költség: mit fizet a munkáltató? 

A munkába járással kapcsolatos költségek megtérítésével szinte minden munkáltató találkozik. Ám az sem mindegy, hogy mi minősül munkába járásnak, cikkünkben rávilágítunk erre a témakörre.
Kkv-k rajthoz! Jönnek az uniós pályázatok

Kkv-k rajthoz! Jönnek az uniós pályázatok 

Megszületett az Európai Bizottság és Magyarország közötti Partnerségi Megállapodás, így hazánk a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési periódusban összesen több mint 34 milliárd eurónyi támogatásra lesz jogosult.
Nem a méret a lényeg

Nem a méret a lényeg 

Minél nagyobb a címlistánk, annál nehezebb a kezelése és sajnos annál valószínűbb, hogy spam-listára kerülünk. Ezért fontos, hogy mindig megfelelően kezeljük a címlistánkat, ha nem akarjuk, hogy marketing üzenetünk a kukában landoljon.

Minden évben ellenőrizni kell a kasszákat 

Számos változást hoz a kereskedők életében az online pénztárgépek üzemeltetése. Ez nemcsak a napi használatra vonatkozik, hanem a karbantartási, szervizelési szabályokra is. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire kell figyelniük az üzemeltetőknek.

Nagyobb lehet a bővülés – ha nem kavarnak be az oroszok 

Éves szinten a vártnál magasabb, 3,3 százalékos lehet a GDP bővülése, de még közbeszólhat a rossz időjárás és természetesen az ukrán válság. A második félévben nagy valószínűséggel mérséklődik a bővülés üteme.

Nemzetközi konferencia a fenntartható fejlődésről 

2014. október 2–3-án Budapesten új távlatok nyílnak a fenntartható fejlődésben, hiszen az Antall József Tudásközpont által életre hívott SUSCO Budapest 2014 nemzetközi konferencián elsők között lesz alkalmuk a szakembereknek, hogy megvitassák az ENSZ által néhány nappal korábban kiadott határozatot a 2015-től életbe lépő Fenntartható Fejlődési Célokról.

Egészséges helyen dolgozik?  

Akár háromszoros megtérülést is hozhat a munkavállalók egészségébe fektetett összeg egy-egy vállalatnak. Ráadásul a dolgozók rendszeres mozgása növeli a kreativitást, szerepet játszik a hatékony munkavégzésben és közösségépítő hatása van. A Legfittebb Munkahely Felmérés második alkalommal indul hazánkban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.

Szinte csak a járulékok miatt tart fenn vállalkozói bankszámlát? Ez a teendő! 

Az utóbbi években jelentősen lecsökkentek a vállalkozói bankszámlák havidíjai, már-már barátságos díjazásúak is akadnak. A pénzügyi tranzakciós illeték persze a vállalkozói számlaszektort is átrendezte, de ha havonta súlyos ezrekre rúg a bankköltségünk, miközben szinte csak a kötelező járulékokat fizetjük az adóhivatalnak, akkor lehet, hogy bankszámlát kellene váltani. A Bankráció szakértője összehasonlította nekünk a most elérhető legjobb ajánlatokat.

Négy tipp, amivel spórolhatunk a beszerzésen! 

Ezer darab toll, amikor csak egy kell? Nem ad kedvezményt a szolgáltató? Pedig lehet spórolni a beszerzésen is, méghozzá nem is keveset. Összeszedtünk négy tanácsot, hogyan!

Nekünk már Bulgária az ellenfél 

Tavalyi eredményéhez képest Magyarország három helyet javítva, a 60. helyet foglalja el a világ országainak versenyképességi rangsorában, ám régiós versenytársaink kezdenek lehagyni minket. A legnagyobb gond a bürokrácia és a korrupció.

Így kell bejelenteni a számlázó programot 

Aki számlázóprogramot használ – s idén október 1. után is szeretné azt használni – annak idén november 15-ig be kell jelentenie az adóhatóságnak a programmal kapcsolatos számos részletet, adatot.

Ma hátradőlhetnek a befektetők 

A mai napon a kivárásé lehet a főszerep. A holnapi EKB kamatdöntés előtt továbbra is csak találgat a piac, hogy lesz-e európai eszközvásárlási program, vagy a nagyágyú bevezetését ezúttal is elhalasztja a tanács.

Egy kkv is nagyot robbanthat CRM-mel 

Tévedés, hogy a modern ügyfélkezelési rendszerek csak a nagyvállalatoknak valók. A CRM ugyanis nemcsak szoftver, hanem az ügyfelekhez való hozzáállás magasabb szintjét jelenti. Ezt pedig már egészen kis cégméretnél is érdemes figyelembe venni.

Külpiacra készül? Készüljön fel! 

A cégek életében a nemzetközi üzleti kapcsolatok ma már teljesen természetesek. Ennek megfelelően az üzleti viselkedéskultúrában finom egymáshoz idomulást figyelhetünk meg, ugyanakkor egységes üzleti viselkedéskultúráról egyáltalán nem beszélhetünk. Sosem szabad figyelmen kívül hagyni ezért a partner kulturális hátterét és szokásait.

Amilyen az időjárás, olyan a szezon 

A turisztikai piac szereplői fejlődő, de az időjárás miatt kicsit hullámzó intenzitású szezont tudhatnak maguk mögött. A szállásadók összességében erősebbnek értékelték az idei szezont, mint a tavalyit.

Szemétszigeteket építene New York 

New York mesterséges komposztálószigetekkel, a „zöld hurok” rendszerrel akarja megoldani a hulladékgazdálkodást. Tíz mesterséges zöld sziget alkotná a komposztáló egységeket, amelyek belsejében működne a hulladékfeldolgozó rendszer.

Inkább a kártya, mint a készpénz 

A bankkártyával rendelkezők több mint kétharmada a kártyás fizetést részesíti előnyben a készpénzhasználattal szemben. A hitelkártyát elsősorban vásárlásra használják, mindössze a válaszadók 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy készpénzt is vesz fel ezzel a plasztikkal.

A céges flották pörgetik a lízingpiacot 

A lízingpiacot egyelőre a járműlízing hajtja, a szövetség tagjai pedig a jövőben fokozott figyelmet fordítanak a kkv-k eszközbeszerzéseire, részben a jegybanki hitelprogram keretében. Így a lízingcégek nagyobb szerepet vállalhatnak a teljes magyar gazdaság élénkítésében.

Onlinera vált? Ezeket gondolja át!  

Mielőtt saját weboldalt alakítunk ki és nekilátunk online stratégia kidolgozásának, célszerű átgondolni hogyan működnek a jelenlegi értékesítési csatornáink, meglévő információs rendszerünk. Íme néhány fontos lépés, ami a gondolkodásban segítségünkre lehet.

Online kassza: van miért izzadnia a kereskedőknek 

Joggal aggódnak a kereskedők a kasszacsere után, a NAV ugyanis könnyebben tárja fel az elmúlt öt évben elkövetett stikliket. Az adóhatóság pedig szorgalmasan ellenőrzi is az adatokat.

Az ukrán válság miatt gyengélkedik Európa 

Miközben Európa gyengélkedését láthatjuk a beszerzési menedzser indexek alapján, addig az orosz-ukrán események sem segítenek. A piac jelenlegi „legfontosabb” támogatója az EKB által várható eszközvásárlások (alacsony hozamok) és az amerikai piac, illetve az amerikai gazdaság relatíve jó teljesítménye. Ezek a tényezők ma is pozitív módban tarthatják a piacokat.

Taxisrendelet: vidéken is? 

Még egy hónapig kapott haladékot mintegy ezer taxis, hogy átfestesse gépjárművét az előírásos sárga színre. Mindenki másnak szeptember 1-től csak sárga taxit lehet használni. A sofőrök tíz százaléka inkább nyugdíjba ment. Nem lehetetlen, hogy több vidéki városban is követik majd a budapesti taxisrendelet példáját.

Hogy működik az elévülés? 

Gyakran hallhatjuk, hogy egy követelés elévült. De mit jelent ez pontosan? Az elévüléssel megszűnik a kötelezettség? Mi történik, ha valaki mégis teljesít egy elévült követelést? Visszakérhető ilyenkor a kifizetett összeg? Mit mond az új Ptk.? A Piac&Profit jogi szakértője segít.

Céges kocsi kockázat nélkül, ajándék szabadidővel 

A flottakezelés tartós bérleti konstrukcióban történő teljes kiszervezése a vállalkozások számára nem csak kényelmes megoldást, hanem jelentős kiadáscsökkentést is jelent.

Tippek, hogyan legyen „zöld” az iskolakezdés! 

Itt van a tanév első napja, már hetekkel korábban megindult a roham az iskolaszerekért. Hogyan készüljünk fel a tanévre a fenntarthatóság jegyében? Hét zöld ötlet következik diákoknak és szülőknek.

Kicsit romlott a hangulat augusztusban 

A vállalkozók többsége még mindig kedvező folyamatokról számolt be augusztusban, ennek ellenére az üzleti hangulat egy kissé visszaesett az erős nyár után. A foglalkoztatási szándék még mindig pozitívban van, ami kedvező a következő negyedévre nézve.

Mészárlás az építőiparban 

Júliusban egyetlen hónap alatt 815 építőipari cég szűnt meg Magyarországon. A törlések nagy száma annak eredménye, hogy a cégbíróság sikeresen rövidítette le a bejegyzések és a közzététel között eltelő időt. Ettől függetlenül a megszűnések száma magas a szektorban, de a kilátások javulnak.

Távmunka: nem rajonganak érte a munkáltatók 

A távmunka motiváltabbá teheti a dolgozókat és csökkentheti a munkahelyi stresszt. Ugyanakkor egy friss felmérésből kiderül, hogy csak a munkáltatók ötöde tartaná jó ötletnek, ha a dolgozók hetente egy napot az irodán kívül töltenének.

Kevesebb munkáltató adna cafeteriát 

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek csupán 44 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az Erzsébet-utalvány a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma, amit a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ.

Aki crowdfundingban megállja a helyét, befektetőt is talál 

Egyre inkább beindul a közösségi finanszírozás modellje Magyarországon is. Ugyan nálunk nehezebb összekalapozni az induláshoz szükséges pénzt, a közösségi támogatás mégis nagy előny lehet a vállalkozások számára.

Nincs döntés a szankciókról 

Az EU vezetői nem hoztak döntést a szankciók tekintetében, előbb meg kell vizsgálni azok gazdasági hatásait. Nem nagyon látszik, hogy milyen új intézkedéseket lehetne bevezetni, hiszen az eddigiek sem jártak túl sok sikerrel, és ez valószínűleg nem csak Orbán Viktor véleménye.

Ezért bukhatnak el a fiatal vállalkozók 

Meglepő eredménnyel zárult, egy a fiatal vállalkozók nehézségeit vizsgáló felmérés. A most vállalkozásba fogóknál hiányzik a tudatos felkészülés, a célkitűzés, illetve a tevékenység kivitelezésének és a piacra lépésnek az átgondolása, de a fennmaradást biztosító termékfejlesztésnek sem szentelnek kellő figyelmet.

Ilyen jó évünk egy darabig már nem lesz? 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a 3,9 százalékos magyar GDP-növekedést hozó idei II. negyedév nemcsak az elmúlt nyolc év legjobb eredménye, de megismétlődése sem várható a következő években.

Idén is jár iskolakezdési támogatás 

A munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást, amellyel jelentősen csökkenhetnek a családok iskolaszerekkel kapcsolatos költségei. Az alkalmazottak a több mint 30 ezer forintos, közoktatásban tanuló gyermekek után járó támogatást utalvány formájában kaphatják.

Cégvezetés = krónikus stressz?  

A cégvezetéssel járó terhek, a felelősség, a bizonyítási kényszer vagy az esetleges hibák súlyos következményei folyamatos, elhúzódó feszültségben tartanak. A kérdés az, vajon képesek vagyunk-e ezt kontrollálni.

Soha ilyen korán még nem támadta a szőlőt a lisztharmat 

Az elmúlt tíz év legnehezebb növényvédelmi feladata várt idén a szőlőtermelőkre Magyarországon. Az enyhe tél és korai tavaszodás miatt ugyanis rendkívüli mértékben elszaporodtak a szőlőre súlyos csapást jelentő kórokozók és kártevők.

Történelmi csúcson a befektetések 

Összesen 8,7 milliárd eurót fektettek be az európai ipari ingatlanpiacon 2014 első felében, ami negyedével több az egy évvel korábbinál, és 2007 óta a legmagasabb érték. A CBRE adatai azt is mutatják, hogy az ipari ingatlanok aránya a befektetési piacon 10,3 százalékra nőtt a 2013-as 9,5 százalékról.

Felpörgőben a kockázati tőkebefektetések 

Csaknem kétszer akkora összegű kockázati tőkét fektettek be a vállalkozásokba az idei év második negyedévében, mint január és március között. A fellendülést a javuló üzleti klíma és a Jeremie-alapok húzzák.

Hordozható szélturbina, egyenesen a nyomtatóból 

Hamarosan hozzájuthatunk a masszív szélturbinák lekicsinyített változatához. A lengyelországi Poznan városában működő Omni3D cég olyan 3D-nyomtatott szélturbinát alkotott, melynek mérete bár kicsi, összehajtva egy hátizsákban is elfér, azonban képes 300W tiszta energia előállítására.

Közösségi oldal SSC-knek 

SSC Heroes néven a hazai szolgáltató központok (Shared Service Center) érintettjeit összegyűjtő közösségi portál indult, amely a szektor ismertségét hivatott növelni, és a szakma kommunikációját támogatni. Az oldalon az érintettek mondanak véleményt az egyes cégeknél tapasztalható munkakörülményekről, a menedzsment hozzáállásáról vagy épp az étkezők minőségéről.

Nem fúrógép kell, csak egy luk a falban 

Míg a 20. század a termelés és a javak felhalmozásának érája volt, századunk a tulajdon hatékony megosztásának korszaka lehet. A közösségi megosztáson alapuló üzleti modell első fecskéi már korábban megvetették a lábukat Magyarországon, és egyre több hazai startup vállalkozás gondolkodik ebben a struktúrában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé

Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé 

A Hold Alapkezelő szakértőivel a várható hatásokról is beszélgettünk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo