Összezavarodtak az online kereskedők a vasárnapi zárvatartás szabálya miatt

Konzultációt kezdeményezett a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) a Nemzetgazdasági Minisztériummal, melynek célja egységes és helyes jogértelmezés kialakítása a vasárnapi üzlet zárvatartással kapcsolatban. Véleményük szerint ugyanis a jogszabály szövegéből nem következik a vasárnapi kiszállítás tilalma.

Kép:PP archív

A SzEK.org felvette a kapcsolatot az NGM illetékeseivel egy konzultációs folyamat megkezdése érdekében - közölte dr. Ormós Zoltán a szervezet elnöke. A folyamat azt célozná, hogy egyértelmű helyzet alakuljon ki a vasárnapi üzlet zárvatartást előíró törvény értelmezésekor és alkalmazásakor. A SzEK.org szerint ugyanis a sajtóban megjelent találgatások alkalmasak arra, hogy a jogkövető webáruházakat összezavarják, és arra, hogy a webáruházak valamely szigorúbb értelmezés esetén bírságokkal lennének sújthatóak.

Mint ismeretes, március 15-én lép hatályba a 2014. CII. tv, mely azzal a céllal, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadsága, valamint a vasárnap, illetve munkaszüneti napokon dolgozók érdekei között és hogy a családi közösségek megtartóerejét erősítse, elrendelte, hogy a kiskereskedelmi üzletek törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel –

  • kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthatnak nyitva,
  • vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tartanak.
A probléma abból fakad, hogy egyes, meg nem erősített hírek szerint kiterjesztően értelmezi az NGM egy meg nem nevezett tisztségviselője ezt a szabályt: álláspontja szerint ez a tilalom kiterjed a vasárnapi, sőt a törvény által nem érintett kiskereskedelmi napokon 22.00 és 06.00 óra közötti kiszállításokra is. (Korábban a szakértők úgy vélték a webhopok nyerhetnek a vasárnapi zárvartartás bevezetésével, ami  mellett egyébként nem szól racionális érv.)

A SzEK.org a jelenlegi jogszabály szövegéből nem látja közvetlenül ás egyértelműen levezethetőnek a neten korábban vagy aznap rendelt termékek kiszállításának a tilalmát és a helyzet tisztázása érdekében egyeztetést kezdeményezett a mai napon az NGM illetékes tisztségviselőivel.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo