Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Megint kóstolgatja a vasárnapot a KDNP
Egy helyett két szabad vasárnapot biztosítana a kereskedelemben dolgozóknak a kormánypárt és csak saját kérésére lehetne a kisgyermekes dolgozókat beosztani a vasárnapi munkára. A legutóbbi kereszténydemokrata kezdeményezésből egy éves káosz lett.
Újra beindul a magyar agy
Magyarországon idén először többen tervezik a K+F ráfordítások növelését, mint ahányan a szinten tartását. Emiatt megnő a hazai piaci igény a képzett K+F szakértőkre, a hatékonyabb konzorciumi együttműködésekre, illetve a szellemi tulajdonjog és a tudás hasznosíthatóságának tisztázására. A K+F pénzügyi eszközök iránt azonban mérsékeltebb az elkötelezettség - derült ki a Deloitte felmérésből.
Vérből gyártanak életmentő gyógyszereket
Az elmúlt 8 évben 12 milliárd forintot fordított gödöllői gyártókapacitásának bővítésére és infrastrukturális fejlesztésekre, ezzel megháromszorozta hazai gyártókapacitását az olasz Kedrion Biopharma (Kedrion) gyógyszeripari cégcsoport.
Mi történt? Most már költöznénk is a munkahelyért
Egyre elterjedtebb és elfogadottabb a munkaerő-kölcsönzés, minden harmadik ember bizonytalan a munkahelyét illetően, a munkáért már meglepően sokan költöznénk, ha az bejelentett – derül ki a Work-Force kutatásából.
Így lesz tuti az otthoni munka
Sokan, és egyre többen képesek otthonról végezni a munkájukat, ahogy egyre-másra döbbennek rá a cégek, mennyivel olcsóbb és hatékonyabb a távmunka, mint egy iroda fenntartása. Ahhoz viszont, hogy az otthoni munka során is hatékonyak legyünk, fogadjuk meg szakértőnk öt tanácsát a home office-al kapcsolatban!
Túl sokba kerül a késés
Minden harmadik európai kis- és középvállalkozás fennmaradását a késedelmes fizetések fenyegetik – derül ki az Intrum Justitia adataiból. A felmérés azt mutatja, hogy a kkv-kat Európa-szerte korlátok közé szorítja a nagyvállalatok likviditáskezelése; összesen 7,7 millió európai cég meggyőződése, hogy több alkalmazottat tudna felvenni, ha számláit gyorsabban kiegyenlítenék, illetve a többség szerint a késve fizetések szándékosak.
Egy kis odafigyelés milliókat jelenthet
Érdemes odafigyelni, hogy a széles kínálatból melyik lakáshitel-konstrukciót igénylik a hitelfelvevők, ugyanis egy 8 milliós hitelnél havi szinten 6-8 ezer, 5–20 éves távlatban pedig milliós különbség is adódhat a legolcsóbb és a legdrágább hitelek között – derül ki a BankRáció.hu összeállításából.
A kormány szerint túl olcsó a benzin
Az üzemanyag jövedéki adóját emelő, illetve az idegenforgalmi adó emelésére lehetőséget adó módosításokat fogadott el a jövő évi adótörvény-javaslatokon az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
Így szabályozná az Unió a megosztás gazdaságát
Milyen adószabályokat kell alkalmazni a megosztás gazdaságának szereplőire? És ki a felelős, ha gondot okoznak? Ezt, és sok más alapvető problémát válaszol meg a Bizottság friss iránymutatása. Az Unió támogatja a közösségi gazdaság fejlődését, de ahhoz, hogy az valóban segítse az európai gazdaságot, közös alapok kellenek.
Sok juttatásnak inthetünk búcsút a készpénzesített cafeteriával
Sok kedvelt juttatás eshet áldozatul a cafeteria készpénzesítésének. Az iskolakezdési támogatás, a BKV bérlet és például az önkéntes pénztári juttatások adóterhe is jelentősen nő. De a beadott javaslat szerint az Erzsébet utalvány is drágább lesz, bár annak megőrzéséről nyilatkozott a kormány.
Ipari parkokra váltja a kormány a termőföldeket
A földárverésekből befolyó bevételek felhasználásáról döntött a kormány - közölte Lázár János, elsősorban ipari parkok építésére, fejlesztésére fordítják majd az így befolyó összeget. Pest megye 80 milliárdos plusz fejlesztési forrást kap, a tej áfája viszont csak akkor csökken, ha a kormány garanciát kap, hogy azt a kereskedő nem nyelik be.
Próbaidő alatt is lehet jogellenes a felmondás
A próbaidő lényege, hogy a munkaviszonyba lépő felek már a munkaviszony elején fel tudják mérni, hogy beváltja-e a munkaviszony a várakozásaikat. Amennyiben nem, akkor akár a munkáltató akár a munkavállaló könnyen tud szabadulni a munkaviszonyból a próbaidő alatt. Előfordulhat ennek ellenére, hogy a próbaidő alatt közölt azonnali hatályú felmondás jogellenes lesz.
A papát sem lehet kirúgni, ha otthon van a picivel
Megjelent a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása, amely sok újdonságot tartalmaz munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével összefoglaltuk a legfontosabb várható változásokat.
Telt házzal debütált a Hungrana Gazdakonferenciája
Rendkívüli érdeklődés kísérte a Hungrana Kft. első Gazdakonferenciáját. A fejér megyei rendezvényre meghívott több száz beszállító megismerkedhetett a cég megújult partnerstratégiájával, és első kézből szerezhetett információt az agráriumot érintő kormányzati tervekről, támogatásokról is.
Az üzletnek is jót tesz a megbízhatóság
Idén május 1-jével sor került az adózók első negyedéves adóhatóság általi minősítésére. Elektronikus értesítést azonban csak azok az adózók kaptak, akiket az adóhatóság megbízható vagy kockázatos adózónak minősített, más esetekben nem. Mi lehet az oka annak, ha a társaság nem kapott értesítést az adózói minősítéséről? Miért éri meg megbízható adózónak lenni? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda szakértőjétől.
Sokan rosszul járnak a lakhatási támogatással
Csökkenhet a munkaerőhiány és részben kifehéredhet a lakbérpiac, viszont az albérletárak nőhetnek munkáltatói lakhatási támogatás adómentes juttatási formaként történő kiterjesztésével. A szabályozás azonban még nem tökéletes, sokan rosszul járnak az új szabályokkal.
Nagyot lehet szakítani a foci EB-n
Az Európa Bajnokság körüli szurkolói láz pozitívan hat a műszaki cikkek online értékesítésének alakulására, egyben növeli az ár-összehasonlító oldalak forgalmát is – derül ki az Árukereső.hu májusban készített kutatásának eredményeiből.
Újabb veszélyes vírus érte el Európát
A zsarolóvírusok újabb hulláma érte el Európát, de most Magyarország a közepesen fertőzött országok közé tartozik, a szomszédos országok nagyobb veszélyben vannak – hívta fel a figyelmet az ESET.
Márkás póló óceánból halászott szemétből
Szervezett óceánmentő missziót indított a legendás szörf márka, az O’Neill. Hogy ráirányítsák a figyelmet az óceán szennyezettségére, újrahasznosított, a vízből kihalászott műanyag tárgyakat használtak speciális kollekciójuk elkészítéséhez.
Az app menő. De kell?
A mobilalkalmazások fejlesztésének piaca őrült tempóban száguld, de vajon a mi cégünknek érdemes-e felszállni erre a vonatra?
Még néhány évig várnunk kell a pénzünkre
Magyarországon várhatóan 2019 második felében valósulhat meg az átutalások azonnali megjelenése a kedvezményezett számlájára, a jegybank erről a múlt héten indított konzultációt egyebek között a bankszektor szereplőivel, pénzforgalmi szolgáltatókkal.
Munkaerőhiány: nagyobb a baj, mint gondoltuk
A cégek háromnegyedénél van betöltetlen állás – derült ki egy friss felmérésből, az állandó munkaerőhiány pedig 7-8 százalékkal, a fluktuáció további öt százalékkal csökkenti az árbevételt. Ennek ellenére a cégek még mindig nem foglalkoznak munkáltatói márkájuk kiépítésével, pedig csak alig tizedük tartja magát vonzónak a munkaerőpiacon.
Aláírták az első földhitel szerződést
Az első hitelszerződés aláírásával új szakaszba lépett a MFB-NHP Földvásárlási Hitelprogram. Az eddig befogadott több mint 1700 hitelkérelem átlagos összege 22 millió forint, a jóváhagyott hitelkérelmek összege pedig megközelíti 30 milliárd forintot.
Viszlát Jeremie! De most honnan lesz pénz?
2016. május 31-ig kellett a Jeremie kockázati tőkealapok kezelői kihelyeznie kis- és középvállalkozásoknak a rájuk bízott 131,5 milliárd forintot. A kormány közlése szerint ez "szinte teljesült", a cégek viszont alig várják a következő kört. De mikor és milyen lesz?
A külföldi többet fizet, a magyar tudja, mit vesz
Továbbra is a stratégiai befektetők dominálnak a hazai cégfelvásárlások piacán, azonban jelentősen megnőtt a határon belüli tranzakciók aránya, egyre több a magyar befektető. A családi vállalkozások körében azonban kisebb eladási hullámra lehet számítani az elkövetkezendő években.
250 milliót kaszált a NAV a kozmetikusokon és a virágárusokon
Összesen 250 millió forint adóbírságot kellett kiszabni a NAV tavaszi akciójában. Az országszerte végzett több mint 8 ezer adóellenőrzés felének eredménye valamilyen hiányosságot mutatott. Mintegy 60 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 3 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot megállapítani. A NAV saját adataira és információra támaszkodva választotta ki, mely vállalkozásokat kell ellenőrizni, azaz hol a legnagyobb a szabálytalanság esélye.
Meglepő, de szinte minden magyarban ott a vállalkozó
Örvendetes hír, hogy emelkedett a vállalkozási hajlandóság a magyar lakosság körében. A magyarok közel fele (48%) érez magában ugyanis kedvet egy önálló cég indításához, vagy ahhoz, hogy betársuljon egy már meglévő vállalkozásba – derül ki a Budapest Bank reprezentatív kutatásából. A felmérés eredményeiből jól látszik, hogy a többség optimista, bízik abban, hogy vállalkozása a közeljövőben megvalósulhat (54%), minden negyedik válaszadó pedig már tényleges ötlettel is rendelkezik. A kutatás rávilágított arra is, hogy átlagosan a vállalkozás beindításhoz szükséges anyagi erőforrás mintegy harmadát (35%) fedeznék önerőből a megkérdezettek, banki kölcsönt pedig negyedük venne igénybe.
Valamit sejtenek a befektetők
A BUX-ot tegnap csúnyán lekötötték a záróban, úgyhogy a záró szakaszban a szokásos napi forgalom cirka háromszorosa, 16 milliárd forintnyi részvény fordult meg a parketten.
Megvannak a cafeteria új szabályai
Elkészítette a béren kívüli juttatások átalakításáról szóló javaslatát a Nemzetgazdasági Minisztérium – tudta meg a Magyar Idők. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. Ezen felül a közszféra munkavállalói további százezer, a versenyszféra dolgozói pedig 350 ezer forinthoz juthatnak Szép-kártyán.
Ukránok jönnek az osztrák cégvezetők helyett
A vállalkozások körében csökkenőben van a külföldi érdekeltségű cégek aránya, azaz a külföldi tőke szerepe fogyatkozik. Mindez a csökkenés annak fényében szembetűnő, hogy a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező társaságok általában stabilabb pénzügyi háttérrel és eredményességgel rendelkeznek – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felmérésből.
Már most készülni kell a zöld forradalomra
Évek óta várják a hazai megújuló energiatermelésben érdekelt vállalkozások az új támogatási rendszer, a METÁR bevezetését. A jó hír, hogy ez hamarosan megtörténik, a rossz, hogy még sok nyitott kérdés van ezzel kapcsolatban – hívták fel a figyelmet a szakemberek a Piac & Profit által szervezett konferencián.
Nehéz lesz olcsó irodát találni
A gazdasági fellendüléssel egyidőben megindult a fejlesztési láz is az irodapiacon, de a kínálat nem képes követni a kereslet növekedését, ezért egyre feljebb kúsznak az irodabérletek árai – hívta fel a figyelmet az Eston International.
Sokba kerül most a feledékenység
Sokaknak csalódás lesz a vihar utáni kártérítési összeg, hiába van biztosításuk – jelezte az első kárbejelentési roham után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. Kiderült, sokan elbukják a tetőtérben, vagy az ingóságokban keletkezett százezres károkat, mert az idő közbeni vagyongyarapodásra a tulajdonos nem terjesztette ki a biztosítása fedezetét.
Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint gazdaságos lenne Paks II
Paks II. csak nagymértékű állami támogatással működne – állítja tanulmányában a Greenpeace környezetvédelmi szervezet. Egyszerűen nincs olyan forgatókönyv, amelyben gazdaságilag meg lehetne indokolni a bővítést.
Nem tudunk lépést tartani a fejlődéssel?
Bár a magyar munkavállalók nem tartanak a digitalizációtól, a többség úgy gondolja, hogy csak továbbképzés segítségével tudna lépést tartani a fejlődéssel – derült ki a Randstad kutatásából. A dolgozók azzal is egyetértenek, hogy a technológia terjedése a munkájuk során ugyan lehetőséget jelent, a személyes kapcsolatok kialakítását megnehezíti.
Van olyan üzlet, ami dübörög Magyarországon
Bár a szálláshelyek számának emelkedése kissé visszaesett az egy évvel ezelőttihez képest, Magyarország népszerűsége töretlenül nő, elsősorban az európai turisták körében, a szálláshelyek forgalma és árbevétele is nő.
Tényleg kitolják az összes pályázatot jövő nyárig
Ragaszkodik a kormány ahhoz a tervhez, hogy jövő év nyaráig az összes, erre a ciklusra vonatkozó uniós pályázatot kiírják - erősítette meg az NGM államtitkára. Annak ellenére így lesz, hogy Brüsszel nem támogatja az erőltetett menetet.
Az Unió kiáll az Uber mellett
Az Európai Bizottság nem támogatja az Uber és a hozzá hasonló, a megosztás gazdaságát erősítő cégek működésének betiltását vagy korlátozását. Lapértesülések szerint ezen a héten felszólítja a tagállamokat, hogy ne tiltsák be az autómegosztót.
Cseberből vederbe: vezetői felelősség újratöltve
Az új Ptk. két évvel ezelőtti bevezetésekor a legnagyobb vihart a vezető tisztségviselők felelősségének újraszabályozása kavarta. A Ptk.-t idén júliusban megint módosítják, és ez érinti a felelősségi szabályokat is. Könnyen előfordulhat viszont, hogy ez több problémát generál majd, mint amennyit megold: a törvénytervezet szerint a vezető tisztségviselő felelőssége akkor is megállapítható lesz majd, ha a kár a társaság szerződésének szándékos megszegéséből ered. Feltehetően új gyakorlati problémákat vet fel a módosított szabály alkalmazása - véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Kiegyensúlyozott mezőny a szegedi regionális menedzser tenisz tornán
Az UNIQA Manager Open idei regionális versenysorozatának harmadik állomása - Győr és Szentendre után – Szeged volt. A helyszín az idén 20. születés napját ünneplő Gellért Szabadidőközpont volt. A központ az utóbbi évek fejlesztésének eredményeként ma már kézilabda , röplabda , fallabda lehetőséggel fitnesz – és wellness részleggel valamint egy új sportcsarnokkal is rendelkezik. 16 szabadtéri és 3 állandó fedett teniszpályájával ez az egyik legszebb hazai tenisz komplexum. Több Davis Kupa mérkőzést rendeztek itt , de az idei program is igen gazdag hiszen nemrég 10 ezer dolláros profi férfi , május végén pedig 50 ezer dollár pénzdíjazású nemzetközi profi női verseny házigazdái lesznek.
Az egész régiót Biatorbágy látja el trapézlemezzel
Megnyitotta első magyarországi gyárát Biatorbágyon a Swedsteel-Metecno, amely a teljes kelet-közép-európai régió Swedsteel trapézlemez-, szendvicspanel- és egyéb könnyűszerkezetes, tűzihorganyzott acél anyagú termék-ellátását biztosítja majd.
Marketingben a szórólap és az e-mail a nyerő?
A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség kutatásából. A szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.
Maradnak a szankciók Oroszország ellen
Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy Oroszország elleni EU-s szankciók meghosszabbításra kerülnek júliusban az Ukrajnával szembeni magatartás miatt. Az orosz elnök szóvivője ennek ellenére nagy reményeket fűz Juncker szentpétervári látogatásához.
Itt az utolsó nap: ezeket kell bevallani az államnak
Eljött a végső határidő sok százezer vállalkozásnál: ma összesen tizenegy különféle bevallást, beszámolót kell benyújtaniuk több kormányhivatalnak és a vámhatóságnak. A Saldo adószakértő segítségével összeszedtük, mik ezek. Egyet se felejtsen ki, amire ön is kötelezett!
Mi hatja meg egy cég beszerzési osztályát?
Minden szövegíró tudja, hogy cégekkel másképp kell kommunikálni, mint az egyedi vásárlókkal. Máshogy, de hogyan? Szakértőnk segít!
Barter után is lehet adót fizetni
Korábban csak az minősült áfaköteles előlegnek, ha a teljesítési időpont előtt pénzt vagy készpénz helyettesítő eszközt vett át az eladó, illetve szolgáltatás nyújtója. A tavalyi módosítás következtében olyankor is adófizetési kötelezettség keletkezhet, amikor a felek nem is gondolnák. Egy gyakorlati példán szemléltetjük a Mazars szakértőjének segítségével, mikor történhet meg ez.
A családi házak árát nem nyomja le a CSOK?
Sok a túlárazott ingatlan, ezekre azonban szinte nulla a kereslet. A CSOK inkább csak a telekeladásokat mozgatta meg, de a mostanra felkúszó árak miatt megtorpant a piac. Hamarosan érkeznek az első újépítésű ingatlanok, de az árakat ezek egyhamar nem fogják befolyásolni – derült ki a Balla Ingatlanirodák összesítéséből.
Cafeteria: a jövőnk a tét?
Önálló jogcímen kér támogatást az öngondoskodáshoz a cafeteriarendszer várható átalakítása során az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). A munkáltatók ösztönzésének csökkenése, esetleges megszüntetése ugyanis - önálló - támogatás nélkül, dolgozók százezreit érinthetné hátrányosan.