2016 sem hozta el a rendszerváltást a cégeknél

Az elmúlt év sem hozott trendfordulót a fiatal generáció cégalapítási kedvében. Noha közel 10 ezer új vállalkozást jegyeztek be a 18-40 év közöttiek, de az idősebb korosztály továbbra is magasan felülreprezentált az üzleti életben. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke arra figyelmeztet, hogy a generációváltás a hazai kis és közepes vállalatok harmadánál a legégetőbb probléma lesz öt éven belül.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Felemás eredményeket hozott 2016 a hazai fiatal vállalkozók szempontjából. Mindenképpen pozitívum, hogy a 18-40 év közöttiek tulajdonában valamivel több, mint 87 ezer céget tartottak nyilván a céginformációs rendszerek, ugyanakkor az Opten adataiból az is világosan látszik, hogy a kizárólag az idősebb korosztályhoz tartozó üzletemberek által irányított cégek száma jelentős túlsúlyban maradt. Az 55 év felettiek mintegy 72 ezer céget igazgattak, a 60+-os korosztály közel 43 ezret, csaknem 19 ezer vállalat esetében pedig a menedzsment kivétel nélkül 65 év feletti vállalakozókból áll. Mindez tehát azt jelenti, hogy öt vállalkozásból csupán kettőt irányítanak fiatal magyarok.

Félelmetes idők elé néznek a magyar cégvezetők
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke az adatokat értékelve elmondta, hogy a magyar kis és közepes vállalatok harmadánál komoly gondot jelent a generációváltás, melyet muszáj közös erővel megoldanunk. – A jövőnk most azon fog múlni, mennyire vagyunk képesek összefogni és milyen eszközökkel tudjuk a generációk között kiépíteni a hidat – emelte ki.

A Kavosz is aggódik a generációváltás miatt.

Kép:PP archív

A FIVOSZ elnöke szerint az utódlás kérdése azért is komoly dilemma, mert egyszerűen nincs elég fiatal vállalkozó és kialakult módszertan sem a cégek hatékony átvételére. -  Sürgős szüksége van a gazdaságnak olyan programokra, amelyek a generációváltás folyamatát támogatják akár családon belül vagy azon kívül is– emelte ki.

Hogy a segítségre égető szükség van, azt a számok is bizonyítják Az Opten összefoglaló statisztikáiból kiderül, hogy a 18-40 éves társadalmi réteg majdnem pontosan 10 ezer új céget hozott létre egy év leforgása alatt, csakhogy ugyanez a korosztály másik 7300 céget  be is zárt. Vagyis elmondható, hogy 2016-ban 1700 olyan vállalkozás maradt talpon Magyarországon, amelynek tulajdonosai között nincs 40 évnél idősebb. Kovács Patrik szerint a gazdaság jövője a fiatalok kezében van, ezért őket kell most támogatni, hogy minél többen vállalkozzanak, vagy átvehessenek cégeket hiszen ezen fog múlni, hogy el tudjuk-e kerülni a generációváltásból adódó lehetséges összeomlást.

A pápa sem maga választja az utódját, a cégvezetőnek sem kéne
A családi vállalatok többsége belebukik a generációváltásba, szakértők szerint sok esetben az érzelmi telítettség miatt. Muszáj a lelki kérdéseket is kezelni a sikeres továbbéléshez, de a gondolkodást ott kell kezdeni, hogy miért az alapító választana egyáltalán utódot?

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo