A Wizz Airnél és a Prezinél ülnek az év menedzserei

Átadták az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat. Az Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2016-ban vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el. Jelöléseket a MOSZ által felkért kamarák (Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Kamara, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, Fivosz) és a Bod Péter Ákos elnökletével működő jelölőbizottság tagjai tehettek. A három jelöltet mindegyik kategóriában a Fekete István, Hegedűs Éva, Jaksity György és Mosonyi György részvételével működő jelölőbizottság választotta ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött. „A díjak rangját az adja, hogy a szakmaiságot helyezi a középpontba, és pozitív vezetői mintát mutat, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra kialakítását, növelve a menedzser szakma presztízsét” – nyilatkozta Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

Az Év Menedzsere Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója

Váradi J. József a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként 1989-ben. 1991-től a Procter & Gamble-nél, majd 2001-től a Malévnél szerzett vezetői gyakorlatot. 2001 és 2003 között a Malév vezérigazgatója volt. 2003-ban alapítóként létrehozta és azóta is ő irányítja Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságát. Vezetésével 2015-ben a Wizz Air Holdings Plc részvényeit bevezették a londoni tőzsdére. A vállalat 2016-ban 1,43 milliárd eurós bevételt generált, és 3000 alkalmazottjával 23 millió utast szállított.  Váradi J. József 2007-ben az Ernst&Young tanácsadó cég  Az Év Üzletembere választásán „ A merész újító” Díjat,  2009-ben pedig a Figyelő TOP 200 Gálán „Az előző évtized leginnovatívabb vezetője” különdíjat kapta meg.

EV MENEDZSERE VARADI_J_JOZSEF from Sebestyén Buday - Lime Creative on Vimeo.

 

Az Év Fiatal Menedzsere Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója

Árvai Péter üzletember, fejlesztő, a Prezi társalapítója és a Budapest Bridge  elnöke. 2008-ban társalapítóként vett részt a prezi.com megszületésében. A vállalkozás Budapestről indult, de ma már San Franciscóban és Mexikóvárosban is van irodájuk, ahol több mint 250 embert alkalmaznak. Elérték a 75 milliós felhasználói számot, és havonta egymillió új felhasználóval büszkélkedhetnek. A Prezi célja, hogy segítse az embereket a hatékony kommunikációban, a Prezi elnökének víziója pedig egy olyan Magyarország, ahol büszkék arra, hogy értékeket és tudást hoznak létre a világ számára.  Árvai Péter vallja, hogy Budapestről is meghódítható a világ. Ezért a Bridge Budapestben tudásátadó rendszereket hoztak létre tehetséges, kreatív magyar fiataloknak. Megalapították a Széchenyi-Bridge díjat, mellyel azokat a vállalkozókat ismerik el, akik a Széchenyi István által megfogalmazott vállalkozói értékeket képviselik Magyarországon.

EV FIATAL_MENEDZSERE_ARVAI_PETER from Sebestyén Buday - Lime Creative on Vimeo.

 

Életmű Díjat kapott dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke

A matematikus végzettségű üzletember az utóbbi két és fél évtizedben a Digital Equipment Corporation, a Compaq, majd a HP hazai leányvállalatát is irányította. 2007-ben lett a Vodafone hazai leányvállalatának vezetője és a Vodafone a magyar mobil távközlési piac egyik leginnovatívabb és legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált. 2011 októbere óta a Vodafone Magyarország elnökeként folytatja munkáját. Társelnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a Magyar Vízilabda Szövetségnek és a Kínai–Magyar Üzleti Tanácsnak, továbbá elnökségi tagként támogatja a MOB munkáját. 2011 óta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójaként vesz részt a jövő nemzedék vezetőinek kinevelésében. 2014-ben egyik alapítója a SEED (School for Executive Education and Development) regionális vezetői iskolának, amely a térség meghatározó felsővezetőinek szervez kurzusokat nyolc országban. Az elmúlt két évtizedben több mint húsz társadalmi és szakmai díjat kapott: több ízben volt az Év Informatikai Menedzsere (1997, 1999), elnyerte Az Év Menedzsere (2000), a Leginspirálóbb vezető (2002), az Év Üzletembere (2003) – A példakép – különdíjat (Ernst & Young ), 2005-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét.

EV_MENEDZSER_ELETMU_BECK_GYORGY from Sebestyén Buday - Lime Creative on Vimeo.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo