Lassú növekedésben bízik az agrárium

Az agrártámogatások és a zöldítés idei módosításai, valamint a következő, 2020-ban kezdődő új uniós ciklus támogatásainak bizonytalansága komoly kihívás elé állítja a mezőgazdaságot. A K&H agrárkutatása szerint az agrárvállalatok többsége a gazdaság teljesítményének lassú növekedésére számít, beruházási szándékuk erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatoké, azonban a kormányzati gazdaságpolitika érzékenyen érintheti őket.

Idén több ponton is változnak a termeléshez kötött agrártámogatások, valamint a zöldítés feltételei, ami újabb változás elé állítja az agráriumot. „A K&H számára a mezőgazdasági szektor hagyományosan kiemelt terület. A Közös Agrárpolitika várható változása és a termeléshez kötött agrártámogatások módosítása, valamint a 2020-ban kezdődő új uniós költségvetési periódus körüli bizonytalanság komoly kihívások elé állítja a gazdákat. A szektor tehát nagy változásokon megy keresztül” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztályának a vezetője.

Fontos változások a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásában
Várhatóan március végéig meghirdetik a 2014 és 2020 közötti időszak minden fennmaradó uniós pályázatát, ráadásul idén azok a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások is jól járnak, amelyek már a kifizetések előtt felhasználnák az uniós mezőgazdasági támogatásokat.
Inkább optimista

A K&H agrárkutatásának eredménye azt mutatja, hogy a magyar gazdaság helyzetéről inkább középtávon vélekedik optimistán a szektor. Rövidtávon közel kétharmaduk (65%) a jelenlegi növekedési ütem szinten maradását várja, és minden negyedik cég számít annak további fellendülésére, miközben a vállalatok egytizede vár visszaesést. Hároméves időtávon viszont már jóval optimistábbak, közel azonos arányban bíznak a mostani gazdasági teljesítmény folytatódásában és az ennél is erőteljesebb növekedésben (45% és 42%).

Kép: PP

A kormányzati intézkedések pozitív oldalát kevésbé látja a mezőgazdaság. Ezt mutatja, hogy bár a cégek többsége (72%) szerint nem változtat helyzetükön a jelenlegi gazdaságpolitika, 19 százalékuk nyilatkozott arról, hogy kifejezetten negatívan fogja befolyásolni működésüket idén. A közterhekkel kapcsolatban azonban derűlátók: minden ötödik agrárvállalat számít csökkenő adókra és járulékokra az idei évben, feltehetően a felméréskor bejelentett kedvező adóváltozások következtében.

Agrárberuházások a láthatáron

Idén növekedhetnek az agrárberuházások. Minden második agrárcég tervez valamilyen fejlesztést a következő 12 hónap során, miközben a nem mezőgazdasággal foglalkozó vállalatok esetében ez az arány jóval alacsonyabb (38%). Emellett legalább ilyen fontos, hogy az agrárium közel negyede (24%) tervezi növelni a beruházásokra fordítandó kiadásait. Idén elsősorban technológiafejlesztésre készülnek a cégek (28%), de kapacitásbővítésben és értékesítés fejlesztésében is gondolkodik a szektor (18 és 13%).

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo