Komoly veszély a Brexit az európai cégeknek

A Brexit az egységes piac miatt nem csupán a brit cégeket érinti kedvezőtlenül, de minden olyan európai társaságot is, amelynek üzleti terveit és működését a változás befolyásolja az RSM Hungary szakértője szerint.

Az európai üzleti szférára nézve fenyegetést jelent a brit szavazás eredménye, az EBA-n részt vevő cégek véleménye szerint. 54 százalékuk kifejezett veszélyként értékeli a döntés következményeit, míg 39 százalék látja ezt lehetőségként. A cégvezetők 41 százaléka szerint a brit piac kevésbé vonzó befektetési területté válik majd, mint a szavazást megelőzően. (A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít.)

Kép:Fotolia

Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary vezérigazgatója szerint egyértelmű, hogy a Brexit az egységes piac miatt nem csupán a brit cégeket érinti kedvezőtlenül, de minden olyan európai társaságot is, amelynek üzleti terveit és működését a változás befolyásolja. A bizonytalanság közepette a tényekre alapozva kell felkészülni a változásokra, hiszen a kereskedelmi kapcsolatok és a szolgáltatások áramlása biztosan fennmarad majd, a cégeknek pedig elsősorban ezen új keretekre kell koncentrálniuk a politikai viták közepette is.

A cégek hatoda már jelenleg is érzékeli a változást, és további harmada érintetté válik, amint a kiválási folyamat előrehalad. Az európai cégek leginkább a költségeik növekedésétől tartanak. Azon cégeknél, amelyeket közvetlenül érint a Brexit, közel 60 százalék arra számít, hogy üzletvitelének költségei emelkednek majd, 50 százalékuk szerint a változás eredményességüket is befolyásolja. A változások a beszállítói kört is jelenősen érinthetik, a cégvezetők szerint 42 százalékukra kedvezőtlen hatást gyakorol a Brexit a következő években. Az Egyesült Királyságban is kitettséggel rendelkező európai cégek két oldalról is érintettek az egységes európai piacról való megállapodásban. Éppen ezért, a teljes európai piachoz való hozzáférés egyértelműen a top prioritást jelenti a cégek számára, ezt követi az adóösztönzők és kedvezmények rendszerének területe és a munkaerő szabad áramlásának jövőbeni szabályozása.

A Brexit-tárgyalások mely aspektusa a legfontosabb a brit piacon is jelen lévő európai vállalkozások szempontjából:

EU-piac elérése 29%
Adókedvezmények 22%
Munkaerő szabad áramlása 22%
Díjak és árszintek 21%
forrás: RSM felmérés

Még borúlátóbbak a válaszadók, ha a brit cégek jövőjéről van szó. 58 százalék szerint egyértelműen kedvezőtlenebb lesz ezen cégek helyzete a Brexit-szavazás következményeként. A brit piacra befektetést tervező cégek 25 százaléka felülvizsgálja terveit, 9 százalék inkább más európai piacot választ korábbi célterülete helyett.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo