Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

A dolgozók a legfontosabbak!

A dolgozók a legfontosabbak! 

A kutatási eredmények nem igazolják a vállalati döntéshozók véleményét, mely szerint a magyar vásárlók kevésbé (köz)tudatosak, mind a fejlettebb piacok fogyasztói. A legfrissebb véleménykutatásokból az derül ki, hogy a magyar fogyasztók vállalati felelősségvállalással (CSR) kapcsolatos elvárásai hasonlóak a fejlett CSR piacokon tapasztalható fogyasztói várakozásokhoz.
Még 331 milliárd forint áll rendelkezésre

Még 331 milliárd forint áll rendelkezésre 

Egy évvel ezelőtt hirdette meg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság a "Sikeres Magyarországért" Hitelprogramot. Ennek keretében a bank több mint ötvenféle beruházási célra ad kedvezményes kamatozású (2,5-6,8%) és hosszú lejáratú (7-20 év) fejlesztési hitelt a mikro-, kis- és középvállalkozóknak, valamint az önkormányzatoknak. A 42 hitelintézet közvetítésével, refinanszírozásban nyújtott hitelek az ország háromezer pontján igényelhetők. A piaci megjelenést követően, néhány hónap után már külön keresték az "MFB-s" hiteleket a kereskedelmi bankokban, takarékpénztárakban. Az MFB Rt. 545 milliárd forint keretösszegű hitellehetőséggel támogatja a gazdaságfejlesztési célok megvalósulását. A program meghirdetése óta mintegy 3400 vállalkozás és önkormányzat részére már több mint 214 milliárd forint hitel került jóváhagyásra, és ez év december 31-ig további csaknem 331 milliárd forint szabad fejlesztési hitellehetőség áll a vállalkozások és önkormányzatok rendelkezésére.

Már öt vidéki városban videotelefonálhatnak a Pannonosok 

A vezető mobilszélessáv-szolgáltató rendkívüli hálózatfejlesztésének köszönhetően mától Szombathelyen és Szegeden is elérhető a videotelefonálás, ráadásul a Pannon mostantól három hónapig díjmentesen biztosítja a hálózatán belüli videohívásokat a két újabb városból is.
Kinek mit jelent az új adócsomag?

Kinek mit jelent az új adócsomag? 

Rövid távú kigazításról beszélnek az elemzők, sokba kerülak a magyar bankszolgáltatások, fuvarozó depók Budapest határában, Lámfalussy a magyar euróról.
Rekord visszaesés

Rekord visszaesés 

A fogyasztók körében egyenesen zuhantak a magyar gazdaság várható helyzetére vonatkozó várakozások - derül ki a GKI-Wallis májusi konjunktúra-indexéből.
Díjazott lapok Északkelet-Magyarországon

Díjazott lapok Északkelet-Magyarországon 

Az év újságja 2006 címet nyert el a Magyarországon három megyei napilappal rendelkező vállalkozás, a Voralberger Nachrichten.
Lesz pénz tőzsdézni!

Lesz pénz tőzsdézni! 

Június végére várható a tőzsdére lépni kívánó cégek támogatási feltételeinek meghirdetése - közölte a Piac és Profittal a gazdasági tárca szóvivője.
Gyurcsány: 2009-re Maastrichtban leszünk

Gyurcsány: 2009-re Maastrichtban leszünk 

Gyurcsány Ferenc szerint a kormánynak továbbra is feltett szándéka, hogy Magyarország 2008-ig, de legkésőbb 2009-ig teljesítse a maastrichti kritériumokat.
Egészségpénztár Bokros Lajossal

Egészségpénztár Bokros Lajossal 

Megkezdte működését az Új Pillér Egészségpénztár, melynek elnöke Bokros Lajos ex pénzügyminiszter. A kínált pénzügyik szolgáltatások párjukat ritkítják.
Forint vagy deviza?

Forint vagy deviza? 

A kedvező kamatozású, államilag támogatott lakáshitelek szabályainak szigorodásával jelentek meg a hazai pénzintézeteknél tömegesen a devizahitelek, amelyek jellemzően svájci frankban, illetve euróban denominálták az ügyfelek tartozását. Mivel e devizák kamata jóval alacsonyabb volt, s mind a mai napig az, mint a forintra vonatkozó alapkamat, a törlesztőrészletek jelentősen alulmúlták a hasonló mértékű forinthitelek után fizetendő havi összeget. A tartósan erős forintárfolyam pedig elaltatta az érdeklődők gyanakvásának utolsó szikráit is.

Építési sebesség: 3 km/hónap 

Forgalomba helyezték a 3 km/hónap átlagos építési sebességgel készült M6-os autópálya Érdi-tető-Dunaújváros közötti 58,6 kilométeres szakaszát.

Csapatépítés szegény településeken 

Idén másodszor rendezi meg a Microsoft Magyarország a "Company Day" elnevezésű céges csapatépítőjét, amely szervesen illeszkedik a vállalat Társadalmi Felelősségvállalási Programjába. A Microsoft nemcsak a gazdaság, illetve az informatika területén játszik jelentős szerepet Magyarországon, hanem a társadalmi életben is, részt vállal a civil szféra támogatásában, a szociális gondok enyhítésében. A társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségük jegyében most a vállalat munkatársai nehéz gazdasági helyzetben lévő Nógrád, illetve Heves megyei településeknek segítenek, anyagi eszközökkel és kétkezi munkájukkal egyaránt.

Van esély a magyar kiugrásra is 

A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában - "Az Év Informatikai Cégvezetője", valamint "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" - versenyeztek az informatika szakemberei. A 2005. évi teljesítménye alapján az "Év Informatikai Cégvezetője" díjat Lakatos István (Műszertechnika zRt.), az "Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" díjat pedig Szőke Márton (Indextools Kft.) vehette át.

Milliós példaképek 

Idén speciális iskola zenetanára, sérült gyermekek munkahelyi képzésének szervezője és lokálpatrióta egyesületvezető kapta a Pannon Példakép Díjat.

Vonzóbb Európát! 

Közép- és Kelet Európa ma minden multinacionális vállalat globális stratégiájának egyik legfontosabb része - hangzott el egy konferencián.

A Pannon Gazdasági Kezdeményezés brüsszeli napja 

A Nyugat-Dunántúlra fókuszáló, szervezett üzletember találkozóra kerül sor Brüsszelben ez év decemberében, a rendezvényen konkrét befektetésekről, fejlesztési elképzelésekről tárgyalnak.

Online partner lett a Sakkom 

Az online kommunikációs feladatok ellátásával a Sixt autókölcsönző a Sakkom Interaktív céget bízta meg. Elindítják a "Lease a car" szolgáltatást is.

Május a tőkekivonás hónapja 

Az alapok az előző hónapok számottevő tőkebeáramlása után májusban összesen 22 milliárd forint tőkekivonást szenvedtek el.

Üresedő irodák, csökkenő haszon 

Az első negyedévben 35 ezer négyzetméternyi irodát adtak bérbe Budapesten, ami egyharmaddal kevesebb a múlt év utolsó negyedében bérbe adott felületnek és 37 százalékkal kisebb a tavalyi első negyedévben - áll a CB Richard Ellis ingatlanpiaci jelentésében.

Van, aki 50 millió dollárt fizet 

Az erdőket nem adja az agrártárca, legdrágábbb futbal-VB keződik, hétmillió tonna gabona iraki olajért cserébe, Kóka és Hernádi Iránban tárgyal egy gázvezetékről.

Nő a magyar diplomácia élén 

Nőt jelöltek ki június elejével a külügyi tárca első és második emberének. Göncz Kinga eddigi esélyegyenlőségi minisztert kérte fel a külügyi tárca irányítására az államfő, helyettese Fekszi Márta lett.

Ürülékmentes utcákat! 

Az állatok (tisztán) tartását kéri számon a budapestiek többsége a kutyával rendelkező polgártársain - áll egy friss felmérésben.

Jobbak is, rosszabbak is a női főnökök 

Ha a nők, a férfiaknál jóval nehezebben magas pozícióba kerülnek, sokszor esnek bizonytalanságból, megfelelési kényszerből eredő hibákba.

Interjú egy női vezetővel 

Van, aki aránylag könnyedén veszi a vezetéssel járó akadályokat a gyengébb nem tagjai közül, még egy olyan kemény szakmában is, mint a fejvadászat.

Tanulmány a cafeteriáról 

Elemeztette a cafeteria népszerűségét az Accor Services, megállapítva, hogy az étkezési utalványok és az üdülési csekkek a legnépszerűbb juttatások.

Azonnal készpénzhez juthat! 

Az utóbbi években a KKV-szektor számára új lehetőségként jelent meg a likviditási gondok leküzdésére, és az üzletmenet folyamatosságának biztosítására a faktoring. A faktoring gazdasági és pénzügyi szerepének növekedését jelzi, hogy 2005-ben több mint 40 %-kal, 477 milliárd forint fölé emelkedett a magyarországi faktorált állomány.

Eger is beindult 

Az országban az elsők között valósult meg e-közigazgatási rendszer Egerben, amelyet Dr. Nagy Imre polgármester és Czibók Zoltán, a HP Magyarország üzletág igazgatója adott át. Ez év februárjában megtörtént a megújult városi portál és az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő e-közigazgatási portál üzembe helyezése, a június 8-tól pedig sor került az év elejétől már éles adatokkal üzemelő teljes informatikai rendszer végső átadására.

25 százalék lesz az eva? 

Ugyan a koalíciós tárgyalások után a résztvevők nem nyilatkoztak a sajtónak a készülő gazdaságpolitikai változásokról, a TV2 információi szerint 25 százalékra emelik az eva mértékét.

Májusig a GDP 4,4 %-a a hiány 

A májusi prognózis 110,5 milliárd forint volt, az év ötödik hónapjában - a fiskális tárca jelentése szerint - 76,8 milliárd forintot tett ki az államháztartás hiánya.

Szorít az idő 

Szorít az idő, amely a pénzügyi szolgáltató és biztosító szektor rendelkezésére áll, hogy beadványokkal éljen a Bizottság Áfa szabályozással kapcsolatos tervezett változtatásai kapcsán. Az észrevételek beadásának határideje 2006. június 9.

Magyarország nyerte a rendezést! 

Sportdiplomáciai és turisztikai sikert jelent, hogy Magyarország nyerte el a világ egyik legjelentősebb amatőr sportrendezvényének - a "World Corporate Games"-nek - a 2006. évi rendezési jogát, a Magyar Turizmus Rt. kezdeményezésének köszönhetően.

Lassú és rugalmatlan közalkalmazottak 

Lehet, hogy a spanyolok megválnak Ferihegytől, a kormány figyel az elbocsátott közalkalmazottakra, az MFB előlegezne, ÁSZ-jelentés a MEH-ről.

Felemás programokkal 

2005-ben az átlagos magyar internetező már 4 éve használta a világhálót. Sajnos ez az adat nem változott az egy évvel korábbihoz képest, ami mögött az húzódik meg, hogy a kevés új felhasználó nem csökkentette az átlagot. A hazai információs társadalom értékelése "kiindulópontjának" tartott ellátottsági mezőben nem változtak meg az előző évek kedvezőtlen tendenciái.

Az új kormány tehetne érte! 

Az infokommunikációs technológia (IKT) magyarországi elterjesztésén dolgozó szakmai és civil szervezetek az információs társadalom és a tudásintenzív gazdaság fejlesztését várják az új kormánytól.

Második százmilliójuk 

Kilenc magyarországi településen összesen 24 önkormányzati bérlakás épülhet a HOLCIM HUNGÁRIA OTTHON ALAPÍTVÁNY segítségével. Az alapítvány 2006. januárjában immár másodszor írta ki összesen 100 millió forint értékű pályázatát, mellyel országos szinten támogatni kívánja az önkormányzatok bérlakás építési programjait, valamint azon közhasznú szervezetek projektjeit, melyek a rászoruló családok lakhatási problémáira kívánnak megoldást nyújtani. Az idei győztes projektek a támogatási szerződések aláírása után Miskolcon, Lábatlanon, Gersekaráton, Hatvanban, Szederkényben, Ópusztaszeren, Tiszaugon, Komlón, valamint Jászapátiban valósulhatnak meg.

Többletmunkával jár a cafeteria bevezetése 

Minden évben komoly többletmunkát jelent a cafeteria rendszer bevezetése. A MINOR csoportnál kizárólag adómentes juttatások kerültek fel a választható juttatások listájára.

Minden negyedik forint megtakarítható? 

A versenyszférához hasonlóan a közigazgatásban is megtakarításokat hoz az informatikai erőforrások szakértő szolgáltatóhoz történő kihelyezése. A közigazgatási szektor különböző területein elérhető megtakarítások átlagosan 16 százalékos költségcsökkentést jelenthetnek. A közszférában az első 3 éves ciklusban több mint 5 milliárd forint az elérhető megtakarítás évente, az első 3 éves ciklus utáni időszakban, a technológiai update megvalósulása után pedig 5,8 milliárd forint megtakarítást jelenthet, ha az informatikai erőforrásokat outsourcing rendszerben üzemeltetik

Megriadtak a kkv-k 

A 2006. első negyedévében mért K&H kkv bizalmi index értéke +4-ről -4 pontra csökkent. A 8 pontos visszaesés egyik fő oka az országgyűlési választások miatt kialakult átmeneti bizonytalanság, másfelől a vállalatvezetők negatív várakozásai a hitelek kamatszintjének emelkedésével kapcsolatban.

BÉT-üzenetek a kormányfőnek 

A részvények és befektetési alapok 3 évnél hosszabb tulajdonlását ne sújtsa árfolyamnyereség-adóval a kormányzat - üzeni a BÉT-elnök.

Pótdíjas bagoly 

A Balatonhoz utazó nyaralóknak, valamint a tónál vonattal utazóknak ajánlja a szezonhoz igazodó menetrendjét és több szolgáltatását a MÁV.

Százezer virtuális matrica 

"Bejött" a 8 -100-100-as "akció", már 100 ezerszer vásároltak autópálya matricát a Pannon és a T-Mobile ügyfelei. Tervezik a szolgáltatás bővítését.

Csütörtökön kiderül 

A Valutaalap szerint 10 százalék lesz a hiány, csütörtökön koalíciós egyeztetés a kiigazításról, a nagyok járhatnak rosszul az agrárreformmal, sok cég nem hajlandó változtatni a színlelt szerződéseken.

A költözés költségeit is átvállalják 

Az elmúlt években az irodapiacon igen nagy konkurenciaharc kezdett kiéleződni a fejlesztők között, a különböző irodaépületek esetében a legkülönbözőbb csomagot kínálják a legváltozatosabb kedvezményekkel a potenciális bérlők részére. Az iroda.hu májusban annak próbált utánajárni, hogy milyen kedvezmények jellemzik a magyar irodapiacot.

Üzleti mobiltrendek 

A szolgáltatók és a felhasználók szempontjából egyre népszerűbb, csoporton belül ingyenes hívásokat kínáló kis- és középvállalati üzleti mobil-tarifacsomagok mellett ma már több olyan lehetőség áll az üzleti felhasználók rendelkezésére, amelyekkel minden eddiginél gördülékenyebbé, átláthatóbbá és nem utolsósorban nyomon követhetőbbé tehetik munkafolyamataikat.

Malév- British Airways megállapodás 

A British Airways London Heathrow-Budapest járatán szerepelni fog a Malév kódja, a Malév Budapest - London Gatwick járatára pedig a British Airways kódja.

Mobilok, laptopok a taxikban 

A WiFi technológia elterjedésével a felhasználók közül egyre többen végzik munkájukat az irodán kívül, kávézókban, autóban, mobil eszközöket használva. A technika azonban veszélyeket, az adathalászok számára pedig lehetőségeket rejt magában. De nemcsak a hálózati kapcsolat, a mobil eszközök hordozhatósága is veszélyes lehet az adatok biztonsága szempontjából. Egy kutatás szerint Londonban hat hónap alatt mintegy 60.000 mobiltelefont és 4500 laptopot felejtettek a taxikban, egy cég pedig véletlenül egy olyan használt laptopot árverezett el az interneten, amely összes ügyfelük adatát tartalmazta.

Ne legyen láthatatlan jelölt 

Megtalálta a tökéletes munkahelyet, de valóban így történt-e? Nehogy későn kapjon észbe, figyelje meg a jeleket a felvételi beszélgetéseken.

Lecsapott a rendőrség a letöltőkre 

A svéd hatóságok bejelentették, hogy leállították a Pirate Bay-t, amely az online kalózkodás egyik legnagyobb központja volt. A több mint egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező "The Pirate Bay" a világ legnagyobb BitTorrent Tracker központja" jelszóval hirdette magát, és több millió szerzői jogvédelem alá eső anyag - filmek, zene, szoftver és játékok - illegális cseréjét könnyítette meg és tette lehetővé.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé

Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé 

A Hold Alapkezelő szakértőivel a várható hatásokról is beszélgettünk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo