Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Erőmű méretű kísérlet
Az atomtechnológiába nyerhettek betekintést a Mindentudás Egyeteme hallgatói, miközben informálódhattak a fúziós energiatermelés programjáról.
Honlap-tökéletesítőkre várva
A BEA Systems elérhetővé tette az AquaLogic Commerce Servicest, mely online áruházakat működtető vállalatok számára kínál megoldást.
Csak az anyagátalakítás marad...
A fejlett világ már régóta keresi a megoldást arra, hogy az olaj- és szénalapú energiatermelést kiválthassa. Erre leginkább a magfúzión alapuló atomenergia alkalmas, mert hosszú távú megoldást kínál, nem növeli a Föld széndioxid-koncentrációját és az atomerőművekkel szemben nem termel veszélyes radioaktív hulladékot.
Fejlesztenek, dacára a bizonytalanságnak
Fizetési nehézségek jelentkezését a januári 38 százalékkal szemben a cégek 48 százaléka valószínűsíti - összesíti a KKV-k érvelését az Ecostat.
A Maszat-hegyen is túl
A kortárs irodalom szerepelt a Művészmegálló című rendezvénysorozat negyedik állomásának középpontjában.
Ők megmondták!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az elmúlt év nyarán - tiltakozva a jogbiztonság súlyos megsértése valamint a vélelmezett jövedelemszerzésen alapuló adóztatás ellen - a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához indítványt nyújtott be az "elvárt adó" jogintézményének megszüntetéséért.
Már 100 éve csináljuk
Ugyan már 5000 évvel ezelőtt is kötöttek biztosításokat a kínai folyami áruszállítások során, de az utasbiztosítás csupán száz esztendőre tekint vissza. Egy pécsi fakereskedő fejéből pattant ki az isteni szikra, melynek olyan nagy sikere lett, hogy rövid idő leforgása alatt igen sok leányvállalat megalakulásával büszkélkedhetett.
A vezérigazgató, a tulajdonos és az edző
"Sikeressé tettem a csapatomat - a vezérigazgató, a tulajdonos és az edző" címmel a hazai IT szakma és a magyar sportélet kiemelkedő szakemberei tartottak előadást a vezetésről az IVSZ Üzleti Akadémia idei első rendezvényén. A sikerekről, módszerekről és vezetői eszközökről beszélő előadók közül Beck György a multinacionális cégek helyi alkalmazkodóképességére, Bojár Gábor az egyensúly és az arányok megtartására, míg Kemény Dénes a megfelelő személyek kiválasztásának jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Milyen a Jövő Tanterme?
A tantermet a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja hozta létre a Microsoft Magyarország anyagi támogatásával. A tanterem a tanárképzésben, a tanártovábbképzésben és az oktatástudományi kutatásokban fog szerepet játszani.
Gabonát elektronikusan
Kizárólag elektronikus rendszeren lehet majd üzletet kötni március 1-től a Budapesti Értéktőzsde áru szekciójában, a forgalom növekedése reményében.
Összeültek a lapkiadók
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) február 28-án tartotta éves közgyűlését. A közgyűlés megvitatta az elnökség éves jelentését, a 2006. évi zárszámadást, valamint a 2007. évi költségvetési előirányzatot és elfogadta azt.
Microsoft-elégedettség
A múlt évben az XAPT toborozta a legtöbb új ügyfelet, generálta a legnagyobb árbevételt a Microsoft Dynamics AX és NAV megoldások területén.
Beruházni már akarnak
A kormányzat tevékenységének megítélésében nem érzékelhető javulás, az Ecostat elemezte Top-100 többsége a bizonytalanság fokozódását valószínűsíti.
Átalakít az egészségügyi szolgáltató
A Medicover Egészségközpont zRt., Magyarország vezető magán-egészségügyi szolgáltatója új munkatársakkal bővítette csapatát, amire a szervezet dinamikus fejlődése miatt volt szükség. Több felsővezetői pozíció került betöltésre, amelynek köszönhetően a teljes vállalati struktúra átalakításra került.
Tízmillió amerikainak van
Az év első felében várhatóan eléri az 50 százalékot a szélessávú internet penetráció az Egyesült Államokban.
Hogyan vegyünk luxusingatlant?
A lakáspiac egészére jellemző tendenciákkal ellentétben az új építésű lakások ára 2006-ban is az inflációnál nagyobb mértékben emelkedett, s - a piaci igényekkel összhangban - ebben a kategóriában egyre nagyobb szeletet alkotnak a kifejezetten luxus színvonalú, prémium kategóriájú lakások. Bár a szegmensben egyelőre még a túlkínálat a jellemző, a hazai és külföldi vevők egyre növekvő igénye jó növekedési perspektívákkal kecsegtet.
Még mindig szigorú
Bár lazábbak, mint korábban voltak, mégis szigorúak a feltételek a GOP keretében kiírt első pályázatoknál - véli a Start Tőkegarancia Zrt.
Csábító ajánlatok
Bár a gazdasági egyensúly helyreállítása komoly áldozatokat követel kis- és nagyvállalatoktól egyaránt, a legkisebbek, úgy tűnik, továbbra is élvezhetik a pénzintézetek udvarlását. A kkv-szektor tagjait az idén is csábító ajánlatokkal várják a bankok, legyen szó hitelről, számlavezetésről vagy a megtakarítások befektetéséről.
Dobjuk ki a villanykörtét?
A német környezetvédelmi miniszter, Sigmar Gabriel levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy javasolja a nem energiatakarékos égők betiltását az EU-ban.
Mindennapi kényelmünkért
A Kurt Lewin Alapítvány a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából kerekasztal-beszélgetést szervez az akadálymentesítés szemléletváltásáért. A március 1-jére szervezett beszélgetésen a civil-, a piaci- és az állami szféra, valamint a média is képviselteti magát.
Olcsóbb és könnyebb telefonokat!
A rádiófrekvenciákról nemrégiben elfogadott parlamenti jelentés szerint a széles körű elterjedés ellenére az alkalmazási lehetőségek kihasználatlanok, mert mind a huszonhét tagállamban elérő szabályozás vonatkozik a frekvenciákra.
Lakások, készházak parádéja
A mind kisebb önrésszel felvehető hitelek nagy szerepet játszanak abban, hogy megélénkült a lakáspiaci kereslet - derült ki a hétvégi lakásvásáron.
Tél 24 órán át?
A kizöldült szántók megmenekülnek a fagytól, a zimankónak szerdára már vége lehet. A pesti utakon mindenesetre látni lehetett a szakcég 60 téli járművét.
Tartható a program
Brüsszelben nem történik semmi, azaz a magyar pénzügyminiszter uniós kollégáival nyugodt körülmények között tárgyalhat.
Az önkormányzat is tudja?
Az egészségügy reformjának újabb elemeit ismerkedhetett meg a közvélemény. A több biztosítós modell a büdzsét is "gyógykezelni" hivatott.
Csak a szex lett kevesebb...
A Symantec havi spam elemzése szerint a 2006. januári spam-tevékenységek nagyrészt követik az előző hónapokban megfigyelt trendeket, bár néhány új jelenség is megfigyelhető.
Miért nem síel itthon?
ebruár 24-én, szombaton 10 órától nyit az ország egyetlen hóbiztos pályája a Mátraszentistváni Sípark.
CD-ROM-on a XX. század első 33 éve
A Körzőgyár a művészi megnyilatkozás fő szempontját nem elsősorban esztétikai, hanem közösségi, társadalmi problémák megjelenítésében keresi.
Sármellékre Berlinből
A kölni székhelyű Germanwings 36 százalékos piaci részesedéssel és 3,8 millió utassal tavlay megelőzte német versenytársait.
"Beteges hajsza a pénz és a hatalom után"
Mark Achbar 1993-ban alkotta meg első ismert, díjnyertes filmjét, "Véleményipar: Noam Chomsky és a média" címmel, és azóta már ötvennél is több film, videó, könyv került ki műhelyéből. Legutóbbi munkája, The Corporation, amelyet Joris Ivens-díjra is jelöltek (magyar címe még nincs), ismét Jennifer Abbot rendezővel rendezte most magyarul is megjelent DVD-n.
Kovács emelné a jövedéki adót
Az Európai Bizottság megosztott a gázolaj minimum jövedéki adójának megemelése ügyében, melyet a tagállamok egy része is elutasít.
Kinevezés az AAM-nél
Előre lépett a munkahelyi szakmai ranglétrán és vezérigazgatóként folytatja az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nél Szűcs Zoltán.
Somogyi Zoltán újabb feladattal
Ismert közszereplővel gazdagodott, egészült ki a Magyar Kommunikációtudományi Társaság "vezérkara", főtitkárrá választották Somogyi Zoltánt.
Betömés helyett profizmust!
A multik nem engedhetik meg maguknak, hogy szorgalmas, de átlag alatti képességű dolgozóik állítsanak elő termékeket vagy nyújtsanak szolgáltatást.
Díjazott szállodák
A konferenciák házigazdáinak teljesítményét mérték össze tavaly is. Az Aranynap díjjal most először tüntették ki az Almádiban lévő Ramadát.
Lakásvásár páratlan lakáskínálattal
Az Otthon Centrum is, a Biggeorge's is startra kész a 100 ezernyi lakást bemutató, pénteken nyíló 10. Budapesti Lakásvásárra.
Nem kell leépíteni a bürokráciát?
Az EU Versenyképességi Tanácsa nem támogatta azt a bizottsági javaslatot, hogy kötelező célokat állapítsanak meg a nemzeti adminisztratív terhek csökkentésére. Angela Merkel német kancellár ugyanakkor bejelentette, hogy az elnökség ragaszkodik a bürokrácia leépítéséhez, amely a gazdasági növekedés alapja lehet Európában. A tagállamok elfogadták, hogy a Bizottság 2012-re 25 százalékkal csökkentse az EU-bürokráciát.
Idősebbek is elkezdhetik
Idén is indul időseknek szóló ingyenes oktatási program a T-Online Magyarország és a T-Com szervezésében. A T-Nagyi Program célja, hogy megismertesse az 55 év feletti korosztállyal az internet nyújtotta lehetőségeket és a számítógép világát. Március 5-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban és a dombóvári Városi Könyvtárban kezdődnek az első tanfolyamok, de hamarosan több vidéki nagyváros könyvtára is csatlakozik a programhoz, amelyre több mint ezer érdeklődőt várnak.
Áprilistól igényelheti!
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium eljuttatta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) angol nyelvű változatát az Európai Unió illetékeseihez. A gazdálkodók az első pályázati jogcímekre már áprilistól benyújthatják igényüket.
Megújult a Prim.hu
2007 elején megújult a Prim Online főoldala, valamint cikkoldalai és a Primposta belépő oldala. A redesign hamarosan folytatódik a Letöltés.com átöltöztetésével.
Új Bosnyák tér 2010-re
Mintegy 40 milliárd forintos beruházás eredményeként méltó külsőt kap Zugló egyik legfrekventáltabb és legforgalmasabb tere, a Bosnyák.
Nincs elég helye?
A Dell bemutatta három új, kis- és középvállalatok számára tervezett adattárolóját. A termékek segítségével megváltozhatnak az adattárolók gazdaságossági mutatói, és ezáltal a kis- és középvállalatok számára is elérhetővé válnak a nagyobb kapacitású adattárolók. A Dell három legújabb adattárolója már elérhető az EMEA (Europa, Közel-Kelet és Afrika) régióban.
Érdemes kiváltani régi lakáshitelünket?
A 2002-ben indult lakáscélú állami kamattámogatás program keretében felvett forint alapú lakáshitelek első 5 éves kamatperiódusai idén járnak le. Sokunkban nem is merül fel a gondolat, hogy meglévő hitelszerződésünket lecserélve kedvezőbb kondíciók mellett fizethetjük tovább lakásunk törlesztő részleteit, pedig a megtakarítás sok esetben jelentős lehet.
Zöld milliárdok
A 2006. évi Fenntarthatósági Jelenés közzétételével aPhilips bejelentette, hogy a környezetkímélő, "zöld" termékei által generált forgalma 2006-ban meghaladta a 4 milliárd eurót.
Mélypont szakmai felelősséggel
A pénzügyi tervezés nemzetközi szabványának meghatározása, fejlesztése, színvonalának fenntartása és elterjesztése tantárgy lett Magyarországon.
Kelendő az északi kapu
Újabb "lakókkal" nyitotta az évet az East Gate Busienss Park, melyet a Wallis a főváros északi, stratégiai fekvésű részén alakít ki.
Tegeződve
Megjelent az első magyar könyv a vállalati társadalmi felelősségvállalásról. A mind divatosabb CSR betűkombináció (corporate social responsibility) a piaci cégek üzleti sikerének, valamint a társadalmi és természeti környezet fenntarthatóságának összehangolását takarja. A könyv számos magyar példával szolgál, s bemutatja azt, miért érdeke a cégeknek a társadalomtudatos magatartásmódok felvállalása.
Tavaly megérte kockáztatni
A Közép-Európára szakosodott kockázati tőke alapok befektetései a kiszálláskor az eddigieknél magasabb szorzószámokat értek el, állítja a Deloitte legutóbbi közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése.