Lakások, készházak parádéja

A mind kisebb önrésszel felvehető hitelek nagy szerepet játszanak abban, hogy megélénkült a lakáspiaci kereslet - derült ki a hétvégi lakásvásáron.

Több mint tizenötezren látták a hétvégi jubileumi, 10. Budapesti Lakásvásárt a SYMA Csarnokban - olvasható a szervező Lakásvásár Médiacsoport közleményében. A kiállítók első tapasztalatai szerint a rekord látogatottság arra enged következtetni, hogy a két évvel ezelőtti keresleti szintre térhet vissza a piac, szemben a tavalyi visszafogott várakozásokkal. A százezres nagyságrendű kínálatot bemutató kiállítás több ezer látogatói regisztrációval zárt; ami kiállítók véleménye szerint egyértelműen egy valós vásárlói réteget jelent. Ebben a mind kisebb önrésszel felvehető hitelek nagy szerepet játszanak. Taroltak a még másutt nem reklámozott, frissen bemutatott újlakás-projektek is.

A szervezők elmondása szerint érdemes volt a korábban szűknek bizonyult kiscsarnok helyett a modern, nyolcezer négyzetméteres kiállítói térre cserélni a helyszínt. A bemutatón minden lakás és háztípus megtalálható volt, a bankok "kihelyezett ügyfélszolgálatánál " pedig kígyózó sorok mutatták a hitelek iránti erős érdeklődést. A lakásvásár otthont adott a készház vásárnak is; ötszáz négyzetméteren tizenhat különböző, könnyűszerkezetes technológiával építő céget kereshettek fel az érdeklődők.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo